Filozófiai szövegek válogatásában nehéz konkrét és leszögezett szempontokat érvényesíteni, még akkor is (vagy főként akkor), ha azt Best of...-nak hívják, mint a Pro Philosophia által kiadott Kellék filozófiai folyóirat 25., jubileumi számát. A lap 1994– 1995 telén indult, vagyis tíz év eredményeit összegzi és ünnepli a szerkesztőség ezzel a válogatással, bár ezek az eredmények eltérnek azoktól a kezdeti elképzelésektől, amelyek az alapítást meghatározták. Az eredeti cél ugyanis az volt, amit most mottóként választottak a jubileumi számhoz: „Egy olyan közeghez kívántunk szólni tehát, amely ugyan nem ellenséges a filozófiával szemben, inkább csak közömbös.” Merész vállalkozás volt ez, amely a filozófiát a szélesebb nyilvánosság előtt kívánta népszerűsíteni, és amelyre egy évtized távlatából némi nosztalgiával emlékeznek vissza. Amit ehhez képest sikerként könyvelhetnek el, az egy stabil olvasóközönséggel rendelkező és filozófusberkekben elismert „szak”-folyóirat.

Mint ahogy azt már előző számaiból megszokhattuk, a Best of Kellék is idegen nyelvű szövegek fordításait, valamint hazai és magyarországi szerzők tanulmányait kínálja, azzal a nyilvánvaló különbséggel, hogy a többi lapszámtól eltérően nem tematikus az írások összeválogatása, ami valószínűleg még inkább megnehezítette a szerkesztők dolgát, akik szavazataik által meghatározták, hogy mi kerül az ünnepi kötetbe. A szerkesztésnek ez a demokratikus formája adja, hogy a választék ugyancsak színesre sikerült. Azonban a változatosság ellenére a kötet mégsem lett puszta felsorolás, hanem a témák és variációk finoman egymásba játszó ritmusa teszi egységessé.

A nyitóhangot Egyed Péter Emberiség, valamint szubjektivitáskritika című tanulmánya adja meg egy, a filozófia lényegét érintő kérdés radikális felvetése által: hová vezet az egyén és a szabadság disszolúciójának posztmodern álláspontja és a hagyományos (egységes) szabadságprogram feladása? A szubjektum- és szubjektivitásprobléma más megközelítését olvashatjuk abban a nagy lélegzetű tudatfilozófiai tanulmányban, amely azontúl, hogy kitűnő bevezetést nyújt az elmefilozófiába, a sokáig szembenállni látszó kognitív tudomány és a fenomenológia közelítésének lehetőségeit és paramétereit is felvázolja (Szigeti Attila: A tudatosság: rejtély vagy képesség?). Ugyancsak az ember – még egy variáció: egy regényíró, Elias Canetti könyörtelenül őszinte és mélyreható emberképe bontakozik ki, azé az emberé, aki nem csupán elviselni képes szörnyű lényét, hanem a reflexió révén élvezni is azt (Vajda Mihály: Canetti antropológiája).

A következő témakört nagyon tágan politikafilozófiainak nevezhetnénk, szűkebb értelemben viszont főként a nemzet fogalmával és a nemzeti filozófiák lehetőségeivel számoló tanulmányok kerülnek ide. A Kellék egyik legolvasottabb, 17. száma politikafilozófiai válogatás volt, és sikerét mi sem igazolja jobban, mint hogy a Best of...-ba nem kevesebb mint három tanulmány kerül be abból a kötetből, mind fordítások. Ezt feltételezhetően az indokolja, hogy mindhárom esetben olyan kiemelkedő írásokról van szó, amelyek először a Kellékben láttak napvilágot magyar nyelven (J. G. Fichte: Beszédek a német nemzethez, Will Kymlicka–Christine Straehle: Kozmopolitanizmus, nemzetállamok, kisebbségi nacionalizmus: a legújabb irodalom kritikai áttekintése, Yael Tamir: Nemzeti identitásválasztás és a kultúrához való jog). Ezek mellett ugyanebbe a témakörbe kerülhet még az a tanulmány is, amely Bretter György esszéinek elemzésére vállalkozik, a kolozsvári filozófus korabeli erdélyi magyar kultúrára vonatkozó „helyzetjelentés” hátterével együtt. (Mester Béla: Bretter György kora és parabolái).

Intermezzo következik. Annak ellenére, hogy eleve eklektikus válogatásról van szó, mégis van „kakukktojás” benne, éspedig egy olyan írás, melynek szerzője valahogy úgy kerül bele a filozófiakötetbe, mint Esterházy angyalai az ÁVO Ladájába, ártatlanul és tudatlanul annak tekintetében, hogy milyen vizeket zavar (Szerbhorváth György: Szia, Heidegger). Az áthajlást egy újabb témába egy interjú előzi meg és készíti elő, amelyben a Kellék szerkesztői Vajda Mihályt kérdezik a filozófia státusáról, társadalmi relevanciájáról, nyelvéről és divatjairól, valamint a magyar és/vagy magyarországi filozófiáról (Beszélgetés Vajda Mihállyal „Ami nekem a filozófia, az valóban rákérdezés”).

Dialektika és nyelv áll a soron következő két tanulmány centrumában, mindkét esetben Platón gondolkodása a kiindulópont (H. G. Gadamer: A platóni dialektikához, Damir Barbaric: A nyelv játéka. Platón Kratülo-szához), majd visszakapcsolás történik az első két témához, ezúttal az egyén és a társadalom viszonyának problematikája révén, ugyancsak Platón által ihletetten (Vasile Musca: Törvény és nevelés). Alexander Baumgarten a személy mint persona gondolatkörének középkori jelentését és jelentőségét vizsgálja ontológiai szempontból, amely mint az Istenből való részesedést ragadja meg a létezésben való részvétel antik elgondolását. Ez vezet át a vallásfilozófiai variációkhoz, melyek közül az első a világ és az idő végének keresztény felfogását veti alá tüzetes vizsgálatnak, kimutatván és elemezvén annak görög és héber gyökereit (Demeter Attila: Apokalipszis), a második pedig a kinyilatkoztatásformákat – jelesül a törvényt – állítja az autonómia–heteronómia kérdés vonzásába (Csiky Huba: Isten és/vagy törvény). És végezetül, a filozófiai válogatás záróakkordjai egy esztétikai tanulmányban hangzanak el, mely J. S. Bach János- és Máté-passióját veti össze mind szöveg, mind dallam tekintetében, kulminációs (feszültségi) pontjaik megragadása révén (Angi István: A csúcspontok esztétikuma).

Azt mondják, hogy a filozofálás, ha jól „csinálják” – értsd: következetesen és a különböző ún. témákon túlmutató átfogó igénnyel –, szükségszerűen el(vagy át?)vezet a valóság megragadásának más területeire, vagyis „rányit” például a költészetre is. Talán nem véletlen tehát, hogy ez a filozófiai kaland is egy ilyen nyitással zárul, Ambrus Tibor What win if I gain the thing I seek? című versével. (Kellék, 2004. 25)