Balassi Bálint versei, a szakirodalom mai álláspontja szerint,1 Bártfán jelentek meg először nyomtatásban, majd 1633-ban Bécsben. A szerelmes versek azonban kéziratban maradtak. Ez a kijelentés annyiban árnyalandó, hogy valamikor 1610 körül, Debrecenben, Rhéda Pál műhelyében kiadták a Szép magyar komédiát,2 ám ebből a nyomtatványból csak egy könyvtáblából kiáztatott töredék maradt ránk. De legalábbis valószínű, hogy a Komédia versbetétei benne voltak, hiszen e pár levélen is van vers. Márpedig ezek szerelmes versek a javából.

A bártfai kiadásnak csak egy kis töredéke maradt ránk.3 A szakirodalom véleménye alapján az 1665-ös kassai kiadás4 azonban megőrizte azt az előszót, amely a bártfaiban jelenhetett meg először, s amelyet egy bizonyos Solvirogram Pannonius írt, Balassi Bálint és Rimay János verseinek első kiadója.

Ki ő? A kutatás több mint egy évszázada kísérletezik a név megfejtésével és a titokzatos férfiú kilétének felfedésével. Dézsi Lajos, kérdőjellel, bizonytalanul, a Visoli Márk megfejtést kockáztatta meg.5 A névről Eckhardt Sándor feltételezte, hogy álnév, amely „különben csak egy latin jelmondat rövidítése lehet, talán „Soli viro gratiam (a ’gram’ e korban ’gratiam’ szokásos rövidítése), ami azt jelenti: »hálánk az egyetlen férfié«”.6 Klaniczay Tibor Solvirogramról úgy vélekedett, hogy az általa írt „előszónak s az azt lezáró Balassi strófának a stílusa is teljesen Rimay modorára emlékeztet”.7 Bóta László véleménye szerint „ami a Solvirogram nevet és a mögötte rejlő személy kilétét illeti, az elmondottakból következően bizonyosra veszem, hogy maga Rimay áll a rejtélyes név mögött”.8 Hasonlóan vélekedett Pavercsik Ilona. Bóta a megfejtést, az anagramma feloldását úgy képzelte, hogy egy latin szókapcsolat, a „solvere rogatum” Rimayra vonatkoztatott rövidítése: SOLV. ROG. RIMA(I), amelyből tényleg kirakható a SOLVIROGRAM. Legutóbb Szörényi László foglalkozott a kérdéssel, ő is anagrammának értelmezte az aláírást, és úgy vélte, hogy a SOLVIROGRAM Pannonius feloldása OLOR Pannonius SVI GRAM(MATICUS), azaz: „A pannoniai hattyú saját magát magyarázza.”9 Elsősorban az anagramma feloldását tekintve feladatának, Szörényi a titokzatos szerkesztő személyének kiderítésével csak érintőlegesen foglalkozott. Mint írja: „Összefoglalva: nemcsak az egész előszó, hanem az aláírás helyett szereplő anagramma gondolatvilága a legnagyobb mértékben rokon Rimayéval. El tudom képzelni – Vadai István nyomán –, hogy az ismeretlen kiadó, aki végül is Bártfán kinyomatta a kötetet, az a legnagyobb szuverenitással használta fel Rimay kéziratait. Gondolatvilágában legelső helyre teszi teendői között a szöveg tisztaságának helyreállítását, majd az egyes irodalmi hatások kimutatását. Mi egyéb ez, mint a fentebb bemutatott grammatikusi-filológusi-kommentátori álláspont?! A költő Apollótól származó szentségi aurájának megerősítése szinte teljesen egybevág Rimay humanista gondolkodásával. Filológusként és szerkesztőként maga fölé helyezte a költőt, saját magát nem tartotta fontosnak.”10 Mindez összecseng a korábbi szakirodalom állásfoglalásával, amely vagy Rimayt, vagy – mivel SOLVIROGRAM előszava Rimayról mint harmadik személyről ír – Rimay közvetlen környezetében valakit tartott az előszó írójának.

Úgy gondolom, hogy az irány helyes. Nem lehet nem észrevenni a rokonságot Balassinak Rimayhoz írt levele11 – véleményem szerint a levelet idéző Rimay által jócskán átstilizált levél ez –, Rimay Balassi versei elé tervezett előszava és Solvirogram írása között.

De az is feltűnő, hogy Solvirogram előszava és a megvalósult kötet között nem kis ellentmondás van. Az még csak érthető, magyarázható a közízléssel, hogy Solvirogram Balassi szerelmes verseit nem közli, holott előszava szerint ezeket jól ismerte. Ám az már legalábbis furcsa, hogy Balassi neve alatt adja közre Rimay verseit, sőt Rimayról szót sem ejt. Más ellentmondásra, nem az előszó és a megvalósult kötet, hanem Rimay tervezete és a megvalósult kiadás közöttire már Bóta is felhívta a figyelmet (az a Bóta, aki érdekes módon ezenközben Rimayt és Solvirogramot azonosnak tartotta). Mint írja, Solvirogram szerint Rimay könyvéből történik a kiadás, de Rimay ránk maradt előszótervezetében említett deák summácskák nincsenek ott az őskiadásban és az énekek sorrendje sem azonos a Rimay által tervezettel.12

A Balassi neve alatt közölt Rimay-versek esete akkor is figyelemre méltó, ha a Solvirogram-típusú, a szakirodalom által többnyire rendezetlennek nevezett13 kiadások, mint erre korábban rámutattam,14 nem is olyan rendezetlenek: a versek blokkokba (jórészt Balassi versei, jórészt Rimay versei) tömörülnek. Mi oka lehetett Solvirogramnak erre? Nehéz másra gondolni, mint arra, hogy Balassi hírét-nevét akarta a sajtó alá rendező felhasználni, Rimay verseit is ezzel az első osztályú áruvédjeggyel ellátni. Olyan valaki lehetett, akinek Rimay fontosabb volt, mint Balassi, aki stílusában Rimayt igyekezett utánozni, aki az akart lenni Rimay mellett, mint Rimay volt (vagy szeretett volna lenni) Balassi mellett.

Egyetlen ilyen embert ismerünk Rimay környezetében: Madách Gáspárt. Hulljon reá tehát – egyelőre csak – a gyanú árnyéka.

Elsőként Ipolyi Arnold tett közzé két, meglehetősen rejtélyes iratot: az egyik Rimay haláláról tudósítja Madách Gáspárt, ám aláírása olvashatatlan, a másik egy fogalmazvány, címzés és aláírás nélkül, szerzője Rimay János munkáinak kiadatását sürgeti.15 Ipolyi megjegyzi, hogy a két irat a Madách-levéltárban egymásba volt rakva, s csak az egyiken volt jelzet. Az utóbbiról már Dézsi s az ő nyomán Eckhardt, majd a kritikai kiadás készítője, Varga Imre egyértelműen megállapította, hogy Madách Gáspár írása. Bizonyossá teszi Madách szerzőségét a sajátos lengyeles-szlovákos helyesírás is (az s-ek helyett szinte mindenütt sz) s a csehből fordított vers emlegetése, rajta kívül más a korban tudtunkkal nem fordított csehből magyarra. Dézsi még hozzáteszi: „Kihez intézte ezt a levelet Madách, nem tudjuk, pedig ha tudnók, elsősorban őreá gondolnánk, mint Rimay Istenes énekeinek első kiadójára.”16 (Kiemelés tőlem – K.P.) Nos, ha feltételezzük, hogy a két azonos jelzet alá tartozó irat azért került együvé, mert összetartozik, ez legalábbis valószínűbb, mint az ellenkezője. Így vélekedik Radvánszky Béla17 és Eckhardt is, aki szerint az egyik levél válasz a másikra.18 Jellemző, hogy Ferenczi Zoltán, Rimay életrajzírója, aki még csupán Ipolyi közlésére támaszkodhatott, igen nagyot téved: egy szerzőtől származónak tekinti a két iratot.19 Márpedig akkor az a legvalószínűbb, hogy Madách Gáspár azt kéri fel Rimay írásainak gondozására, akitől a Rimay halálhíréről szóló értesítést kapta, azt, aki Rimayról így nyilatkozik: „szerettem, böcsültem az embert, bizonyétottam.”20 Az olvashatatlan aláírás ellenére Ferenczi, talán anélkül, hogy akár önnönmagában tudatosította volna,21 állást foglalt a kérdésben, megválaszolja a Dézsi-féle „ha tudnók” kérdést. Rimay halála kapcsán ugyanis így ír: „meghalt köztisztelettől környezve december 9–11-ke közt, amint sejthető, Divény várában, Balassa Imrénél, ahol Baranyay Gáspár és Sárközy mindenét följegyezvén, a Pogrányi István gyűrűjével lepecsételték. Pénzt 23 frtot és 73 dénárt találtak, melyből Balassa koporsót vett [...]”22 Ezeket az adatokat Ferenczi kizárólag a Rimay haláláról tudósító levélből vehette, márpedig abban a koporsót a levél egyes szám első személyben fogalmazó írója vásárolja, azaz Ferenczi szerint – bár ezt expressis verbis könyvében sehol nem mondja ki – a levelet Balassa Imre írta. Ezt én is így gondoltam korábban,23 s néhány további adattal azt is igyekeztem bizonyítani, hogy a Balassi-kultusz Balassa Imre ágán élt tovább. Az utóbbit ma is így vélem, ám az ismeretlen levél íróját, bármilyen sok érv szól is Balassa Imre mellett, valószínűleg tévesen azonosítottam. Nem tekintettem túl fontosnak a levélnek azt a részét, amelyből kiderül: a levélíró és a címzett rokonok, hiszen az atyafiság valami szegről-végről való rokonságot is jelenthetett. Mivel azonban Madách Gáspár válaszában (mert egyetérthetünk Radvánszkyval és Eckhardttal, válaszlevél ez az ismeretlennek) is erősen hangsúlyozza az atyafiságot, nem tekinthetünk el ettől a vonatkozástól.

Az ismeretlen levélíró aláírását pedig Ipolyi, Eckhardt s mások nem azért nem tudták elolvasni, mert véletlenül olvashatatlanra sikeredett, hanem azért, mert a levél küldője is olvashatatlannak szánta: ne feledjük, csak néhány hónappal vagyunk a kassai béke után, egy oly korban, ahol a két meghatározó államférfi, Pázmány és I. Rákóczi György egymással titkosírással levelezett, s amikor éppen Rimay s köre közvetített e két politikus közt. Márpedig a Rimay haláláról tudósító irat több sajátos részt is tartalmaz. Idézem: „Mit írtam penig az eminentissimus nagy úr [azaz: Pázmány Péter] hagyásából, asszonyomtól megérti kegyelmed. Ez iránt kegyelmetek törekedésemre semmit se cselekedjék, csak adjatok valami szinyes feleletet választól nekem mentségemre. [...] Magatokat s engemet is ótalmazzatok. Vagyon uram okosságtok s tanácsval is éljetek etc. [...] meg is kérem kegyelmedet, az urak füle messze is hall, szeme távul is lát, kezek, ahol nem reménlhetnék, tapogat. Sapienti sat, dictu.”24 Ebből én azt gondolom, hogy nem kell törnünk magunkat az aláírás megfejtésével: hiszen ha valaki ez időben Pázmány megbízását akképp teljesíti, hogy valami szinyes (= színleges, színlelő), álságos feleletre biztat, mintegy összekacsintva a címzettel (vö. vagyon okosságtok), csak azért, hogy a látszatot megteremtse, nos, az nyilván nem fogja aláírni a nevét, legalábbis olvashatóan nem. Mint a levélíró mondja: sapienti sat. Eckhardtnak ugyanez volt a véleménye: „A levél talán elferdített írással van írva, rejtélyes célzásokkal – írója fél az esetleges fecsegés súlyos következményeitől – s ez is megnehezíti az azonosítást […]”.25

Madách Gáspár leveléből két dolog teljesen világos: egyrészt, „hogy írására is gondot viselvén” (a levélírónál egyszerűbben fogalmazva), nyomtatott kiadásra („világosságra való terjedezés”-re) szánja Rimay verseit. Másrészt, a levél címzettjét ehhez partnernek tartja, olyan valakinek, aki szintén fölöttébb becsüli Rimay írásait, s maga is járatos az irodalomban: „Holott hallván bizonyos emberektől kegyelmed becsületes elméjének hatható éles voltát mind magyar szóknak kimondásában s mind penig írásának tudományában, akarnám, ha kegyelmed az mi szegény Istenben elnyugodt Rimay János atyánkfiának néminemő jó híre neve s írásának világosítására való terjedezést és élemedést adhatna s támaszthatna s izzasztó elméjéből való írásának munkája feledségben semmise ne jutna országunkban” Ki lehet az, aki alkalmas erre a feladatra, s ráadásul rokona Madáchnak? Szerintem Ráday András, aki Madách sógora, s aki, mint tudott, 1629. március 25-én ezt írta Rimaynak (mai helyesírással): „Küldje fel kegyelmed az Virtusról komponált éneket Ferenczffy uramnak. Ezeket az énekeket, kik Madácz Gáspár uramnál voltak minden argumentumival, úgymint harminchétnek kell lenni, jó korrigálással, ha kegyelmednek tetszenék, egy csomóban ki kellene nyomtattatnunk az kegyelmed emlékezetire, s méltó és érdemesek is arra, mindeniket általolvasván és írván, azmint tudom, immár kár, hogy egyet együl mást akképpen vétkesen vesztegetnek, bár magamra bízná kegyelmed az véghezvitelét. Kegyelmed akaratját adja tudtomra, és melyik könyvnyomtató bötűit javallaná inkább.”26

Tehát már 1629-ben volt egyfajta együttműködés a sógorok között, Ráday a Madáchnál lévő verseket akarja Ferenczffynél (vagy másnál, ha Rimay úgy látja jónak) kiadatni.

Meglehetős bizonyossággal kijelenthetjük a fentiek alapján: az olvashatatlan aláírású levélíró, Rimay eltemettetője, nem más, mint rokona, Ráday András. Ha Dézsi már idézett gondolatmenetét követnénk, „elsősorban őreá gondolnánk, mint Rimay Istenes énekeinek első kiadójára”, azaz SOLVIROGRAM-ra. De ne kövessük Dézsit.

Egyelőre annyit tudunk, hogy a bécsi kiadást kétségtelenül Ferencffy jelentette meg, Ráday András kétségtelenül kapcsolatban volt Ferencffyvel, méghozzá éppen Rimay verseinek kiadatása ügyében, s mind Ráday (már 1629-ben), mind Madách (a levél írása idején, azaz közvetlenül Rimay halálát követően, 1632 végén, 1633 elején) szerette volna kiadatni Rimay verseit. Rimay pedig élete végéig Balassa Imre27 szolgálatában állt, az ő várában halt meg, az ő emberei intézkedtek hagyatékáról, stb. Egy nyomtatott Balassi–Rimay-kiadás mecénásának Balassa Imrét lehetett a leginkább megnyerni: neki érdekében állt mind Balassi Bálintnak, nagybátyjának, mind hű familiárisának, Rimaynak verseit kiadatni. Jellemző, hogy Rimay Balassa Imrét latin versben28 köszöntötte, erről a versről Eckhardt a kritikai kiadásban megjegyzi: „Ezeket az ajánlósorokat valamelyik idősebb korban írott könyve vagy verse mellé tervezhette Rimay [...]”29 Balassa Imre fia, ki szintén Imre, 1653 januárjában grófi címre érdemesíttetett III. Ferdinándtól, a diploma indokolásának egy része Balassi Bálintról szól, s szinte szó szerint Rimayt idézi: „Hogy ne is szóljunk Balassi Bálintról, aki Mars és Pallas szolgálatában egyaránt rendkívüli hírt szerzett magának [...]”30 Azaz a Balassi Bálint-kultusz valóban Balassa Imre ágán élt tovább. Ellenpélda: az 1664-ben ugyancsak grófi címet kapó Balassa Bálint diplomájában nincs említve a 16. századi Balassi Bálint, holott a gróf, költő létére, a költő őst olyannyira számon tartotta, hogy önéletrajzi drámájának egyik betéteként verset is írt róla, olyan verset, amely szerint Balassi Bálint örökségét ő, II. Balassa Bálint viszi tovább.31

Van tehát három ember: Balassa Imre, Madách Gáspár és Ráday András, ők megalapozottan gyanúsíthatók Balassi és Rimay istenes énekeinek első kiadása körüli buzgólkodással. Közöttük a munkamegosztás Balassa esetében jól valószínűsíthető, ő a pénztárcáját nyitotta ki. Solvirogram tehát, gondolhatnánk, nemigen lehetett más, mint Ráday András és/vagy Madách Gáspár. Az utóbbi már gyanúba keveredett, nézzük hát először őt.

Amit tudunk: Rimay követője-utánzója.

Rimay így ír a Balassi-versek kiadás elé szánt előszavában:

„Méltó szűbeli fájdalommal való szánakozásom volt ez énekeknek mód nélkül való marcongásin s vékony sugár ágainak természetéből való tekergetésével hozott fonnyadásin, midőn kiki az ő maga elméjének csonkaságához, tompaságához csonkítaná s tompítaná hajlásokot, ez egész Magyar nemzetség, Magyar nyelv ékessége tükörinek ferteztetésével és pazarlásával. […]

Mutathatnék Mária király és királné asszony kézibe forgott oly imádságos magyar könyvecskét is, aki minden magyarságával és tudományával savanyú fekete kökénye sem lehetne ennek az szép pirossággal gyönyörködtető, tudomány ékességivei elvegyített, teljes magyarságú megért édes cseresznyének.”

Madách Gáspár levele a fentiek ismeretében készülhetett:

„Mert itt immár mi tájunkon igen hanyatlásra juta s munkájának szép, fontos magyarsággal folyó elméje s bágyasztó ékes írása, s oly emberekis forgatják immár írásit, azkinek elméjének csekély volta nem is érdemelné; s nem hogy olvasásra kezében is vehetné, nem értvén, eszében sem vevén bölcs írásának magyarságát, de jobb volna, hogy távul kerülne s feketítő szint ne adna s rázna írására mód nélkül való olvasásával, mint az sánta ló előbb botlásával, lábaival való sárban lépésének fecskendésével tiszta szép ékes tudományú írását sárosítaná s homályosítaná rebbegő olvasásával.”

SOLVIROGRAM ugyanezt a nyelvezetet használja, s szintén az ügyetlen és buta plagizátoroktól, a „némely magagondolatlanok”-tól félti a mester művét,

„Sokan vadnak, kik felette igen ez Istenben elnyugott, hazája szerető vitéz úrnak munkájára régtűl fogva vágynak, de mind együtt s igazán sohol nem találhatnak; mert némely magagondolatlanok, elmés voltokat akarván mutogatni, felette igen megvesztegették, magok vagy másoknak nevét kikalapálván a versek fejéből és így osztán az ő elméjekből származott munkának mondják, maga ha valójában megvizsgálnák, üresen találnák a kalastromokat […]”

Madách tudhatja mindazt, amit SOLVIROGRAM magáról állít. Nála vannak Rimay versei, s nála Rimay szellemi hagyatéka, többek közt a Balassi-versek. Az ún. rendezetlen kiadások verseinek egyik csoportja bizonyíthatóan azonos az ő kéziratával. Igaza van a korábbi kutatóknak, stílusa mint Rimayé, hiszen pontosan erre törekedett, Rádaynak írt levelében talán túlzásba is viszi a szócicomát. SOLVIROGRAM okoskodása, jól tájékozottságának fitogtatása szintén rá vall. Ő lenne tehát SOLVIROGRAM?

Ne hamarkodjuk el a választ. Solvirogram írásának a legnagyobb paradoxona, hogy csak Balassi verseiről ír, mintha Rimayéiról nem tudna, miközben bizonyosan Rimay közeli ismerőse, hiszen Rimay kéziratára hivatkozik mint a Balassi-versek legautentikusabb gyűjteményére. Nem azzal van bajom, hogy a két költő versei keverednek. Ez magyarázható a mondottakkal (áruvédjegy), s hogy a copy rightról más véleménnyel voltak a 17. században, mint ma. Bóta László hoz példát arra,32 hogy pl. Adam Czahrowski, a Magyarországon is élt lengyel költő versgyűjteményébe Chrisztoph Wolthazy verseit is felveszi, de – s itt sántít a példa – ezt nemhogy nem titkolja, hanem fennen hirdeti. Ismétlem: a versek keveredésére több magyarázat is adható. Ami megmagyarázhatatlan: Rimay nevének Solvirogram előszavában való teljes elhallgatása. Miközben például a bécsi kiadás mintha kifejezetten törekedne a szerzők azonosítására. A Balassi versei között közölt Dicsőült helyeken, mennyei paradicsomban (39.o., Kanizsai Pálfi János szerzeménye) előtt például ezt olvashatjuk: „idem psalmus, incerto authore”, azaz hasonló zsoltár, szerzője bizonytalan. A 78. oldalon (az élőfej még Balassa Bálintnak istenes éneki) hasonlóan: „Alia incerto Autore.” Továbbá azt nyilván tudták a kötetszerkesztők, hogy Balassi nem írhatott saját halálára epicédiumot, itt meg is nevezik a szerzőt „Az nemzetes és vitézlő Rimay János.”

S mégis: a Balassi neve alatt közölt énekek többsége Rimayé. Két magyarázat kínálkozik. Az egyik: a Solvirogram-féle előszó nem az előtt a versgyűjtemény előtt van, amely elé szántak. Ugyanis vagy érthetetlen Solvirogram eljárása, vagy ő valóban Balassi versei elé írt előszót. A másik: egyáltalán nem bizonyos, hogy Severina özvegye mindenben a Bártfai kiadást követte. Hogy a bártfai kiadásban mi volt és hogyan: nem tudjuk. Még az sem bizonyos, hogy megelőzte a bécsit, s 1632-ben jelent meg, V. Ecsedy Judit vizsgálódásai szerint „A betűk állapota alapján e töredék valóban 1630–1635 közé datálható”.33 A Balassi- és Rimay-filológiában vélhetőleg kevéssé elmélyült nyomdászözvegy a legjobb szándékkal rakhatta a versek elé az előszót: ismert egy olyan nyomtatványt, amelynek „Balassa Bálint istenes éneki” volt a címe, s hozzájutott egy Balassi versei elé írt előszóhoz – miért ne házasította volna a kettőt?

Más szóval: Solvirogram valószínűleg nem azonos annak a kötetnek a szerkesztőjével, amely kötetet a kassai kiadás szerint Solvirogram szerkesztett. A kassai kiadás forrását, Balassi–Rimay verseit elegyedetten kiadó nyomtatványt – s e mellett még számos érv sorakoztatható fel – Madách Gáspár és Ráday András szerkeszthette (de vélhetőleg egyikük sem maga a Solvirogram), s a bécsi kiadást Balassa Imre pénzelhette. Halálával szakadhatott meg a nyomtatás (a bécsi kiadás ívei krudában maradtak), s az eléje tervezett előszó34 lehet, hogy megíródott, de sohasem nyomtatódott ki. Mert az előszavakat akkor is, most is, utoljára írják-szedik. Severina özvegye Madách–Ráday munkáját vette át, amelyben előszót nem talált. Nem talált, tehát jóhiszeműen pótolta. Talán. Mindenesetre, ha így tett, ezzel jócskán megnehezítette a fél évszázaddal később élt filoszok dolgát.

Hogy egy kicsit még zavarosabbá tegyük az elmondottakat: a SOLVIROGRAM név összes eddigi megfejtési kísérletét egyetlen, de mindegyikre igaz kritikával illethetjük: a SOLVIROGRAM Pannonius egy aláírás, tehát valamiképpen valamilyen összefüggésben kell lennie az anagrammának és a szerkesztő személyének (ezt idáig csak Dézsi Lajos és Bóta László vette figyelembe). A Madách Gáspár vagy a Ráday András név és a SOLVIROGRAM szignó között ilyen összefüggést nekem nem sikerült találnom. Ha csak nem vesszük annak, hogy kettőjük monogramja: M. G: R. A. lehet a SOLVIROGRAM-ból a GRAM. És hát a Ráday-címerben kétoldalt két hattyú álldogál, amely akár erősíthetné a Szörényi-féle teóriát. Ám mindez csak délibábos feltételezés.

Bizonyosnak vagy legalábbis fölötte valószínűnek tekintem a fentiekből a Rimay temetését intéző, Madách Gáspár rokonságába tartozó, saját bevallása szerint Rimayt szerető s versei kiadatásában valami feladatot vállaló ismeretlen azonosítását Ráday Andrással. A többi, jó esetben, gondolatébresztő, de nem bizonyítható.

JEGYZETEK

1. V. Ecsedy Judit 1997.

2. Berlász Piroska 1981. 189–203.

3. Vö. Hubert Gabriella 1995. 169–172.

4. Az első híradás e könyvtáblából kiáztatott töredékről: MKSz, 1878, 336. Solvirogram előszavát közli: Dézsi, 1923, I CXXIII

5. Dézsi 1923. I. CXXIII.

6. Bböm I. 1951. 10.

7. Klaniczay 1957. 298.

8. Bóta László 1983. 186.

9. Szörényi, 2008. 362.

10. Szörényi 2008. 368.

11. Balassi 1974. 414–415.

12. Bóta 1983. 174; Klaniczay 1957. 311.

13. Szemben az ún. rendezett, Balassi és Rimay verseit szétválasztó kötetekkel.

14. Kőszeghy 1985. 80.

15. Ipolyi, 1887. 357–359; vö. még: Radvánszky 1901. 130; RJÖM 168; RMKT XVII/12. 673.

16. Dézsi 1904.

17. Radvánszky 1901. 130.

18. RJÖM, 168.

19. Ferenczi 1911. 183.

20. Ipolyi 1887. 357.

21. Ferenczi 1911. 183: még ismeretlennek tekinti, „az, aki Madách Gáspárt Rimay haláláról tudósítja” – írja.

22. Ferenczi 1911. 219.

23. Kőszeghy 1999.

24. Ipolyi 1887. 358.

25. RJÖM 168.

26. Ipolyi 1887. 321; RJÖM. 161.

27. Balassa Imre 1581. március 20-án született és 1633. február 7-én hunyt el, Divényben. Balassi Bálint unokabátyjának, Balassa Andrásnak a fia. Kamaszgyerekként még jól ismerhette Balassi Bálintot. Noha névleg ő is perben állt vele Újvár birtokáért, a tényleges peres fél nyilván bátyja, az ekkor már nagykorú Zsigmond volt.

28. Magyar nyersfordításban: Ezeket a komoly dolgokat, báró Balassa, akinek másik neve Imre, a meglett kor sugallta, Te is bölcselkedel hallgatagon, és mindent éles ésszel teszel mérlegre. Legyenek ezek irántad érzett szeretetemnek zálogai.

29. RJÖM I. 216.

30. Idézi Eckhardt 1943. 212.

31. „Ki hasonló nevet viselt nemzetedben,

Tudomány, vitézség, szerelem volt ebben,

Tizenegy bajt egy nap vítt erős fegyverben,

Annyiszor részesült az győzedelmekben,

És annyi kópia vitéz törésekben,

Mása sem volt eddig a magyar versekben;

Mars, Pallas hivének írják az könyvekben.

Annak képét látom lenni személyedben.

Successora leszel, de nem csak nevedben,

Kövessed két jóban egész életedben;

Szerelmet ne bocsáss de jó erkölcsödben,

Mert megbont és megront jó természetedben,

Hogyha fészket verhet Cupido szívedben,

Én meg nem csalatlak jó reménységedben,

Apád és pártfogód leszek jó ügyedben;

Azonban Palláshoz menj el fris idődben

S bimbódban virágzó ékes esztendődben.”

RMKT XVII/12. 759.

32. Bóta 1983. 185.

33. V. Ecsedy Judit 1997.

34. Kőszeghy 2008. 350–351.

IRODALOM

Balassi, 1974 – Balassi Bálint Összes versei, Szép magyar comoediája és levelezése. Szöveggond. Stoll Béla, utószó, szótár, fordítások Eckhardt Sándor.  Magyar Helikon, Bp., 1974.

Bböm I. – Balassi Bálint Összes Művei. Kritikai kiadás: versek, levelezés, iratok, kiad. Eckhardt Sándor. I. Bp., 1951.

Berlász 1981 – Berlász Piroska: Hol nyomtatták Balassi Credulus és Juliáját? Magyar Könyvszemle, 1981. 189–203.

Bóta 1983 – Bóta László: A Balassi–Rimay-versek első kiadásának keletkezéséhez. ItK, 1983. 173–188.

Dézsi 1923 – Dézsi Lajos: Balassa Bálint minden munkái. I–II. Bp., 1923.

Eckhardt 1943 – Eckhardt Sándor: Az ismeretlen Balassi Bálint. Bp., 1943.

V. Ecsedy Judit: Tipográfiai vizsgálódások az „Istenes énekek” körül. Magyar Könyvszemle, 1997. 2. http://www.epa.oszk.hu/00000/00021/00013/0002-9f.html

Hubert 1995 – Hubert Gabriella: Balassi Istenes énekeinek legelső kiadása?  Magyar Könyvszemle, 1995. 169–172.

Ipolyi 1887 – Alsó sztregovai és rimai Rimay János államiratai és levéltára. Kiad. Ipolyi Arnold. Bp., 1887.

Klaniczay 1957 – Klaniczay Tibor: Hozzászólás Balassi és Rimay verseinek kritikai kiadásához. MTA I. OK., Bp., 1957. 265–338.

Kőszeghy 1985 – Kőszeghy Péter: A Balassi-szöveghagyomány néhány kérdéséről. ItK, 1985. 76–89.

Kőszeghy 1999 – Kőszeghy Péter: Balassi Bálint és Imre. In: Jankovics József 50. születésnapjára. Bp., 1999. 19–21.

Kőszeghy 2008 – Kőszeghy Péter: Balassi Bálint – Magyar Alkibiádész. Bp., 2008

Radvánszky 1901 – Radvánszky Béla: Sztregovai Madách Gáspár versei. ItK, 1901. 130.

RJÖM – Rimay János Összes Művei. Kiad. Eckhardt Sándor. Bp., 1955.

RMKT XVII/12 – Régi Magyar Költők Tára. XVII századi sorozat. 12. kötet. Kkiad. Varga Imre, Cs. Havas Ágnes, Stoll Béla. Bp., 1987.

Szörényi 2008 – Szörényi László: Önfiloszhattyú: kísérlet a SOLVIROGRAM Pannonius aláírás anagrammaként való megfejtésére. In: „Mielz valt mesure / que ne fait estultie” – A hatvanéves Horváth Iván tiszteletére. Bp., 2008. 362–.