VII. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál

2008. május 30. – június 8.

A hetes szám bűvös szám és James Bond ügynök fedőneve. Valamint a 2008-as Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál „sorszáma”. Nem mellékes az első két információ, ugyanis a fesztivál idei, hetedik kiadása sikerült mindeddig a legjobban szervezés, jegyeladások és díszbemutatók szempontjából. Mindezt pedig James Bond helyi változatai reklámozzák – a plakáton román filmsztárok betyárnak öltözve, a vetítések előtti intrók pedig román rendezők filmes elképzelései a titkosügynök itteni változatairól és lehetőségeiről.

Igyekeztek megtartani a már meglévő „hagyományokat”, idén is volt a versenyfilmes szekción kívül meghívott ország – Oroszország (Focus Rusia), Dánia (Focus Danemarca) és a Moldvai Köztársaság Filmjei (Focus Moldova); ráadás a Magyar Film Napja és a Román Film Napjai, volt horrorfilmes szekció (Árnyak), együttesekről szóló filmek a doc’n’roll-ban. A 3x3-as szekció idei vetítései Victor Erice, Alexandru Tatos és Pen-Ek Ratanaruang filmjeit mutatták be.

A szekciók változatalanságából látszik, hogy maga a struktúra nem változott, a fesztivál hossza sem, mégis sokkalta töményebbnek tűnt a program. Valószínűleg azért is, mert idén már három moziban, három kinti vetítő-helyszínen, egy autósmoziban és a Román Operában is folytak a vetítések, így a filmek száma kétszáz fölöttire duzzadt, és még nem említettem, hogy három filmes workshop is kiegészítette a programot.

Idén éreztem először, hogy nem bírom átlátni és végignézni az egész fesztivált, hogy lehetetlenség eljutni minden filmre, sajtókonferenciákra, koncertekre és különlegesebb eseményekre. Sok volt. Ilyenkor jelentkezik a szűrés és válogatás kényszere: maradnak az érdekesnek ígérkező filmek – mintha három-négy sor és egy fotó alapján meg lehetne ítélni, hogy valójában milyen is lehet egy hangos-képes-színes (vagy fekete-fehér) nagyjátékfilm, milyen a hangulata és milyen érzéssel fogom elhagyni a termet, miután megnéztem; lesz-e még kedvem maradni és végignézni az alkotók névsorát vagy sem?

Így aztán a fesztivál hangulatára kell szorítkoznom egy rövidebb beszámoló-leírás esetében. Mi az, ami meghatározza a fesztivált? Elsősorban a karneváli hangulat, a sodródás, a folyamatos programváltozás (nem a szervezőkön, hanem „megbízható” ismerősök ajánlásain múlik) és az az érzés, hogy hirtelen nem Kolozsváron élek, hanem a „fesztiválban”.

Michael Haneke Furcsa játékok (Funny Games) című filmjét, amelyik megnyitotta a fesztivált, rossz előjelnek tartottam. Eleve idegenkedéssel fogadom a remake-eket, még ha fejet is hajtok, ha ugyanaz a rendező szánja el magát, hogy újraforgassa filmjét. Elfogadom, ha nem kizárólag anyagi érdek fűződik a produkcióhoz, hanem esetleg valamennyire megváltozott a rendezőnek a filmmel kapcsolatos értelmezése. Neki szabad, de ha már beállításról beállításra ugyanazt veszi fel, csak éppen más színészekkel, ezt vagy ironikus gesztusként fogadom és így pozitívumként, vagy elvetendőnek.

De a nyitóünnepséggel kapcsolatos ellenérzéseim utolsó nyomát is elsöpörte Mundruczó Kornél Delta című filmjének a díszvetítése a Román Operában, a moldvai filmek (különösen Thomas Ciulei Virágok hídja című dokumentumfilmje), a fesztivál fődíját elnyerő A Shakespeare és Victor Hugo utcakereszteződésnél című dokumentumfilm, amelyben olyan megnyerően és karizmatikusan beszél a filmrendezőnő nagymamája volt albérlőjéről és a furcsa barátságukról, a rockzenekarokról készült dokumentumfilmek napja (bár a Control, a Joy Division énekesének, Ian Curtisnek az életéről készült nagyjátékfilm nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket) és végül a fesztivál csúcspontja: Catherine Deneuve megjelenése az általa választott film vetítésén.

Ő volt az, akinek sikerült meggyőznie az idősebb korosztályt is arról, hogy megéri elmenni a moziba, és nem véletlenül, a közönség olyan lelkesedéssel fogadta, hogy hosszas állótapssal díjazta a színésznő puszta megjelenését. A díjátadó gála ünnepélyessége elmaradt ehhez az elsöprő energiához képest, amivel a fesztivál díszmeghívottját fogadták a nézők, de megmaradt a szervezőknek az az elégtétel, hogy az eddigi legeredményesebb TIFF-et zárhatták le a díjátadó gálán.