Hull, miként a versbe

Nem lehetett a tegnap. Bár körül-

belül is nehéz a behatárolás. Ősz,

az lehet. Esetleg tél. Nyár is volt, meg

tavasz is. Nagyon régen? Túl friss ahhoz.

Az út volt talán ama leghossz...

(Na, így szinte Kavafisz.)

Hosszú nem volt, ha messziről.

Bár nem tudom, csak találgatok.

Savanyú sem; sárga, talán. De

a mienk, persze. S csak hull,

miként a versbe

a szövegközi kapcsolatok.

Amit a hangról tudni lehet

Első, utolsó, s az összes többi

sorban: egy nő futott át rajtam,

csak úgy átfutóban.

Hogy így született-e a hang,

vagy a sajátját hagyta itt, nem

tudom. Ha viszont ez utóbbi történt,

jó tudni: él valahol egy néma nő.

Hangjától elszakadt, mondanám, de

fennkölt lenne, s különben is:

halvány a jel, mely

erre utal.

Ha távolodik, tőlem távolodik, és

közeledni is tőlem. Mint

lágy szürke csillogás fel-,

majd széttűnőben.

Ha mindenképpen

Egy két testen nyűtt inget, azt

törni kell, ha mindenképpen szét.

Ne hallja, fagy ha tölti el, senki sem

neszét. E két dolog persze nehezen

összeegyeztethető. Mint annyi egyéb

két dolog. De szükséges, kétségkívül,

s a csendet vinni-hozni hírül:

lakkcipő, bágyadt délután.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Szakítani semmiképpen, tépni

meg pláne. Leginkább a férc miatt,

azzal sosem lehet tudni, bár igaz,

ritkán marad ott. (Ha megtörténik,

a test, a súly, a hulló éj ad rá okot.)

S az erő a csontos, halvány karban,

hisz tudja, rendben van ez így, sőt

csak így van rendben, nem lenni

készül, de a fáradt, határozott

igyekezetben még a lerogyott ing

után nyúl, az éjjelt így a nappalhoz

hogy kösse, s ezt nem tudja

ugyan, de mintha így lenne

rendben, nem szorítja, fogja

csupán,

ha mindenképpen össze.

Három kérdés, három válasz

1. Balázs Imre József: Hangváltást érzékelek ezekben a versekben ahhoz képest, amit korábban olvasni lehetett tőled különböző lapokban. Ez mennyire tudatos törekvés? Hogyan csapódik le benned?

Visky Zsolt: Álltam (és állok), mint kőtömb előtt a szobrász, aki nem tudja, mi rejtőzik a tömbben, viszont rettentően kíváncsi rá, ezért faragni kezd. Valami talán már körvonalazódik, valami, aminek szükségét éreztem, ami valóban egy új hang, nem gondolom azonban, hogy ez lenne ama nagybetűs, ha egyáltalán van ilyen.

2. B. I. J.: Hogyan viszonyulsz a szövegközi kapcsolatokhoz, idézetekhez?

V. Zs.: Izgalmas számomra az, ahogyan „idegen”, esetenként jól ismert szövegrészletek részeivé válnak (?) egy új szövegnek. Mennyiben és hogyan határozza meg beépülésüket „előéletük”, illetve milyen a „befogadó” és „befogadott” szöveg egymásra gyakorolt hatása? Egyáltalán: melyik melyik?

3. B. I. J.: Ha vers, akkor inkább tárgyszerűség, vagy inkább személyesség?

V. Zs.: Nem tudom, hogy a kettő kizárja-e egymást. Én azt hiszem, meg tudják találni egy versen belül azokat a különböző, de nem párhuzamos síkokat, melyek által egyszerre jelen lehetnek. Ez természetesen egy megközelítési mód, a kérdés általánossága ugyanis elég sokat megenged.

Egy másik tehát: személyesség.

Visky Zsolt 1988-ban született Marosvásárhelyen. Jelenleg a kolozsvári BBTE elsőéves bölcsészhallgatója. Verseit közölte többek között a Látó, a Nagy Kilometrik, az Irodalmi Jelen, a Szőrös Kő, a Műút. 2006 januárjában Látó-debütdíjas, 2007-ben, a kolozsvári Apáczai Líceum végzőseként Korunk-díjas. Verseskötete: Tudsz-e repülni? (Stúdium, 2003), fordításkötete: Ruxandra Cesereanu: Keresztesasszony (Koinónia, 2007).