Az első valódi egyesületi keretet kulturális téren a kaszinók jelentették. Erdély-szerte a reformkorban indul el az egyesületi élet. Itt az intézmények a magyarországiakhoz képest később ugyan, de nagyobb folyamatossággal jelennek meg. Ezek több társadalmi réteget céloztak meg, és a társadalom egészét átszövő mozgalomként bontakoztak ki. A kaszinók sajátos keretként működtek, hisz gyakran a társadalom egy-egy rétegéhez kötődtek. Ennek tudható be, hogy az 1878. év végi egyletstatisztika adatbázisában külön nemesi, polgári, kereskedelmi, valamint iparos kaszinók is előfordulnak.1 Ugyanakkor megállapítható, hogy a kaszinók, társalkodóegyletek és olvasóegyesületek közönségszervező tevékenységüket próbálták a társadalom minden rétegére kiterjeszteni. „Számos egylet bármely rendű, rangú, foglalkozású és felekezetű egyént felvett tagjai közé, s ezzel a különböző társadalmi osztályok és rétegek közeledését szolgálta” – írja Fülöp Géza.2

Kolozsváron 1828-ban báró Wesselényi Miklós egy lóvásáron fejtegette először, hogy Nemzeti Színházat és Kaszinót kellene alapítani. A kolozsvári kaszinó létrejötte Farkas Sándor nevéhez fűződik. Egy 1829. január 19-én keltezett levelében azt írja, „hogy újságolvasó szobájok (casino) szerencsésen létrejött, 15 újságuk van, délutánait ott kell töltenie, míg rendbe jő, mert a vállalkozó rácz ember (vendéglős) kinél a főnemesség étkezett s azutáni idejét ott töltötte el, nem ért ehhez s ő sajnálná, ha károsodnék, mert unszolására mintegy 2000 Frt. kiadást tett”. A kaszinó végleges formáját és minden valószínűség szerint alapszabályzatát 1833-ban kapja meg. Célját röviden a következőképpen fogalmazták meg: „a míveltebb társalkodás, nemzetiség előmozdítása, a közértelem és közérzés terjesztése.”3 Székelyföldön az első kaszinó Marosvásárhelyen alakult meg, 1832 decemberében. Az alapítók célkitűzése a várost lakó társadalmi rétegek egymáshoz való közelítése és a hasznos időtöltés megszervezése volt.4 Székelyudvarhelyen az olvasás közösségi szintű művelése a 19. század elejéig nyúlik vissza, 1833-ban jön létre itt az a „Cassino”, amely Erdély viszonylatában a harmadik ilyen jellegű társaság volt.5 A tagok olvasó tevékenysége az aktuális és politikai kérdésekre, a kortárs irodalomra, a napisajtóra irányult. Kézdivásárhelyen 1842. december 25-én létesült kaszinó „Kézdivásárhelyi Társalkodó” néven, azt követően, hogy az 1834-es nagy kézdivásárhelyi tűzvészben károsult várost Wesselényi Miklós 1000 pengő forinttal megtámogatta. A kaszinó létrehozása a város lakóinak részéről a köszönet egyfajta gesztusát jelképezte a Kézdivásárhely díszpolgárává választott Wesselényinek. Végleges, jóváhagyott alapszabályai azonban csak 1844. december 27-ére készültek el.6

Az 1848 előtti időkben kialakulóban levő polgári kulturális, közművelődési törekvéseket a neoabszolutizmus korában visszafojtották. Igaz ugyan, hogy akkoriban az egyesületek nemcsak a közműveltség fellendítésében játszottak szerepet, hanem az akkori Erdély területén – vitaklubok formájában – a polgári átalakulás eszméinek terjedéséhez is hozzájárultak. A legtöbb egyesület saját könyvtárat hozott létre a reformkor irodalmi, társadalmi és politikai lapjaiból. Ezek pedig a kor eszméinek népszerűsítésére szolgáltak.

Sepsiszentgyörgyön a városiasodás jegyei viszonylag későn kezdtek megjelenni. 1793–1815 között a városból sok sorköteles katona vett részt a franciák elleni harcokban. A lakosság nagyrészt mezőgazdálkodással foglalkozott. Vidékről is folyamatosan költöztek be az emberek. Az itthonmaradottak a katonaság parancsnokságának kiszolgálásával és nagy szegénységgel küszködtek. Sepsiszentgyörgy városias jellegét csupán vásártartási joga indokolta. Az iparosok száma kezdetben igen alacsony volt. Ennek oka Brassó és Kézdivásárhely közelsége lehetett, ahol már fejlett volt a kézműves ipar, amelyhez erőteljes felvásárló réteg is társult. Ez a helyzet a 18. század végén és a 19. század elején változott meg, amikor a székely határőrség felállítása meghozta a kézműves ipar létrejöttéhez szükséges keresletet. A katonasággal együtt érkeztek és telepedtek le képzettebb iparosok a városban, így a 19. század elejétől kezdve megalakulnak az első céhek.7

A század elején állították fel az első postaállomást Szepsiszentgyörgyön; addig a küldeményeket a jobbágyokkal szállíttatták, illetve a katonaság a saját embereivel. Létrejött a város első mészárszéke, mivel azelőtt a városlakók csak akkor vásárolhattak húsárut, ha valaki helybeli állatot vágott. A város kereskedelmi életét jórészt a gyergyói, csíki, kézdivásárhelyi, brassói, udvarhelyi örmények, görögök és zsidók tartották kézben, vonzáskörzete kereskedelmi szempontból 25 km-re és körülbelül 53 falura terjedt ki.8 A vásárok látogatói minden szükséges holmit megtaláltak a vásártéren vagy az akkor már létező boltokban.

Ekkorra már felépült a megyeszékház, a katolikus és református templom, a laktanya és más, katonai célt szolgáló épületek. Ezeket az 1802-es földrengés megrongálta. A vártemplom tornya lebontásra szorult, de 1829-ben újjáépítették.9 Itt, a református templom mellett épült fel a város első iskolaépülete, amely főleg a kihelyezett katonaság családjait szolgálta ki. A lakóházak kisebb része épült kőből, többségük, amelyeket szegényebb polgárok és jobbágyok birtokoltak, fából készült szalma- vagy zsindelytetővel. A tudatos városrendezés hiányában az utcák rendezetlenek és sárosak voltak.

Mindezen tényezőket egybevetve úgy értékelhetjük, hogy a város számára a 19. század elején a fejlődéshez elengedhetetlenül szükséges feltételek rendelkezésre álltak. Néhány szót kell ejtenünk az írástudás szintjéről is, amely tekintetében Sepsiszentgyörgy nem állt rosszul. Ez egyrészt a szabad jogállásúak magas számának tulajdonítható, akik számára a tanulás társadalmi és presztízskérdés volt, mivel ez jelenthette a társadalmi ranglétrán való felemelkedést. Másrészt Székelyföldön az írástudás magasabb szintű volt, mint a fejedelemség egészében. A nagyobb városokban létesülő iskolák ezt az arányt csak javították 1848 után, amikor bekövetkezett a jobbágyrendszer felszámolása és az iskolarendszer reformja.10 A fejlődés akadályaként ekkor a kötelező katonaság terhét tarthatjuk számon, amely ellen a város követei az országgyűléseken gyakran fel is szólaltak.11 A városigazgatás és a gazdasági fejlődés szempontjából pedig a város–falu együttléte egy település keretén belül jelentett évtizedekig problémát.12

 

Több erdélyi és magyarországi városban fennmaradt a kaszinó(k) teljes vagy részleges iratanyaga: jegyzőkönyvek, tagnévsorok, könyv- és folyóiratkatalógusok, kölcsönzési nyilvántartások, sőt maga a könyv- és hírlapanyag is. A sepsiszentgyörgyi kaszinó esetében csak néhány levéltári irat és a korabeli sajtó pár közleménye nyújt fogódzót az egyesület tevékenységének megismeréséhez. A helytörténészek a 19. század első felét érintő tanulmányaikban csupán említést tesznek a kaszinó létezéséről Sepsiszentgyörgy életében, nem tulajdonítva különösebb jelentőséget neki. A legtöbb leírás, ami Sepsiszentgyörgy művelődési életébe enged betekintést, a kaszinó alapítását 1855-re teszi.13

Az első sepsiszentgyörgyi kaszinó létrejöttének időpontja a reformkorra tehető. 1835. február 1-jén tartották meg az alakuló ülést a város és környék előkelőségei. Az örömhírt az Erdélyi Híradó hozza: „mai nap lőn reánk nézve az az örvendetes innep napja, melyben különbféle környülállások által okoztatott egy nehány pillanatnyi szenvedésünk után, a sepsiszentgyörgyi társalkodói egyesület (casino) innepélyesen kinyittaték.”14 Az alapításhoz szükséges előzetes munkával Daczó Józsefet bízták meg a részvényes tagok. Az alakuló ülésen Daczó József, az egyesület igazgatója adja elő a kaszinó céljait és a tagok kötelezettségeit. Az igazgató-elnök után az egyesület „titoknokja”, Forró Ferenc szólalt fel. Az alakuló ülés estjére a környező házak ablakait kivilágították, zene és ágyúlövések közepette pedig a részvényesek örömkiálltásokat hallattak: „Egymástól elválhatatlanul éljen a jó Fejedelem és édes Hazánk!!! Éljen Nemzetünk!! Éljen társalkodói egyesületünk!”15

Indulásakor az egyesületnek száz részvényes tagja volt, és már az alakuló ülésen felszólították a „székely nemzetet szerető hazafiak s nevezetesen a Háromszékre bébíró székely hazafi társaink és atyánkfiai”-t, hogy csatlakozzanak az egyesülethez. Az egylet rendszabályait a többi erdélyi kaszinó rendszabályai szerint fogalmazták meg, közli velünk az esemény tudósítója. Az alapszabályzat16 mindenekelőtt az alapítás módját és célját fogalmazza meg. Eszerint az egyesületet háromévnyi időtartamra alapították meg. Évente 8 forint ezüstpénz befizetésére kötelezték a részvényes tagokat. Rögtön a szabályzat elején leszögezték, hogy az egyesületnek tagja lehet minden személy, „rang, vagyonosság és állapot különbsége nélkül”, aki befizeti az évi tagsági díjat. Az új tagok felvételi kérésüket a választmány bármelyik tagjához letehették, azt a legközelebbi gyűlésen megtárgyalták, és a felvételi kérelmet titkos szavazásra bocsátották. A többség igenlő szavazata után válhatott valaki a kaszinó tagjává. Azokat, akik év közben kívántak belépni, az egész évi tagsági díj befizetésére kötelezték. Az alapszabályzat az egyesület célját a következőképpen fogalmazta meg: „olvasás, társalkodás és nemesebb időtöltés által, a nemzeti mívelődés”. A tagok jogai között elsősorban az egyenjogúságot szabták meg a tisztségviselést illetően, ugyanakkor szavazhattak, olvashattak, kártyázhattak, biliárdozhattak, és használhatták az egyesület egyéb szolgáltatásait. A tagok kötelességei között szerepelt a részvények előre való befizetése, mely nélkül nem volt érvényes a tagság. Az, aki tartozását folyó év elején, februárban nem fizette be, két gyűlésen felszólítást és egy írásbeli figyelmeztetést kapott, ezt követően pedig a tagok sorából kizárták. A tagokat továbbá a helyes viselkedésre és a kaszinó alkalmazottainak tiszteletére szólították fel. Akik ezt nem tartották be, számíthattak a választmány általi kizárásra.

Az egyesület a minden év február 13-ai dátumban állapította meg a rendes közgyűlés tartásának időpontját. Ez alkalommal az alapszabályok megváltoztatásáról, a jövedelmek és kiadások számbavételéről és az egyesület tisztviselőinek kinevezéséről döntöttek. A közgyűlés a döntéseket a jelenlévők többségének szavazatával hozhatta meg. A kaszinó választott tisztségviselői a következők voltak: egy titoknok, egy tárnok, egy gazda és 12 választmányi tag, akik együtt alkották a 15 személyes bizottságot. A tagokat a közgyűlésen, a jelenlevők többségének szavazatával választották meg, elsőnek a titoknokot, utána a tárnokot, majd a gazdát. Szintén titkos szavazással választották meg a 12 választmányi tagot. Az előbbi három pozíciót a megválasztottak egy évig tölthették be. Egy év letelte után újraválasztották őket, illetve 6 tagot a választmányba. Így minden évben 6 új tagot vettek fel, tehát valaki legtöbb 2 évig lehetett választmányi tag. A 15 tagú bizottság az egyesület teljes hatalmú képviselője volt a rendszabályok rendelkezései szerint. Határozatai az egyesület anyagi és szellemi fejlesztésére vonatkozhattak. Ezért minden hónap első vasárnapján – rendkívüli esetben pedig, valahányszor az igazgatók jónak látták – ülésezett. Ezeken a három fő tisztviselővel együtt legalább kilenc tagnak kellett jelen lennie. A 12, tisztséget be nem töltő bizottsági tag közül titkos szavazással évente megválasztottak három „végrehajtó tagot”, akik közül a legtöbb szavazattal rendelkezőnek kellett vezetnie a bizottsági és közgyűléseket. A három tag hajtotta végre a bizottság határozatait.

A titoknok kötelességei: a jegyzőkönyvek vezetése, határozatok lejegyzése a közgyűlések és bizottsági gyűlések alkalmával, levelezés, az igazgató bizottság által megjelölt újságok, folyóiratok és könyvek beszerzése.

A tárnok feladata: a tagsági díjak beszedése, nyugták kiállítása, más forrásokból származó pénzek bevétele, pénzek kiadása, önmagán kívül még egy tisztviselő aláírásával, az egyesület jövedelmeinek, költségeinek és vagyonának kimutatása és annak az igazgató választmány elé és ezt követően a közgyűlés elé való terjesztése. Szintén a tárnok és a jegyző (titoknok) kötelessége volt a részvényesek év elején való felszólítása kötelességeik teljesítésére.

A gazda az igazgató bizottság és a vezető tisztviselők utasításai értelmében gondoskodott az egyesület számára szükséges bútorzat, fa, gyertya beszerzéséről. Ugyanakkor rendben tartotta a kaszinó szobáit. Munkájukért az egyesület tisztviselői nem kaptak anyagi juttatást, fizetésük a közgyűléseken kijelentett „közmegelégedés s köszönet” volt.

Az egyesület közgyűlése az alapszabályokkal együtt fogadta el a kaszinó belső működési elveit is. Az egyesület „legalább három vagy négy szobából” álló házat bérelt, amelyben egy szoba a könyvek, az újságok és folyóiratok számára volt fenntartva. Ebben a helyiségben tilos volt a hangos beszéd, a mulatozás és a dohányzás. A könyveket és folyóiratokat háromhavi használat után lehetett csak kölcsönözni. A könyveket terjedelmükhöz mérten kölcsönözték ki hosszabb vagy rövidebb időre, és abban az esetben, ha a kölcsönző a határidőre nem szolgáltatta vissza a kikért könyvet, annak kétszeres árával bírságolták meg. A kártyázás számára is külön szobát jelöltek ki. A szabályzat szövege kihangsúlyozza azonban, hogy „a kártyázás nem nyerekedés, hanem mulattság tekintetéből folytatódjék”, ezért minden „hászárt” vagy „szerentse”-játékot megtilt. A kártyát a játékosoknak a kaszinótól kellett vásárolniuk: egy tarokk-kártya ára 30 piquét és 20 német krajcárban volt megszabva. A harmadik szobát biliárdszobának szánták, ahol a megalakulás pillanatában még nem tudtak „jó biliárdra szert tenni”, ezért az egyik tag saját biliárdját használták. A játékhoz szükséges személyzet fizetését eleinte a biliárdjátékokra beszedett jövedelemből kívánták fedezni. A negyedik szobát, a szabályzat szerint, az egyesület „szolgájának” szánták, amelyet egyben ruhatárként is használtak. Itt fogadhatták az urak cselédeiket, akiknek nem volt szabad a kaszinóba lépni. A szobák állandó világításáról, fűtéséről egy szolgalegénynek kellett gondoskodnia, aki állandó jelleggel a kaszinó helyiségeiben tartózkodott, fűtötte, takarította, világította azokat, illetve a szobákat télen reggel nyolc órától, nyáron hét órától este tizenkét óráig tartotta nyitva. A kaszinó szobáiba ételt és italt nem volt szabad bevinni, vízről a szolgalegény gondoskodott. Étkezésre az egyesület vendéglője szolgált, amelyre az egyesület igazgatói ügyeltek fel. A köszönés, titulálás kölcsönösen elengedhető volt a kaszinó szobáiban. Idegenek (a törvényhatóságon kívül lakók) egy tag kíséretében legtöbb három napra látogathatták a kaszinót, de mindkettőjüknek fel kellett jegyezniük nevüket egy erre a célra kijelölt füzetbe. A kaszinó olvasószobájába elhelyeztek egy ún. Jovallat könyvet, amelybe minden tag bejegyezhette a kaszinóval kapcsolatos javaslatait, gondolatait, jelentéseit, felszólításait, alapszabálysértéssel kapcsolatos észrevételeit. Ezeket a bizottság gyűlésein megtárgyalták. A kaszinó vendéglőjébe a részvényeseken és „más tisztes és tekintetet érdemlő idegen embereken” kivűl más nem léphetett be, mivel az nem vendégfogadóként működött.

A kaszinóból kilépő tagoknak nem lehetett semmilyen követelésük az egyesülettel szemben, ugyanakkor az egyesület feloszlása esetén annak vagyonát értékesítették, és a jövedelmet a legalább egyévi tagsággal rendelkezők között szétosztották.

A kaszinó viszonylag nagyszámú tagsággal kezdte meg működését. Az iratok szerint 84 rendes és 15 vezető beosztású tagot számlált. Az első igazgatók Daczó József,17 Gidófalvi István és Benkő Rafael voltak. Ezek közül az elnöki funkciót Daczó tölötte be. Az első választmány tagjai Nagy András, Gidófalvi János, Gyárfás Miklós, Thuri Ignác, Czirjék Zsigmond, Kispál György, ifj. Pünkösti József, Szentivanyi György és Nagy Tamás voltak. Titoknoknak Forró Ferencet, tárnoknak Bogdán Lukácsot, gazdának pedig György-biró Benjámint választották meg. A tagok között volt több arisztokrata, középnemes és magas beosztású tisztviselő, valamint módosabb kereskedő:

– gróf Mikes János, a zabolai előnévvel bíró család uzoni ágának tagja. 1794-ben gróf Bánffy György gubernátor Háromszék főkirálybírájává nevezte ki; 1803-ban főkormányszéki tanácsos lett;

– gróf Mikó György, aki 1805-ben a franciák elleni háromszéki nemesi felkelés parancsnoka volt;

– gróf Mikó Imre művelődéspolitikus, miniszter, történetíró, az MTA tagja, 1826-tól Kolozsvárt guberniumi tisztviselő, 1837-től főkormányszéki tanácsos, 1847-től 1849-ig erdélyi kincstárnok;

– báró Apor József, az 1834 nyarától 1835 teléig ülésező diéta háromszéki katolikus követe, aki regalistaként később több ízben is képviseli Háromszéket az országgyűlésen;

– Bartha Károly, Háromszék református országgyűlési követe a reformkorban;

– Kálnoki András, miklósvárszéki tisztviselő;

– gróf Kálnoki Dénes, miklósvárszéki főnemes, 1861-től ideiglenesen, majd 1869-től véglegesen 1874-ig volt Háromszék főkirálybírája;

– gróf Mikó Miklós, 1809-ben a háromszéki nemesi felkelés kapitánya;

– Nemes János, 1835-ben Háromszék főkirálybírája;

– Thuri Ignác, 1817-ben orbaiszéki alkirálybíró;

– Tompa János, 1833 és 1835 között Sepsiszék alkirálybírája;

– Pünkösti József, uzoni földbirtokos;

– Bogdán Lukács, sepsiszentgyörgyi kereskedő;18

– Györgybiró Benjámin, lófőszékely,1836-ban sepsiszentgyörgyi ülnök és városi tanácsos. 1836-ban felségsértéssel vádolták meg, mivel nyilvános helyen bírálta a császárt, ezért a Gubernium utasította a szék vezetését, hogy hivatalából függesszék fel.  

A tagság összetételét figyelembe véve az egyesület a háromszéki nemesség képviselőit és a magasabb beosztású hivatalnokokat tömörítette, ezért nemesi kaszinónak számított, hisz a tagok között nem találunk olyan személyeket, akiket a város egyszerű emberével tudnánk azonosítani. Az első sepsiszentgyörgyi kaszinó élete sajnos nem volt hosszú. Az Erdélyi Híradó az Erdély-szerte működő kaszinók tevékenységét figyelemmel kísérte, és rendszeres információkat szolgáltatott a kolozsvári, nagyenyedi, marosvásárhelyi és más magyarországi kaszinók életéből. A lap tudósítója az 1835-ös megalakulást követő években nem tudósít a sepsiszentgyörgyi kaszinó tevékenységéről. A kaszinó az 1835–1838-as időszakban valószínűleg nagyon ritkán vagy egyáltalán nem tartott választmányi, illetve közgyűléseket. Az 1838-as év helyi tudósításait kutatva sem találunk arra utaló jeleket, hogy az egyesület újjáalakult volna, úgy, ahogy ezt az alapszabály leszögezte. A kaszinó létére utaló jelet 1837-ből találunk. Ebben az évben ugyanis az egyesület megrendelte az Erdélyi Híradó erdélyrészi lapot, a Nemzeti Társalkodót és a Vasárnapi Újságot. A kaszinón kívül Háromszéken még tizennyolc személy olvasta ezeket a lapokat 1837-ben, közülük kettő kaszinótag volt.19 Az említett lapokat a kaszinó egyébként 1835-ben és 1836-ban is megrendelte. Egy 1839-ből származó útleírás így adja tudtunkra az egyesület körül uralkodó állapotot: „van a városnak egy kis Casinója is, több szobákkal, mint olvasni valókkal… Hosszas életet ezen intézetnek még legbuzgóbb pártfogói sem ígérnek, mert mint hiteles kútfőből hallám nem egyszer mondani: gyérek a részvényesek, gyérebbek a fizetők, leggyérebbek az olvasók...”20 Ha figyelembe vesszük az alapszabályzat szigorú előírásait a tagsági díj kifizetésének kötelezettségét illetően és a fenti tényállást, akkor valószínűnek tarthatjuk, hogy a lelkes alapítók és tagok az évek során elmaradoztak, nem törlesztették tagsági díjukat, és ez az állapot az egyesület megszűnéséhez vezetett.21

A levéltári adatokból kitűnik, hogy az első sepsiszentgyörgyi kaszinó épülete a mai, ún. Bazár épület helyén állt, annak a város felé néző sarkán.22 Erről Orbán Balázstól találunk egy korabeli felvételt az 1860-as évekből.

 

A helyi tanács éveken keresztül adta bérbe a birtokában lévő ún. „casino korcsmát” és „casino boltot”. Ezeknek az épületeknek akkor már semmi közük nem volt az 1856-ban újrainduló kaszinóhoz. Az épületek, mint nevük is sugallja, teljesen elvesztették eredeti rendeltetésüket, és éveken keresztül (háromévente adták bérbe) kereskedelmi célt szolgáltak. Hajdani rendeltetésükből maradt fenn elnevezésük, és az a köztudatban még akkor is élt, amikor létejött az új egylet. A két faépületet az évek során többször renoválták, míg végül, 1868-ban már nem sikerült bérbe adni az addigi áron, és így a helyi tanács 1869 tavaszán elhatározta, hogy lebontatja a „csekély értékű”-nek becsült „casino bolt” épületét. Árverést hirdetett annak lakóházként való újjáépítésére Sugásfürdőn, egy Sepsiszentgyörgy mellett található üdülőtelepen. Az egyszintes épület az év augusztusában már állt, és ezzel elkezdődött Sugásfürdő fejlesztése. Ugyanakkor az épület lebontása szimbolikusan jelezte az első sepsiszentgyörgyi kaszinó történetének végét.23 A kaszinó történetének következő epizódja 1855-ben kezdődött, amikor „Szabadalmazott Olvasó és Társalgó egylet” néven alakult meg, immár teljesen más szereplőkkel. Az 1860-as években kivált belőle a polgári olvasóegylet, majd a kiegyezést követő hónapokban a városi bírósággal való hosszas pereskedés után az első világháborúig folytatta tevékenységét, mindvégig egy érdekes színfoltja maradván a város kulturális és közéletének. A világháború után újból felélesztették tevékenységét, és gazdag könyv- és hírlapállományával a harmincas évek közepéig működött. A kaszinó történetének ezen hosszú időszakát további kutatások fogják feltárni.