Sisa József: Kastélyépítészet és kastélykultúra Magyarországon.
A historizmus kora

A 19. századi építészet kutatása csak a 20. század második felében került a közép-európai művészettörténészek vizsgálódásainak homlokterébe. Ezen belül az egyik fontos területnek, a korszak kultúráját talán legszínesebben bemutató, és egyben látványos építési műfajnak, a kastélyépítészetnek még kevesebb figyelmet szenteltek. A létező nemzetközi irodalom (elsősorban német és angol szerzőktől) sok szempontból mutatott be kastélyokat, és nyújtott támpontot s egyben inspirációt is az első ilyen magyarországi vállalkozás felé. Sisa József Kastélyépítészet és kastélykultúra Magyarországon. A historizmus kora című könyve három évtized kutatómunkáját összegzi a történelmi Magyarország területén található historizáló kastélyok vonatkozásában. Szerző az MTA Művészettörténeti Kutatóintézetében a Modern Művészetek osztályának vezetője, a 19. századi Magyarország rezidenciáinak kiváló ismerője. A Zádor Anna által elindított historizmuskutatásokba bekapcsolódva első fontosabb tanulmánya 1977-ben jelent meg a vépi Erdődy-kastélyról.1 Az 1980-as évektől publikál sorozatban különböző résztanulmányokat a 19. századi építészettel, főleg kastélyépítészettel kapcsolatban.2 Jelen könyve szintetizálja ezeket és mintegy összefogja eddigi kastélykutatási munkásságát.

A könyv időkerete 1840–1914, ez a nagyon tágan vett historizmus időszaka. Az előszóban kitűzött cél nem csupán a stiláris bemutatás, hanem az egész kastélykultúra megismertetése. Komplex módon dolgozza fel a témát, szociológiailag, történetileg és művészettörténetileg egyaránt megvizsgálva azt. Nem hagyja figyelmen kívül magán a stíluson és annak szűkre szabott keretén belül elhelyezkedő tömegalakítás, tér, funkció problematikáján kívül az enteriörművészetet, műkincseket vagy az építő-építtető-tervező kérdését sem. A kutatás a családi és egyéb levéltárak, szalonújságok és építészeti folyóiratok feldolgozásából, képi források (képeslapok, archív fotók) vizsgálatából és terepbejárásból állt.

A kötet két részből épül fel: Áttekintés, illetve Kastélyról kastélyra összefoglaló fejezetcímekkel. Az első rész általános rálátást nyújt a kastélyokra és a kastélyok körül zajló életre, konkrét példákkal. Az építtető és/vagy tervező személyének/személyeinek kérdésével nyit, ahol a kastély elsősorban mint reprezentációs eszköz jelenik meg, és az arisztokrácia jellemrajzát adja. Ugyanebben az egységben beszél a kastélyépítészet gazdasági oldaláról is, rávilágítva a régiók, illetve arisztokrata családok közötti különbségekre. Ez a szempont különösen fontos az erdélyi kastélyok kutatásakor is, ugyanis Erdély az idők folyamán jól nyomon követhető külön utat járt, vagy ha meg is próbált követni a centrumból jövő meghatározott fejlődési vonalakat, ezt legtöbbször szerényebb körülmények közepette valósíthatta meg.

A szerző külön foglalkozik az épülettel a tömegalakítás, funkcionalitás szempontjából, valamint a parkkal mint a kastéllyal szerves egységet alkotó térrel is. Talán az olvasóhoz legközelebb álló, legszemélyesebb hangú a naplókból, levelekből, leírásokból, úti beszámolókból vett részletekkel teletűzdelt fejezet a mindennapokról vagy a mindig különleges eseményt jelentő ünnepnapokról. Itt a napi tevékenységektől, a családi etiketten, a személyzet belső életén át a gasztronómiai szokásokig pillanthatunk be egy-egy kastély életébe. Az épületek nincsenek elválasztva az őket létrehozó és működtető szellemi háttértől, azonban a központban mégis a kastély mint épület áll.

Az áttekintés után, amely terjedelmében akár egy külön kötet is lehetne, következik a 600 regisztrált épületből bizonyos szempontok alapján kiválasztott 83 kastély ismertetése, rövid építéstörténettel, az építtető személy életének, tevékenységének kiemelésével, illetve illusztratív képanyaggal. Fontos megjegyezni, – ami a borító belső oldalára nyomott térképről első ránézésre kitűnik –, hogy a kastélysűrűségben egyértelműen az ország mindenkori fejlettebb, nyugati része vezet. Erdélyből 14 kastély kerül e részbe: Bonchida, Bonyha, Árkos, Kápolnás, Kernyesd, Magaslak, Marosújvár, Maroshévíz, Mezőzáh, Nagykároly, Őraljaboldogfalva, Pribékfalva, Válaszút, Zabola.

A további kutatások szempontjából a kötet fontos részét képezi a kastélyok jegyzéke, illetve vármegyénkénti csoportosítása s az építészek jegyzéke is. A használatot megkönnyítő hely- és névmutató mellett ki kell emelnünk az átfogó, nemzetközi szakirodalmat, életrajzokat, műgyűjtéssel, kertművészettel kapcsolatos irodalmat vagy szépirodalmat egyaránt tartalmazó tematikus bibliográfiát, amely sokban megkönnyíti a tájékozódást. A 388 oldalból álló könyv oldalain a mai állapotokat bemutató fotók mellett számtalan archív képet találunk, s mindezt az olvasót minden bizonnyal megörvendeztető színes képmelléklet egészíti ki. Külön említést érdemel a nagyszerű borító és nyomdai kivitelezés, mely a papír minőségétől, a tördelésen át a kötésig esztétikai szempontból is igencsak mutatóssá teszi a könyvet.

A politikai és társadalmi makrováltozások súlya alatt 1914 után ezek a kastélyok fizikai létükben kérdőjeleződtek meg, meghalt bennük a castle-life, a birtok, amely addig fenntartotta, megszűnt. A második világháborús eseményeket követően ezeknek a kastélyoknak jelentős hányada funkció nélkül maradt, vagy nem rendeltetésszerűen használták őket, esetenként, a kifosztás után pusztulásnak indultak. Magyarországon az 1956 utáni műemlékvédelem a kastélyok felé fordult, majd az 1980-as évektől a helyzet megváltozott a 19. század második felének építészetét és a kastélykutatást illetően. Erdélyben napjainkban történnek változások és ha ugyan kismértékben, de nőttek az esélyek egy új korban való funkcionális újjászületésre illetve a konzerválásra (ahol az érdemes), így épületeik, parkjaik joggal tekinthetnek a jövő fele.

E könyv fontossága nemcsak abban áll, hogy egy hiányzó művészettörténeti alapkutatás, a korszak kastélykultúráját több oldalról is megvilágítja, hanem a napjainkban aktualitássá vált probléma miatt is, miszerint ezeket a kastélyokat funkciójuknak megfelelően próbálják hasznosítani, nagy részüket a turizmus keretein belül, ami egy túlélési alternatíva. Így amellett, hogy elsősorban egy tudományos munka, mutatós, sok illusztrációjával a Kárpát-medence kastélyaira, a bennük zajlott egykori életre kíváncsi nagyközönség számára is élvezhetővé teszi.

JEGYZETEK

1. Sisa József: A vépi volt Erdődy-kastély Vas megyében. Műemlékvédelem XXI. (1977) 170–172.

2. http://www.arthist.mta.hu/index.php?page =munka&ember=19. 2008. V. 19.

*Vince Kiadó, Bp., 2007.