Világok harca címmel jelent meg a Kellék című filozófiai folyóirat 35. lapszáma. Az itt közölt tanulmányok a politikai filozófia egyik aktuális kérdéskörét igyekeznek megvilágítani. Milyen kritikára, kiegészítésre, megalapozásra szorul a kulturális sokféleség és a bevándorlás kihívásával szembesülő nyugati liberális demokráciák jogrendje?

Bhikhu Parekh a terrorizmus jelenségét vizsgálva arra a kérdésre keresi a választ, hogy milyen érvek, illetve ellenérvek szólnak az erőszakos, valamint az erőszakmentes érdekérvényesítés mellett. A két megközelítés szemléltető anyagát egy imaginárius, Mahatma Gandhi és Osama bin Laden közötti levelezés biztosítja, amely megrajzolja a két modell világképét is. A vitaindító üzenet könnyen követhetően bemutatja azokat az érveket, személyes meggyőződéseket és általános tapasztalatokat, amelyek a nyugati világ ellen indított terrorista merényletek mögött állnak. Gandhi válaszában rámutat az erőszak következményeire, az imperializmus elleni harc alternatív módozataira. Bhikhu Parekh érzékletesen tárja fel a világképek mögött rejlő előfeltevéseket, ellentmondásokat, nem keresve feloldást korunk e kihívására, hanem inkább az indítékok racionális megértését, formalizálását tartja szem előtt.

A szerző második szövegében módszert javasol a kultúrák ütközése során megjelenő értékellentétek áthidalására. Melyek azok a kisebbségi közösségek által képviselt értékek és szokások, amelyeket egy multi-kulturális társadalom tolerálhat, és milyen határok között teheti ezt meg? – tevődik fel a kérdés. Válaszként az operatív közösségi értékek elmélete fogalmazódik meg, ami a kultúrák közötti párbeszéd kiindulási pontja és az önreflexió alapja kell hogy legyen – ez pedig egyszerre jelent egyeztetést és lemondást. Az érvelések gyakorlatában bizonyos rendszeresség figyelhető meg, és az egyaránt hivatkozik partikuláris értékekre, amelyek csak a kulturális háttér ismeretében kapnak megfelelő jelentést, de egyetemes értékekre is. Így válnak tárgyalhatóvá olyan közvita tárgyát képező szokások, mint a nők körülmetélése, poligámia, közvetített házasságok, a szikhek ragaszkodása a hagyományos turbánhoz stb. A kultúrák közötti párbeszédet heterogenitás jellemzi, ami az értékelést rendezetlenné teszi, és így nehezen követhetőek a különféle szintek, stílusok és kifejezésmódok.    

Seyla Benhabib a Franciaországban kirobbant kendővitából (l’affaire du foulard) kiindulva tárja fel a politikai rendszerek hiányosságait az egyre elkerülhetetlenebbé és összetettebbé váló multikulturalizmus problémája kapcsán. A kendővita mögött rejlő paradoxon többszintes. A kendőt vagy fátyolt viselni kívánó muszlim diáklányok nem elnyomatásuk jelképét látták ebben a hagyományban, se nem valamiféle fundamentalizmus képviselői voltak – éppen ellenkezőleg: saját identitásuk kinyilvánítására, a tiltottnak a közszférában való megjelenítésére törekedtek. A politikum bénultságát a jogrendszer ellentmondása okozta. Az egyéneknek joguk van a lelkiismereti és a vallásszabadsághoz. Ugyanakkor az állam a laicitás és a semlegesség elveit egy hosszas folyamat pozitív eredményeinek tekinti. A kendővita végső soron a francia nemzeti identitás dilemmáinak a jelképévé vált a globalizáció és a multikulturalizmus korában.  

Hannah Arendt nemzetállammal és nemzetközi joggal kapcsolatos vizsgálódásait Seyla Benhabib az itt rejtőző paradoxonokkal együtt igyekszik bemutatni. A tárgyalt filozófusnő Kant világpolgári jogelméletéből kiindulva s a vendégjog elemzésére támaszkodva jut el a menekült fogalmáig, és állapítja meg, hogy az állampolgárság elvesztése azonos az emberi jogok elvesztésével. Az egyetemes emberi jogokat csak a szuverén állam tudja biztosítani – állampolgárai egy részének. A határokon átívelő igazságosság azonban nem csak egyes államokban és nem csak egyes állampolgárokra vonatkozva kell érvényesüljön. „A jog ahhoz, hogy jogaink legyenek” meg kell előzze az egyetemes emberi jogok egyezményét. Ez azonban jogfilozófiai megalapozást igényel, amit Arendt a kanti világpolgári jog elvetésével nem követhet. Így csak a gyakorlati, politikai megoldás marad. Seyla Benhabib rámutat a nemzetközi jog fejlődésére, mely szerint a menedékkeresés joga elismert emberi jog, de felhívja a figyelmet arra is, hogy a menedéknyújtás kötelezettsége még mindig a szuverén állam hatáskörébe tartozik.

A multikulturális közegben élő kisebbségek (nők, homoszexuálisok, színesbőrűek, nemzeti kisebbségek) egyenlő elismerésük biztosítására irányuló törekvéseit David Miller elemzi. Az elismerés vagy az identitás politikája a közszféra átalakítására törekszik. Céljai: a politikai szféra megtisztítása a domináns csoportok értékeitől, a különféle csoportok saját identitással és egyenlő részvételi lehetőséggel való felruházása, a csoportkülönbségeknek a határozathozatalban való érvényszerzése. Miller kritikusan viszonyul ehhez az elgondoláshoz, hangsúlyozza az önfelszámoló indíttatást (a politika eleve nem képes az identitás megőrzésére), az egyedi identitás túlértékelését a nemzetivel szemben, aláásva ezzel a rászorulóknak az igazságosságba vetett reményét. Ugyanakkor elismeri, hogy az állandóan változó nemzeti identitást úgy kell újraalkotni, hogy befogadóbbá váljon a kizártakkal. (Kellék, 2008. 35.)