Korunk 2009 Április
Ulysses (vers)
(Ulise)
Voronca 1903-ban született Brãilán, családi neve Eduard Marcus. Termékeny költő, a román avantgárd két fontos folyóiratának, a 75 H.P.-nek és az Integralnak a szerkesztője. Első kötete, a Restrişti (Viszontagságok) 1923-ban jelenik meg. Költészetére a képek váltakozásának gyors ritmusa jellemző, koncepciójára különösen a konstruktivizmus és a szürrealizmus volt hatással. 1933-ban Párizsba költözik, a továbbiakban franciául ír. 1946-ban öngyilkosságot követ el. Az alábbiakban az Ulise című, kisebb könyv terjedelmű költemény első két része olvasható. A poéma eredetileg 1928-ban jelent meg.
1
himnuszom hozzád zeng középszer évszázada
nem vadászunk már szürke medvére amerika hegyei közt
karjaink már nem véreznek vad erdőségek ösvényein
megoperáljuk álmainkat mint a vakbelet
önként zárjuk be magunk a penészes irodákba
reggel a gépírónők megölelik vőlegényüket
és este látják újra őket
szalmazsákokon szeretkeznek majd
de addig is a levegőben csókolóznak lelkeink
eget építünk a háztetők fölé mintha testnyúlványt növesztenénk
a főutakon szirénák és autóbuszok
kísérik a drótnélkülin közvetített koncertet
ez a biztosítótársaságok és a fényreklámok százada
és az az óra amikor az angolok raquel mellert tapsolják
elutasítanak minden ibolyacsokrot
és fényeket dobnak a vízeséseknek
fogcsikorgatva figyelnek a nagy napilapok
s íme: fehérneműt váltanak a falak
amint megérkeznek a plakátragasztók
2
élesednek a hangok mint a tőrök
kibomlik a levegő az ugatás a kezekre fonódik
az árusok pedig felemelik az álom redőnyét
a villamosok tejesasszonyok autóbuszok behangolják
hangszereiket
fénylenek
a hangok birsalmák a reggeli kirakatokban
a bútorok megkeresik tegnap esti énjüket
a sarkokból a pincékből és raktárakból
felénk lopódzik tegnapi létezésünk
az ágyneműk s a hangok hámlanak ahogy a skarlátos beteg
te is megkeresed önmagad egy szomszéd vagy ki melletted aludt
ujjaid ismerik a körvonalakat megjegyeznek végigkövetnek
akár egy térképet a vonalak felismerik egymást összeölelkeznek
megnyugszanak helyükön vannak a combok belek
az arc megnyílik akár egy eltolt fal
ajkak ajkak mosolyognak le a cipőkre
és minden válltömésre
lassan előhúzod magad saját lényedből
mintha kútból húznád fel a napok árnyak iszapját
felismered magad megszorítod kezed visszatérsz az éjszakai hajóútról
és elindítod a tekinteted szavaid mint egy vasúti sínpárt
régi minden mint a bélyegek egy elküldetlen levélen
másként ugyanakként jöttél elő a mozdulatlanság alagútjából
a hiányéból
úgy simítasz végig húsodon szavaidon akár egy narancs héján
mennyi mennyi titok mosolyogsz bele a tükörbe
és lám a gyümölcsárusok árujukat dicsérik
a fény kifertőtleníti a plakátok sebeit
himnuszt komponálsz a CADUM szappanhoz
hogy anyaga nem támadja meg a tested szövetét
s hogy úgy siklik a bőrödön a hab ahogy más bőre
arcod friss vízbe meríted majd lerázod róla a cseppeket most vizes faág vagy
egy emelettel feljebb kinyílik egy csap akár egy szemhéj
újra magad felé hajolsz az ég színes tányérját látod
elfelejtetted a ház számát és keringsz magad körül
becsengetsz kiabálsz hívod a tulajdonost hogy vajon önmagadban laksz-e
pánik pánik rémület
riadó és morzejelek
a félelem a bokád köré tekeredik
emlékeid keresed és vállaid
mint amikor szandál után kotorászol
HOL LEHET
mi a szíved szélességi foka
stephane roll 35-ös szívet visel
hálóval próbálsz meg összefogni mindent
ami az éjszaka után még megmaradt belőled
UGYANAZ M
Á
S
MÁS U
G
Y
A
N
A
Z
a reggel hozzádörgöli feszes melleit az ablakhoz
a függönyök mozgásba lendülnek taktikáznak mint két hadsereg
mindjárt érkezik a tea
és nem tudod hogy TE iszol-e majd belőle
de készül már a himnuszod e nemes italhoz mely a levelek színét viseli
vadászkürtök zendülnek s az őszi vér megpezsdül benned
áthalad egy szarvas a mai napod rajzán
odúk és barlangok szája kipattan akár a bicska
málna és szeder kerül a lábak alá
TEA hőség burjánokkal s csipkebogyóval
hűvösség a nagy melegben rubinpiros áldás
legyen meg a te akaratod jöjjön el a te országod
színed a húsé melyet tövis döf át
te vagy a szegények olvasó- és fürdőszalonja
te adsz anyai csókot hajnali négykor az árva gyermekeknek
bölcsességet kölcsönzöl a gyógyítóknak
vörös nyakláncot teszel a torkokra belülről
gyönyörködteted a nyelvet és a zsigereket TEA
enyhíted a beteg szenvedéseit TEA
vadon nőtt fű űzd ki belőlünk az emberi gonoszságot
hozd el májamba és vesémbe a csendességet alázatot
orosz menekültek ajándék teája
közterek és fapadok teája
békések és békétlenek teája
minden ajak megérinthet mint egy fakeresztet
áldott tea bokrosodsz a lélekben s a csontban
szétosztod magad akár a szavak vagy mint a felejtés néha
mert teaszínű volt az ég amikor krisztust megfeszítették
vizeidben csókolózik a levegő s a tenger
hittérítőkkel jöttél az indiákról
leveleid födték be a gyógyuló sebeket
de kalózok támadtak a nagy hajókra
s a vér elvegyült a háborgó tengervízzel
forradalmakat hirdettél szamovárok belsejéből
kézről kézre torokról torokra adtak
szibériában te voltál az oltár s körülötted
kenyerek és hangok melegedtek át
mészkőlabirintusban haladó tea
hűvös lombsátorba sziklák közé viszel
kovácsműhelyek itala tea
körülötted kamillaszirmokként libbennek a lámpák
tavaszi délutánok teája téli délutánok teája
vöröses őszi domboldalak teája
fegyverdörrenések idején hozzád térnek haza
vadászok és rőfnyi nyelvvel loholó lihegő vizslák
teáscsésze a kézben olyan mintha anyád nézne rád a tornácról sovejában
zúg az erdő és körös-körül emlékek zajongnak kinn egy homokfutó áll
megnyílik az öreg tölgyfakapu
belép a postás
és a szív akkorákat ugrik mint otthon a táncosok
bátyád cernãuþi-i híreit olvasod
a csillagok mint éretlen mogyorók gurulnak szét
az ég átfog mint egy széles oltyán öv
a fák addig számolnak ameddig csak tudnak
az árnyékok lábujjhegyen közlekednek
anyád hangja fájdalommal tele boltív borul fölé
s úgy mélyül és válik egyre sötétebbé mint egy kút
A
T
E
A
Ó
R
Á
J
A
Balázs Imre József fordítása
Vissza az oldal tetejére