1. A Hodigitria

A kolozsvári piarista templom főoltárán látható kegykép Máriát ábrázolja a gyermek Jézussal. Az ábrázolás egy a művészettörténet számára jól ismert kegyképtípushoz, a Hodigitria, azaz Istenszülő a gyermek Jézussal típushoz tartozik. A Hodigitria elnevezés azoknak a Mária-ábrázolásoknak a gyűjtő megnevezése, amelyeken az Istenszülő egész alakos, trónoló vagy félalakos képét látjuk szemből, (általában bal) karján a gyermek Jézussal, akire másik kezével rámutat.

Tanulmányom első részében a Hodigitria képtípus kialakulását vázolom föl, ezt követően egy kolozsvári Hodigitria kegyképről, annak első leírásairól és a hozzá kapcsolódó könnyezés kontextusáról ejtek szót.

A Hodigitria (vagy Hodégétria) elnevezés a 9. századtól a kegyképet őrző templomra utal.1 Az a Mária-kép, amelyről a kegyképtípus a nevét kapta, „a mai Seraglio-csúcson levő, egykor vakvezetőknek (hodégoi) a vakok menhelyét magába foglaló kolostorában volt, és a helyről kapta a Hodégétria vagy Vezető nevet”.2 A Hodigitria kegyképtípus közeli rokona két másik típus, az Eleusza és a Galaktotrophusza, ezek olykor akár össze is fonódnak egymással.

Az Eleusza (a Meghatódott Istenanya) típusa Bizáncban fejlődött ki, és már 12. századi nyugati elterjedéséről (Itália, Franciaország, Anglia, Németország, Grúzia) tud a művészettörténet. Leghíresebb mű az úgynevezett Vlagyimiri Istenanya ikon, amely a 11–12. század fordulóján keletkezhetett. Az ikonográfiai típus valószínűleg a Hodigitria-típusból fejlődött ki azáltal, hogy a Kisded arcát az Anyáéhoz közelítették.3

A másik kegyképtípus, a Galaktotrophusza (Maria Lactans, Szoptató Madonna) bizánci elterjedéséről a vélekedések eltérnek. Egyesek szerint a típus megjelenése a keleti művészetben itáliai hatásnak tulajdonítható. Ezen elképzelés szerint a korai keresztény és kopt művészetben ismert volt, de Bizáncban nem terjedt el.4 Mások vélekedése szerint a Szoptató Madonna ikonok már a 3. századtól kezdődően ismertek voltak Bizáncban.5

Victor Lazarev felhívja a figyelmet arra, hogy a Szoptató Madonna kegyképtípus nem volt új a korai kereszténység számára, hiszen számos istenanya vagy császárnő gyermekével képtípust ismertek ezekben a korokban.6 A művészettörténész bizonyítottnak látja, hogy a Galaktotrophusza egyiptomi talajon alakult ki, és a formai folyamatosság révén innen terjedt el a keresztény művészetben. Azt is tudjuk, hogy bár nyugaton elterjedt ábrázolásmód lett, Bizáncban csupán egy ismert motívum maradt, amely nem állandósult mint ikonfestői séma. A típus sokkal népszerűbb volt a görög tartományokban és a keresztény kelet országaiban, mint Bizáncban, ahol jóval tartózkodóbban fogadták ezt a képtípust. Ezzel szemben nyugaton, ahol a középkori művészetben a 12. századtól erősödni kezdtek a realisztikus tendenciák, egyre jobban elterjedt ez a képtípus is, amely emberibbé tette az Istenanya alakját.7

A Hodigitria-típus minden bizonnyal az ókeresztény Három királyok imádása jelenetekből való kiemelés révén jött létre, és a 6. századtól már széles körben elterjedt és kikristályosodott az ábrázolásmód.8 Nemcsak az ikonfestészetben, hanem a szobrászatban, sőt domborműveken, miniatúrákon, elefántcsont-faragványokon, síremlékeken, pecséteken is előfordul.9

A korai Hodigitria-ikonok álló Istenanyát ábrázoltak, egész alakosan, bal karján a Kisdeddel. A kora középkori Bizáncban a 6. századra három fő Hodigitria képtípus szilárdult meg: az álló, a félalakos és a trónoló. A 9. századtól terjed el az a változat, amelyen az Istenanya jobb karjával tartja a Gyermeket.10

Számos bizonytalanság forrása lett a szakirodalomban az anyag rendszerezése folyamatában a változatok sokasága: lehetett ülő vagy álló kép, a Kisded Mária bal vagy jobb karján jelenhetett meg, sőt Mária rámutató gesztusa is eltűnhetett.11 A korábbi időszakok változatossága azonban nem szűnt meg, újabb altípusok, variánsok jöttek létre.12

Az ülő Hodigitria-típus Lazarev feltételezése szerint ugyancsak Egyiptomból került át Szíriába, ezért szír-egyiptomi típusnak is nevezi. A képtípus nem tudott elterjedni Bizáncban, de különösen kedvelt volt a Kaukázusban, az örmény és grúz művészetben.13

Nyugaton a 9. században ritka az ülő Hodigitria-típus, elterjedésének klasszikus időpontja a 13–14. század. Míg a 12. században még nyugaton is szigorú pózban megjelenő Hodigitriákkal találkozunk, a 13–14. században bekövetkezett változások nyomán a csecsemő nem a szigorú Világbíró, hanem – eltérően a régi ikonfestői sémától – életvidám gyermek, aki felszabadultan játszik anyjával. Eltűnhet az áldásra emelt kéz sztereotípiája is.14

A képtípus jelentősége részben annak tulajdonítható, hogy ez nem más, mint a hagyomány által Szent Lukácsnak tulajdonított Mária-portré prototípusa. A legkorábbi erre történő utalás a 450 körül Theodórosz Anagnósztész által írt egyháztörténeti mű, ahol először történik hivatkozás a Szent Lukács által készített Mária-portréra.15 A későbbi források bár szövevényesek, de hivatkoznak a képre. A képrombolás idejéből származó források szerint ekkor már a kegyképet nem Bizáncban, hanem Rómában őrizték.16

A félalakos képtípust az ikon műfaji jellegzetességei hozták létre, az ikon portrészerűsége ugyanis megkövetelte a kompozíciósűrítést. Így lett a teljes alakos Hodigitriából a félalakos kép, amelyben – elkerülendő, hogy karját levágják – szabaddá vált Mária jobb keze, amely így most már hangsúlyosan mutat a Gyermekre.17 A képrom-bolás utáni ábrázoláso-kon Mária kék palástot visel, alatta vörös ruhát. A homlokán és vállain levő drapérián három csillag látható, mindenkor szűz voltára utalva. A Gyermek jobbjával áldást oszt, baljával gyakran könyvet (irattekercset) tart. Olykor mindkettőjük fölött/ mellett görög betűs felirat olvasható: Isten Anyja, illetve Jézus Krisztus.

2. Hodigitria a magyar nyelvterületen

A magyar nyelvterületen számos Hodigitriatípusú kegykép maradt fenn, például Csornán, Ercsiben, Esztergomban, Kisfaluban, Klatócon, Márianoszt-rán, Máriapócson.18

A kolozsvári piarista templomban őrzött kegykép típusa a klasszikusnak mondható félalakos Hodigitria. Mária bal karján tartja az ülő Gyermeket, feje kissé feléje billen. Szabadon maradt jobb kezét könyökben meghajlítva a gyermek felé mutat. Homlokán és jobb vállán a drapérián ott láthatók a mindenkori szüzességére utaló csillagok. Egyes másolatokban kifelé, az eredetin feltehetőleg a Gyermek fölött révedez a tekintete. A Gyermek bal kezében tekercs van, jobb kezét áldásra emeli. A kép hátterében Anjou-liliomokra emlékeztető viráginda látható.19

Az első szöveg, amely a kolozsvári könnyezésről hírt ad, Grueber Antal latin nyelvű könyve 1736-ból.20 A történet leírása után a szerző felsorolja a csodákat, amelyek a kegykép körül történtek.

A csodák feljegyzése a későbbiekben is folytatódik. Az első könyvet továbbiak követik, immár magyar nyelven, amelyekben a jezsuita szerzetesek a következő években történt csodákról adnak hírt. Az 1819-ben Kolozsváron megjelenő A’ Kolosvári könyvező Szűznek historiája című könyv „az igaz Katolika tanítás” ismertetésével kezdi, és kérdés-felelet formájában magyarázza a híveknek a helyes képtisztelet formáit.21 A következőkben a könnyezés történetét mondja el, majd a Grueber-féle kiadvány alapján sorolja fel a csodákat, illetve egészíti ki az azóta történt hasonló csodás események leírásával.

Kovács Gyárfás 1898-ban kiadja a Katholikus búcsújáró című rövid kiadványát.22 Ebben többek között szemelvényeket közöl néhány erdélyi kegyhely történetéből: a mikolai, másképp a kolozsvári csodatevő Szűz kegyképéről; Páduai Szent Antal csíksomlyói kápolnájáról; a csíksomlyói Mária-szoborról; a szentbenedeki kegyképről; Szűz Mária és Páduai Szent Antal szamosújvári csodájáról és végül a besztercei Mária-kegyképről. A mikolai képről csupán röviden bemutatja az ismert történetet.

Egy évvel később Varjas Endre kegyesrendi tanár publikál összeállítást A kolozsvári könnyező Szűz kegyelemképének története23 címmel, amelyet a kegykép könnyezésének 200. évfordulójára adott ki, és amelyben pár csodát is felsorol, ezek mind a korábbi, 1736-os, illetve 1819-es kiadásokból ismert leírások.

A fenti források megegyeznek abban, hogy a füzesmikolai kegyképet egy iklódi ortodox festő, bizonyos Lukács mester készítette 1681-ben, és eladta „Kuptsa János nevű oláh nemes embernek”.24 A tulajdonos ajándékozta a képet a mikolai templomnak, és ott a többi szentkép közé kifüggesztették. A kegykép 1699. február 15. és március 12. között könnyezett. A térségben állomásozó Hohenzollern herceg katonái lettek figyelmesek a könnyezésre. Az eseményre összegyűlt a környék lakossága. A képet levették a helyéről, úgy próbálták vizsgálni a könnyezést, hogy „nem vólna é valami babona, szem jádtzódtatás és praktika”.25

A könnyezés kivizsgálására Vizkeleti Zsigmond kolozsvári plébánost és Bárányi László fehérvári plébánost küldték Mikolára. Közben a falu földesura, Kornis Zsigmond a képet elvitette saját kastélyába Szentbene-dekre, így a két vizsgáló pap oda is elment. A két inkvizítor szándéka az volt, hogy a képet Kolozsvárra vitessék, ám Kornis ebben megakadályozta őket, arra hivatkozva, hogy a mikolai románság követeli vissza a képet.26 Végül a képről másolatot készíttetett, és az eredetit visszavitette Mikolára. Féldombormű-másolatot készíttetett a kegyképről kóródi udvarháza és szentbenedeki kastélya számára is.27

1699 márciusában Kolozsváron a két vizsgáló elkezdte a tanúk kihallgatását. Összesen huszonnyolc tanú válaszát vették jegyzőkönyvbe. Az esztergomi érsek, gróf Kollonich Lipót bíboros a kép tiszteletét engedélyezte, és őrizetét a kolozsvári jezsuitákra bízta.28 Ekkor a mikolai képet Kolozsvárra szállították. Néhány napig a kolozsmonostori kápolnában helyezték el, majd miután megtörténtek a szükséges előkészületek, megfelelő ünnepi keretek között a kolozsvári „Páter Jésuiták belsö Kápólnájába”29 vitték. 1715-ben a kép átkerül egy újonnan épített jezsuita kápolnába, majd végül 1724. szeptember 9-én a mai helyére, amely a néhai „Jésus társasága Collegiuma temploma”,30 a későbbi piarista templom.31

A kolozsvári kegykép kultúrtörténeti hatása számottevő, erről művészettörténeti, művelődéstörténeti, egyháztörténeti munkák tájékoztatnak. Másolatai szerte Erdélyben fellelhetők: Kóród, Szentbenedek, Szamosújvár, Gelence, Marosvásárhely, Magyarszarvaskend, Dés, Székelyhodos, Szentkatolna, Marosillye, Szárhegy, Székelyudvarhely, Székelybő, Szilágysomlyó településeken található másolatairól ír Mihály Ferenc és B. Nagy Margit.32 Ugyancsak Mihály Ferenc említi, hogy plasztikamásolatai Kóródról, Szőkefalváról, Szamosújvárról, Erzsébetvárosról, Besztercéről ismertek, illetve B. Nagy Margit ír a szentbenedeki, kóródi, szőkefalvi, szamosújvári, erzsébetvárosi és besztercei kőreliefekről.

Ezeknek a kegyképeknek a történetét, illetve a körülöttük kialakult kultuszt a kegyképeket és a búcsújárást vizsgáló kutatások is egyaránt igyekeztek feltárni és nyomon követni.33 A kutatók egyben arra is kíváncsiak voltak, vajon melyek azok a korabeli történelmi, társadalmi tényezők, amelyek favorizálták a könnyezésekről szóló diskurzusokat.

Első tényezőként a törökellenes küzdelmeket lehet említeni. Nem véletlen, hogy a korszak a félholdon álló, a török félholdat taposó Mária alakját preferálja, illetve az sem, hogy az egyes kegyképek körül kialakult narrációk a töröktől való menekülést és a kegykép menekítését említik.

A korszakban dühöngő járványos betegségek is fontos szerepet játszottak a kegyképek körül kialakult kultusz meghonosodásában. Számos kegyképpel kapcsolatos narráció említi azt, hogy a pestis elkerült egy várost vagy akár annak a családját, aki megfelelő könyörgésekkel fordult a Szűzanyához.34

Végül harmadikként lehet említeni a korban különösen élénk érdeklődésre számot tartó egyházi unió kérdéskörét.35 Barna Gábor tanulmánya kilenc könnyező kegyképet említ a magyar nyelvterületről, amelyek közül négy görög katolikus településen volt.36 Nézete szerint ezek a könnyezések közvetve „közrejátszottak a ruszin (1642) és a román (1698) egyházi unió létrejöttében és mege-rősítésében”.37

Itt kell megjegyezni, hogy az 1698-as dátum nem a román egyházi vezetők tényleges csatlakozását, hanem a csatlakozási folyamat megkezdődését jelöli. Lipót király az 1698-as leiratban többek között arról tájékoztatta az erdélyi Guberniu-mot, hogy azok a román papok, akik csatlakoznak a katolikus egyházhoz, megkapják a katolikus papság kiváltságait. Kollonich Lipót 1698. június 2-i körlevele ezt megerősíti. Atanasie Anghel püspök 1698. október 7–24. között tartott értekezletet 38 esperessel, itt kimondták a római egyházzal való egyesülést, és a döntést felterjesztették I. Lipót királynak. Az erdélyi országgyűlés 1699. szeptember 19-én hirdette ki az 1699. február 16-án keltezett királyi okiratot, és ezzel emelkedett törvényerőre az egyesülés.38

Hogy mennyire tartották fontosnak az unió gondolatát, azt az az 1700 körül készített metszet is illusztrálja, amelyet Hans Frank von Landgraff készített. Ez a metszet díszíti Pázmány Péter 1701-ben Nagyszombatban kiadott Imádságos könyv című munkáját.39 A metszet később búcsús barokk kisgrafikákon is megjelenik.40 A nagyszombati nyomdát Telegdi Miklós, az esztergomi egyházmegye nagyprépostja alapította, amikor 1578-ban megvásárolta a bécsi jezsuiták használaton kívüli nyomdáját. A bécsi nyomda metszetanyagának egy része is Nagyszombatba került.41

A metszet különlegessége, hogy a máriapócsi42 és a kolozsvári kegyképet egyetlen allegorikus kompozícióba foglalja. A kolozsvári kegykép medalionja alatti férfialak az erdélyi, a pócsi kegykép medalionja alatti férfi a magyarországi címert tartja. A két medalion fölött a magyar királyi koronát tartó puttók láthatók. A kép háttere heraldikai jelentést hordoz: a magyar címerben szereplő három dombot látjuk, rajtuk három várral.

A kompozíció tehát nemcsak a vallási, hanem a területi unióra is utalást tesz. Nem véletlen megjelenése Pázmány Péter könyvének borítóján, ugyanis az unió gondolatának legfőbb képviselői a jezsuiták és a katolikus arisztokrácia volt.43 Pázmány Péter Imádságos könyve alig két évvel a füzesmikolai könnyezés után jelent meg.

Elgondolkodtató, hogy alig öt évvel a pócsi kegykép első könnyezése és alig két évvel a füzesmikolai kegykép könnyezése után a két kép együtt jelenik meg az egyébként Kolozsvártól meglehetősen távol eső, a nyelvterület nyugati részén fekvő nyomda kiadványának borítólapján. Ez is bizonyítja azt, hogy a könnyezések körül kialakult narratívák hihetetlenül gyorsan terjedtek, ami nyilvánvalóan annak köszönhető, hogy üzenetüket sikeresen tudták elhelyezni a kor aktuális politikai és egyházpolitikai kontextusába.

Képek jegyzéke

1. kép: F. L. Schmittner: A pócsi kegykép, alatta segítségért esdeklők, a háttérben Bécs látképe, 1740. Országos Széchényi Könyvtár, Budapest. Közzéteszi Szilárdfy Zoltán: Barokk szentképek Magyarországon. Corvina, Bp., 1984. 20. kép.

2. kép: Binder János Fülöp: A kolozsvári kegykép segítségért könyörgőkkel. 1770 körül. Rézkarc, Országos Széchényi Könyvtár, Budapest. Közzéteszi Szilárdfy Zoltán: Barokk szentképek Magyarországon. Corvina, Bp., 1984. 21. kép.

3. kép: Miraculosa imago B. M. V. In Claudiopoli, Templo S. J., 1735, könyvillusztráció, rézmetszet. Közzéteszi: Szilárdfy Zoltán – Tüskés Gábor – Knapp Éva: A barokk kori kisgrafikai ábrázolások magyarországi búcsújáróhelyekről. Egyetemi Könyvtár, Bp., 1987. 136. kép.

JEGYZETEK

1. A néveredetről lásd Puskás Bernadett: Istenszülő-ábrázolások: Hodigitria. In: Ivancsó István (szerk.): „Téged jöttünk köszönteni.” Máriapócs, 2005. november 21–22. A máriapócsi kegykép harmadik könnyezésének centenáriuma alkalmából rendezett nemzetközi konferencia anyaga. Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola, Nyíregyháza, 2005. (A továbbiakban Puskás 2005.) 39.

2. Belting, Hans: Kép és kultusz. Balassi, Bp., 2000. (A továbbiakban Belting 2000.) 77.

3. Lazarev, Victor: Bizánci festészet. Magyar Helikon, Budapest 1979. (A továbbiakban Lazarev 1979.) 118.

4. Benigni, Kondakov, Zintz, Schweinfurth kutatásaira hivatkozik Lazarev 1979. 112.

5. Lihancsov, Wulff, Millet, A. Grabar kutatásai, lásd Lazarev 1979. 112.

6. Lazarev az egyiptomi Ízisz-kultuszra is utal, ahol a Hóruszt szoptató Ízisz-képtípus népszerű volt még a 4–6. században is.  Lazarev 1979. 113.

7. Lazarev 1979. 116.

8. Puskás 2005. 32.

9. Lásd Puskás 2005. 33.; Lazarev 1979. 126–134.

10. Lazarev 1979. 126.

11. Uo.

12. Puskás 2005. 36.

13. Lazarev 1979. 129–131. 

14. Lazarev 1979. 113.

15. Belting 2000. 58.;, Puskás 2005. 34.

16. Germanosz pátriárka, majd Krétai Szent András, hivatkozik rájuk Puskás Bernadett. A prototípus korai másolatainak száma megnőtt, kezdetben egy, majd három, Lukácsnak tulajdonított képről tud a görög hagyomány, mára 22, Lukácsnak tulajdonított ikont tisztelnek. Puskás 2005. 34.

17. Kondakovra és Lazarevre hivatkozik Puskás 2005. 35.

18. Lásd 1. kép.

19. Mivel már a korai időktől „felöltöztették” a kolozsvári kegyképet, a kép ma csak másolataiból ismerhető. B. Nagy Margit: Adalékok a mikolai Mária ikon történetéhez. In: Uő: Stílusok, művek, mesterek. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1977. 24–31. (A továbbiakban B. Nagy 1977.) 26. Lásd 2. és 3. kép

20.; Grueber, Antonio: Historia thaumaturgiae Virginis Claudiopolitanae Honoritus Illustrissimorum Dominum Fratrum Ladislai et Gabrielis é Comitatus Haller de Hallerkő. Claudiopoli Typis Academicis Soc. Jesu per Simonem Thadaeum Weichenberg. 1736.

21. A’ Kolosvári könyvező Szűznek historiája Irattatott az ott lévő JÉSUS Társaságbéli Szerzetesek által. Most pedig Azon szentséges Szűz tiszteletinek gyarapodására, és Ájtatosinak lelki vigasztalásokra megszaporittatván ujra Nyomtattatott. Kolosvárt 1819. (A továbbiakban A’ Kolosvári könyvező Szűznek historiája...)

22. Kovács 1898.

23. Varjas 1899.

24. A’ Kolosvári könyvező Szűznek historiája... 1819. 14.

25. Uo. 17.

26. Uo. 22.

27. B. Nagy 1977. 27–28.

28. A’ Kolosvári könyvező Szűznek historiája... 1819. 33.

29. Uo. 36.

30. Uo. 37.

31. Jelen tanulmány keretein túlmutat a kolozsvári kép történetének recepciójára vonatkozó diskurzus felvezetése, érdemes mégis megemlíteni, hogy a  görög katolikus és ortodox egyház szerint az eredeti könnyező kép nem a kolozsvári, hanem a füzesmikolai. Ezen vélekedés szerint Kornis Zsigmond valóban elvitte kastélyába a képet, onnan visszajuttatta Mikolára, amely azóta is ott látható. Lásd B. Nagy 1977. 26., valamint Mihály Ferenc: Adatok egy erdélyi kegyszobor és egy kegykép történetéhez. In: Barna Gábor (szerk.): Kép, képmás, kultusz. Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék, Szeged. 2006. (A továbbiakban Mihály 2006.) 85.

32. B. Nagy 1977. 27–31.; Mihály 2006. 85–87.

33. Vö.: Jordánszky Elek: Magyar országban, s’ az ahoz tartozó részekben levő Boldogságos Szűz Mária kegyelem’ képeinek rövid leírása. Fakszimile kiadás. Az utószót Tüskés Gábor és Knapp Éva írta. Akadémiai Kiadó, Bp., 1988; Bálint Sándor – Barna Gábor: Búcsújáró magyarok. Szent István Társulat, Bp., 1994 (A továbbiakban Bálint – Barna  1994); Barna Gábor: Búcsújárók. Lucidus, Bp., 2001. (A továbbiakban Barna 2001.); Tüskés Gábor – Knapp Éva: Népi vallásosság Magyarországon a 17–18. században. Balassi Kiadó, Bp., 2001; Tüskés Gábor – Knapp Éva: Populáris grafika a 17–18. században. Balassi Kiadó, Bp., 2004.

34. Szilárdfy Zoltán: Kegyképtípusok a pestisjárványok történetében. Orvostörténeti Közlemények (Suppl. 11–12.) 1979. 207–236.

35. A könnyezések és a korszak sajátos történelmi-társadalmi jellemzőiről lásd Bálint – Barna 1994; Barna 2001.

36. Barna 2001. 158–159.

37. Barna 2001. 159.

38. Pirigyi István: A magyarországi görög katolikusok története. Görög Katolikus Hittudományi Főiskola, Nyíregyháza, 1990. 100–104.

39. Pázmány Péter: Imádságos könyv. Nagyszombat 1701. (Lásd. az OSZK Kézirattár és Régi Kiadványok Tára, FM2/743 sz. mikrofilm.) A kolozsvári Hodigitriáról készült metszet díszíti Illyés András ugyancsak Nagyszombatban 1701-ben megjelent Keresztyéni Jóságos Cselekedeteknek... című munkája második kötetét. Illyés András: Keresztyéni Jóságos Cselekedeteknek... Nagyszombat 1701. (OSZK Kézirattár és Régi Kiadványok Tára, FM2/695 sz. mikrofilm.)

40. Szilárdfy Zoltán – Tüskés Gábor – Knapp Éva: Barokk kori kisgrafikai ábrázolások magyarországi búcsújáróhelyekről. Egyetemi Könyvtár, Bp., 1987. (A továbbiakban Szilárdfy–Tüskés–Knapp 1987.) 183, 184, 185. kép. A metszet nyomán festmény is készült: Ismeretlen magyarországi festő a 18. század közepéről: A Regnum Marianum allegóriája Magyarország és Erdély címerével, közli Mojzer Miklós (szerk.): A Magyar Nemzeti Galéria régi gyűjteményei. Corvina, Bp., 1984. 165. kép.

41. Soltész Zoltánné: A magyarországi könyvdíszítés a XVI. században. Akadémiai Kiadó, Bp., 1961. 103. Nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy volt  a megvásárolt nyomda metszetei között egy kevésbé kidolgozott Hodigitria is. Ez az ábrázolás arra hívja fel a figyelmünket, hogy a Hodigitria kegyképtípus ismert volt a 16. sz. végén a bécsi nyomdákban. Lásd Soltész i.m.

42. A máriapócsi az egyik leghíresebb könnyező kegykép a magyar nyelvterületen. Első könnyezése 1696-ban volt, ekkor a képet Bécsbe szállították, ma is ott található. A róla készült másolat Máriapócson még két alkalommal könnyezett, legutóbb 1905-ben.

43. Szilárdfy–Tüskés–Knapp 1987. 36.

IRODALOM

Bálint Sándor – Barna Gábor: Búcsújáró magyarok. Szent István Társulat, Bp., 1994.

Barna Gábor 2001: Búcsújárók. Lucidus, Bp., 2001

B. Nagy Margit: Adalékok a mikolai Mária-ikon történetéhez. In: Uő: Stílusok, művek, mesterek. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1977. 24–31.

Belting, Hans: Kép és kultusz. Balassi, Bp., 2000.

Grueber, Antonio: Historia thaumaturgiae Virginis Claudiopolitanae Honoritus Illustrissimorum Dominum Fratrum Ladislai et Gabrielis é Comitatus Haller de Hallerkő. Claudiopoli Typis Academicis Soc. Jesu per Simonem Thadaeum Weichenberg. 1736.

*** A’ Kolosvári könyvező Szűznek historiája. Irattatott az ott lévő JÉSUS Társaságbéli Szerzetesek által. Most pedig Azon szentséges Szűz tiszteletinek gyarapodására, és Ájtatosinak lelki vigasztalásokra megszaporittatván ujra Nyomtattatott. Kolosvárt, 1819.

Illyés András: Keresztyéni Jóságos Cselekedeteknek... Nagyszombat, 1701.

Ivancsó István (szerk.): „Téged jöttünk köszönteni.” Máriapócs, 2005. november 21–22. A máriapó-csi kegykép harmadik könnyezésének centenáriuma alkalmából rendezett nemzetközi konferencia anyaga. Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola, Nyíregyháza, 2005.

Jordánszky Elek: Magyar országban, s’ az ahoz tartozó részekben levő Boldogságos Szűz Mária kegyelem’ képeinek rövid leírása. Fakszimile kiadás. Az utószót Tüskés Gábor és Knapp Éva írta.  Akadémiai Kiadó, Bp., 1988.

Kovács Gyárfás (összeállította): Katholikus búcsújáró. Magába foglalja a búcsújárás szertartásos cselekményeit és egyéb alkalmi dolgokat. Todorán E. „Aurora” könyvnyomdája, Szamosújvár, 1898.

Lazarev, Victor: Bizánci festészet. Magyar Helikon, Bp., 1979.

Mihály Ferenc: Adatok egy erdélyi kegyszobor és egy kegykép történetéhez. In: Barna Gábor (szerk.): Kép, képmás, kultusz. Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék, Szeged, 2006. 76–90.

Mojzer Miklós (szerk.): A Magyar Nemzeti Galéria régi gyűjteményei. Corvina Kiadó, Bp., 1984.

Pázmány Péter: Imádságos könyv. Nagyszombat, 1701.

Pirigyi István: A magyarországi görög katolikusok története. Görög Katolikus Hittudományi Főiskola, Nyíregyháza, 1990.

Puskás Bernadett: Istenszülő-ábrázolások: Hodigitria. In: Ivancsó István (szerk.): „Téged jöttünk köszönteni.” Máriapócs, 2005. november 21–22. A máriapócsi kegykép harmadik könnyezésének centenáriuma alkalmából rendezett nemzetközi konferencia anyaga. Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola, Nyíregyháza, 2005.

Soltész Zoltánné: A magyarországi könyvdíszítés a XVI. században. Akadémiai Kiadó, Bp., 1961.

Szilárdfy Zoltán: Kegyképtípusok a pestisjárványok történetében. Orvostörténeti Közlemények (Suppl. 11–12.) 1979. 207–236.

Szilárdfy Zoltán: Szó és kép. Az archaikus szent szövegek tükröződése az ikonográfiában. In: Barna Gábor (szerk.): „Nyisd meg Uram, Szent ajtódat!” Szent István Társulat, Bp., 2001. 267–288.

Szilárdfy Zoltán: Ikonográfia – kultusztörténet. Balassi Kiadó, Bp., 2003.

Szilárdfy Zoltán–Tüskés Gábor–Knapp Éva: Barokk kori kisgrafikai ábrázolások magyarországi búcsújáróhelyekről. Egyetemi Könyvtár, Bp., 1987.

Tüskés Gábor–Knapp Éva: Népi vallásosság Magyarországon a 17–18. században. Balassi Kiadó, Bp., 2001.

Tüskés Gábor–Knapp Éva: Populáris grafika a 17–18. században. Balassi Kiadó, Bp., 2004.

Varjas Endre (összeállította): A kolozsvári könnyező Szűz kegyelemképének története. Ny. Gombos Ferencz Lyceum nyomdája, Kvár, 1899.

* A tanulmány az MTA Bolyai János Kutatói Ösztöndíja keretében készült, és egy átfogóbb kutatás része.