Korunk 2009 Február.
Versek a „Gyermekrajzok” ciklusból
A magyar világ vége
Ó, hát a magyar világban
nagyon boldogak voltak az emberek.
Csak az nem volt olyan jó,
hogy közben zajlott a világháború.
De azért magyar világ volt, na,
ezt azért el kell ismerni.
Aztán, egyszer csak,
behívták katonának az egyik nagybácsit.
Aztán, persze,
behívták a másikat is.
És kedvükre lövöldözhettek
a magyar világban.
Csak nem volt hozzá kedvük.
De hát mit csináljanak?
Ha egyszer világháború volt,
nekik lövöldözni kellett.
Így aztán egyszer csak
az egyik nagybácsi,
a visszavonuló német csapatokat fedezve,
Budáról, a Márvány utca tetejéről
lőtte aknavetővel azt a városrészt,
ahol a pesti rokonok laktak,
a másik nagybácsi meg
a Citadella tetejéről
lőtte aknavetővel azt a városrészt,
ahol az ő pesti rokonai laktak.
Persze nem halt meg senki.
Ennek ellenére, mégis, hogy, hogy nem,
mire hazakerültek,
vége volt a magyar világnak.
A harmadik nagybácsi
ott muzsikált éppen az utcavégen,
a bevonuló Vörös Hadseregnek.
Az asztalos, a szabó meg a többi
Az asztalost, a kis utcából,
Asztalos bácsinak hívták,
a szabót meg, a nagy utcából,
Szabó bácsinak,
a kenyérüzletben pedig
a majdnem szomszéd
Kenyeres néni dolgozott.
Olyan természetes volt
a világnak és a neveknek ez a rendje,
hogy amikor elmentünk édesapámmal
az órásmesterhez, akit
Berecki bácsinak hívtak,
éreztem: előbb-utóbb rájövök,
hogy valami nagy kavarodás
van a világban.
Sejtésemet csak alátámasztotta,
hogy Berecki bácsi az órát
nem is tudta megjavítani.
Az óra tetején lovagló ülésben
pompázó magyar huszárt
nem lehetett felhúzni többé.
Időkaszaboló kardjával
nem suhintott többet
a levegőbe.
Nagyokat sóhajtó emberek
Kicsi ház
a léckerítések mögött
az Arany János utcában,
időnként olyan kis
koszorúfélék lógnak az ablak mellett,
a házfalon,
időnként iskolások állnak,
illetve sorakoznak föl az udvaron,
s énekelnek,
de bevonulni csak
libasorban tud a dalárda is
az utcaajtón,
ház előtt időnként
nagy autóbuszok állnak
az út porában,
a kocsiból
nagyokat sóhajtó emberek
szállnak ki,
a gépkocsivezető ablakában
egy kis piros-fehér-zöld zászló van,
egy egészen kicsi zászló,
mint a hüvelykujjam,
olyan kicsi.
Más templom nem volt
A református templomba jártak
a reformátusok.
Például édesanyám, édesapám és én.
A katolikus templomba jártak
a katolikusok.
Például Havran Jani bácsi,
a mindentudó kötélverő.
A görögkeleti templomba jártak
a románok.
Közülük senkit nem ismertem.
A zsidó templom
ott volt a Váradi út elején,
a főtér sarka és az óvoda között.
Épp szemben a törvényszékkel.
Oda nem járt senki.
Miért is járt volna?
Ablaka betörve,
bedűlt ajtaján lakat.
Látszott jól: nem lakik
benne az Isten.