A kultúra kihívásai

A Philobiblon a kolozsvári Lucian Blaga Központi Egyetemi Könyvtár évente angol nyelven megjelenő és elsősorban külföldön terjesztett kiadványa, amely multidiszciplináris jellegéből fakadóan mind a könyvtártudomány és társtudományai, mind a humán és társadalomtudományok területéről származó tanulmányokat publikál, és megjelenésének több mint tíz éve alatt rangos, nemzetközileg is számon tartott kiadvánnyá fejlődött (a román Felsőoktatási Kutatási Tanács B-kategóriás folyóirattá minősítette, cikkei pedig – teljes szövegükkel – visszakereshetőek az EBSCO nemzetközi adatbázisában).

A kialakult hagyománynak megfelelően a Philobiblon jelen száma is egy adott központi téma köré szerveződik: a témaválasztás rendkívül sikerült, gyakorlatilag kezdettől fogva „sikerre ítéli” a kötetet a szélesebb közönség számára is, a román köztudat és a kulturális önazonosság olyan ikonikus figuráját választva központi alakjául, mint amilyen a 2005-ben elhunyt irodalomkritikus, -történész és esztéta, Adrian Marino.

A Marino szövegeinek és gondolatvilágának dimenziójában született kiadvány megőrzi eddigi igényes tartalmi és szerkesztési alapelveit, lehetővé téve ezáltal, hogy a szövegek egymással is párbeszédet folytathassanak. Így a Marino által defineált európaiság, mulikulturalizmus és univerzalizmus új megvilágításba kerül a kötet egy későbbi cikkében, amikor egy francia nyelven megjelent Marino-kötet japán fordításáról, a kiadás indokairól és a recepció sajátosságairól esik szó. Hasonló módon egészítik ki a szövegek egymást például Győrffy Gábor és Mariana Soporan írásainak esetében is: előbbi a kommunista rezsim alatti értelmiségi-ellenállói magatartásokról ír, és megemlíti Marino Cahiers roumains d’études littéraires című irodalomtudományi kiadványát mint a pártrendszer (ezen belül a cenzúra, a vonalas irodalom) elleni egyik manifesztumot, utóbbi pedig a Marino-fond leírásakor részletezi mindazokat az iratokat, amelyeket a Cahiers dossziéi felölelnek. De ugyanígy megemlíthetjük Sidonia Grama tanulmányát is mint olyant, amely „felel” Győrffy szövegére: a szerző ugyanis cikkében a temesvári forradalom tizenötödik évfordulójának ünnepségei kapcsán a kollektív emlékezet formálásáról, a forradalom emlékezetének egy kollektív tudatba való beillesztéséről ír (hogyan emlékezünk az ellenállás különböző formáira, és hogyan sikerül a térszimbólumok segítségével megmenteni ezeket a feledéstől).

A legszemléletesebb példa a kötet dialogikus szerkezetére talán mégiscsak Florina Iliş és Veress Károly tanulmányainak egymás mellé rendezése: mindkettő Marino irodalomszemléletének hermeneutikai elemzését kísérli meg (a gondos szerkesztői munka következtében pedig Alex Goldiş Adrian Marino eszmevilágáról szóló, felvezetésként is felfogható cikke előzi meg őket). A két tanulmány gyakorlatilag egyetlen egységgé alakul, amelyben már nemcsak Marino hermeneutikafelfogásáról van szó, hanem a Florina Iliş által beemelt és viszonyítási alapként hivatkozott heideggeri és schleiermacheri, illetve a Veress Károly által beemelt gadameri és ricoeuri interpretációs irányvonalak révén a szélesebb értelemben vett hermeneutika és hermeneutikai szituáció is alapos vizsgálat alá kerül.

Nem térhetünk ki a kötet részletesebb bemutatására, mindössze néhányat emelnénk ki a tanulmányok közül, megjegyezve azonban, hogy a Culture, Books, Society: Adrian Marino and His Horizons (Kultúra, könyv, társadalom: Adrian Marino és gondolatvilága) fejezetben szereplő valamennyi tanulmány rendelkezik azzal a bizonyos nóvum-elemmel, amely újat tud mondani a kutatónak, és fel tudja kelteni a nem szakmabeli figyelmét is. A „Marino-jelenség” körüljárását a kötet vonatkozó része multidisz-ciplináris tanulmányok, eltérő tematikájú és szempontú értelmezési kísérletek révén valósítja meg. A teljesség igénye nélkül megemlítenénk Mircea Popa Adrian Marino or the Daemon of Erudition (Adrian Marino, avagy a tudás megszállottja) című tanulmányát, amelyben az uomo universale fogalmáról, illetve ennek marinói interpretációjáról és megéléséről ír, Ovidiu Pecican A Patriarch of Militant Europeanism: Adrian Marino (Adrian Marino, a militáns európai) és Constantin M. Popa Adrian Marino – The Impenitent Ideocritic (Adrian Marino, a megátalkodott eszmekritikus) című szövegeit. Ugyanitt érdemes megemlítenünk néhányat azon tanulmányok közül, amelyek nem közvetlenül érintik ugyan Marino munkásságának valamely aspektusát, azonban rokonságot mutatnak gondolatvilágával, filozófiai rendszerével: Bujor Pãdurea-nu Das PhÃänomen des Agon bei Nietzsche (Az agón jelensége Nietzschénél) vagy Fehér M. István Idea and Tradition of Europe in the Light of Its Own History (Az európai eszme és hagyománya saját történelmének fényében) munkáit.

Nem feledkezhetünk meg a kötet szűkebb közönséghez szóló fejezeteiben (Hermeneutica Bibliothecaria, Special Collections of the Library) közölt tanulmányokról sem, hiszen ezek között is van olyan, amelyik szintén Marino alakjához kapcsolódik. Mariana Soporannak a Marino-fondra és annak történetére, illetve összetételére vonatkozó cikkét már említettük, de szólnunk kell Mircea Anghelescu professzor kisesszéjéről, amelyben Marino és a könyvtárak közötti, szinte már szakrális kapcsolatról ír. A cikk megkísérli megragadni annak a különleges, könyvtár és könyv iránti bensőséges kapcsolatnak a lényegét, amely Marino számára a könyvtárlátogatást valóságos szellemi zarándokút, beavató szertartás rangjára emelte, amely számára nemes kötelesség volt.

Magyar vonatkozásban is találunk érdekfeszítő olvasmányokat a kötet ezen fejezetében: Gheorghe Vais a kolozsvári egyetemi könyvtár építéstörténetét, pontosabban annak kezdeti szakaszait, az építkezés 1906–1909 közötti fázisát taglalja, eredeti dokumentumok és eredeti tervrajzok alapján. A szerző ismerteti a minisztérium felhívására beérkezett valamennyi pályamunkát, majd részletesen taglalja a budapesti Korb Flóris Nándor és Giergl Kálmán nyertes pályaművét, az alapozási és kivitelezési munkálatokat. Érdemben kitér arra is, hogy az eredeti, nyertes pályamunkához képest az építkezés során milyen változások történtek, hol vált ez hátrányára és hol előnyére az eredeti elképzelésnek. A tanulmányt mindenképpen érdemes elolvasni, mivel megismerteti az olvasót a könyvtár belső terének néhány különlegességével (ilyen például a négy megmaradt, szecessziós stílusú világítótest a tanári olvasóból, amelyek a maguk idejében különlegességnek számítottak, mivel a közvilágítást csak akkor kezdték a város épületeibe bevezetni; vagy a fő lépcsőfeljárat alapjánál található csigaminta). A tanulmányt gazdag szemléltetőanyag egészíti ki, mintegy játékos felfedezőútra invitálva a könyvtár épületében – ezúttal nem könyvek, hanem apró kis szecessziós stílusjegyek nyomdokain.

A másik, magyar olvasók számára külön érdekességet jelentő írás Kolumbán Judit Homo scribens: emlékezéskultúra és íráshasználati szokások a 16–18. században című tanulmánya, mely a 2006-ban Kolozsvárt megrendezett Emlékirodalom és devóció a 16–18. században témájú konferencia kiállításának anyagára támaszkodik, és az emlékezés különböző írott formáit, krónikákat, naplókat, önéletírásokat (Kemény János, Bethlen Miklós, Cserei Mihály és Árva Bethlen Kata önéletírásait, Cserei Mihály Históriáját) és különféle bejegyzésekkel ellátott kalendáriumokat mutat be.

A kiadvány a már kialakult hagyományt követve a Hermeneutica Bibliothecaria fejezetben közli a működésére vonatkozó legfontosabb újdonságokat is: a kari könyvtárakra vonatkozó bővítési és fejlesztési eredményeket, a legújabb előfizetett adatbankokat és folyóiratokat, illetve a felhasználói statisztikákat és a statisztikai kimutatások értelmezését. Ezekben a tanulmányokban szó esik a könyvtárközi kölcsönzésről, a felhasználóbarát tájékoztatásról és a különböző informatikai beruházásokról és fejlesztésekről is.

A könyvtári munka gyakorlati részéről szól Alina Ioana Şuta cikke is, a From the International Exchange of Publications to the Exchange of Experience – a Polish Contact (A nemzetközi csereprogramtól a tapasztalatcseréig – egy lengyel esettanulmány), amelyben párhuzamot von a wroclawi Egyetemi Könyvtár és a kolozsvári Egyetemi Könyvtár nemzetközi csereosztályainak működése között, feltüntetve a koncepcióbeli, majd a gyakorlati eltéréseket és kiemelve azokat a tényezőket, amelyek a kolozsvári könyvtár által is átvehetőek, vagy fokozhatják a munka eredményességét.

A Miscellanea című fejezet szintén hű marad az alaptémához, és a recenzióra bocsátott kötetek között Ruxandra Cesereanu Adrian Marino 2005-ben megjelent Libertate şi cenzură című kötetét mutatja be, kiemelve, hogy Marino munkája úttörő jelentőségű az eszmetörténet mint kutatható és művelhető diszciplína romániai meghonosításában. A könyvmustrában szerepel még Sandu Frunză kötete (Filosofie şi iudaism – Un răspuns la întrebarea „Ce este filosofia evreiească”) és Lidia Kulikovski egy különleges felhasználói kategóriáról, a fogyatékkal élő könyvtárlátogatókról íródott kötete: Library Services for People with Special Needs (Könyvtári szolgáltatások fogyatékkal élő személyek számára). Ez utóbbi hiánypótló kötet, amely az esélyegyenlőség kérdésének könyvtári vonatkozásait tárgyalja, külön kiemelve a fogyatékkal élő személyek számára biztosított szolgáltatások mellett a büntetésvégrehajtási intézmények könyvtári részlegeinek lehetőségeit.

Zárásképpen megjegyezhetjük, hogy a Philobiblon jelen lapszáma valóban jól választott központi témát a sokoldalú, ismert és mégis mindig „újat mondó” irodalmár-könyvbarát, Adrian Marino személyében, megszólítva ezáltal mind a szűkebb, könyvtáros szakközönséget, mind a szélesebbet, ötvözve az új információkat a meglevő ismeretanyag kiegészítésével, árnyalásával. (Philobiblon, 2007. XII.)