1. 1959-ben a kétnyelvű Muravidék általános iskoláiban az 1945 óta egymással párhuzamosan működő szlovén, illetve magyar nyelvű osztályokat felváltotta a kisebbség és a többség számára egyaránt kötelező kétnyelvű oktatási program. A változtatás jogi lehetőségét a Szlovén Szocialista Köztársaság abban az évben elfogadott általános iskolai törvénye teremtette meg. Az iskolák kétnyelvűsítését a konkrét oktatási tapasztalatok is elősegítették: a gyakorlatban már az ötvenes évek elején – elsősorban nem nyelvi tényezők természetes következményeként – körvonalazódott a nemzetiségi/magyar kisebbségi oktatás „zsákutca” jellege. Mivel nem volt lehetőség középiskolai anyanyelvű oktatásra Szlovéniában, a magyar szülők joggal érezhették úgy, hogy hátrányos helyzetbe hozzák gyermekeiket az anyanyelvű oktatással, hiszen az ott megszerezhető szerényebb államnyelvi (szlovén) ismereteikkel nem állják a versenyt a továbbtanulásban a többségi nyelvű tagozatokon végzettekkel. Világossá vált, hogy a magyar nemzetiségi iskolák nem elég erősek ahhoz, hogy az anyanyelvi azonosságtudat alapján segítsék elő a társadalmi integrációt. Tény viszont, hogy a kétnyelvű oktatás a maga minden valós és virtuális jellemzőjével felgyorsította a magyar nemzeti közösség erőteljes asszimilációját. Az új oktatási forma kialakításában részt vevő kisebbségi jogi szakemberek, oktatáspolitikusok hangsúlyozzák: az alternatívát nem az anyanyelvű vs. kétnyelvű oktatás jelentette, hanem a szlovén nyelvű vs. kétnyelvű. Anyanyelvűt a magyarság sem akarhatott a nem megfelelő tárgyi feltételekből, a magyar tanárok hiányából fakadó friss negatív tapasztalatok miatt, a szlovének viszont kimondottan ellenezték a kétnyelvűt, természetesen anyanyelvűt akartak (Göncz 2006. 24–26; 173–174.). A kis létszámú magyar közösség számára már akkor egyértelművé vált: a kialakult nyelvi helyzetben a divergencia (az anyanyelv megőrzése) csak konvergenciában (közelítés a másik nyelvéhez, esetünkben az oktatás kétnyelvűsége) lehetséges. A magyarság konvergenciája tehát álkonvergencia, csak így lehetséges ugyanis az anyanyelvi megőrzés, de ezzel nyelvmegőrzési törekvése is csak részleges divergencia, hiszen önmagában kivitelezhetetlen és értelmezhetetlen. 

 

2. A kétnyelvű oktatásban két, közel azonos súllyal bíró tannyelv szerepel. A többségi szlovén és a kisebbségi magyar nyelv vonatkozásában ez volt a minta 1959-ben. Megvalósításában az ún. célirányos (kétirányú) párhuzamos módszert választotta a többségi és a kisebbségi oktatáspolitika.Ez elvileg azt jelenti, hogy egyazon tanórán mindkét tannyelvet egyenlő arányban használják a nyelvileg heterogén osztályközösségek. Az utópisztikusnak indult kétnyelvű oktatás – ma már tudjuk – utópia maradt, a kétnyelvűségnek nem a pozitív, hozzáadó változatát eredményezte; nem megőrizte, hanem inkább elvesztette a kisebbségi anyanyelvet, s ezzel annak nemcsak a dominanciája, de az egyenrangúsága is illúzió maradt csupán.A muravidéki modell ma már inkább másodnyelvű oktatás a magyarok számára (többségi nyelvű oktatás), amelyben az anyanyelvnek egyre kevesebb szerep és színtér marad (a magyar nyelv órai használata a kilencosztályos általános iskola harmadik harmadára elméletileg 30 százalékra esik vissza). Negatív következményei elsősorban a gyakori kódvált(ogat)ásokban ragadhatók meg, ezek hatásaiként a magyar nyelv presztízsének további csökkenésében, az anyanyelv visszaszorulásában s ezzel a nyelvcsere folyamatának felgyorsításában. Valójában ez átirányító program (benne a kiindulási alap, maga a módszer a rossz), amelynek valós célja nem az anyanyelv megmaradása, hanem a többségi nyelvre való átállás, nem az integráció, hanem az asszimiláció (a kettő különbségére lásd Skutnabb-Kangas 1997. 18–19.). A kezdeti szándék és a megvalósul(hat)ás között nyíló és egyre táguló szakadék, amelynek „eredendő oka” elsősorban nem nyelvi, azt eredményezte, hogy a magyar diákok másodnyelv-domináns kétnyelvűek, a szlovénok többsége pedig inkább funkcionális egynyelvű.Napjainkban a muravidéki kétnyelvű oktatás kétnyelvűsége az általános iskola felső tagozatától kezdve elsősorban tanárfüggő. A tanárok magyarnyelvi kompetenciájától, magyar nyelvű szaknyelvi ismeretétől és a kisebbségi nyelvhez fűződő attitűdtartalmaitól függ elsősorban, milyen arányban szerepel a két nyelv az órákon.1 S mivel a magyar szakosokon kívül a többség szlovén egyetemet végzett, szomorú, de érthető a magyar szaknyelvi regiszter teljes hiánya. Így az órák többségén a legfontosabb szakszavak rögzítése jelenti a magyarnyelvűséget (a táblai vázlatnak kétnyelvűnek kell lennie), minden más kommunikáció inkább szlovénul folyik.

 

3. Ötvenéves a muravidéki kétnyelvű oktatás. A jubileum jó alkalom az „önvizsgálatra”, a számvetésre, arra, hogy megnézzük, hol és hogyan járulhatna hozzá az oktatás a megváltozott társadalmi és nyelvi körülményekhez igazodva – az eddiginél sokkal hatékonyabban – a nyelvvisszaszorulás (és ennek szinte törvényszerű következményeként a nyelvvesztés és a nyelvcsere) folyamatának visszafordításához vagy legalábbis lassításához. Tudatában annak, hogy az anyanyelvi megmaradást igazán az anyanyelvű oktatás szavatolhatja csak, mégis azt kell mondanom, ünneprontóként: a konkrét tér és idő meghatározta realitásokkal szembenézve, az összes körülményt, helyi specialitást figyelembe véve a muravidéki kétnyelvű oktatásnak a gyakorlatban nincs alternatívája. Az esetleges változtatásokat már szinte a bevezetés pillanatában lekéste a közösség, és nemcsak az azóta megváltozott, átrétegződött identitástartalmak, az etnikai és a kulturális asszimiláció bizonyos tünetei s a másodnyelv nagyobb presztízse miatt. A helyzet abszurditása, hogy a magyar anyanyelv megmaradása érdekében egy alapvetően elhibázott iskolatípushoz kell ragaszkodni, mert a tények ismeretében az egynyelvű (magyar nyelvű) oktatás (a szlovén nyelv kötelező tanításával) nem lehet reális kívánalom.2 A jelenlegi helyzet minél további megtartása tehát a közvetlen cél, az anyanyelv további dominanciavesztését a magyar nyelv presztízsének növelésével, egy jól átgondolt nyelvi revitalizációs programmal, a törvény biztosította tartalmak következetes megvalósításával lehetne esetleg megakadályozni. Ebben kulcsszerep jut a kétnyelvű iskolák tanárainak. 

 

4.A muravidéki kétnyelvű iskolák tanárainak többsége szlovén egyetemeken, szlovén egynyelvű oktatásban diplomázik (főiskolai szintű tanárképzés Szlovéniában nincs). Magyar nyelven csak magyar szakos tanári diploma szerezhető a Maribori Egyetem Bölcsészettudományi Karán működő Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéken. Tanszékünk Szlovénia egyetlen, mind a hallgatók, mind az oktatók száma tekintetében az egyik legkisebb hungarológiai műhelye. A magyar kisebbség tagjai számára tehát az anyanyelvi tanárképzés az egyetlen hazai lehetőség az anyanyelvű felsőfokú tanulmányok végzésére, a kétszakos programban másik szakjukat, valamint az ún. közös – pedagógiai, pszichológiai, didaktikai – tantárgyakat csak szlovénul tanulják. A kétnyelvű területről származó, más szakos tanárjelöltek a tanszéken lektori órákat vehetnek fel (félévenként 30 óra), ahol anyanyelvi, szaknyelvi és módszertani ismereteiket bővíthetik. Jóllehet tisztában vagyunk azzal, hogy a nem kötelező, de kreditponttal értékelhető lektori órák nem pótolhatják a hiányzó anyanyelvű szaknyelvi és szakmódszertani kurzus(oka)t, mégis minden beiratkozott muravidéki tanár, tanító és óvodapedagógus szakos egyetemistát igyekszünk megkeresni, hiszen egyelőre más lehetőségük nincs egynyelvű szlovén képzésük legalább ilyen fokú kétnyelvűsítésére.3

A kétnyelvű oktatási intézményekben viszont csak olyan tanárok taníthatnak, akik mindkét tannyelvet tudják, hivatalosan és igazoltan. Az óvodáknak és az iskoláknak figyelniük kell arra, hogy alkalmazottaik közel azonos arányban legyenek mindkét etnikai közösségből (ZPIMVI: 14. szakasz). A törvény értelmében a tanár akkor tudja a magyar (tan)nyelvet, ha kétnyelvű középiskolát végzett, vagy a középiskolában, illetve a felsőoktatási intézményben fakultatív magyaroktatásra járt, és a munkavállaláshoz szükséges végzettséget magyar vagy szlovén nyelven szerezte meg.4

Az az alkalmazott, aki nem felel meg ezeknek a követelményeknek, azaz nem tudja igazolni, hogy tud magyarul (az ellenkezője, tehát az, hogy szlovénul nem tud, nem szokott előfordulni még a Magyarországon diplomát szerzettek esetében sem, e tekintetben valóban „hála” a muravidéki kétnyelvű közoktatás nyelvi erőviszonyainak), nyelvvizsgával (preizkus znanja) bizonyíthatja az adott nyelvben megszerzett ismereteit. A vizsga tartalmi és formai követelményeit a mindenkori oktatási miniszter határozza meg (ZPIMVI: 15. szakasz). A szó szerinti fordításban tudáspróbának nevezett nyelvvizsga írásbeli és szóbeli részből áll, tartalmát és követelményeit a magyar nyelv és irodalom tantárgy Általános érettségi vizsgakatalógusa határozza meg, azzal a megszorítással, hogy csak nyelvi témák szerepelnek, az irodalmi ismeretek a számonkérésből kimaradnak. A jelölt választhat, hogy anyanyelvi (magyar1) vagy második nyelvi (környezetnyelvi/magyar2) szinten kíván-e vizsgát tenni, a választásnak nincs semmiféle következménye a munkavállalásra, mindkét szintet elfogadják az igazgatók. A vizsgát az Oktatási Minisztérium szervezi, megvalósítására a miniszter négyéves időtartamra kinevez egy háromfős vizsgabizottságot. Ennek elnöke egyben az írásbeli vizsga lebonyolítója, a kérdező tanár állítja össze az írásbeli vizsga két feladatlapját (Szövegértés és szövegalkotás; Nyelvismeret és nyelvhasználat), a szóbeli vizsga tételsorát, ő javítja és értékeli az írásbeli dolgozatokat, illetve ő kérdezi a vizsgázót a szóbeli részben. A harmadik tag csak a szóbeli vizsgán vesz részt. A bizottság közösen dönt a vizsgáról, a jelölt teljesítményét a megfelelt/nem felelt meg minősítéssel értékeli.5

 

5. A jelenlegi tanárképző egyetemi programok államvizsga nélkül, szakdolgozat (az egyik szakból) és diplomadolgozat (a másik tárgyból) írásával és annak bizottság előtti megvédésével fejeződnek be a szlovén – még bolognai előtti – felsőoktatásban.6 A friss diplomás tanárjelölt – szakjától, nemzeti hovatartozásától függetlenül – tanárrá csak az Oktatási Minisztérium által szervezett szakvizsga sikeres letétele után válik. A kezdő tanár (pripravnik) a kétnyelvű területen is csak a minisztérium által kiírt ún. gyakornoki helyekre pályázhat, az egyetemet végzettek gyakornoki időszaka (pripravništvo) tíz hónap (kimagasló teljesítmény esetén az oktatási intézmény igazgatója ezt negyedrésznyivel csökkentheti). A gyakornoki időszak tehát szervezett és aktív felkészülés a szakvizsgára. Célja az, hogy az egyetemről kikerült „munkaerő” – ideális esetben leendő munkahelyén – a számára kijelölt mentor szakmai irányításával képessé váljék az önálló oktató- és nevelőmunkára.7 Az oktatás-módszertani ismeretei konkrét gyakorlatba ültetése mellett meg kell ismerkednie az oktatásszervezés minden részletével, az érvényes dokumentumokkal (törvényekkel és szabályzatokkal), az ország alkotmányos rendjének elméletével, az EU emberi (gyermeki) jogokat érintő intézményei működésével, az ezt szabályozó alapvető dokumentumokkal. Sikeres pályázat esetén a szakvizsgáig a teljes tanári fizetés 70 százaléka illeti meg, a munkaadó intézmény fizeti az összes járulékait.8

A gyakornoktanárnak a szakvizsgáig legalább 30 bemutató órát kell tartania a mentor tanította osztályokban, öt órán az igazgató is részt vesz, ezeket a mentorral közösen értékeli, az óravázlatokat a jelölt magával viszi a szakvizsgára. A gyakornoki időszak szakmai és szakmódszertani tevékenységeit a mentor szakmai jelentésében véleményezi, ez egyben ajánlás is a jelölt munkájáról a szakvizsgabizottság számára.

A szakvizsga a tanárok számára szóbeli megmérettetés. A jelölteknek a következő három témában kell bizonyítaniuk tudásukat és szakmai rátermettségüket a miniszter által kinevezett, minimum háromfős bizottság előtt: 1) Szlovénia és az EU alkotmányos rendje, az emberi jogokkal kapcsolatos dokumentumok és azok működése; 2) az oktatás törvényei és szabályzatai; 3) szlovén nyelv, a Muravidék kétnyelvű iskoláiban tanítók számára a szlovén és a magyar nyelv.9 Az egyes témák tartalmait az ún. tudáskatalógusok tartalmazzák. A szakvizsga akkor sikeres (értékelése: megfelelt), ha a tanárjelölt mindhárom témában jól vizsgázott, ellenkező esetben vagy egy részt, vagy két sikertelen vizsgarész esetén az egész vizsgát négy hónap elteltével megismételheti. A sikeres vizsgát igazoló bizonyítvány teszi a gyakornokot teljes jogú tanárrá, csak ennek birtokában alkalmazható határozatlan időre, csak így taníthat önállóan Szlovénia oktatási intézményeiben. A muravidéki iskolák tanárainak kétnyelvűségét e vizsga is a két tannyelv általános ismeretében méri le.  

 

6. A kisebbségi anyanyelv megőrzésében, a nemzeti identitás alakításában az elsődleges szocializáció színtere, a család mellett az iskolának meghatározó szerepe van. A szlovéniai Muravidék kétnyelvű közoktatási intézményeinek, az ott tanító tanároknak több kihívással kell szembenézniük. Mint mindenütt máshol, nekik is meg kell tanítaniuk az ifjúságot az alapvető szakmai ismeretekre, hasznos tudást, általános műveltséget kell adniuk diákjaiknak, versenyképessé kell tenniük őket a munkaerőpiacon, életszagúvá kell tenniük számukra az iskola viszonylag steril világát. Ráadásul mindezt két nyelven, illetve kétnyelvűen kellene cselekedniük, hogy a közvetlen makrokörnyezet kétnyelvűségének funkcionalitását elősegítsék. Megkapják-e képzésük során az ehhez szükséges alapvető ismereteket, a nélkülözhetetlen indíttatásokat? A két nyelvvel két kultúrát kell közvetíteniük, az anyanyelv mellett a többségi nyelve is, lehetőséget adva ezzel a diákoknak a szabad választásra, a kultúrákkal való azonosulás intenzitására, az ebből fakadható nyelvi és kulturális ekvivalenciára vagy dominanciaváltásra. Átvihető-e ez a felelősség az oktatás folyamatára anélkül, hogy mentális és lelki görcsöket, hiányérzeteket okozna tanítóban és tanítottban egyaránt? Türelemre kell nevelniük tanítványaikat, magyarokat és szlovéneket együtt és egyaránt, arra, hogy a saját másság csak a másik másságának toleranciájával fogadtatható el. Ezek hiányában ugyanis a létezés, az együttélés csak üres frázis, látszat, amely mögül hiányzik a lényeg, a tartalom, amely nem a kétirányú integrációt, hanem az egyoldalú szegregációt szolgálja (Komac 1999. 46).

Nem vész-e el a (kétnyelvű) tanárrá válás túlszabályozott folyamatának sok bábája közt az igazi gyermek?

Ötvenéves a kétnyelvű oktatás a Muravidéken. A régóta érlelődő, most megfogalmazott kérdések nem maradhatnak költőiek, megválaszolásukban nekünk, a muravidéki kétnyelvű oktatás alakítóinak és megvalósítóinak – kinek-kinek posztja, tudása, ereje és lehetősége szerint – részt kell vállalnunk. Bízom benne, hogy a felsőoktatás bolognai átalakulásának szellemében készült új programok erre az eddiginél több objektív lehetőséget adnak.