Korunk 2009 Július
Horror-klasszikusok (versek)
Tükrök
A fürdőkád emelkedőjéről minden szükségeset látni.
A szellőzőablak résnyire nyitva, éppen hogy csak a fölös
gőz szivárogjon el, ne nehezítse kritikusra a légzést.
A falitükör, látni benne az ajtót, engem nem.
A csempe négyzetein bátran pásztázhat a szem,
nem kezdődik rajtuk semmi, kilátás odaátra,
még ha a párán megcsúszva a tekintet olykor
máshol találja is magát, mint amire számíthatott.
Nincs más itt, csupa fürdőszobai holmi.
Jegyet természetesen a felső sorokba, valahova középre
kértem a Mirrors című amerikai horrorfilmre.
Még a plexin keresztül is kivehető volt, hogy
a kasszáslánynak, miután kérelmemet betáplálta,
hogyan kerekedett el a szeme, telt meg az arca szürkeséggel.
Aztán megszakította a jegykiadás folyamatát,
mintha valamit kidobott volna a gép.
„De nem baj, hogy egyedül lesz a teremben?”
– kérdezte a lány aggodalmas hangon.
Haboztam a válasszal, mert a gyanúnak,
hogy most megértettem valamit, időt kellett hagynom.
Ezek után be sem kellett volna mennem,
de mivel elkezdtem félni, azt mondtam neki,
majd megbirkózom valahogy.
Akkor most zárni az ajtót vagy sem?
Van erre is, arra is érv.
Az arcot nem kell, hogy csak csempe roncsolja szét
vagy kádszél.
Végül is csak azokon a nyomokon lehet
továbbjutni, amelyek a legtovább maradnak rajta.
Kórház a pokolban
Sorra megnevezünk minden olyat,
amire van szó.
Vasárnapi ruháikban úton vannak a mitológiai alakok is,
érkezésük terv szerint halad.
Ott lesz mindenki, aki számít,
s figyeld meg, mekkorára nőnek majd a szemedben.
De nem ők feszítik ám szét az agyad,
hanem a kín,
mely teljesen máshonnan származik,
mint amit pokolnak vagy kórteremnek hívsz a nyelveden,
vagy testnek,
de micsoda rutinnal lesz rászabva.
Csak résen kell lenni, első látásra összekeverhető lesz minden
mással.
Képzelheted, ha szorult helyzetedben
idejekorán halálra nevetnéd magad.
Betelik a látogatási idő,
de akkor már csak egy pillanat.
Vissza az oldal tetejére