A fejlődési stratégiák megalapozása során fontos szem előtt tartanunk, hogy napjaink társadalmára a hagyományos közösségtől eltérően már nem a települések elszigetelt élete, sajátos belső struktúrája és dinamikája jellemző, hanem ellenkezőleg, sokrétű kölcsönhatáson alapuló kapcsolatrendszer a település és környezete között. Tekintettel kell lennünk ugyanakkor arra is, hogy a helyi közösségek közötti kapcsolatok strukturálódási módja jelentős értékbeli, mentalitásbeli elemeket tartalmaz, sőt mondhatni, bizonyos értelemben azokra épül. Ilyenek a vallási és etnikai hovatartozás a helyi közösséggel és szűkebb lakóhelyi környezettel való azonosulás formái.

Felismerve a kérdéskör fontosságát, a Partiumi Keresztény Egyetem szociológiai munkacsoportja az utóbbi másfél évtizedben számos, a helyi közösségek életminőségét, az egyéni és közösségi értékek, az önazonosság különböző dimenzióinak közösségépítő és népességmegtartó szerepét vizsgáló kutatást végzett erdélyi és partiumi településeken.1 Kutatásaink adatai alátámasztják a kommunista rendszer évtizedei alatt kialakult gazdasági vonzásközpontok szerepének és a vonzáskörzetek hatókörének mind mennyiségi, mind pedig minőségi dimenziókat érintő átalakulását. A változások fő iránya a regionális iparközpontokból a helyi település saját életkeretébe való visszavonulás mondhatni tömegméretű jelentkező tendenciája. Ezzel párhuzamosan jelentkeztek a megélhetési források helyi keretek között való kiépítését célzó törekvések.

Hagyomány és megújulás

Bár e vonatkozásban a szocializmus évtizedei és a posztkommunista időszak zűrzavaros átmeneti helyzete jelentős megszakítottság-mozzanatot is képviselnek, a hagyományos mesterségek, ha időszakonként háttérbe szorultak is, ennek ellenére mindvégig megmaradtak az egyéni életstratégiák és közösségi identitás alkotóelemeiként. E lehetőség igazi hasznosítása a gazdaságfejlesztés érdekében azonban feltételezné, hogy a jelenleg egyéni keretekben kibontakozó kisárutermelés és értékesítés közösségi szinten, szövetkezetek, társulások létrehozása révén szerveződjön. Ellenkező esetben a tradicionális módon fenntartott és továbbadott, főként családi keretben realizálódó mesterségekre alapuló vállalkozások, bár sokszor reményen felül is megoldják a pillanatnyi jövedelem és megélhetés problémáját, hosszú távon az önellátó családi gazdaságok premodern fejlődési stádiumában való megrekedés veszélyét rejtik magukban.

Két hagyományos ágazat – a fafeldolgozás és a bányászat2 – 1989 után csaknem teljesen felszámolódott. Miközben a bányászat jövője valóban nagyon kérdéses, a fafeldolgozás terén óriásiak a lehetőségek, hiszen a térség egyik legnagyobb természeti kincse az erdő. Jelenleg a lakosok a nyers faanyag kitermeléséből és értékesítéséből biztosítanak maguknak jövedelmet, de az igazi üzletet és fejlődési perspektívát a célirányos fafeldolgozás és bútoripar újraélesztése jelentené. Ehhez azonban tőkeinfúzióra, nagyon jó infrastruktúrára és közösségi megalapozottságú fejlesztési programok beindítására lenne szükség.

Az ilyen jellegű pozitív irányú elmozdulásnak több akadálya is fennáll: 1) az infrastruktúra-hiány eleve elriasztja a másféle körülményekhez szokott potenciális külföldi befektetőket; 2) ehhez hozzáadódik a tervezési kapacitás, a megfelelő intézményi háttér és tudástőke hiánya; 3) a bürokratikus elit érdekeinek mindenkori abszolút elsődlegessége lehetetlenné tette olyan kistérségi háttérintézmény-hálózat kialakítását (regionális fejlesztési iroda, pályázati tanácsadó, vállalkozók, önkormányzati szakemberek konzorciumai stb.), amely a lokális érdekek hatékony érvényesítését, a külső tőke idevonzását, fejlesztési alapok eredményes megpályázását elősegíthetné; 4) a gazdaságtervezés nemcsak intézményileg hiányos, de ennek a gondolata is idegen a települések lakóinak mentalitásától, hiszen a „szocialista tervgazdaság” gyakorlata ugyancsak lejáratta.

Gazdasági tendenciák, vállalkozói attitűdök

A demográfiai egyensúly fenntartásához létfontosságú gazdasági fellendülést, kibontakozást súlyosan nehezíti az is, hogy az utóbbi másfél évtizedben folytonosan növekedett a társadalmi polarizáció; nemcsak a leggazdagabbak és legszegényebbek között keletkeztek jövedelmi szakadékok, hanem a külföldi munkavállalásba bekapcsolódó és az abból kimaradó személyek, családok között is. Reményre jogosító tény ugyanakkor, hogy a régióbeli vállalkozások jelentős része a gazdaság további lendületes fejlődését vetíti előre, ami a foglalkoztatás tekintetében országos szinten is alacsony munkanélküliségi rátában mutatkozik meg.3 A csatlakozás óta eltelt időszak állandósult politikai bizonytalansága ellenére a vállalkozók jelentős része bízik a gazdasági növekedésben, elsősorban az építőipar, a kereskedelem és a szolgáltatások terén. A túlnyomórészt fogyasztásorientált és részben a vendégmunkások deviza-hazautalásaiból fenntartott hazai piacon az elmúlt időszakban pozitív fejlődési irányok jelentek meg: nő a zöldmezős beruházások száma, nemzetközi vállalatok térségi logisztikai és kutatási központokat létesítnek, a bérmunka hányada az egyéb termelési ágazatok javára csökken.

A belső piac politikai és jogszabályi bizonytalanságait, valamint a gazdasági életbe beszűrődő korrupció negatív hatásait kielégítően ellensúlyozza a rendkívül vonzó, mindössze 16 százalékos egykulcsos adórendszer, a stabilizálódott nemzeti valuta és a kezelhető infláció. Sokatmondó tény, hogy csak Bihar megyében egy hónap leforgása alatt (2007 decemberében) 88, részben vagy teljesen külföldi tőkéjű új gazdasági vállalkozást jegyeztek be, miközben az ország megyéinek felében a bejegyzett társaságok száma nem haladja meg a tízet.4 A külföldi befektetések körében továbbra is jelentős a magyarországi tőkeberuházások aránya. Az uniós tagság érezhető pozitív elmozdulást hozott ezen a téren is. Emellett Románia nyugati övezetében hangsúlyosan jelen vannak az olasz kis- és középvállalkozók, akik részben olasz állami támogatással, kedvezményes hitellel és logisztikai segítséggel terjeszkedhetnek.

A partiumi magyar közösség intézményrendszerének és civil szférájának működése nagymértékben függ a vállalkozói réteg jövedelemtermelő, valamint tőkeakkumulációs képességétől. A fenntarthatósági szempontból is kulcsfontosságú etnikai tőkét egyértelműen növelik a román–magyar (avagy magyar–magyar) vállalkozások, de a likviditás mindenképpen kedvező beáramlása és a magyarországi know-how transzfere mellett vállalkozóink sikerének előfeltétele a korszerű üzleti tudás. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a csatlakozás sajnálatos módon felkészületlenül érte vállalkozóink többségét, hiszen ők a Magyarországgal való szoros üzleti kapcsolatok és néhány valóban sikeres anyaországi finanszírozású felkészítési program ellenére a jobb politikai kapcsolatokkal rendelkező román vállalkozókkal szemben gyakran hátrányos helyzetbe kerültek.

A magyarországi tapasztalatból kinőtt felkészítési programok a jellegzetes romániai problémákat túlnyomórészt elméleti síkon kezelték, ami szintén hozzájárult ahhoz, hogy vállalkozóink esetében gyakorlati tudás- és készséghiány alakuljon ki. A Partiumban mindeddig kevés kezdeményezés történt a magyar vállalkozók üzleti kultúrájának és uniós ismereteinek fejlesztésére irányuló törekvések hatékonyságának szakszerű vizsgálatára, a hiányosságok feltárása és a cselekvési utak megalapozása érdekében.

Rurális jövőkép

Mind a hazai, mind a nemzetközi gazdasági diagnózisok az európai felzárkózás motorjának tekintik Románia Magyarországgal határos övezetét, ám a régió ütköző- és tranzitjellegét és ennek pozitív hatásait hangsúlyozó optimista jövendölések főként a jelentős urbánus zónák esetében váltak be. Míg a nagyobb városokat immár néhány éve a lendületes fejlődés jellemzi, számos kistelepülés továbbra is peremhelyzetben maradt. A magyar falvak halmozottan hátrányos helyzetbe kerültek, hiszen ezek a közösségek – a kivándorlás, elöregedés, funkcióvesztés súlyos gondjai mellett – sokáig lakossági részarányuknál jóval kisebb arányban részesültek a költségvetési támogatásokból.

A romániai magyar politikai érdekképviselet megerősödésével a helyzet valamelyest javult, de a városközpontoktól távolabbra eső magyar falvak esetében a közlekedési és a kommunikációs infrastruktúra súlyos hiányosságait tapasztaljuk. A népességvesztés és az elzártság a változtatni képes szakemberektől megválni kényszerülő közösségeket megélhetési kisgazdálkodásra kényszeríti, számos magyar falunak minimális esélye sincs bekapcsolódni a modern gazdasági körforgásba. Míg Európa a falusi élettér újjászületéséről beszél, nálunk a biokertészet, falusi turizmus, ökotu-rizmus és a falu „piacosításának” egyéb megoldásai sok helyen továbbra is idegenül csengnek.

A román közigazgatás jól ismert központosítottsága viszonylag szűk mozgásteret enged az önkormányzatoknak, de megfelelő szakértelemmel még ilyen körülmények között is elég sok fejlesztési elképzelés lenne megvalósítható. Ha mindezt a regionális összefogást, a kooperációt és a közös tervezést alapkövetelményként megfogalmazó EU-programok kontextusában próbáljuk értelmezni, akkor a helyzet még biztatóbbnak tűnik. Az egyazon érdekközösségben működő faluközösségek közös kistérségi fellépése nélkül ugyanis a hosszú távú fejlesztés aligha képzelhető el.

Falvainkban a településmenedzser gyakorlatilag ismeretlen fogalom, nem minden önkormányzat képes a problémák módszeres feltárására, valamint ezek formai követelményeknek is megfelelő összefoglalására. A polgármesteri hivatalok többségében azonban sajnos ma sincs pályázatírásban járatos szakember, ráadásul nemegyszer tapasztalni, hogy a helyi vezetők a közösségi projektek menedzsmentje helyett önös érdekeiket szolgáló mezőgazdasági és turisztikai vállalkozásokat szerveznek.

Kistelepüléseink életminőségét szintén negatívan befolyásolja, hogy a szociális és egészségügyi ellátórendszer – különösen a nehezebben megközelíthető falvak esetében – rendkívül alacsony színvonalú. Romániában sajnos alig ismert a Magyarországon bevált falugondnoki rendszer, ráadásul az intézmény jogszabályi és finanszírozási háttere teljesen bizonytalan. A falugondnoki hálózat kiépítésére, a meglévő és kialakítandó potenciálra vonatkozó tudományos vizsgálódással e téren is számottevő haladást lehetne elérni. A magyar kormányzat támogatásával Erdély és a Partium néhány településén lehetővé vált a falugondnoki szolgáltatások5 működtetése. A falvak nagy többségében azonban ez az intézményesülési folyamat még kezdetleges stádiumban van.

E téren újszerű kezdeményezésként említhetjük, hogy a nagyváradi Pro Sociologia Egyesület a Szülőföld Alap támogatásával Bihar és Szilágy megyei magyar falvak falugondnoki szolgáltatásának kiépítéséhez nyújt szakmai segítséget. Az egyesület szociológiai kutatással járult hozzá a munkakörre alkalmas személyek (szervezetek) feltárásához, a pályázási lehetőségek kiaknázásához, majd a potenciális falugondnokok számára konferenciát szerveztek, valamint tájékoztató kiadványt jelentettek meg.6 Véleményünk szerint indokolt lenne olyan komplex falugondnoki-falumenedzseri intézmények megalapítása, amelyek a szociális munkához kapcsolódó ellátásoktól az ügyintézésig és pályázati tanácsadásig számos szolgáltatással segítenék a lakosság életét és az önkormányzatok munkáját.

A faluturizmus esélyei

A partiumi magyarlakta térségek jelentős turisztikai potenciállal rendelkeznek.7 Ennek kiaknázása érdekében a megközelíthetőségi és infrastrukturális körülmények sürgős javítása mellett nagyon nagy szükség van a falusi vendéglátás minőségi szintjének emelésére. A vendéglátók szakmai és helyismeretének elmélyítése, a valódi turistabarát hozzáállás és az együttműködést erősítő attitűdök kialakításának elősegítése érdekében mindenekelőtt anyanyelven történő szakképzésre lenne szükség. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a turisztikai engedélyek kiváltásához/megújításához szükséges román nyelvű képzéseket a falusi vendéglátók zöme vagy csak részlegesen, vagy egyáltalán nem érti. A képzések szakmai hátterének biztosításához több romániai magyar szakemberre van szükség, olyanokra, akik a helyi közösségek számára programszervező, -tervező közösségfejlesztőként, pathfinderként is tevékenykednének.

Pozitív tapasztalatként említhetjük, hogy az RMDSZ és a Magyarországi Gazdasági és Közlekedési Minisztérium megállapodása értelmében 2005 novemberétől intenzív falusi vendéglátás-tanfolyamok indultak Erdélyben és a Partiumban. A Magyarországon és az Európai Unióban másutt is elismert „falusi vendéglátó” képesítést biztosító tanfolyamhoz a szakembereket a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége, a Nyíregyházi Főiskola és a Budapesti Gazdasági Főiskola biztosítja.8

A falusi turizmus iránti növekvő érdeklődést jól mutatja, hogy a szilágysági Krasznán 2006–2007-ben szervezett tanfolyamon közel hatvan személy szerzett oklevelet, akik addig még nem foglalkoztak falusi vendéglátással. A térségben egyébként a falusi turizmus hivatalos gazdasághoz kötődő formái kevésbé elterjedtek, bár a Szilágyság rendelkezik néhány hagyományos turisztikai vonzásközponttal. A tanfolyamok sikere ellenére gyakorlati problémát jelent, hogy a magyarországi intézmények tanfolyamain szerezhető oklevelet egyelőre a romániai szaktárcánál is el kell ismertetni, csak így használható fel turisztikai vállalkozás beindításához. Szükség lenne továbbá egy tankönyv megjelentetésére, amelyik magyar nyelven közölné az aktuális romániai turisztikai jogszabályokat és egyéb hasznos tudnivalókat.

Záró gondolatok

A kutatásaink során alkotott helyzetképünk azt tükrözi, hogy a régió településein jelentős mértékben tovább élnek egy hagyományos fogantatású munkaetika elemei, ami főként  a munka mint életforma, mint az egyéni és családi boldogulás nélkülözhetetlen eszköze igen magas értékrendi pozíciójában jelentkezik a falusi és városi  népesség körében  egyaránt. Ez igen biztató a gazdaság- és településfejlesztés perspektívái szempontjából, hiszen azt mutatja, hogy a kistérségben létező humánerőforrások fejlesztési programokba való bekapcsolásának tartós, a tradicionális mentalitásban gyökerező motivációs megalapozottsága van.

A közösségi szerveződés különböző szintjei között inkább egy sajátos párhuzamosság, mintsem egymást átfedés mutatkozik. Az életutak megtervezése és az identitással összefüggő értékbeli opciók két külön szálon futnak, alig keresztezik egymást. A „nagy” – helyi, vallási, etnikai, nemzeti – közösségeknek főként szimbolikus, önazonosságot kifejező jelentőségük van. Elsősorban a hovatartozás keretei és csak azt követően életkeretek. Az identitás kifejezése jellemző módon megmarad a szimbolikus szellemi-közösségi szférában, és nem feltétlenül „csapódik le” hatékony közösségi, a megmaradást ténylegesen, egyebek mellett a gazdaságfejlesztés útján is erősítő cselekvésben. Az is tény ugyanakkor, hogy az ilyen típusú programokba való bekapcsolódástól a helyi lakosok jelentős része is idegenkedik, éppen a már említett bizalomhiány és a vállalkozói attitűd elégtelen megnyilvánulása miatt.

Az előrelépés érdekében igen lényeges minél konkrétabban feltárni azt, hogy léteznek-e a régió kistérségeiben fejlesztési elképzelések, stratégiák, és ha igen, milyen módon kötődnek ezek az adott településen vagy vidéken működő értékstruktúrákhoz. Ehhez kapcsolódó kérdés továbbá, hogy milyen mértékben létezik megfelelés (illetve átfedés vagy ellentmondás) és együttműködés az önkormányzati, a civil és egyházi intézmények, szervezetek kezdeményezései, programjai között, hogyan működik az informális és formális kommunikáció a helyi közösségek vezetésében. Érdekes következtetésekre adhat lehetőséget a régiók, kistáji övezetek intézményesülési folyamatának nyomon követése, annak feltárása, hogy e folyamatok során a különféle közösségalkotó tényezők milyen hatást fejtenek ki, hogyan rajzolódnak újra, rajzolódnak át a közösségek térképei.

JEGYZETEK

1. A témával kapcsolatos legfrissebben publikált munkáink: Szilágyi Györgyi – Flóra Gábor – Ari Gyula: Bihar megye gazdasági-társadalmi fejlődése. Eredmények és távlatok. Scientia Kiadó, Kvár, 2007; Flóra Gábor: Régió, identitás, életminőség. Arisztotelész Kiadó, Bp., 2007; Flóra Gábor – Szilágyi Györgyi: Identitás és jövőkép. Pro Sociologia Egyesület és Státus Kiadó, Csíkszereda, 2008.

2. A bányászati ágazat leépüléséről bővebben Králik Loránd: A partiumi magyarlakta területek gazdasági átalakulása. In: Réti Tamás (szerk.): Közeledő régiók a Kárpát-medencében. Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány, Bp., 2004. 111.

3. Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint a partiumi megyékben 2008 januárjában a következő munkanélküliségi rátákat regisztrálták: Bihar – 2,5%, Máramaros – 3,0%, Szatmár – 3,0%, Szilágy – 4,8%. Forrás: Országos Statisztikai Hivatal adatbázisai (http://www.insse.ro)

4. Országos Statisztikai Hivatal adatbázisai, 2007 decemberére vonatkozó adatok  (http://www.insse.ro)

5. A falugondnoki szolgáltatás alapelveiről, a magyarországi és a romániai falugondnoki hálózatról bővebb információkat nyújt a következő két kiadvány: Csörszné Zelenák Katalin: Falugondnokság – a vidékfejlesztés szelíd módszere. Magyar Tanya- és Falugondnoki Szövetség, Kecskemét, 2004; Falugondnokságok alapításának segítése két partiumi megyében. Pro Sociologia Egyesület, Nagyvárad, 2007.

6. A kutatás és a program eredményeiről részletes tájékoztatást nyújt az Erdélyi Falugondnoki Hálózat honlapja (http://www.falugondnok.ro).

7. A régió turisztikai erőforrásairól bővebben Vofkori László: Falusi turizmus Erdélyben. MTA Társadalomkutató Központ, Bp., 2004. 41–47.

8. A képzésekről részletesebben az OFA-ROP hálózat által 2007 novemberében szervezett Partnerségben HATÁRtalanul  konferencián bemutatott előadás prezentációjában olvashatnak (Székedi Levente: Helyi és emberi erőforrások összehangolása: a felnőttoktatás szerepe a falu foglalkoztatási szerkezetének korszerűsítésében. http://www.szocialisgazdasag.hu/index.dw?mit=79&kezd=125)