Matthaeus Merian, Frankfurt am Main jeles kiadója 1638-ban jelentette meg a Theatrum Europaeum című sorozatának első kötetét, mely szándéka szerint a korabeli Európa minden fontos eseményét rögzítette.¹ A vállalkozás jól tükrözi a 17. századi politikai közélet színvonalát. Amint a cím is érzékelteti, a német nyelvű kiadvány nemcsak egyes német fejedelemségek, illetve a Német-római Birodalom jelentős aktuális eseményeit tette közzé, hanem panorámát adott a korabeli Európa ünnepnapjairól és mindennapjairól is. A sajátos almanachban 1618-tól 1718-ig hónapról hónapra mutatták be, hogy mi történt a különböző uralkodói udvarokban Svédországtól Milánóig, Madridtól Isztambulig, királyi esküvőktől temetésekig, nagy csatáktól a békekötésekig, svájci lavinától a Vezúv kitöréséig. A Theatrum Europaeum 1635-től 1738-ig 21 kötetben jelent meg, ami egyértelműen jelzi, hogy a hatalmas vállalkozást nagy érdeklődés kísérte. Az általában 4–5 év eseményeit rögzítő, várak, városok látképeit, uralkodók, diplomaták, hadvezérek arcképeit tartalmazó terjedelmes kiadványnak borsos ára ellenére jelentős olvasóközönsége alakult ki. A különböző hatalmi központok döntéshozói számára igen hasznos kézikönyv lehetett a Theatrum, melyben vissza lehetett lapozni, hogy például a harmincéves háborút lezáró vesztfáliai békének mik voltak a legfontosabb pontjai, vagy a tengeri kereskedelemre milyen hatással voltak az angol–holland háború egyes állomásait lezáró békék, miként és mely holland városokat foglaltak el a francia csapatok, vagy milyen ünnepségek kísérték XIV. Lajos és IV. Fülöp lányának, Mária Teréziának esküvőjét, majd 1666-ban I. Lipót császár Margit Teréziával kötött házasságát.²

A nyomtatott újságok, hetilapok híreire építő Theatrum Europaeum is azt érzékeltette a kortársak számára, hogy mennyire kibővült a tér, melyben a politikai események összefüggéseit szemlélni, értelmezni kellett.³ A több ország szövetségrendszerében vívott harmincéves háború élménye – ami a kiadvány megjelentetésének egyik fontos mozgatórugója lehetett – azt is jelezte, hogy az „universitas Christiana” világa a „politica Christiana” közösségére változik.⁴ A harmincéves háborút lezáró vesztfáliai békét övező ünnepségsorozat jelképrendszere azt a reményt fogalmazta meg, hogy a hosszú háború után négyéves körültekintő tárgyalássorozattal sikerül egy működőképes békeművet teremteni. Az egymás pályáját nem keresztező bolygókra, európai közös koncertre építő szimbólumok a nemzetközi jog szerepét hangsúlyozták.⁵ A többféle gazdasági és politikai érdeket mérlegelő, gondosan kialakított hatalmi egyensúly fenntartása, fenntarthatósága az országhatárokat átlépő kortárs nemzetközi nyilvánosság diskurzusaiban is alapvető kérdés volt.⁶ A nemzetközi nyilvánosság előtti jelenlét viszont a külpolitikai reprezentáció részévé vált, ami még inkább növelte a korabeli nyilvánosság jelentőségét.

A Theatrum Europaeum azonban éppen attól vált hosszú távon is működtethető vállalkozássá, hogy nemcsak a döntéshozó politikai és gazdasági elitnek szólt, amely más csatornákon keresztül is könnyedén hozzáférhetett az információkhoz, hanem létezett egy kulturális elit, amelynek szintén igénye volt rá, hogy sokféle összefüggésrendszerben rálásson az eseményekre. A kiadványt nemcsak azok tudták kézbe venni, akik szerepeltek a nyomtatvány hasábjain, esetleg metszetein, hanem egy művelt, politikai kérdések iránt nyitott publikum is figyelemmel tudta kísérni az eseményeket.

Velencében és Strassburgban már 1609-től rendszeresen jelentek meg nyomtatott hetilapok, melyek szélesebb réteg számára is hozzáférhetővé tették az elit által már korábban nagy figyelemmel kísért kéziratos hetilapokat.⁷ A nyomtatott hetilapok a Fugger-Zeitungokhoz hasonlóan több ország jelentős aktuális eseményeit összegezték rövid, tömör, lényeglátó hírekben. A külpolitikai hírek nehezebben és drágábban beszerezhetőek voltak, így a távoli területekről megszerzett híreket jelentős haszon reményében lehetett piacra vinni. A könyvnyomtatás megjelenésének, majd pedig a technikai újításoknak köszönhetően egyre kisebb méretben, egyre gyorsabban és nagyobb példányszámban, valóban tömegcikként megjelentethető kiadványoknak köszönhetően szinte eltűnt a „hatalomgyakorlás titka”.⁸ A döntéshozó elitnek tudomásul kellett vennie, hogy egyre szélesedő publikum kíséri figyelemmel a hatalomgyakorlás hosszú távú következményeit, a háborúk kitörését és a béke megkötését, ünnepélyes alkalmakat, koronázásokat és hatalomváltásokat, sőt az udvari élet mindennapjait is.

A 17. században igen népszerű „theatrum” szó éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy nemcsak a színpad szereplői, hanem a nézőtér is egyre fontosabbá válik.⁹ A színpad szereplői egyre inkább tudatában vannak annak, hogy mind a színpadon lejátszódó eseménysort, mind pedig a szerepekkel szembeni elvárást tekintve felkészült, hozzáértő befogadó közönség szemléli az eseményeket. Nemcsak uralkodói és főúri udvaroknak lesz kedvelt időtöltése a színházi előadás, hanem a városi közönség is rendszeresen láthat színházi előadásokat. A jezsuita iskolákban jól bevált iskoladráma a protestáns iskolákban is a nevelés része lesz. Így maga a szereplő is hozzászokik ahhoz, hogy közéleti szereplőként ki tudjon állni a közönség elé, és azt is megtanulja, hogy a közönség figyelemmel kíséri a lépéseit.¹⁰

Az állam hatékonyabb működése érdekében egyre nagyobb szerepe lesz a tudásnak, specializálódásnak. A 17. század folyamán nemcsak a középiskolák színvonala nő, hanem felsőoktatási intézmények, egyetemek sorát alapítják szerte Európában uralkodók és fejedelmek, hogy a saját politikai elitjük megfelelő képzettséggel rendelkezzen a politika, a gazdaság, a diplomácia és a hadtudomány területén is. A folyamat azzal is együtt jár, hogy nemcsak egy szűk udvari elit rendelkezik megfelelő képzettséggel, hanem szélesebbé válik az értelmiségi réteg, mely segíti is a társadalmat a véleményalkotásban.¹¹

A könyvnyomtatás következtében fellépő információrobbanás olyan gyors és nagy erejű volt, hogy sem a világi, sem az egyházi hatalmak nem tudták már monopolizálni a nyomtatott hírek terjedését. A hatalomgyakorlónak arra volt lehetősége, hogy kanalizálja a közzétett információ mennyiségét és minőségét, hogy lehetőleg távoli területekről érkező hírekre, ne pedig belpolitikai információkra figyeljen a „veszedelmes kíváncsiságában kielégíthetetlen nép”.

Ez a beszédes fordulat egy 1664-ben Londonban megjelentetett, Zrínyi Miklósról szóló angol életrajz olvasóinak szóló ajánlásában szerepel. A török elleni háborúk különösen nagy szerepet játszottak az információs forradalomban, mert országhatárokat átlépő módon jelentkezett az igény, hogy az Oszmán Birodalom terjedéséről, a török seregek előrenyomulásáról aktuális és érdemi információk jelenjenek meg szerte Európában. A török-kérdés olyan közügyet jelentett a korabeli Európában, amiről széles kör számára kellett közérthetően szólni, nemcsak prédikációkban, hanem képes tudósításokban is jelezni kellett, hogy mely városokat foglalta el a török, vagy éppen hol sikerült jelentős győzelmet aratni felette. A közös ősellenség persze összetartó erőt is jelentett a felekezetileg, politikailag, gazdaságilag széttagolódó Európában.

A 17. század közepén a Német-római Birodalom területén már negyven különböző hetilap jelent meg. Frankfurt am Mainban, Hamburgban három különböző hetilap működött egyszerre.¹² Thimotheus Ritsch „hetilapja” egy héten öt számmal jelentkezett Lipcsében. Londonban is hetente két hetilap jelent meg 1663-tól, a 17. század végén pedig már öt, különféle hatalmi érdekhez köthető hetilap ontotta a híreket.¹³ Bécsben a 17. század végén két olasz és három német nyelvű hetilapot tettek közzé. A társadalomnak azt is meg kellett tanulnia, hogy ezzel az információmennyiséggel miként lehet együtt élni, illetve hatékonyan használni. Az 1600-as évek végén traktátusok sora adott útmutatást az újságok hasznáról és káros hatásáról értekezve, Comenius pedig az iskolai oktatásba is be akarta vezetni az újságolvasást, amit északnémet városokban, például a hatalmas hírközpontban, Hamburgban meg is tettek a 17. század közepén. Maguk az újságok is reflektáltak egyre jelentősebb szerepükre, az újságolvasó közönség kiszélesedésére.

A hetilapok és a részletesebb híreket közlő nyomtatott hírlevelek nem tartalmaztak kommentárokat, értékeléseket, a véleményformálás közvetlen eszközei a pamfletek és a röplapok voltak. A kora újkorban a metszetekkel illusztrált röplapokat a mai plakátokra jellemző méretben és formában tették közzé, általában a város forgalmas pontjain, piactereken, városházák falán, esetleg templomok kapuján, de maguk a könyvkiadók is kifüggesztettek „reklámként” röplapot. A nyomtatott hetilapok mellett új virágkora figyelhető meg a metszetekkel illusztrált röplapoknak, melyek korábban éppen képes illusztrációiknak köszönhetően a kevésbé művelt, írni nem tudó rétegeknek tettek közzé híreket. Bár a városi polgárság és a protestánsok körében relatíve gyorsan terjedt el az olvasni tudás, a röplapok továbbra is nagy népszerűségnek örvendtek, jelezve, hogy a képes híradások nemcsak illusztrálásul szolgálnak, hanem érdemi információt adnak.¹⁴ A hetilapok szűkszavú, lényegre törő híreihez a röplapok adtak részletesebb háttérinformációkat egy-egy vár és város elhelyezkedéséről. A képek a véleményformálásban is jelentős szerepet játszottak, így nem meglepő, hogy a harmincéves háború idején ismét jelentős mennyiségű gúnykép jelent meg. Már a reformáció terjedésének időszakában jól érzékelhető, hogy a sokszor vaskos gúny eszközét alkalmazó röplapokkal egyértelműen és hosszú távon próbálják lejáratni a politikai ellenfelet. A képes híradások nemcsak aktuális eseményekre, hanem olyan politikai jelenségekre is reagálnak, mint a politikai propaganda széles körűvé válása.

1632-ben jelent meg egy újság szerkesztőségét bemutató röplap.¹⁵ A kép szöveg nélkül is értelmezhető, de egy hosszú vers teszi egyértelművé, hogy évkezdést köszönt a kiadvány, így általánosabb tudnivalókat tartalmaz. Az újságkiadó műhely előterében a privilégiumot tartalmazó láda látható, jelezve, hogy teljesen legális a kiadó tevékenysége. Már a 16. század elején működtek „kalózkiadók”, amelyek könnyen mozgatható nyomdákkal, három-négy fővel néhány nap alatt négy-ötezer példányt elő tudtak állítani gúnyiratokból és röpiratokból. A rendszerességre és univerzalitásra törekvő hetilapok azonban helyhez kötöttek, számukra fontos, hogy a kiadványuk védelmét szolgáló privilégium értelmében hosszú távon is működni tudjanak. Jellemző, hogy az egyik legrészletesebb példányszám-elszámolást a frankfurti kiadó, Gerard Vrints postamester azért készítette 1629-ben, hogy kimutassa, nem érdemes másnak is hetilapkiadási privilégiumot adni, mert ő is éppen hogy csak el tud adni 778 példányt a hetilapjából.¹⁶ Kimutatásából azonban az is kitűnik, hogy egy példányt többen, akár tízen is olvastak a korban, és kisebb városokban már a 17. század közepén olvasókörök működnek az újságok híreinek megismerésére és megértésére.¹⁷ A hetilapokat utólagosan cenzúrázták, ezért Frankfurt am Mainban és Bécsben, a császárvárosban több példányt is be kellett szolgáltatni, de éppen a hosszú távú megjelenés érdekében a hetilapok magukat is öncenzúrázták. Ez a protestáns képszatíra azonban kiadási hely feltüntetése nélkül jelent meg. A jelenetbe betoppanó hírnök egy kisebb asztaltársasághoz lép, akikről viseletük és az előttük látható asztrolábium teszi egyértelművé, hogy művelt, tudós emberek. Mellettük egy lektor ellenőrzi a nyomtatásba kerülő szöveget. Nincsenek pontos adatok arról, hogy kik írták, fogalmazták meg a hetilapok híreit. A postamesterek és kiadók intézményeire építő szerkesztőségek kezdetben sokszor iskolamestereket, kicsapott diákokat alkalmaztak szerkesztőként. A hetilapoknak azonban nőtt a társadalmi elismertségük éppen a színvonalas érdemi külpolitikai híreknek köszönhetően, ezért a 17. század közepén jelentős hírnévvel rendelkező német költő, Sigmund von Birken sem restellt újságok, röpiratok megszövegezésében szerepet vállalni. A 17. század második felében pedig jogi végzettségű szerkesztőkkel is találkozhatunk, akik felismerik a hetilapok egyre lényegesebb politikai szerepét, s ezért is próbálnak jelentős szerepet játszani az újságkiadásban.

A szerkesztőség rajzán a technikai részletek is jól láthatók, a betűszedéstől a nyomtatón át a metsző munkájáig, rendezett és ugyanakkor már hétköznapinak mondható a jelenet. Már nem kellett három-négy belvárosi ház árával rendelkeznie annak, aki nyomdát akart működtetni, mint a 15. század végén. A száradó lapokról könnyen kivehető, hogy Magyarországról, Lengyelországból, Angliából, Spanyolországból, Franciaországból és Rómából is érkeztek friss hírek. A metszeten mozgó röplapárus is látható, aki éppen indul a nyomtatott újság terjesztésére. A jól működő gépezettel szemben mégis erős kritikát fogalmaz meg a jelenet középpontjában elhelyezett bohócsapkás Jean Petagi képe, aki a korabeli komédiák jellemző bohócfigurájaként közismert a korban. A kép előterében egy félig látható szereplő még inkább azt a képzetet erősíti, hogy a képen egy színpad látható, amire a másik oldalon éppen fellépni igyekszik egy szereplő.¹⁸ A jelenet értelmezése szempontjából éppen ez a színpadszerűség beszédes, hiszen arra hívják fel a címben is megszólított „újságkedvelő” olvasók figyelmét, hogy óvatosabban bánjanak a naponta érkező újsághírekkel, mert sokféle téves hír és hazugság lát napvilágot. Ezt a sajátos műfajkritikát olvashatjuk ki a nyomdagép mellett ábrázolt, csőrével saját tollát igazgató madár megjelenítéséből.      

A kor emberének a hírekhez való viszonyulását tekintve a röplapárusok ábrázolási módja is kínál egyfajta modellt. A kedves, ártatlan puttóként ábrázolt fiktív röplapárus ládikójában szentképekkel, egyházi vonatkozású kiadványokkal, erkölcsnemesítő metszetekkel és díszes kalendáriumlapokkal nők és gyermekek számára is használhatónak tünteti fel az újságokat, apróbb nyomtatványokat. Sőt egy a 17. század elején kiadott metszeten nőalak is megtestesíti a híráramlás új viszonyait, a nyomtatott hetilapok, periodikus újságok megjelenésére reflektálva. A kibontott hajjal, rendezett polgári ruhában bemutatott dáma két bőségszarut tart a kezében. Jobbjában olyat, mely babérkoszorút, pálmaágat és gyümölcsöt tartalmaz, a jó híreket és a szerencsét testesítve meg, míg a baljában lévő szaruból csont, kötél és kígyó hullik ki, a rossz hírekre utalva. A hölgy fején jelentős hatalmi centrumokból: Párizsból, Rómából és Madridból küldött hírcédulák láthatók, míg a ruháját Prágából, Németalföldről, Angliából, török területekről érkező hírek díszítik. A röplap rövid verse szerint a nőalak a nagy frankfurti vásárból érkezett, ahol már a 16. század közepétől könyvvásárt is tartottak, s ahol indiai értesülésekhez is hozzá lehet jutni.¹⁹ A nőalak közérthető módon jeleníti meg, hogy a világ megértéséhez a híráramlást is követni kell, még akkor is, ha a kor embere váratlanul szembesült a hírek mennyiségével, gyorsaságával és távolságával.²⁰ Háborús időszakban azonban a röplapárusok is egyre ellenszenvesebbek lesznek az ábrázolásokon, s ördöglábbal, sárkányfarokkal, sántán bemutatott hírnökök a háború rossz híreivel riogatják a szemlélőt. A fején, lábán, kalapján is hírcédulákkal küszködő röplapárus pedig a háborús területekről érkező ellenőrizhetetlen hírek kritikáját fogalmazta meg, nemcsak a csatatér borzalmait utasítva el, hanem a különböző hatalmi érdekek propagandaháborúját is.

Egy 1622-ben megjelentetett röplap középpontjában egy újságíró és egy neki ellentmondó személy párbeszéde áll. A háttérben a cseh királlyá választott Pfalzi Frigyes politikusi pályafutása látható gúnyképekben megfogalmazva. 1620–22-ben még a harmincéves háború időszakához képest is kiugróan magas a politikai gúnyképek száma, olyan intenzív katolikus propaganda próbálta a hadszínterek mellett a nyilvánosság előtt is megfosztani Pfalzi Frigyest a protestáns német területek támogatásától.²¹ A metszeten tucatnyi, korábban már megjelent, Pfalzi Frigyest gúnyoló röplapot mutatnak be a háttérben, az uralkodást majmocskaként utánzó, a vak jósok által vezényelt, az útvesztőben eltévedt, egy tél alatt mindent elmulató cseh királyként idézik fel a gúnyképeket, melyeket az újságot szerkesztő és az újsághíreket tanulmányozó személy vitat meg. E röplapban éppen ez a gesztus a legtanulságosabb, hogy miként „tanít” távolságtartással kezelni, mérlegelni a korabeli propagandatermékeket. Az újságíró rendezett, de nem különösen drága öltözete azt érzékelteti, hogy nem marginális elem, de nem is a döntéshozó elit tagja, mégis nagyon fontos a társadalmi szerepe. Vitapartnere városi középrétegek viseletében látható. Valóban elmondható, hogy az újságokhoz, röplapokhoz a városi középrétegek rendszeresen hozzájuthattak. Az általában mintegy ezer példányban készülő röplapok már egy ácsmester napi béréből megvásárolhatóak voltak. A röplapok gyakran hivatkoztak befogadó közönségükként „közemberekre”, jelezve, hogy éppen az üzleti siker érdekében olyan egyházi tanításokat, általános erkölcsi normákat is megfogalmaztak szépen kivitelezett metszeteiken, melyek akár lakások díszeként is szolgálhattak. Egy-egy házassági tanácsokat, életlépcsőt, foglalkozások erényeit bemutató röplapot akár két korsó sör áráért meg lehetett venni a nürnbergi könyvpiacon, így vásárok alkalmával parasztok is hozzájuthattak e nyomtatványokhoz.²²

Az újságokkal foglalkozó traktátusok ebben a popularizálódásban rejlő veszélyre is felhívták a figyelmet. Míg Kaspar Stieler 17. század végi traktátusa arról elmélkedik, hogy milyen hasznosak az újságok, mert nem kell minden egyes fejedelemségnek saját információs hálózatot fenntartania, hanem a nyomtatott újságokból is megtudhatják a híreket, addig az a félelem is megjelenik itáliai teoretikusoknál, hogy hová vezet, ha még a borbély is a politikai kérdésekről társalog. Wenzel Hollar A világot a vélemény irányítja című metszete 1641-ben, az angol polgári forradalom kezdetén készült. A metszet középpontjában egy terebélyes fa látható, melynek a tetején a vélemény üldögél, egy bekötött szemű nőalak, aki az egyik kezében egy kaméleont tart, a másikban az igazság pálcáját. A földgolyóval terhes nőalak fején Bábel tornya adja a koronát. A fán röpiratok teremnek, melyek a földre hullanak, és új sarjakat eredményeznek. A fát körülölelő csenevész hajtásokat egy bolondruhás ember öntözi. A jelenetre rácsodálkozó utazó viselete alapján a társadalmi elithez tartozik, aki azonban kénytelen azzal szembesülni Opinióval folytatott párbeszéde során, hogy bár Opinio az igazságot és a jogot képviseli hasznos könyvekkel, de az értelmezési lehetőségeket nem tudja teljes mértékben irányítani.²³ A kép a politikai diskurzus széles körűvé válásának aktuális problémájára reagál, hiszen egy korabeli londoni gyűjteményben az 1641 és 1660 közötti időszakból huszonkétezer különböző röpirat maradt fent.

Andreas Cless 1670-es években névtelenül kiadott pamfletsorozata²⁴ első kötetének címlapján Ratio Status, az államérdek látható hálószobájában szenderegve. Az esti homályban játszódó jelenet ráerősít arra a képzetre, hogy a nyomtatványok a hatalomgyakorlás eddig elfedett, fontos titkaiba engednek bepillantást. A többféle társadalmi réteget egyszerre képviselő háromarcú ember, az államérdek ágyánál két nőalak látható, akik fülbe súgva próbálnak befolyást szerezni. A szószalagok szerint az igazságot a nem túl díszes öltözetbe ábrázolt nőalak testesíti meg, aki a hivatalos levelekre és törvényekre hívja fel a figyelmet, melyek vaskos kötetekben szintén láthatóak a hálószobában, míg a díszesebb és kacérabb ruhájú nőalak az újságokra és relációkra hivatkozik. Cless pamfletje a műveltebb, különösen jogi és államelméleti szempontból iskolázottabb rétegeknek készült, s elsősorban Franciaország európai politikai befolyását elemzi külpolitikai vonatkozásban.²⁵ Az egyre nyíltabb propagandaháború, a franciák holland területek elleni támadása, az ellenreformációs hullám a Német-római Birodalom területén még egyértelműbb állásfoglalásra késztette a szerzőt. Andreas Cless műve második kiadásának címlapján mindkét nőalak sokat veszített eleganciájából. A hivatalos jelentések szerepét hangsúlyozó asszony felgyűrt ingujja, egyszerűbb viselete sem illeszthető az uralkodói udvarok világába, s az újságokat lobogtató rendezetlen hajviseletű asszony még alacsonyabb társadalmi réteget képvisel. Andreas Cless műve a politikai és kulturális elitnek jelzi, hogy egyre szélesebb társadalmi rétegek alkotnak véleményt korabeli újságok alapján aktuális eseményekről.

A hatalomgyakorlás kritikája más, ám szintén közérthető szimbólumokban is megfogalmazódik a kora újkori röplapokon, jelezve, hogy a politikáról való gondolkodás nem csak a hatalomgyakorló elit privilégiuma. A közérthető politikai szimbólumok azért is népszerűek voltak, mert a külpolitikai hírek sokféle összefüggésrendszerben jelentek meg, így azok értelmezése egy-egy közérthető allegóriával, hétköznapi jelenettel megfoghatóbbá, érthetőbbé vált.²⁶ Az egyik legkedveltebb szimbólum a kártyaasztal volt, ahol aszerint érzékeltették egy-egy nagyhatalom szerepét, hogy milyen lapokkal és az asztal melyik részén foglal helyet, vagy csak esélytelenként álldogál lehulló lapokra várva. Már 1515-ből fennmaradt olyan metszet, mely az itáliai katonai helyzetet kártyapartihoz hasonlította, de a hétéves háború 1756-os hadi eseményeit is Mária Terézia szalonjában zajló kártyacsataként mutatta be Will metszete.

Könnyen értelmezhető politikai szimbólumként gyakran tűnt fel röplapokon a fiktív „betegágy” jelenet, amikor röplapokon változó főszereplőkkel elemezték az európai hatalmi erőviszonyokat. A gúnyrajzok tanúsága szerint Európa beteg embereként több nagyhatalom ágyánál tartottak konzíliumot befolyási övezetekre törekvő nagyhatalmak. Már Buda visszafoglalásakor tettek közzé olyan metszetet, melyen a török hatalom kimúlásán fáradoztak különböző nemzetiségű fiktív orvosok. XIV. Lajos veszteségeit is megjelenítették úgy, hogy súlyos betegként miként adja ki magából a korábban elfoglalt területeket. Ezek a gúnyképek alapvetően a katonai és politikai ellenfelet akarták lejáratni, de profanizálták a politikum világát is.

A politikai elit felé fogalmaz meg kritikát egy különös röplap 1659-ből és 1660-ból.²⁷ A két változatban is fennmaradt röplap az északi háború eseményeit mutatja be. A metszeten az oroszlán, a medve, az elefánt, a tigris és sasok küzdelme látható. Bevett szokás volt az egyes országokat a címerállatuk alapján bemutatni a könnyebb érthetőség és megjegyezhetőség érdekében. A röplap ismeretlen készítője a lengyel, svéd, dán és orosz küzdelmet egyfajta állatviadalként mutatja be. A medveheccelések, ökör- és kutyaviadalok a legközönségesebb kocsmai szórakozások közé tartoztak. A röplap értelmezése szerint „játékmesterként” a francia diplomácia irányítója, Mazarin befolyásolja a küzdelmet távolról szurkálva a küzdelemben részt vevő hatalmakat. Nemcsak a küzdőtér, hanem a nézősereg is látható a képen, hiszen a választófejedelmek, protestáns hatalmak csak távolról figyelik az eseményeket. Miközben közérthető politikai szimbólumot használ a szerző, jelentős államelméleti műveltséget vár el a befogadótól, hiszen nemcsak az aktuális külpolitikai helyzetet kellett értenie, hanem az európai hatalmi egyensúly felbomlását is látnia kellett.²⁸

A 17. század végén megfigyelhető új hatalmi átrendeződést ismét színvonalas politikai gúnyképek elemezték az újságolvasó közönségnek. A 17. század végére már specializálódnak a hetilapok is, nemcsak a háború és béke híreire, mint a nürnbergi Felssecker újság, melyet a Friedens- und Kriegs-Currier címmel jelentetett meg, hanem külön gazdasági újságot is közzétettek Hamburgban. A hetilapok már címükben is kiemelik, hogy politikai kérdésekkel foglalkoznak, megjelennek a kommentárok, értelmezések, egyre több jogi és államelméleti kifejezés szerepel a hírek tudósításai között.²⁹

A hirdetésekben természettudományos újdonságokról is beszámolnak, matematikai, csillagászati könyveket ajánlanak, enciklopédikus tudásra törekednek.³⁰ A 17. század közepén egyetemek is megpróbálkoznak tudományos hetilapok kiadásával, a nemzetköziség érdekében latinul, de legtöbbször anyanyelven közölnek tudományos újdonságokat. A hírek mennyisége is szükségessé tette, hogy az olvasót segítsék az eligazodásban. Ebből a szempontból is értékelhető a bevezetőben említett Theatrum Europaeum vállalkozása, hogy a megjelentetett hatalmas híranyagot értelmezve, válogatva, rendezve próbálja közzétenni.

A kor embere számára nemcsak az információ mennyisége, hanem minősége is jelentős változást eredményezett. A belpolitikai vonatkozású hírek értelmezéséhez, véleményalkotásához is egyre nagyobb műveltség kellett, az újságok pedig egyre többféle hírt tettek közzé különböző hatalmi központokból. Egy-egy udvart már nemcsak az uralkodó, hanem az udvari politika meghatározó tagjai is képviselték, nemcsak egy-egy kiemelkedő hadvezér, hanem a hadvezetés több tagja is sokszor egymással rivalizálva alakította ki saját imázsát a populárisabb röplapokon is. A 17. század végére markánsan megragadható tendencia az államelméleti, jogi műveltség megjelenése a populárisabb kiadványokban. Az államelméleti traktátusok közérthető „lefordítása”, értelmezése, a jogfilozófiai teóriák mindennapok világába való beépítése is hozzájárult a pamfletek, röpiratok színvonalának növekedéséhez. XIV. Lajos és I. Lipót udvarának pamfletháborújában diplomaták és egyetemi tanárok, filozófusok is tollat ragadnak.³¹ A 17. század végén alkotó, termékeny és népszerű metsző, Romain de Hooghe jogi tanulmányai szellemes és színvonalas politikai karikatúráin is átsütnek. A híres itáliai metsző, Giuseppe Maria Mitelli akadémiai végzettségét kamatoztatva alkotja meg látványos és hatásos gúnyrajzait. 

A hatalmas mennyiségű kora újkori politikai publicisztika anyagát szemlélve nyilvánvaló a tendencia, hogy nemcsak egy szűk körű reprezentatív nyilvánossággal³² kell számolni, hanem egyre nagyobb a politikai jelentősége a folyamatosan szélesedő nyilvánosságnak,³³ mely bár nem tekinthető a hatalomgyakorlás ellensúlyának, megfigyelő, szemlélő szerepét a hatalomnak, hatalmaknak is figyelembe kellett venni.³⁴