A társadalmi hierarchiában az uralkodó és a környezetében lévő elit rendkívül drága textíliákból készült ruhadarabjai elsősorban a társadalomban betöltött pozíciójukat tükrözte. Ezzel a külsőséggel nemcsak az azonos csoportba való tartozást, de az alattuk állóktól való megkülönböztetést is kifejezték, tudva, hogy viselkedésük, szokásaik, öltözködésük egyúttal követendő mintát is szolgáltat az alsóbb osztályok számára.

A 16. századi európai divatot a spanyol királyi udvar irányította, kisebb eltérésekkel ugyan, de hasonló módon öltözködött Európa minden uralkodóháza, arisztokratái, sőt, annak egyszerűbb változatát viselte a tehetős polgárság is. A spanyol divat elterjedésének okát az ország megnövekedett gazdasági és politikai hatalmának tulajdoníthatjuk, európai terjeszkedését már a középkor végén megindította az egy dinasztia alatt álló, Spanyol-országban egyesülő Kasztília és Aragon. A mindenek fölött álló uralkodó, V. Károly (1516–1556), Szép Fülöp fia, az első Habsburg-király Spanyolhonban. Nagyanyja, burgundi Mária révén a gazdag németalföldi tartományt és a burgundi hercegség keleti felét is birtokolta. Miután európai hatalmát kiterjesztette, Amerika felfedezése után Peru és Mexikó nemesfém-kincsei is a spanyol kincstárat gazdagították. Övé lett a világ leghatalmasabb birodalma, amelyben a jól ismert mondás szerint „sosem nyugszik le a nap”. Udvarában burgundi előzményekre támaszkodva fényűző, ám szigorú etikett szerint működő udvartartást alakítottak ki. A legmagasabb osztályok tagjai, az udvarnál betöltött tisztség révén kötelezően, feketébe öltöztek. V. Károly fia, II. Fülöp (1556–1598) udvarában az öltözködési szabályok tovább szigorodtak. Ő maga is többnyire feketét hordott, így örökítette meg kedvelt udvari festője, Alonso Sanchez Coëllo (1531–1588) is. A korszak divatjának jellemzője a merevség és a visszafogott elegancia. Az öltözetek minden részlete kimódolt, a véletlenszerű redők elkerülésére a férfiak és nők ruhadarabjait párnákkal vagy fémszerkezetekkel támasztották alá. Az általuk geometrikus formákká alakított öltözetek elfedték a test természetes formáit, egyúttal megakadályozták viselőik szabad mozgását is. Coëllo narratív előadásmódjának köszönhetően az aprólékos formai megoldások láttatása nyomán az öltözet minden részletében megismerhető, ruhadarabok híján is: jól láthatók a hímzések mintái, a textíliák anyagszerűsége következtében bizton megkülönböztethetjük a bársonyokat, és a selymeket, zsinór- és selyemhímzéseket, még a gyöngydíszek és foglalataik formai megoldásait is követhetjük.

A magyar főurak, ellentétben az osztrák vagy cseh arisztokrácia tagjaival, nem hódoltak a spanyol divatnak, a róluk készült portrék és az írott forrásanyag tanúsága szerint is megmaradtak a divatos selymekből varrott mentés, dolmányos öltözetüknél. Ez nemcsak rangjukat, társadalmi pozíciójukat, de mindenekelőtt magyarságukat szimbolizálta. Ezt öltötte magára a Konstantinápolyba induló császári követ is, hiszen öltözetével is a Magyar Királyságot jelképezte. Bethlen Gábor fejedelem (1613–1629) 1633-ban kelt inventáriumában több spanyol divatú ruhadarabot, korcoványt említenek.1 Rajta kívül csupán a külföldre utazni induló, tanulni vágyó ifjak ruhatárában lelhetünk föl olyan jellegzetes darabokat, mint a spanyol nadrág német változata a pluder és a vattázott zeke, azaz annak wamsból magyarított változata, a bomez.2 Másképpen viselkedett ebből a szempontból az az „új” főnemesség, akik közül itt a rendkívüli karriert befutott  Lackner Kristófot említjük. Jogi diplomáját Itáliában szerezte meg, majd többször mint polgármester állt Sopron városának élén. Rudolftól (1576–1608) nemességet kért,3 majd II. Ferdinándtól, aki személyesen is ismerte, palotagrófságot kapott. Természetes tehát, hogy öltözetét uralkodójához igazította, és spanyol divatú, fekete öltözetében állt modellt az ismeretlen prágai művésznek, aki ebben, 1602-ben meg is örökítette őt.4 Ugyanezt a magatartást fedezhetjük föl a gazdag, többnyire német ajkú polgárság tagjai között is, akik többségükben városi tisztségviselők lévén kapcsolatba kerülhettek az udvarral. Spanyol divat szerinti öltözetüket ruhadarab híján a festmények, metszetek, és emlékérmek tanúsítják.

Hosszú ujjú, szárny ujjú, szárnyas udvari öltözetek

Miközben a magyar főurak – mint korábban említettük – ragaszkodtak orientális viseletükhöz, asszonyaik és leányaik átvéve az aktuális divatot, szívesen viselték a rangjukat reprezentáló, spanyol udvari öltözetet. Ezek többnyire abroncsos alsószoknyával, a verdugadóval alátámasztott kúp alakú szoknyából és állógalléros, hosszú ujjú felsőrészből álltak. A hosszú ujjakra kétféle díszujj borult.  Az arisztokrácia legfelsőbb rétege viselte azt a változatot, amelynek bő, tölcsér formájú ujjai, amelyet a korszak német nyelvű forrásai – találóan – szárnyujjúnak neveztek, a szoknya aljáig függenek. A szegélyeken csipke vagy paszomány fut, hasított ujjából elővillan az elütő színű selyembélése.5 Az ujjszabás forrása megtalálható a középkorban, közvetlen előzménye pedig minden bizonnyal a burgundi udvari viseletben keresendő, bár azok az öltözetek ott színesebbek, az ujjak cakkos, karéjos szegélye könnyedebbé, változatosabbá tették a ruhadarabokat.

A magyarországi emlékanyagban csupán az 1618-ban elhunyt Dersffy Orsolyát, Esterházy Miklós első feleségét, örökítették meg az Esterházyak fraknói vár ősgalériája számára hasonló öltözetben, és ebben metszette fába a képes családtörténetbe, a Tropheumba is az ismeretlen művész.6

Radvánszky Béla a 16–17. századi forrásgyűjteményében „szárnyruhát”, „szárny ujjat” nem, de több hosszú ujjú ruhadarabot említ. A mai értelmezésben a hosszú, azaz csuklóig érő ujjal varrt öltözetnek a 17. században az ujjas szoknya felelt meg. Amennyiben a 20. századi terminológia szerint rövid ujjú öltözetről írtak, azt csonka ujjúnak nevezték, így logikusnak tűnik Radvánszky megállapítása – amivel egyetérthetünk –, hogy a 17. században a hosszú ujjú szoknyák terminológiájával ezeket a függő, díszujjas öltözeteket jelölték. Igazolja a feltevést az is, hogy többüknél az impozáns ujjak drága selyembélését is említi az egykori leltározó.

Losonczi Istvánné Bánffy Kata, Wesselényi Istvánné Balassa Ilona és a Thurzó grófleányok, Borbála, Mária és Katalin hozományjegyzékében rá is ismerünk a tölcsérujjú díszöltözetre.  Közülük van, aki egyet, általában kettőt, de Thurzó Borbála például hatot kapott a pompás és rendkívül drága ruhadarabból. A díszruhák textíliája atlaszselyem, bársony, ezüst vagy arany skófiummal átszőtt, virágokkal mintázott vagy nyomott mustrával ékített textília, díszük többsoros arany paszomány, szövés vagy szövött szalag, azaz galon. A színvilág – ahogyan a férfiöltözeteknél is – rendkívül színes: kék, sárga, tengerszín, vörös és fekete egyaránt divatszínként tűnik föl, de a komplementer színeket – vörös ruha, ujjának bélése zöld selyem – is szívesen alkalmazták.7

A lant ujjú korcovány

Az udvari öltözet nem kevésbé tetszetős, másik típusa is szoknyából és halcsonttal merevített felsőrészből áll, a vállat epolett hangsúlyozza, a karra – a korábban említett tölcsérujjú, változattól eltérően – a kar hosszáig érő, lefelé ívesen kiszélesedő, díszujj borul. Juan de Alçega szabómester 1589-ben készült mintakönyvében közli, az ábráról a fent említett sajátosságok leolvashatók. A hosszában összehajtott textíliára fektette a szabásmintákat, és közli a szoknya takarékos szabását is. Felirata: saya y cuera de pano con manga redonda, vagyis szoknya és váll kerek ujjakkal. Ezeket a függő díszujjakat kétféle módon állították elő: ujját könyöknél felhasították, ott téve át a kart, vagy válltól különálló, felköthető, vendégujjként alkalmazták.8

Ezt a „kerek ujjas” díszruhát a magyar nyelvű forrásokban, inventáriumokban és hozományjegyzékekben, szemléletes és szépen hangzó szókkal lantujjas korcoványnak nevezték. Thurzó Erzsébet fekete felsőrészéhez csuklóig érő világos piros tercenell ujjakat, meggyszínű virágos öltözetéhez vont ezüst, vörössel bélelteket viselt, de változatos színekben, mintás selymekből, bársonyokból is elkészítették számára.9 Radvánszky a forrásokban előforduló korcovány, korcovag, korcovad, korcovall szó eredetét a francia vállfűző, a corsage szóból származtatja, bár a nyelvtörténész szerint etimológiai szempontból a francia, illetve német származtatása is téves.10 Feltételezésünk szerint, ahogyan a ruhadarab, az elnevezése is spanyol eredetű lehet. Módosult jelentésével is találkozhatunk: egyrészt jelenti a halcsonttal merevített vállat, többnyire annak lantujjas változatát, de a férfiruha zekéjére is ezt az elnevezést alkalmazták, sőt bokor számra, vagyis párban tárolták, tehát némelykor, a felköthető vendégujjakat is érthették alatta.11

Portrékon láthatjuk is a lantujjú díszöltözeteket. Ismeretlen mester örökítette meg ennek ragyogó szépségű változatában Csáky Istvánné Forgách Évát.12 Díszruháját a legdrágább, vont aranyból varrták,  selyemszövetének hajló, leveles ágakból komponált mustráját  vörös kontúrokkal szőtték bele. Ívelten szabott díszujjai alól előbukkan vörös vállának ujja, ez nyúlik rá ívesen a szoknyára. A vörös alapon szépen kirajzolódik a vert csipkeborítás, hasított ujjának szegélye és tölcséres kézelőjének borítása. Kézelője és támasztós gallérja is sávosan mintázott, körben karéjosan szegett, jól láthatóan, egy készletben készült galléröltözet.13

Thurzó Erzsébet, Esterházy István 1642-ben ifjan elhunyt felesége is hasonló divatú, fekete alapon arany, apró virágtövekkel telehintett selyemből készült díszruhát öltött magára portréja elkészítéséhez. Halcsontos válla az elején mélyen, ívelten rányúlik a szoknyára, az alját, a vállát díszítő epolettet, lant ujjának kézelőjét és a derékrészén futó lebenyek sorát arany paszományok többszörös sora hangsúlyozza. Néhány évvel később a házaspár bájos ifjú leánykáját Esterházy Orsolyát édesanyja ruhájában láthatjuk, Esterházy Pállal történő eljegyzését megörökítő kettős portrén.14 Mintegy húsz esztendővel később a Haller grófok akvarellel festett nemzetségkönyvében Haller Zsigmondnét és Haller Péterné Tarnóczy Zsuzsannát is lantujjú öltözetben láthatjuk. Az utóbbi szoknyája kerek aljú, bő, ráncolt vörös, három sorban arannyal prémezett, hozzá azonos színű felsőrészt visel. A szűk, halcsonttal merevített lantujjú vállának alja ívelt, elöl mélyen, ék alakban lenyúlik, körben lebenyekre osztott. Nyaka magasan záródó, az arcot csipkegallér kereteli. Hosszú kézelős ujja epolettes, erre borul az ívesen szabott díszujj. Haller Istvánné Kendy Judit felsőrészét fehér, bő ujjú ingre öltötte föl.15

Bomez, vambesz, wambesz

A korcoványon kívül női ruhaként egy másik halcsontos vállfűzőt, a bomezt vagy wambeszt is említik a források.16 A német  Wamms derékfodorral ellátott, epolettes, hosszú ujjú zeke, férfi- és női ruhatárakban is fellelhető. Viselték a polgárasszonyok is, halcsontos változatáról pedig az arisztokrácia asszonyainak leltárában adnak hírt.17 A tetszetős ruhadarabok magyarországi előfordulásáról ismét Thurzó nádor leányainak esküvői vásárlásai között olvashatunk, egyúttal az anyagszükségletet is megtudhatjuk. Borbála fekete bársonyból és vont aranyból varrottakat kapott hozományba,18 Katalin számára vásárolt textíliák sorából kiderül, hogy 9 rőf (1 bécsi rőf: 62 cm) bársony, azaz mintegy 5 és fél méter volt elegendő az elkészítéséhez.19 Hozományleltárában ötöt sorolnak föl, mindegyik ruhadarab textíliája rendkívül drága, egyszínű vagy virágos bársony vagy atlaszselyem. Az ujjakat más színben varrták, atlaszbéleléssel, a szegélyeket arany paszománnyal díszítették.20 A leltárak szavai nyomán úgy tűnik a korcovány és a bomez más-más eredetű elnevezéssel, de ugyanazt a ruhadarabot jelenti.

Hosszú farkú és torkos szoknya

A szoknyákról általában az anyagát, színét és díszítését, a rávarrt arany-ezüst paszomány vagy csipke magas értéke okán meglehetősen részletesen feljegyezték. Egy-egy fontos specifikumát is megjelölik a leltárak készítői, így olvashatunk hosszú ujjú, hosszú farkú, kerek aljú vagy torkos szoknyáról. A hosszú ujjút a spanyol viselet legpompásabb, tölcsér ujjú díszöltözeteként azonosítottuk Radvánszky nyomán korábban, aki a hosszú farkút mint a kerek aljú ellentétét uszályosnak tartja. A portrékról egyértelműen kitűnik, a korszak spanyol divatú szoknyái mind uszályosak, így feltételezésünk szerint azok a ruhadarabok is spanyol divatúak, amelynél a leltározó ezt külön nem említi.21

Hasonló a véleményünk a magasan záródó nyakat, mint jellegzetes elemet jelölő torkos szoknyát illetően is. Károlyi Kata hozományában négyről; egy kék virágos, arannyal átszőtt, tűzött szegéllyel díszítettről, egy nyomott mintás vörös bársonyról, arany prémes dísszel, továbbá zöld és kék kamukából varrottról is említést tesznek.22

A magyarországi emlékanyag spanyol eredetű ruhadarabjai mind sírleletek, abban is megegyeznek, hogy egyik sem képviseli a legreprezentatívabb változatot. Mindegyikük két különálló részből, vállból és lefelé bővülő, körcikk formában szabott, enyhén uszályos szoknyából áll. A váll magasan záródik, a rövid ujjakat a vállnál szalagokból kialakított vagy gyűrű formára tömött epolette hangsúlyozza, alatta finom fehér patyolatból varrott, csipkés kézelős, ingvállat viseltek.23 (1–2. kép) Az elhunytak személye ismeretlen ugyan, bársonyszalagos díszítésű, atlaszselyem öltözetükből arra következtethetünk, hogy egykor nemes kisasszonyok ruhái lehettek.24 Formája és textíliája is kiemeli a többi közül a gyulafehérvári székesegyház sírleletét. Viszonylag jó állapota következtében az öltözet tökéletesen rekonstruálható volt. Válla elöl, csúcsban rányúlik a szoknyára, hátul derékban hozzávarrták hosszú farkú szoknyájához. Gallérja magas állógallér, a vállat kitömött gyűrű hangsúlyozza. Arany, gyöngyökkel kivarrott paszomány díszíti az elejét, a vállat, és körben három sorban a szoknya alját is. Lenge anyagú inge elenyészett, csupán a kézelőjére varrt gyöngyök utalnak egykori pompájára. A szoknya szabása különleges, elejét és hátát és egy-egy oldalsó részét szabták külön, pontosan úgy, ahogyan Juan de Alçega spanyol szabómester mintakönyvében közzétette.25 A felsőrész analog darabját a nürnbergi Germanisches Nationalmuseumban őrzik. Eleje is vattázott, zsinórdísszel tűzött, elöl gombokkal záródik. Olyannyira hasonlít a férfiak zekéjéhez, hogy a gyűjtő, akinek egykor a tulajdonában volt, férfi zekeként tartotta számon, majd a múzeumba kerülését követő kutatás nyomán állíthatjuk bizton, hogy egykor fiatal nő számára készülhetett.26

A magyar női öltözet

A spanyol divatú öltözeten kívül magyar öltözetet is viseltek az asszonyok. 15. századi formáját nem ismerjük, de létéről az írott források már a 15. századtól kezdődően említést tesznek. Georges Chastellani (†1475) feljegyezése szerint V. László 1457-ben menyasszonyának, VII. Károly francia király leányának, Magdolna hercegnőnek küldött egy arannyal átszőtt textíliából, magyar módra varrott ruhát, azaz une robe de drap d’or à la facon de Hongrie. I. Mátyás király 1476-ban ajándékozott menyasszonyának, Beatrixnak egy karmazsinpiros aranyszövetből készült, 400 dukátot érő magyar öltözetet: una veste grande de panno doro de Cremesi allungaresccha de valuta de ducati III. 1487-ben pedig a krónikás szavai szerint fia menyasszonyát, Bianca Maria Sforzát harminckettő magyar ruhával örvendeztette meg.27

Milyen lehetett ezen öltözetek szabása, formája, jellegzetessége, arra az egy évszázaddal későbbi kriptaleletek nyomán következtethetünk csupán. Feltételezésünk szerint a 15. században is megtalálhatók voltak a legjellegzetesebb részletei, mint az elöl összezáródó, ujjatlan felsőrésze, amely tökéletesen láttatja bő ujjú  ingvállát és négyszögletes dekoltázsa pedig ingének ráncolt nyakát. Bár hasonló, nagyméretű dekoltázs Európa majd minden vidékén föllelhető volt, különösen sokszor találkozunk ezzel az öltözettel a német és az itáliai reneszánsz portrékon. Többségük eltér azonban abban, hogy a váll vonalához zsinórral vagy szalaggal bővebb vagy szűkebb, vagy hosszában hasított vendégujjakat erősítettek föl, oly módon, hogy a vászon ingujjnak keskeny fehér csíkja elő-előbukkant a vállnál, vagy a hasítékokon. Jost Amman és Hans Sachs 1568-ban megjelentetett fametszetes StÃändebuchjának szabóműhelyében egy abroncsos alsószoknyát és egy halcsontos felsőrészt is láthatunk, a szűcsműhelyben viszont a magyarhoz hasonló, prémezésre váró ruhák sorakoznak. Hasonló viseletbe öltöztette Cesare Vecellio nürnbergi matrónáját az 1590-ben megjelentetett viseletkönyvében; hosszú, bő szoknyája ráborul egy alsóra, felsőrészének négyszögletes dekoltázsa alól előbukkan az ingnyaka, vállához hosszú, tölcséres kézelőjű ujjakat hord.28

A magyar női öltözet felsőrészéhez többnyire egyenes lapokból szabták a szoknyákat, sűrű hajtásokkal igazították a derékbőséghez, majd az alsó- és felső részt összevarrták. Az öltözet anyaga az írott források szerint lehetett tabit,29 bársony, atlaszselyem vagy  kamuka, azaz damaszt. Díszítése aranyozott ezüstfonalból szövött paszomány, bársonyszalagra varrott, fonott vagy vert csipkesáv. Ezekkel hangsúlyozták a szabásvonalakat, és a szoknyák alját körben, több sorban szegélyezték. Feltételezhetően a reneszánsz kori formák kedveltsége, tetszetős volta, viszonylag könnyű előállítása vezetett a típus rögződéséhez. Általánosan elterjedt voltát bizonyítja, hogy a céhes magyar szabók árszabásában 1569-ben közlik a paszománnyal díszített vállból és szoknyából álló magyar öltözék jellemzőit és árait: Von einem Vngerischen Weiberrockh dessen Müeder mit Paszamant verbrÃämt 2 Thaller –3.30 Ez az árszabásban fellelhető megjegyzés bizonyítja a ruhadarab meglétét, és a többitől való megkülönböztetését. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy sírleletek segítségével a ruhadarab 16. századi változatának jellegzetes vonásait meg is határozhatjuk.

Több szempontból különleges a Gyulafehérváron feltárt női sír öltözete. Egyrészt textíliája az Esterházy-kincstár mentéjéhez hasonló, színes, csúcsoválisokba komponált saz stílusú, török selyem, így selyemszövete viszonylag pontosan, a 16. század második felére datálható. Szabási metódusa viszont több évtizeddel megelőzi a selyemszövet korában divatozó megoldásokat: eleje és háta is négyszögletes dekoltázzsal készült, az elején való záródás helyett az oldalán lévő, vasból kalapált kapcsokkal záródott. A felsőrészt körben összevarrták ráncolt szoknyájával.31 Ez az öltözék konkrét példa arra, amely többek általános megállapítását alátámasztja, mely szerint az erdélyi ruhadarabok szerkezetében – némelykor – több évtizedes lemaradást látható.

Ettől a típustól eltérnek a sárospataki plébániatemplom kriptájából előkerült öltözetek. A 16. század folyamán az elöl záródó felsőrészeket hozzávarrták a lapokból szabott, és a derékbőséghez igazítva, sűrűn berakott szoknyához. Változást a század végén tapasztalhatunk. Ekkorra valamelyest egyszerűsödtek a vállak szabásformái is, ezen részleteket figyelembe véve a feltárást végző V. Ember Mária „fejlődési sort” feltételezett.32 A sárospataki feltárás óta több lelet került magyarországi múzeumba. Közöttük magyar vállas és az európai divathoz igazodó ruhadarabokról is tudomásunk van. Legragyogóbb állapotban  a 16. század végéről  származó, a boldvai plébániatemplom sírkertjéből egy leányka atlaszselyemből varrott ruhája került elő. Feltárását, részbeni restaurálását és publikálását is elvégezte a textilrestaurátor.33 Válla elöl kapcsokkal záródik, dekoltázsa az elején négyszögletes, hátán enyhén domborúan ívelt. A szoknyát viszont a fent leírtaktól eltérően nem lapokból, hanem körgyűrűcikk formára szabták, derékvonalát és az alját is körzővel szerkesztve meg. Sötétbarna bársonyszalagra helyezett aranyfonalas fonott csipkedísz az elejének és hátkivágásának a szegélyén fut, kereteli mindkét, összezáródó elejét, a váll pántját és V alakban a hátára is lefut. A felsőrészt hozzávarrták a sűrűn berakott szoknyához. Az ifjú leány ruhájának elejét egykor finom patyolatból varrott, színes selyem- és fémfonallal hímzett kötény borította, bő, hosszú ujjú ingvállából csak a hímzett kézelőjét lehetett rekonstruálni. Fejét egykor fátyol fedte, haját divatos, selyemből készült műhajfonattal dúsították, homlokát gyöngyökkel kirakott zománcos, bogláros bársonyszalag párta övezte. Derekáról „pogánypénzes” öve a szoknya aljáig függött. Lábát aranyfonallal hímzett bőr lábbelibe bújtatták. Az ifjú leánykát valóságos virágágyra fektették.34 A 16. század végén, 17. század első negyedétől kezdve a váll és a szoknya különálló darabbá válnak. Ezzel a vállak formájának változását vonja maga után; kezdetben csupán enyhe ék alakban, az eleje nyúlik rá a szoknyára, ahogyan egy 2000-ben restaurált, a szikszói református templom padozata alól feltárt női ruhán láthatjuk. Atlaszselyemből varrták, négyszögletes dekoltázsa, ujjatlan válla alatt patyolat ingvállat hordott. Díszítése ötletesen egyszerű, eltér a többitől: aranyozott ezüstfonalból fonott paszomány bársonyszalagból kivágott rombuszok sorát szegélyezi, kisebb léptékben díszíti a vállat, míg a nagyobb léptékűek bársonyszalagból kivágott és szakaszonként, egymástól elcsúsztatva, rombuszok sorából alakították ki.35 (3–4.) A század második felében a vállak háta is ék alakú, rányúlik a szoknyákra, majd néhány évtized múlva gyakran más színű kelméből varrták szoknyát és a vállat. A század közepe táján olyannyira különálló ruhadarabbá váltak, hogy a leltárakban külön is lajstromozták azokat, gyakran megemlítve a váll típusát, illetve olykor annak hiányára hívták föl a figyelmet.36

Párták és főkötők, leányok és asszonyok dísze

A leányok homlokát37 merev, háncsalapra készült, gyöngyökből, rózsa vagy gránátalma formára kivarrott karikapártán kívül, a bársony- vagy selyemszalagból a homlokra köthetőek divatoztak. A selyemszalagra csipkét, koráll gyöngyöket, ékköveket, gránátszemeket, igazgyöngyöt varrtak leggyakrabban. A köznemesi réteg viseletéhez ez tartozott, míg a legdrágábbak az arany, zománcos, gyöngyös boglárokkal kivarrt változatok a főrangúak homlokát övezték. Bogláros pártával ékesítették a boldvai ásatáskor feltárt eladósorban lévő leánykát is, a Losoncon eltemetett nő sírjából ékszereken kívül az egykor a ruhára felvarrt, és fehér-kék zománcos, rubinköves boglárok is ránk maradtak. Az utóbbiak egykor párta díszei lehettek, bár sajnos a párta szerves anyaga az öltözet egészével együtt elenyészett.38 A gyöngyös fejdíszeken kívül drágakövekkel, zafírral, rubinnal ékített ékszerekről is tudomásunk van, hiszen végrendelkeztek a nagy értékű kövekről.39 A hajkoronát selyemszálakból készült fonatokkal, hajágakkal dúsították. A sodratlan, többnyire magyar módra vörösre színezett selyemfonal kötegből szövött paszománnyal díszített, rögzített koszorúval gazdagították az eredeti hajból feltűzött frizurát, oly módon, hogy a szövött vagy csomózott rece szalagcsokor a tarkóra került.40

Az asszonyok fejdísze a főkötő, a 16. század folyamán a hálósat kedvelték leginkább. Az aranyfonalból, keskeny arany szalagból, a fejtetőn csillag vagy korongformát alakítottak ki, a belőlük induló, hálósan csomózott ágak az egész hajat beborították, alul szalaggal összefogták. Az egyes négyszöges hálószemekben virágformára alakított szalagok díszlettek, a felületen islógok41 rezegtek. A hasonló főkötők már a 14. század óta divatoztak, sőt férfiak is viselték, a következő századok portréin gyakran megjelennek. Hordták egyetlen díszként is, de illesztettek rá barétot vagy kalapot is. A 16. században a Magyar Királyság területén, de Erdélyben a gyulafehérvári leletben  is közölt egyet Pósta Béla.42 A háló főkötőn kívül gyöngyből fűzött, narancs, vörös, zöld, arannyal, ezüsttel varrott rece főkötőt említenek, amelyből egyetlenegy sem maradt ránk.43

Az írott és képi források és a ránk maradt ruhadarabok nyomán a 16–17. századi magyarországi viselet változatos képe rajzolódik ki előttünk. Alakítva, megváltoztatva az egyébként egész Nyugat-Európára érvényes szabályokat, melyek szerint az uralkodó által diktált divatot veszi át közvetlen környezete. A divatos ruhadarabok két irányból érkezhettek a Magyar Királyság területére, az elit asszonyai öltözködésében az udvar hatását láthatjuk, míg a polgárság német közvetítéssel jutottak hozzá a ruhadarabokhoz. Az aktuális divat átvétele, és a tradicionális öltözetekhez való ragaszkodás évszázadokon keresztül megmarad. A hagyományos viselet divatja a történelmi események függvényében felerősödik, majd elhalványul, de még a 20. század első felében is megtalálható volt.

JEGYZETEK

1. Tengerszín atlasz, igen gazdagon tűzött, férfinak való korcovagy. – Egy fekete atlacz, metélt, férfinak való korcovagy. – Egy bokor szűtt veres, kék selyemmel új korcovagy. Radvánszky Béla: Magyar családélet és háztartás a XVI és XVII. században. Bp., 1879, 1984. Továbbiakban Radvánszky 1879, 1984. ; A témáról bővebben: Tompos Lilla: A korcovány az inventáriumok tükrében Ars Decorativa 13 (1993) 89–98.

2. Lukinich Imre: Bethlen Péter  külföldi  iskoláztatásához. Századok, 1912. 475–476.

3. Lackner Bajorországból bevándorolt polgári családból származik. Apja, Ádám ötvös volt, az ő címerét fejlesztette tovább és nemességet kérő levelében saját kezű rajzán mellékelte azt. Tompos Ernő: Lackner-címerek és domborművek. Soproni Szemle XXV. évf. 3 (1971) 208–213.

4. Ismeretlen prágai mester: Lackner Kristóf, 1602. olaj, vászon, Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatósága Soproni Múzeum, (Ltsz. Kp. 54.767.1.)

5. Szárnyujjú öltözetben örökítették meg portréikon: A. S. Coëllo: Ausztriai Anna, Spanyolország királynője (1571) Wien, Kunsthistorisches Museum; F. de Llano: Izabella Klára Eugénia infánsnő (1584) Madrid, Prado; Ismeretlen mester: Magyarországi Mária (1613) New York, Hispanic Society of America; Lucrina Fetti: Eleonora Gonzaga (1622) Mantova, Palazzo Ducale; Van Dyck: Doria hercegnő (1625) Paris, Louvre; J. Sustermans: Claudia Medici, Tirol hercegnője (1640) Firenze, Palazzo Pitti; D. Velazquez: Maria Anna infánsnő, Berlin, Dahlem GemÃäldegalerie

Egyetlen ruhadarabról van tudomásunk, ebben temették el 1598-ban Dorothea Sabina von Neuburg-ot. München, Bayerisches National Museum

6. Trophaeum Nobilissimae ac Antiquissimae Domus Estorasianae in tres divisum partes. Viennae MDCC Magyar Nemzeti Múzeum Hungarian National Museum Hungarian Historical Gallery Inv. No. 556. 1700. 71. tábla

7. Radvánszky Béla: Magyar családélet és háztartás a XVI. és XVII. században. Bp., 1879, 1984 Továbbiakban Radvánszky 1879, 1984.: Károlyi Kata, lossonczi Bánffy Istvánné hozománya. 1595. febr. 26. Egÿ kek Aranias Atlach zoknia ketzerrel par saman Raÿta hozzu vÿu. III. 76. ; Wesselényi Istvánné Balassa Ilona hozománya. 1609 körül. ….Vörös nyomtatott atlasz szoknya hoszszu uju, zöld virágos atlaszszal béllelt ujai arany paszománt rajta két rendben. – Fehér virágos atlasz szoknya, hoszszu uju testszinű aranyos atlaszszal béllelt  ujai, keskeny, arany prém két rendben rajta III. 138.; .Gróf Thurzó Borbála hozománya. 1612. szept. 30.: Egy sárga virágos vont arany szoknya, hosszú ujjú, két arany paszománnyal prémezett. –  Egy szederjes virágos, vont arany szoknya, hosszú ujjú, arany szövéssel szegett. – Egy tenger színű, sima vont arany szoknya, hosszú ujjú, arany szövéssel szegett. – Egy vont ezüst szoknya, arany virágú, hosszú ujjú, arany paszománnyal prémezett. – Egy király színű, virágos bársony szoknya, hosszú ujjú, ezüst paszománnyal prémezett. – Egy fekete virágos bársony szoknya, hosszú ujjú, arany paszománnyal prémezett. III. 151 ; Gróf Thurzó Mária hozománya 1618. febr. 26. 1.Egy vont ezüst hosszú ujjú szoknya arany virágok vagynak rajta, külemb szinő selyemmel, aranyas galonnal szegett. – 2. Másik tenger szinő sima hosszú ujó vont arany szoknya aranyas galonnal szeget III. 214.; .Gróf Thurzó Katalin hozománya 1620. Mart.1.: 1. Király szinü virágos hosszu ujjú szoknya, arany galonnal szegett. – 2. Tenger szinü vont arany, hosszu ujjú szoknya, arany galonnal szegett. III. 223.

8. Juan de Alçega 1589-ben kiadott mintakönyvének 29. ábráján látható. Arnold, Janet: Patterns of Fashion. The cut and construction of clothes for men and women c 1560–1620 London, 1985. 7. Továbbiakban: Arnold, 1985

9. Inventárium 1641: Egy fekete lant uyu korczouag, test szineő Terczenellel uyaual eggjwtt. Egi megi szinieő arani ezwstel elegi viragos Terczenellel szoknia, azon szinieő korczouallal, veres tafotaual bellet, az uya fejer vont ezwst. Thurzó Erzsébet halálakor felvett jegyzék kevésbé részletezőn írja le az öltözékeket. Inventárium 1642; Báró Esterházy Zsófia b. Berényi Györgyné , anyjától kapott hozománya. 1650. okt. 8. Egy fejér atlacz szoknya lant ujastul. Radvánszky 1879. 1984: III. 309.

10. Benkő Loránd főszerk.: A magyar nyelv történelmi és etimológiai szótára, 1967, 1970, 1976. 570-571. Továbbiakban: Benkő 1967, 1970, 1976

11. Lásd 1. számú jegyzet

12. Ismeretlen mester (1638): Gróf Csáky Istvánné Forgách Éva portréja (MNM TKcs. Csáky-letét 3)

13. Thököly Mária hozományában (1643) a gallérok és kézelők változatos fajtái olvashatók: Gallérok, fodrok, táczlik száma: Támasztó gallér Nr 25; spanior gallér Nro 3.; lehajtó gallér Nr. 3.- szőr selyemből kötött sürő fodrocska Nro. 8. Az egyik kötök spanior fodor. – Taczli, ki szőr selyembül csinált csipkébül, ki réz vesszőre pár  No. 12. Radvánszky 1879, 1984, II. 286.

14. Ismeretlen mester (1641): Gróf Esterházy Istvánné gróf Thurzó Erzsébet portréja. (Burg Forchtenstein, Ltsz. B 498) ; Ismeretlen mester (1650): Gróf Esterházy Pál és gróf Esterházy Orsolya  eljegyzési képmása (Burg Forchtenstein, Ltsz. B302/A)

15. Lantujjú díszruhát visel: Haller Zsigmond és felesége képmása a Haller nemzetségkönyvből, 17. század második fele, olaj, pergamen, 31,5 x 19 cm; Haller Péter és felesége Tarnóczy Zsuzsanna gouche, aquarell, papír, 31,5 x 19 cm; Haller Istvánné Kendy Judit, gouche, aquarell, papír, 31,5 x 19 cm, [Al]t Herkvmen des Geschlechts  [de]r Haler vom Halerstein von [M]CXCVIII [bis] auf 1538. Nürnberg, Erdély, 1533-XX. magántulajdon, letét a Magyar Nemzeti Múzeumban.

16. Wams (ném.) szó amelyből mind a női, mind a férfi bomez, vambesz  származik a pamutot jelentő pámbax kifejezésből honosodott meg a régi francia nyelvben wambais-ként. A középkorban pourpoint vattázatlan, majd a doublet a vattázott, tűzött változatot értették alatta.  doublet ang., jubón sp. giubba olasz, Loschek, Ingrid: Reclams Mode- Kostüm Lexikon. Stuttgart, 1999. 469–470.

17. Dorothea von Schleswig-Holstein hozományjegyzéke 1589.: „Wammeser: Ein Braun gulten stuck wammes / Ein Rot gulten Adlaâ wammes / Ein violenbraun samet Wammes uffen gulten Boden / Ein grin sammet wames ufm gulten Boden / Ein blaw seiten gemossirt Atlaâ wames mit gultenen streiffen / Ein leibfarb gemosirt Atlaâ wamm mit gultenen streiffen / Ein Rot gemossirt Adlaâ wames mit gultenen streiffen / Ein Braungeel uhngemossirten Tobin wames mit silbern streiffen / Ein leibfarb seiten Alas wames und Schürze mit golt und Perlen gestückt „ Stolleis, Karen: Die GewÃänder aus der Lauinger Fürstengruft. München, 1977. 142.

18. Radvánszky 1879, 1984. III. 152.

19. Radvánszky 1879, 1984. III. 217. Anno 1620. Az mi szerelmes leányunknak, gróf Thurzó Kata asszonynak elházasítására mit vettünk, vásárlottunk annak rendi és száma. Egy jankernek való és 4. Ugyanazonféle apró virágu fekete bársonyt, Bomesok 9 rőföt, rőfjét ennek is 5 frton

20. Radvánszky 1879, 1984: III. 223–224. Bomészek (sic) száma: 1. Egy fekete virágos, bársony bomész, király színű atlasz az ujja, sürün arany négy fan (sic) kötéssel prémezett. – 2. Egy fekete virágos, bársony bomész, test szin aranyas atlasszal bélelt, négy fan arany kötéssel érmezett. – 3. Egy vont arany bomesz, arany paszománnyal prémezett. – 4. Egy fekete virágos bársony bomesz, négy fan arany kötéssel prémezett, test szinü atlasz a kiforditása. – 5. egy viselő, fekete bársony bomesz, fekete prémmel prémezett.

21. Radvánszky 1879, 1984. II. 214. 4. Egy király szinő virágos bársony szoknya, ezüst paszamánnyal prémezett hosszú szoknya. 5. Egy haj szinő virágos bársony hosszú szoknya, arany paszománnyal prémezett. 8. Egy test szinő atlacz hosszú szoknya ezüst paszamánnyal prémezett. ; Radvánszky 1879, 1984, II. 237. Máriássy Anna hozományában :Egy hosszú farkú fekete virágos bársony szoknya, egy ezüst szin hosszú farkú ujjas atlasz szoknya

22. Radvánszky 1879, 1984. Károlyi Kata hozománya 1595. Egÿ kék viragos vontth Aranÿ zoknia torkos twzeotth prem Raÿta, Egÿ veres Niomtatott Dupla Barsoni zoknÿa torkos vÿos aranÿ prem Raÿta. Egÿ zeold halheiu kamoka Zoknia torkos Aranj prem ezenis, Egÿ kék kamoka zabott zoknia torkos, Aranj premjwell egben.

23. Sipos Enikő: Romokból ruhák. Régészeti textilek konzerválási problémái. Magyar Múzeumok 2(2006) 17., Továbbiakban: Sipos 2006

24. V. Ember Mária: XVI. és XVII. századi ruhadarabok a sárospataki templom kriptájából. Folia Archeologica 19 (1968) 1968. 166–167. 98–101. ábra. A tisztítást, konzerválást elvégezték a feltárást követően, majd a felsőrészt, a korszak leleményéhez igazodva, selyem alapra ragasztották. Szoknyáját 2003-ban restaurálták és  utána kerültek beleltározásra (MNM T Ltsz. 2003. 2.1–2.); Mojzsis Dóra: Magyar és spanyol típusú női öltözetek a nagylózsi leletben. (16–17. század) Művészettörténeti Értesítő 3–4 (1985) 1985, 153–154. a rendkívül rossz állapotban előkerült öltözet maradványaiból rekonstrukciós rajz készült.; Megay Géza: A miskolci Avasi templom 1941. évi ásatása. Hermann Ottó Múzeum Évkönyve  9 (1970) 129-170. ; Bakó Ádámné: Az Avasi templom 1941. évi ásatása során előkerült viseletek. In: A miskolci Avas. Szerk. Dobrossy István Miskolc, 1993, 168–169. 5–6. kép

25. Pósta Béla: A gyulafehérvári székesegyház sírleletei. Dolgozatok az Erdélyi Nemzeti Múzeum Régiségtárából. Kvár, 1918. 145–150., 96–99. kép. Továbbiakban: Posta 1918.

26. Arnold 1985. 107.

27. Balogh Jolán: Mátyás király és a művészet. Bp., 1985. 390.

28. Arnold 1985. 3.

29. Tabit dabit, tabin, tobin, a tafthoz hasonló kötésű, de bordázott, gyakran fémszállal mintázott selyemszövet. Endrei Walter: Patyolat és posztó, 1989. 237.

30. Domonkos Ottó: Ár- és bérlimitációk Sopron városban és Sopron megyében. 1980. 27.

31. Pósta, 1918: 42–46.

32. V. Ember Mária: XVI. és XVII. századi ruhadarabok a sárospataki templom kriptájából. Folia Archeologica 19 (1968). 151–183.

33. E. Nagy Katalin: Die Tracht eines vornehmen ungarischen MÃädchen aus dem 16. Jahrhundert. Restaurierung und Rekonstruktion des Boldvaer Fundes. Ars Decorativa 7 (1982). 29–79. Továbbiakban: E. Nagy 1982

34. A boldvai öltözetet és gazdag kiegészítőit restaurálta E. Nagy 1982: 29–80. A sárospataki plébániatemplomban V. Ember Mária végezte a leletmentést, eredményeit publikálta, és a magyar vállak „fejlődését” feltételezte, és ezt a két újabb feltárás, – boldvai, szikszói – is igazolta. V. Ember 1968. 151–183.; A szikszói lelet első közlése (MNM Ltsz. 2000. 2. 1–3.)

35. Sipos 2006. 16.

36. Gróf Esterházy Anna Julianna menyasszonyi hozományában 1644-ben így lajstromozták a ruhadarabokat: …Egy veres aranyas sima tabit szoknya , lant ujju… Egy zöld aranyas terczenel szoknya, váll nélkül…. Egy veres virágos bársony szoknya magyar vállal. Történelmi Tár 1891, 686.

37. Radvánszky szerint pártát leányok és asszonyok egyaránt viseltek, míg a leányok a homlokukat övezték, az asszonyok a konty kerületére tették azt.  Megállapítását arra alapozza, hogy pártát az asszonyok hagyatéki leltárában is lajstromoztak. Radvánszky 1879, 1984. Véleményünk szerint ez nem bizonyító erejű. Ahogyan a jegyszoknyát is megőrizték halálukig többen, a többnyire értékes leánykori pártájukhoz is ragaszkodhattak, egy esetleges örökösre várva.

38. Mojzsis Dóra: XVI–XVII. századi női fejdíszek a nagylózsi leletanyagból. Folia Archeologica 35 (1984) 185–211.; Horváth Béla: Tiszaörvényi párta és pártaöv. Folia Archeologica 21 (1970) 157–167.; E. Nagy 1982: 56–59. 33–35. kép; H. Kolba Judit: A losonci ékszerlelet. Folia Archeologica 60 (1989) 181–182. 8. kép.

39. Kanizsay Dorottya Stomberger Eugéniának, az udvarában nevelkedő nőrokonának hagyott: …két nagy majczos övet, két nagy gyöngyös pártát a pártához  szafirt, rubintot és egy  aranyba foglalt  nagy gyöngyöt… Takáts Sándor: Magyar nagyasszonyaink, é.n. 87–88.

40. Lorántffy Katalin ingóságai között 1626 olvasható: 23. Egy kökör (sic) testszín hajág. Radvánszky 1879, 1984. II 243. ; a boldvai leány haját vörös színű, paszománnyal körülfogott hajágakat tártak föl. E. Nagy 1982. 55–56., 46. kép.; a szikszón feltárt nő fejét is díszítette, (MNM T 2000.2. 3.)

41. Islog rendszerint csepp alakú apró arany lemezke, amelyet a cseppforma csúcsába fúrt lyukon át erősítettek föl ruhára, főkötőre.; A szó német eredetű Schlag ütés, csapás jelentéssel, 1488-ban olvashatjuk először. A német származású arany-ezüst- és rézművesek révén kerülhetett a nyelvünkbe. Benkő 1970. II 238.

42. Pósta 1918. 36., 19–20. kép

43. Máriássy Andrásné Görgey Margit hozományjegyzékében (1590) olvasható. Radvánszky 1879. 1984. II. 75.