Mi tesz jóvá, érdekessé, izgalmassá egy gyerekkönyvet? Azt hiszem, mindenki, aki úgy olvas, ahogy kávézni vagy pipázni szokás, rövid kihagyás után az elvonás tüneteit produkálva, elgondolkodott már ezen a kérdésen. Vagy tán pontosabban, bár üde magyartalansággal fogalmazza meg a maga számára: mitől gyerek egy könyv?

Mert a napnál is világosabb, hogy nem a ritmusérzéktől, legalábbis nem attól a fajtájától, amely rengeteg versforma kipróbálásában éli ki magát. Kányádi Sándor korántsem kísérletezett annyiféleképpen, mint Weöres, mégis kétségtelen, hogy a maga nemzedékében nincs nála gyerekebb költő. Van-e, ki nem ismeri Az elveszett követet, a Faragott versikét, a Három széklábat? Természetesen a Kaláka zenéjének is köszönhetően, a Kaláka azonban éppen azért írhatott jó zenét, mert ezek a szövegek zseniálisak. De miért zseniálisak?

Másfelől Weöres is annyira gyerek, gyerekebb már nem is lehetne, és A tündér költőjétől nehéz lenne eltagadni a zeneiséget. Csakhogy zeneiségen innen és túl, a zeneiség előtt vagy mögött ott rejtőzik valami, ami a gyermek szabadságához, őszinteségéhez, tisztaságához hasonlít leginkább és amit nemcsak utánozni: megtanulni sem lehet. „Bóbita Bóbita táncol, / körben az angyalok ülnek, / béka-hadak fuvoláznak, / sáska-hadak hegedülnek.” Már az indítás olyan… megmagyarázhatatlanul gyermeki.

Megmagyarázhatatlanul gyermeki, mint ez a néhány sor: „Hosszú éjjel, téli éjjel / medve alszik medvénével…” Szilágyi Domokos Tavaszodik című versében talán ez a „medvéné” a gyermekség összetéveszthetetlen pecsétje – jó adag humor, tehát szabadság kell ahhoz, hogy egy felnőtt is így nevezze azt, akivel a medve alszik, s hogy azt higgye, a medvék családja éppen olyan, mint az emberé. Mint ahogy a szabadság tünete ez a részlet is: „Csirr-csurr, / csöpög az eresz, / háztetőről a hó lassan / földre szekerez…” (Olvadás).

„Kiadónk igényes tartalmú, művészi színvonalon illusztrált gyermek és ifjúsági könyveknek a kiadását tűzte ki célul, s ha lehet, kevéssé ismert művek, szerzők becsempészését a köztudatba.” – áll a Cerkabella Könyvkiadó honlapján s az intézmény biztosan eleget tett a céljainak. A Lám, egymást érik a csodák című Szilágyi Domokos-kötet kétségtelenül egy kevésbé kanonizált költő verseiből válogat, bár reméljük, Bágyoni Szabó István munkájának hála ez a „kevésbé” megváltozik. Mint a kiragadott idézetekből is kiderül, a válogatás jól merít az életműből, a szellemes Mondogatókat éppúgy megtalálhatjuk a kötetben, mint a román, illetve kazah népmese nyomán íródott Szegényember sütet lisztjét és a Gazdag Hasszán és Koldus Ali című verseket vagy az elkomorulóan játékos Őszt, amelyben ilyen sorokat olvashatunk: „Dér dereng, halálos, / dermedt förgeteg / hódítja a várost, / erjedt földeket. // Már a tél villámlik / láthatatlanul. / Hallgat a világ, míg / tavaszul tanul.”

Az erdélyi olvasó számára Szilágyi Domokos nem meglepetés, hiszen az ő kánonjában előkelő helyet foglal el. Valószínű viszont, hogy minden olvasó számára meglepetés Keszeg Ágnes szellemessége, szabadsága, ötletessége, egyszóval: gyermeksége. Illusztrációi nem infantilisak, nem megalázkodnak a szöveg előtt, hanem társszerzőjéül szegődnek. Ami talán a legérdekesebb, az az, hogy nem problémátlanul gyermeki ez a vonalvilág. Olyan melankolikusak a rajzok, olyan búsak a tekintetek, az arcok annyira furán nyúlnak meg, mintha szünet nélkül arra próbálnák felhívni a felnőtt olvasó figyelmét, a gyerekkornak vége szakad egyszer, s már csak néhány szabad pillanatot szakíthatunk belőle. Nem kell ezen közfelháborodni, hiszen a gyerekeknek mi vásároljuk meg a könyveket, mi, a felnőttek, a hosszú, szomorúan vidám arcunkkal.

Még jobban látszik a világoknak ez az érdekes találkozása a másik Keszeg Ágnes illusztrálta köteten, a Királylányok könyvén. Zalán Tibor húsz meséje már önmagában is melankolikus, méghozzá nem úgy, mint Szilágyinál, akinek egyes versei szomorkásak, mások meg nem, hanem úgy, hogy a bánat eleve ott lebeg ezek fölött a mesék fölött. Habakuk király hiába várta, hogy felesége fiút szüljön neki: negyven leány apjaként kellett meghalnia, s alattvalói már életében a Bánat Királyának nevezték. Addig-addig, amíg „eljött érte az idő”, „de maradt az asztalán egy könyv.” Ebből a könyvből származnak a mesék, amelyeket elmond a mesélő, de sürgősen ám, mert öregebb már „hét falunál s három szakajtó dohos rozsnál.”

Ezek miatt a dohos rozsok miatt olyan gyermekien melankolikus Zalán kötete. A hét falu még minden klasszikus mesében szerepel hasonlítóként, a három szakajtó gabona a Királylányok könyve invenciója, mint a Hatiora királylányról szóló mesében az, hogy a vándorlegény akkora birodalmat hódított meg az egérkirálytól, Habakuk király „két pár cipőt szaggatott el közben, mégsem jutott el a végébe.”, vagy a Juditnak szánt történetben az, amikor a király ostoba rendeletet hoz, mikor azonban emlékeztetik rá, hogy azt hozott, feldühödik: „És ha én hoztam? Azért vagyok én király, hogy rossz rendeleteket hozzak?”

Ezek a zaláni elemek jól megbolondítják a hagyományosakat, amelyek nélkül viszont el sem hinnénk, hogy a mesélő mesét mond. És a szerző nemcsak ötletességről, hanem arányérzékről is tanúságot tesz: mint már említettük, nem mondja el mind a negyven mesét. Egy idő után menthetetlenül ellaposodnának a történetek, minden variációs lehetőség kimerülne – az új ötletek ellenére mégiscsak egy király küszködik negyven lánnyal… Zalán Tibor azonban kikerüli a csapdát: már az előhang figyelmeztet, a meséket úgy hallgatjuk, „ahogy az én drága emlékű nagyapám a petróleumlámpa pislákoló fényében felolvasta nekem. Mert a könyv, bizony nagy kár érte, elveszett. Elvitték a háborúk, vagy csak az éhes egerek rágták szét a padlás piros sarkában?” Nem lehessen tudni, mint azt sem, ugyan miért lenne a padlás sarka piros. Ám a mesékben még inkább úgy van, mint az irodalom más területein: a világ az és olyan, amit és amilyent a szöveg állít, s nincs sem jogunk, sem okunk kételkedni benne. A padlás sarkában két Keszeg Ágnes rajzolta könyvet rágnak az egerek.

*Szilágyi Domokos: Lám, egymás érik a csodák. Cerkabella Könyvkiadó, Bp., 2006; Zalán Tibor: Királylányok könyve. Cerkabella Könyvkiadó, Bp. 2007.