Miközben a hírlapárusoknál a Le Magazine Littéraire februári, az új Amerikáról szóló regénynek szentelt száma, illetve a szépséghez kapcsolódó különszáma, mégiscsak visszatérek a januári Roland Barthes-összeállításra. Külön lelkesedem amiatt, hogy a folyóirat a román lapterjesztőhálózatokba is rendszeresen eljut. Ez a Barthes-szám amiatt jelentős, mert a 2009-es francia kiadói évnyitó két legjelentősebb szövegkiadását, a nagy szemiotikus februárba megjelent Journal de deuil és Carnets du voyage en Chine című naplószövegeit vezeti be. A két napló kiadását (1977. október 26. – 1979. szeptember 15. a gyásznapló keletkezésének periódusa, vagyis Barthes anyja, Henriette Barthes halálának másnapján kezdődik, 1974. április 11. – május 4. között íródik a kínai látogatást dokumentáló szöveg) élénk vita előzte meg, mely 2009-ben zajlott a szaksajtó és a napilapok, főként a Le Monde hasábjain, és irodalmi weblapokon, blogokon is visszhangja volt. Az intimitás kódjainak áthágásával vádolta François Wahl, a Seuil társadalomtudományokért felelős kiadója, egyébként Barthes útitársa a kínai kirándulás alatt Marcelin Pleynet, Philippe Sollers és Julia Kristeva mellett, a kiadást engedélyező Michel Salzedót, Barthes féltestvérét, a szerzői jogok tulajdonosát. A Magazine Littéraire elkerüli ezt a vitát, s egy eddig kiadatlan, 1970-es Barthes-interjú közlése mellett tudományos vitát nyit Barthes aktualitásáról. A Barthes-dosszié a szerző esztétikai, jelelméleti jelentőségének elemzéséből és a két szövegkiadás filológiai bemutatásából tevődik össze, illetve az izgalmas képanyag mellett Philippe Sollers-interjú is kapcsolódik a kínai utazás tematikájához. S hogy miért értékelhető e két szövegközlés a szerzői intimitás megsértéseként?

 

A kínai naplónak van egy társszövege, az utazást követően a Le Monde-ban megjelent Alors, la Chine? A most kiadott szöveg ehhez képest botrányos, illetve éppen hogy a mitológiakereső, korábban megjelent szemiotikai jellegű szöveghez képest túlságosan kultúrsokkot dokumentáló. A gyásznapló pedig az anyai otthonból soha ki nem költöző Barthes sajátos terapeutikus írásstratégiáját hozza felszínre. És ezzel kapcsolódik a folyóirat Portofolio rovatának rafinált képanyagához: Vincent Huguet Marguerite Duras India Songjához gyűjt festményt, kortárs képzőművészeti alkotást, többek között Sophie Calle 2007-es Prenez soin de vous-jának Jeanne Moreau-t és Maria de Medeirost színre vivő fotóit: a szerelmi búcsú és a szakítás gyászának szintén gyógyító jellegű feldolgozásait. Az állandó rovatoknál most nem állok meg, az aktuális könyvtermés ismertetése a lapra jellemzően pörgős. Van viszont két izgalmas bevezetőanyag.

 

Egyrészt a kolozsvári moziba járóknak, illetve románul olvasóknak már ismerős François Bégaudeau-t és Stéphane Audeguy-t vitahelyzetbe hozó beszélgetés. Az Entre les murs című, 2008-ban cannes-i díjat kapott filmet megelőző kötet szerzője, aki mellesleg a filmbeli főszerepet is eljátszotta, beszélget a történeti és távoli civilizációkról szóló regények szerzőjével az író társadalmi felelősségvállalásáról. A francia irodalmi viták e Sartre óta igencsak kisajátított kérdése tér itt vissza egy bourdieu-i paradigmát és klasszikus retorikai hagyományt mozgató értelmezésben, a két megközelítés dialógusában. Ráadásul némi pedagógiai alapról, hiszen mindkét szerző francia nyelvet és irodalmat tanít(ott) igencsak eltérő karakterű párizsi középiskolákban. Egyébként a Bégaudeau-film az elmúlt évek inter- és multikulturalizmus problémáinak halmazát nagyon árnyalt keretben hozza, ehhez a szemlélethez (is) érdekes adalék a beszélgetés. A bevezetésben pedig egy alig hatoldalas, de információkban igen gazdag összeállítás a kortárs történeti eseményeket feldolgozó képregényekről. Militantizmus, csak máshonnan nézve. S hogy milyen kapcsolat van oral history és képregény között, ahhoz a Stéphane Levallois-val készült beszélgetés adja meg a kulcsot. Mindez a január 29. és február 1. között lezajlott angoulême-i képregényfesztivál margóján.

 

A Le Magazine Littéraire nekem mindig is arról fog szólni, hogyan működik az egészségesen adagolt tudományos bulvársajtó. A szó nem kifejezett nemtelen értelmében. Ehhez kapcsolódóan csak azt a megdöbbentő stiláris észrevételt osztanám meg minden Korunk-olvasóval, hogy félelmetes a sportvilágból származó metaforika terjedése. Úgy látszik, hogy az olvasótábor növelésén dolgozó, népszerűsítő esszé nyelve most éppen ebbe az irányba tesz nagyobb kitérőt. Azt hiszem, nem mindig válik előnyére. (Le Magazine Littéraire, 2009. 482.)