A román nép és az együtt élő nemzetiségek szoros testvéri egységben a szocialista Románia nagy családját alkotják, és vállvetve, forró hazafiságtól áthatva munkálkodnak közös hazájuk felvirágoztatásáért és haladásáért.

                                                                                                       Nicolae CeauŞescu

Bevezető

A kisebbségpolitika, ezen belül a romániai magyarságpolitika esetében is meg kell különböztetnünk egymástól a kérdés külső és belső oldalát. A külső oldal jelenti a közvetíteni kívánt képet, a propagandát, a deklarációk szintjét, amely apologetikusan kommunikálja a döntéseket a nemzetközi és a kisebbségi közvélemény irányába. A kisebbségpolitika belső oldala jelenti ezzel szemben azokat a valós célokat, prioritásokat, amelyeket a kormányzat deklaráltan vagy éppen ellenkezőleg titkoltan döntései meghozatalakor és végrehajtásakor szem előtt tart. A bukaresti levéltárakban őrzött, a hatvanas évekre vonatkozó levéltári dokumentumok kutathatóvá válásával lehetőség adódik a korabeli kisebbségpolitika ún. belső oldalának vizsgálatára is.

Tanulmányomban arra szeretnék rávilágítani, hogy milyen változásokon ment keresztül a Román Kommunista Párt (RKP) szemlélete a hatvanas évek elején a kisebbségekkel, az akkori szóhasználattal élve, az együtt élő nemzetiségekkel szemben. Alapkérdésem, hogyan jelenik meg a legfelsőbb pártvezetésben a nemzetiségi probléma a ceauşescui hatalomátvétel után, milyen helyet és szerepet kapnak a nemzetiségek az új nemzetfelfogásban. Időben az 1965–1967 közötti eseményekre fókuszálok. A megyésítés és a prágai tavasz utáni belpolitikai változások kisebbségpolitikai hatásaira most nem térek ki.

Annak ellenére, hogy az utóbbi évtizedben jelentős változáson ment keresztül, a román történetírásnak még nem sikerült teljesen kivetkőznie a mártirológia jellegű szemléletből. Egyelőre még nagyon kevés mélyfúrásszerű társadalomtörténeti kutatásról beszélhetünk. Ez a fajta megközelítés igaz a hatvanas évek esetében is. A romániai hatvanas évekről íródott munkák többnyire a különutas politikát, a Gheorghiu-Dej utáni hatalmi harcot, Ceauşescu hatalmának megerősödését helyezik középpontba.

A román állam- és nemzetépítés és a Romániában élő nemzeti kisebbségek kapcsolata a második világháború befejezése és a kommunista hatalomátvétel után többször is átértékelődött. A második világháború befejezése utáni időszakban a hatalomért küzdő RKP kisebbségpolitikájára viszonylagos engedékenység volt jellemző. Az 1944–1947 közötti időszakban a kommunisták és az általuk irányított Groza-kormány nem gördített komolyabb akadályokat a kisebbségek által fenntartott intézmények működése elé. 1945–1947 között a romániai kisebbségi politika kedvező alakulását mind külpolitikai, mind belpolitikai okok elősegítették. Egyrészt Romániának szüksége volt arra, hogy a párizsi békeszerződés aláírásáig semmilyen kisebbségi konfliktus se zavarhassa meg a külpolitikai célok elérését, másrészt a szovjet segítséggel hatalomra kerülő Groza-kormány pragmatista megfontolásoktól vezérelve megpróbált minél inkább kisebbségbarát politikát kommunikálni a nemzetiségek irányában. A magyarságpolitika kedvező propagálását az egyetlen hivatalosan elismert magyar érdekképviseleti szervezet, a Magyar Népi Szövetség (MNSZ) tevékenysége is elősegítette. Mindehhez hozzájárult viszont az a tény is, hogy a valós helyzet gyakran lényegesen rosszabb volt a deklarációk szintjén festett képnél.1

1948-ban Romániában is sor került a kommunista hatalomátvételre. 1948-ban a hatalomra került RKP hozzálátott az ország szocialista átalakításához (államosítás, oktatási reform, a politikai pártok és a még létező civil szféra maradékainak felszámolása). A politikai, gazdasági és társadalmi szférában bekövetkezett homogenizációs politika nagymértékben kihatott az országban élő kisebbségekre is. Az RKP kisebbségpolitikáját illetően a változás első jele Luka László (Vasile Luca, az RKP Politikai Bizottságának tagja) a kolozsvári Igazság 1947. május 22-ei számában megjelent „irányadó” írása (A romániai magyarság útja) volt, amely többek közt a magyar kisebbség körében megindítandó belső tisztogatásokra szólította fel az MNSZ vezetőségét. A politikai tisztogatásokkal párhuzamosan sor került az önálló magyar gazdasági intézményrendszer felszámolására is. A homogenizációs politika kisebbségpolitikai vonatkozású beteljesedésére 1953-ban került sor, amikor véglegesen felszámolták a kisebbségi érdekvédelmi szervezeteket, az MNSZ-t és a Zsidó Demokratikus Komitét.2 Az időközben Román Munkáspárttá átkeresztelt kommunista párt magyarságpolitikáját  meghatározó fontos tényező volt az 1952-ben, szovjet kérésre és minta alapján létrehozott Magyar Autonóm Tartomány.3

Az ötvenes évek második felétől és a hatvanas évek elejétől újabb változások álltak be a párt és az ország területén élő kisebbségek, különösen a magyarság kapcsolatában. 1952-ben lezárult az RMP-n belüli frakcióharc, amely az Ana Pauker és Vasile Luca neve által fémjelzet „moszkovita csoport” vereségével, illetve a Gheorghiu-Dej által vezetett helyi, nemzeti irányvonal győzelmével ért véget. A Sztálin halála után bekövetkező desztalinizációs hullám szinte teljesen elkerülte Romániát, alig érzékelhető változásokat eredményezve a pártvezetésben. A szovjet csapatok kivonulása és a kínai–szovjet konfliktusban való közvetítő szerep tovább erősítette a román különutas törekvéseket, amelyek végül a Velev-terv visszautasításával és az 1964-es „függetlenségi nyilatkozattal” teljesedtek be.4 A különutas politika sikeressége belpolitikai téren a nemzeti vonal megerősödését vonta maga után. Fontos tényezőként hatott az erdélyi magyarság megítélésében az 1956-os magyarországi forradalom és annak erdélyi hatása is. 1956 után a román pártvezetés azt a következtetést vonta le, hogy Romániában a magyar kérdés nemzetbiztonsági kérdés is egyben.5

Következésképp az RMP az ötvenes évek végétől egy sor olyan intézkedést vezetett be, amelyekkel nagymértékben megnyirbálta az erdélyi magyarság jogköreit. 1959-ben került sor a kisebbségi oktatás nagymértékű visszaszorítására. 1960-ban átalakítják az MAT-ot Maros Magyar Autonóm Tartománnyá (MMAT) úgy, hogy magyar többségű rajonokat csatolnak Brassó Tartományhoz és román többségűeket a régi MAT-hoz. 1962-ben a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben beindul a román nyelvű oktatás és különböző erdélyi városokban utcanév-átkeresztelésekre kerül sor.6

A hatvanas években kibontakozó román nemzeti diskurzust a szocialista táboron belül jelentkező hasonló tendenciák is befolyásolták. A kommunizmusban mindenütt mutatkozott az internacionalizmus felől a nacionalizmus felé csuszamlás, némelykor végzetes formákban, máskor viszonylag mérsékelten. A jelenség általános volt, és azzal magyarázható, hogy a kommunista utópia, mint minden utópia, izolacionista jellegű, és hogy a kommunizmus képtelen volt másvalamit nyújtani az embereknek, mint legjobb esetben is középszerű létet.7

1957-től a szocialista blokkon belül is a soknemzetiségű állam víziója mellé egyre inkább odakerül az egységes nemzetállam. A nemzetek fejlődéséről a Szovjetunió Kommunista Pártja az 1961. október17–31-e között tartott moszkvai kongresszusán a következő nézetet fogalmazta meg: „A szocializmus feltételei között a nemzeti kérdésben két, egymással kapcsolatban álló irányzat érezteti hatását. Elsősorban mindegyik nemzet sokoldalú, száguldó fejlődése tapasztalható, bővülnek a szövetséges és autonóm köztársaságok jogai. Másodsorban a proletár internacionalizmus zászlaja alatt a szocialista nemzetek mindinkább közelednek egymáshoz, erősödik egymásra gyakorolt és egymást gazdagító befolyásuk.”8 A nemzeti autonómiák deklarált bővítése mellett azonban erőteljes homogenizációs tendenciák is jelentkeztek, amelyek az új, szocialista embertípus, a szovjet ember megjelenésének kinyilvánításában csúcsosodtak ki. „A különböző nemzetiségű szovjet emberekben a lelkialkat közös vonásai alakultak ki, amelyek az új típusú társadalmi viszonyokból születtek, és amelyben a Szovjetunió népeinek legjobb hagyományai öltöttek testet.”9 Az új embertípus megjelenéséhez társult még az orosz nyelv egyre nagyobb térhódításának fontossága is: „Feltétlen rá kell mutatni arra, hogy a nem orosz népek mindinkább törekszenek az orosz nyelv elsajátítására, amely gyakorlatilag a Szovjetunió nem orosz népeinek második anyanyelve lett, a nemzetek közötti megértés eszköze...”10

1961–1962 között a kisebbségpolitika Magyarországon is lekerült a napirendről. A Pártéletben Vendégh Sándor kijelentette: Magyarország és a szovjet blokk megoldotta ezt a problémát. Ezt alá kell rendelni a szocializmus építésének.11 Szlovákiában a csehszlovákiaság hangsúlyozása került előtérbe, miszerint a magyarok ugyan külön entitást alkotnak, de kötődnek az országhoz is.12

Szocialista nemzet, nép, kisebbség az RKP vezetőségének diskurzusában
a ceauşescui hatalomátvétel után

Gheorghiu-Dej 1965-ben bekövetkezett halála után március 22-én Nicolae Ceauşescut megválasztották az RMP első titkárának. Ceauşescu hatalomra jutása, mindazok ellenére, hogy nagy vonalakban követte a Dej által meghatározott politikai irányvonalat, változásokat eredményezett nemcsak a román társadalom, de a magyar kisebbség életében is. Látszólagos liberalizálás, lazítás vette kezdetét. A kisebbségekkel szemben a nemzeti politika viszonylag türelmesebb változata jelent meg. A kisebbségekkel szemben tanúsított óvatosságra utal az a tény is, hogy megválasztása után, az első titkár első látogatásai kisebbségek által is lakott vidékekre vezettek.

A hatalomátvétel után következő 4–5 évben Ceauşescu fokozatosan eltávolította politikai ellenfeleit, és megteremtette azokat a belpolitikai feltételeket, amelyek alapján hozzákezdhetett egy újszerű társadalmi és gazdaságpolitikai irányvonal érvényre juttatásához. 1965-ben sor került a RMP (1965-ben az RMP visszakapta a régi megnevezését, RKP-vé vált) IX. pártkongresszusára, amely egy új politikai és ideológiai korszak kezdetét jelentette. A kongresszuson a pártvezetés új politikai, gazdasági alapelveket fogalmazott meg, amelyek közül a legfontosabb: a kizsákmányoló osztályok eltűnésével a szocializmus teljes győzelmet aratott az országban, amely ezzel a szocialista építkezés, fejlődés új szakaszához érkezett. A kongresszuson az is megfogalmazódott, hogy a szocialista berendezkedés újabb szakaszaként a jövőben sor fog kerülni az ország közigazgatási-területi megszervezésének megreformálására, a falusi helységek szisztematizálására, valamint a nemzetgazdaság vezetése tervszerűsítésének javítására.13 A nemzetiségi kérdést is mélyen érintő, fontos alapelvként jelent meg az a kijelentés, miszerint a szocialista társadalom fejlődésének alapjait még hosszú ideig a szocialista állam és a szocialista nemzet biztosítja.14 A román állam és a kisebbségek viszonyát illetően a „szocialista nemzet” fogalmának megjelenése jelentett újdonságot. A szocialista nemzet fogalmának bevezetése egy megváltozott nemzetfelfogást vetített előre.

A kongresszuson elhangzott új fogalmak tartalommal való kitöltésére 1965–1968 között került sor. Folytatódott az erőteljes iparosítás, megjelent a köztudatban a szocialista nemzet és nemzetiségek kapcsolatának újrafogalmazása, valamint 1967-ben elkezdődtek az adminisztratív reform, a „megyésítés” előkészületei.

A megújított nemzetfelfogás, az állam és kisebbségek viszonyát meghatározó tételek tartalommal való kitöltésének fontosabb mozzanatai közé tartozott az első titkár, Nicolae Ceauşescu 1965-ös látogatása az MMAT-ban, az 1967-es megyésítési előkészületek, az ebben az időszakban a pártkiadványokban, román és magyar nyelvű folyóiratokban napvilágot látott elemző, propagandisztikus jellegű írások és nem utolsósorban,  „a pártvezetés néhány fontosabb tagjának vitája” a nemzetiségi kérdésről.15

Az ülés A szocialista államrend. A szocialista nemzet felvirágzása. A román nép és az együtt élő nemzetiségek közötti testvériség címet viselő vitairata a következő tételeket vetette fel: az RKP IX. kongresszusán megállapították, hogy továbbra is a szocialista nemzet és a független szocialista állam játssza a legfontosabb szerepet a szocializmus építésében. A legújabb marxista irodalom nem tisztázta megfelelően a nemzetiségi kérdés és a szocializmus kapcsolatát.

A nemzetiségi kérdés megvitatásakor az országban lezajlott gazdasági, társadalmi, mentális változásokból kell kiindulni. Ezek szerint Romániában végérvényesen győzedelmeskedett a szocializmus, megszűnt az ember ember általi kizsákmányolása. A szocializmus megteremtése felszámolta a kizsákmányoló osztályokat. Az ország társadalmát baráti, testvéri társadalmi osztályok alkotják. A marxi és lenini tanok szellemében véglegesen megoldódott a nemzetiségi kérdés: az együtt élő nemzetiségek egyenlő jogokat élveznek a románsággal. Átalakult az emberek mentalitása, kialakult a szocialista tudat.16

A vitairat következő része a román nemzet kialakulását és a szocialista nemzet meghatározást járta körül. A vitairat meghatározása szerint a nemzet (naţiune) olyan emberi közösség, amelyet nyelvi, területi, gazdasági és ebből fakadóan lelki kötelékek tartanak össze. A nemzet, mint olyan, szigorúan társadalmi jelenség, nem rendelkezik sem etnikai, sem pedig faji jelleggel. A nemzet a feudalizmus megszűnésével egy időben alakult ki, és a tőkés rendszer gazdasági működése hívta életre. A nemzeti mozgalmak megteremtették a nemzetállamot.

A román nemzet kialakulása is hasonló körülmények között zajlott le. A 17. századtól már egységes nemzeti fejlődést mutatott a román nemzet mindhárom román országban. Az egységes román nemzetállam kialakulását különböző történelmi folyamatok meggátolták (török- és Habsburg-uralom). Ezek a tényezők a gazdasági fejlődést is fékezték. A román állam egységes nemzetállam. A román nép mellett nemzetiségek is élnek az országban. Ezek a csoportok nem képeznek elkülönülő részeket, hanem a románsággal együtt élnek az ország különböző régióiban. Az együtt élő nemzetiségek jelenléte nem változtat az ország nemzetállam jellegén.17

A szocialista nemzetről és annak szerepéről a vitairat a következő tételt tartalmazta. A társadalom és gazdaság szocialista átalakítása megváltoztatja a nemzetek természetrajzát. A tőkés nemzet szocialista nemzetté fejlődik. A szocialista nemzet a közös tulajdonon alapszik. A szocialista nemzet a kapitalista nemzettel ellentétben egységes társadalmi szerkezettel rendelkezik, nem léteznek az ellentétes érdekű társadalmi osztályok. A szocializmusban egy új, szocialista, homogén kultúra alakult ki, amely más változásokkal együtt felszabadította az eddig elfojtott társadalmi energiákat. A IX. kongresszus megerősítette azt a tényt, hogy a szocialista rendszer építésében a szocialista nemzet továbbra is jelentős szerepet tölt be. A szocialista nemzet és állam fejlődése fontos szakasza a szocializmus felé vezető útnak, hisz megszünteti a nemzetek közötti bizalmatlanságot. A szocialista nemzet fejlődése feltételezi a saját erőforrások és lehetőségek kihasználását. Figyelembe kell venni azt is, hogy a különböző szocialista országok fejlődése más és más körülmények között megy végbe. Ezt nagymértékben befolyásolja az előző korok öröksége, a hagyományok stb. Lenin is megírta, hogy a nemzeti sajátosságok még hosszú ideig létezni fognak. A különböző szocialista országok közötti különbségek figyelmen kívül hagyása akadályozza a szocializmus építését. Tehát az egyetlen járható út esélyt teremteni, hogy minden nemzet megalkossa a maga módszereit a szocializmus építésében. A szocialista nemzetek külön fejlődése nem áll ellentétben az internacionalizmussal. A nemzeti szocializmus fejlődése újabb lehetőségeket teremt majd a különböző szocialista nemzetek közötti együttműködésre.18

A román nemzet és az együtt élő nemzetiségek kapcsolatában a kiinduló tétel a következő volt. A történelem folyamán a román nép mellé más népek is érkeztek, letelepedtek. Ezek az évszázadok óta együtt élő csoportok alkotják ma a szocialista Románia nagy családját. A nemzetiségi kérdés véglegesen megoldódott, létrejött a románok és a más nemzetiségűek közötti testvériség. Az alkotmány minden állampolgárnak egyenlő jogokat biztosít az élet minden területén. Az együtt élő nemzetiségek szabadon használhatják anyanyelvüket, kellő számú kulturális kiadvánnyal rendelkeznek. Az együtt élő nemzetiségek nem tagjai a román nemzetnek. Ha oda sorolnánk, lehetőséget teremtenénk a kapitalistáknak, hogy azzal vádoljanak, nem vesszük figyelembe a nemzetiségi sajátosságokat. Fontos viszont, hogy az együtt élő nemzetiségek a románokkal közösen alkotják a szocialista Románia lakosságát. A nemzetiségek a román nemzethez hasonló társadalmi, gazdasági és kulturális változásokon mentek keresztül. Fontos, hogy a román nemzet és az együtt élő nemzetiségek fejlődése közös gazdasági és társadalmi alapokon nyugszik. Továbbá közös alapokon nyugszik a románság és a nemzetiségek kulturális élete is, hisz ugyanazokat az eszmei üzeneteket tolmácsolja. A szocialista fejlődés újabb szakaszában a románok és a nemzetiségek közeledése még inkább el fog mélyülni, közös kultúra fog majd kialakulni. Ezért fontos a nemzeti elszigetelődés megakadályozása. Az egyenlőség alapja az összes régió egyforma gazdasági fejlődése és az összes állampolgár egyforma joga a munkához, a szellemi megnyilvánuláshoz.19

A vitairat átolvasását az abban megfogalmazott tételek, állítások megbeszélése követte. A vita fontos elemét képezte a nemzeti szuverenitás, a nemzeti határok sértetlensége fontosságának hangsúlyozása. A felszólalók egyértelműen elutasították az államok feletti szervek, intézmények létrehozását. „Ebben az anyagban legyen világosan megfogalmazva, a marxi–lenini tanítások, az internacionalizmus és a szocializmus végső győzelme szellemében, hogy nem fogadjuk el a nemzeti szuverenitásunk csorbítását [...], nem fogadunk el államok fölötti bizottságokat és szervezeteket, nem fogadjuk el az állam területének fölszabdalását, valamint az államok belügyeibe való beavatkozást” – hangsúlyozta pl. Ştefan Voicu.20

A szocialista nemzet fogalmának meghatározásakor az ülés résztvevői egyetértettek abban, hogy „a román szocialista nemzet az ország összes olyan lakosából áll, akik a szocializmus megteremtéséért dolgoznak, fáradoznak”.21 A szocialista nemzethez való tartozás, a résztvevők megítélése szerint, egyfajta közös gondolkodás, lelkület és kultúra kialakulását eredményezi, amely hosszú távon még homogénebbé teszi ezt a közösséget. A szocialista nemzet kialakulásában a hozzászólók szerint az etnikai jelleg már nem játszik szerepet. Például az ülést vezető Iliescu szerint a mindennapok valóságához tartozik, hogy egy aradi magyarnak több közös vonása van egy aradi románnal, mint egy magyarországi magyarral.22

Ami a román szocialista nemzet és az országban élő nemzetiségek kapcsolatát illeti, a felszólalók a kisebbségek folyamatos integrációját tartották elfogadhatónak.23 Kérdés maradt viszont, hogy a különböző nemzetiségek integrációja hogyan következik be. Az ülés kezdetén Valter Roman még azon a véleményen volt, hogy a homogenizáció, integráció kérdését egységesen kell feltenni minden nemzetiség esetében. „Nem adhatunk külön-külön választ a különböző nemzetiségeknek. Vegyük pl. a magyar nemzetet. Ha a jelenből indulunk ki, tévedhetünk, hisz a múltban ez a nemzet a tőkés magyar nemzet része volt. A kérdés, milyen történelmi változások következtek be. Nem állíthatjuk, hogy ez a nemzet a román nemzet része. Valószínű, hogy egy közeli vagy távoli jövőben ezek a nemzetek együttesen fogják alkotni a román szocialista nemzetet?”24

A vita során ez az álláspont háttérbe szorult, ugyanis több felszólaló is hangsúlyozta, hogy az integrációs folyamat a különböző nemzetiségeknél más és más időben fog bekövetkezni. „Ha tágabb történelmi kontextusban vizsgáljuk a kérdést, kétségtelen, hogy létezik egy jól megfogható folyamat, ami az egységes szocialista nemzet kialakulását illeti. A kérdés az, hogy egy nemzeti kisebbség tagja-e vagy sem a kialakulóban levő szocialista nemzetnek. A kérdést differenciálni kell. Egyes nemzetiségek már tagjai valamilyen szinten, mások még nem, de folyamatosan integrálódnak. Létezik egy integrációs folyamat még a kompakt magyar lakosság körében is.”25

A vita másik kulcsfogalma a szocialista hazafiság volt, mint a szocialista nemzettudat kialakításának legfontosabb alappillére. Bányai László meglátása szerint a nemzetek kialakulásában fontos szerepet játszott az idegenek elleni harc (pl. az angol–francia háború). Ami a sokszínű lakosságot egységesítheti, az a hazafiság, a mi esetünkben a szocialista hazafiság.26 A szocialista nemzet kialakításában nagyobb szerepet kell majd tulajdonítani a közös vonások hangsúlyozásának. Például erősíteni kell a közös román haza fogalmát.27 Véleménye szerint azonban a szocialista nemzet hosszú folyamat eredményeként fog kialakulni, és a nyelvi sokszínűség még sokáig fontos szerepet játszik.28

Az egységes szocialista nemzet kialakulásának egyik elkerülhetetlen jelensége az asszimiláció kérdése, szögezték le a felszólalók. „Még egy dolog, azon a véleményen vagyok, hogy egy ilyen anyagban meg kell hogy jelenjen az asszimiláció kérdése is mint objektív történelmi folyamat [...] Úgy gondolom, hogy az asszimiláció kérdését világosan meg kell fogalmazni a propagandistáink számára. Elvtársak, mi nem dolgozhatunk a magyar lakosság köreiben anélkül, hogy tisztázzuk ezt a fogalmat. Nem kérem azt, hogy a magyarok váljanak románokká, de lássák a véleményt, hogy létezik egy ilyen irányú történelmi folyamat” –  hangsúlyozta az ülés egyik legaktívabb tagja, Ştefan Voicu.29

Az asszimiláció létét – mint Romániában is létező jelenséget és mint, az integráció egyik elkerülhetetlen velejáróját– a felszólalók többsége elismerte. Ugyanúgy egyetértés alakult ki abban is, hogy a propagandaszövegekben ez a kérdés ilyen megfogalmazásban nem jelenhet meg. „Az asszimiláció feltevésével kapcsolatosan azonban kételyeim vannak. Tudom, hogy ez egy objektív történelmi folyamat, és bátran kell megközelíteni, de azt is tudjuk, hogy erős ideológiai töltettel rendelkezik. Ezért javasolnám, hogy használjunk egy más fogalomtárat. Vagyis ugyanezt a történelmi folyamatot más fogalmakkal írjuk le. Ez egy taktikai kérdés, és nem hinném, hogy a propagandában mellőznünk kellene a taktikát. A kérdést az integráció, a közeledés fogalmaival kellene megközelíteni.”30

Az ülésen konszenzus alakul ki arról is, hogy az asszimiláció más- és másképpen tevődik fel az országban élő különböző nemzetiségeknél, sőt társadalmi rétegeknél is. Bányai László mindezt a következőképpen összegezte: „ami az asszimilációt illeti, azt most hagyjuk. Különbséget kell tennünk a különböző nemzetiségek és a nemzetiségek különböző társadalmi csoportjai között, mert különbség van például egy hagyománnyal rendelkező paraszt és egy városi ember között. [...] Létezik a természetes asszimiláció, főleg azoknál a kisebb etnikai csoportoknál, amelyek nem rendelkeznek saját kultúrával. A tatároknak és törököknek van anyanyelvük, de nem rendelkeznek saját kultúrával.”31

A IX. kongresszuson elfogadott alaptételek propagálásának másik fontos közvetítő eszközeként szolgáltak a különböző folyóiratokban, újságokban, pártkiadványokban megjelenő elméleti jellegű írások. A kongresszuson és az azt követő szakmai megbeszéléseken, vitákon elfogadott kulcsfogalmak (szocialista nemzet és haza, szocialista hazafiság, közös múlt, a múltbeli közös harc az elnyomók ellen, nemzeti szuverenitás stb.) ezeken az írásokon keresztül kerültek be az értelmiségi közbeszédbe.

Az RKP megalakulásának 45. évfordulója alkalmából (1966. május 7.) kiadott pártközleményekben a párt az ország függetlenségét, a román nemzet és az egységes nemzeti állam kialakulását megteremtő politikai erőként jelent meg.32 Az illegalitás éveinek bemutatásakor az első szociáldemokrata szerveződések már csupán egy nagyon általánosított képben jelentek meg. Az erdélyi baloldali szervezkedéseket, politikai megmozdulásokat az összromániai eseményekbe integrálták, és mint az egységes nemzetállam megteremtésének fontos mozzanatát mutatták be. Az RKP története az egységes nemzetállam és nemzetépítes szerves részeként jelenítődött meg. Az előadók, szerzők szerint a kialakulóban levő szocialista nemzet és nemzettudat sikeressége szükségtelenné teszik azt, hogy a nemzetiségi kérdés külön kérdésként jelenjen meg a párt programjában, hisz „a szocialista társadalom megteremtette valamennyi honpolgár igazi érdekközösségét nemzetiségre és fajra való tekintet nélkül.”33

A Korunkban vagy a Revista de Filosofieban megjelent ideológiai töltetű írások is körüljárták a már bemutatott politikai kulcsfogalmakat. Farkas Zoltán az Állam, nemzet, szuveranitás című írásában például a szuverén szocialista államban élő szocialista nemzetről értekezett a pártvezetés által elfogadott és propagált terminológiai eszköztár felhasználásával. „Az állam, nemzet és szuverenitás szoros kapcsolata, sajátos dialektikája a szocializmus feltételei között új tartalmat nyer. [...] A szocialista állam mint szuverén és független hatalom fejlődik. [...] A szocialista társadalmi rend feltételei között alakult ki és fejlődik a szocialista nemzet hazánkban. A román népet és hazánk együtt élő nemzetiségeit összefűző egység és testvéri barátság szocialista rendszerünk egyik nagy győzelme...”34 A szerző elismerte a többnemzetiségű szocialista államok létezését: „a szocialista állam az adott országok sajátos történelmi körülményeinek és hagyományainak megfelelően nemzeti vagy többnemzetiségű, egységes szocialista államok formájában létezik”. Az újra hangoztatott egységes román nemzetállam létét viszont nem vonta kétségbe: „Szocialista államunk egységes nemzeti állam, területén, a konkrét történelmi körülmények alakulása következtében egyetlen nemzet alakult ki: a román szocialista nemzet, amely az együtt élő nemzetiségekkel testvéri egységben fejlődik és építi a szocialista társadalmat.” 35

Az A. Borgeanu, Stela Cernea, Ovidiu Trăsnea szerzőhármas az új, szocialista nemzet meghatározását a pártvezetés által indítványozott gazdasági ok okozati összefüggésrendszerre és az ezt befolyásoló politikai (az idegen elnyomók és kizsákmányolók elleni harc) tényezők kölcsönhatására vezette vissza: „A nemzet olyan szociológiai kategória, amely az emberi közösség bizonyos történelmileg kialakult formájának megjelölésére szolgál. Ez a közösségi forma objektíve a közös területen, nyelven és lelkialkaton alapul, melyeket a gazdasági élet (a termelés és csere) tartós egysége szilárdított meg.”36

Bányai László Szocialista hazafiságunk közös történelmi gyökerei című írásában a szocialista hazafiság mint az új nemzettudat legfontosabb alapköve kialakulásáról és fontosságáról értekezett. A szocialista típusú hazafiság gyökereit a szerző egészen az ókorig vezette vissza. Románia területén való első megnyilvánulási formájaként a dák hazafiságot említette mint „a szabadságát védő dák nép kollektív dühét”.37 Ezt követték aztán azok a történelmi események, amelyek a szerző szerint alaposan hozzájárultak a közös hazafias öntudat kialakulásához: pl. az1514-es Dózsa-féle parasztlázadás mint a román és magyar jobbágyok közös harca.38

Ilie Rădulescu Az RKP által irányított szocialista nemzet fejlődésének néhány vetülete című írásában a kapitalista nemzetet állította szembe az új, homogén szocialista nemzettel azt állítva, hogy a kapitalista-burzsoá rendszerben a nemzet nem alkotott homogén emberi közösséget. Az RKP által vezetett munkásmozgalom és forradalom megváltoztatta az ország arculatát, társadalmi szerkezetét és a nemzet „fizionómiáját”, amely jelenségek eredményeként megjelent a szocialista nemzet. A szocializmus megtart mindent az előző korszakból, minden olyan tárgyi vagy szellemi alkotást, ami haladó szellemiséget képvisel. Így a kapitalizmusban kialakult nemzeti sajátosságok egy része is tovább él.39 A szerzőnek az egységes nemzetállam meghatározásakor látszólag az sem jelentett gondot, hogy az ország területén más nemzetiségű lakosok is éltek, mint a románok. „A román egységes nemzetállam egyik jellemzője, hogy területén román és más nemzetiségű dolgozók élnek testvéri egységben. Az évszázadok során a románok, németek, magyarok és más nemzetiségűek együtt éltek és dolgoztak ebben az országban, és együtt harcoltak a kizsákmányolók ellen. Az RKP továbbvitte ezt a közös harcot, és megteremtette az egyenlőséget a különböző nemzetiségek között.”40

1965. augusztus 12–13-án az RKP legfelsőbb vezetése Nicolae Ceauşescuval az élen a Maros Magyar Autonóm Tartományba (MMAT) látogatott.41 Az MMAT-ban tett látogatás egy fontos mozzanata volta a IX. kongresszus során felmerült új fogalmak nyílvánosság elé tárására. A kompakt magyar lakossággal is (az összlakosság valamivel több mint 60%-a) rendelkező tartomány ideális helyszínt jelentett a nemzetiségi kérdésben eszközölt ideológiai  változtatások, új irányvonalak propagálásában.

Az előre, pontosan megtervezett forgatókönyv alapján felszólaló központi és helyi pártvezetők  diskurzusában már jelen voltak a IX. kongresszuson és az azt követő vitákon  felvetett ideológiai fogalmak, új retorikai fordulatok, legyen szó társadalmi, gazdasági vagy akár nemzetiségi vonatkozású kérdésekről (a román nép és az együtt élő nemzetiségek szoros kapcsolata a múltban és a jelenben, az osztályellentétek felszámolása, a szocialista típusú gazdasági beruházások, a román nemzeti történelem „újra fölfedezett” mozzanatai, kulcsszereplői és motívumai stb.). Nicoale Vereş, a MMAT első titkárának köszöntő beszédében a dakó-római kontinuításra és a közös román–magyar múltra történtek utalások.42 Csőgör Lajos, az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem rektora az erdélyi románság őshonosságát és a közös román–magyar történelmi vonásokat emelte ki beszédében: „A történelem folyamán, a hazánk területén élő románok mellé magyarok és más nemzetiségűek telepedtek le. A századok során a románok, magyarok, németek együtt dolgoztak és harcoltak, együttesen vészeltek át nehéz, szenvedésekkel teli időket és együtt folytattak ádáz küzdelmet a kizsákmányoló osztályok és az elnyomók ellen. Együtt élve, harcolva és dolgozva örök időkre testvérek lettünk és ma együtt alkotjuk Románia nagy szocialista családját.”43 A közös múlt, mint az új, szocialista hazafiság alapköve a pártvezér, Nicolae Ceauşescu diskurzasaiban is alaptétel volt. Az RKP első titkára felszólalásaiban a túlértékelt, túlnagyított történelmi eseményeknek is terelt szentelt.  „A különböző nemzetiségű dolgozók testvéri munkája képezi a szocialista megvalósítások alapját. Ez a közös munka és harc Románia történelmi múltjában gyökerezik. A románok és magyarok együtt élnek és dolgoznak már évszázadok óta. A székelyek harcoltak ªtefan cel Mare seregében, Petru Rareş moldovai vajda gondját viselte Marosvásárhely városának, az ezen a vidéken született Dózsa-féle felkelésben a románok és magyarok együtt harcoltak a kizsákmányolók, a nemesek ellen.”44

A tartomány lakossága ismét szembesülhetett az RKP 1950-es évektől hangoztatott kijelentésével, miszerint a lenini és sztálini tanok gyakorlatba ültetésével Románia véglegesen megoldotta a kisebbségi kérdést, és megteremtette a nemzetiségek közötti testvériséget, egységet.45 A minden állampolgárnak egyenlő jogokat biztosító alkotmány mint a szocialista rendszer fontos vívmánya került bemutatásra, és a nemzetiségi kérdéskörben felmerült esetleges félreértések, apró hibák a pártvezér szerint az előző rendszer igazságtalan politikájának a számlájára írhatók. „A szocialista Románia új alkotmánya egyenlő jogokat és lehetőségeket biztosít hazánk minden állampolgára számára, hogy érvényesítse tehetségét, erejét, munkabírását az összes tevékenységi körökben. Imitt-amott még föl lehet fedezni hiányosságokat. Néha találni még maradi felfogású embereket, sor kerülhet téves megnyilvánulásokra román vagy magyar emberek részéről, de mindez csak a múlt maradványa, és ezeket határozottan fel kell számolni.”46

A párt kisebbségpolitikáját illetően fontos szerepet játszott az 1968-as adminisztratív reform előkészítése is. A megyésítés előkészítése nemzetiségi szempontból tovább érvényesítette azt az ötvenes évektől működő elvet, miszerint a nemzetiségi kérdés megoldott, tehát nem kell külön érdekként megjelennie. Országos viszonylatban a megyésítési előkészületek alatt a nemzetiségi kérdés csak annyiban merült fel, hogy a jövendőbeli megyei intézmények majd biztosítják a megfelelő sajtót és iskolahálózatot az ott élő nemzetiségiek számára. Mindezek ellenére az ún. nemzetiségi kérdés, kisebbségpolitika bizonyos vonatkozásokban mégis meghatározta az előkészületeket, egyfajta adminisztratív kérdésként és csak székelyföldi viszonylatban. A Székelyföld kérdése kettős vonatkozásban jelent meg, mint adminisztratív kérdés és mint gazdasági kérdés. Az adminisztratív kérdés lényege: a közigazgatási módosítások lehetővé teszik-e a jövőben, hogy a többségében magyarok által lakott Székelyföld nagyobb része egy közigazgatási egységet képezzen. Másrészt az előkészítő viták során erőteljesen felmerül, ugyan nem magyar részről, a Székelyföld kétségbeejtő gazdasági helyzete, a beruházások, iparosítás, fejlesztések hiánya, amelyek a térség gazdasági elszigetelődéséhez vezetnek, amely jelentős mértékben akadályozza az ottani lakosság integrációját, egyfajta „gettós” állapotokat teremtve.47 A pártvezetés elismerte ennek a jelenségnek a létezését, de mint egyedi esetet, és nagyméretű beruházásokat ígért a jövőben. A Székelyföld-kérdést a pártvezetés mindvégig az ország kisebbségpolitikája lényeges pontjaként kezeli, és a téma minden előkészítő vitán jelentős szerepet tölt be, habár nem az egyedüli regionális szintű kérdés. Nemzetiségi szempontból más töltettel ugyan, de az előkészületeket végigkövetik a Kolozs és Szilágy megyéről, Észak-Moldváról, Brăila és Galaţi térségéről szóló regionális viták.

Viszonylag hosszabb ideig fennállt a lehetőség, hogy az 1960-ban megváltoztatott MAT után a Székelyföld magyar lakosságának jelentős hányada ismét egy közigazgatási egységbe tömörüljön. A Fazekas által javasolt és egy ideig Ceauşescu által is elfogadott „nagy székely megye” ötlete hosszú ideig vita tárgyát képezi az előkészítő bizottságok munkájában, hogy aztán az utolsó száz méteren kompromisszumos megoldás szülessen oly módon, hogy a vitatott Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy rajonok nem kerültek sem Hargita, sem pedig Brassó megyéhez, hanem kisebb kiegészítéssel egy új megyét, Kovásznát alkották.

Jellegzetesnek mondható az a jelenség is, hogy az előkészületek alatt nem létezik igazi magyar lobby a kisebbségi kérdések tekintetében. Az erről a kérdésről kirobbant vitát valójában Alexandru Drăghici hozzászólásai váltják ki. A problémákat a legjobb esetben mérsékelten bemutató Fazekas Jánost és a dokumentumok alapján meglehetősen háttérben mozgó Gere Mihályt leszámítva a vitákon nem vesz részt nagyobb politikai súllyal rendelkező magyar politikus. Az, hogy Fazekas János a rendszeressé vált bukaresti tartózkodása alatt milyen kapcsolatban állhatott a vidéki magyar elittel, egy jövőbeli kutatás témája lehet. Azt is mondhatjuk, hogy a legfelsőbb pártvezetés magyar tagjainak inkább közvetítő, mintsem igazi döntéshozó szerepkör jutott. Fazekas az előkészítő viták során találkozik több alkalommal is székelyföldi vezető káderekkel, Gere pedig a csíki tüntetések során játszott fontos közvetítő szerepet, amikor őt küldik tolmácsolni a tüntetőknek Ceauşescu üzenetét. A különböző munkabizottságokban tevékenykedő, már említett magyar résztvevők szerepe többnyire ki is merült az egyetértő, helyeslő felszólalásokban. Annál intenzívebb és fontosabb szerepet játszott viszont a székelyföldi vidéki pártelit. A rajoni, városi és községi pártvezetők által levezetett és irányított gyűléseken nagyon erőteljesen jelentek meg a helyi gazdasági és nemzetiségi követelések. Ide sorolható a csíkszeredai tüntetés is, amelynek megszervezésében óriási szerepet játszott az akkori Csík rajoni és városi pártvezetés.48

Habár nem nevezhető nemzetiségpolitikai kulcskérdésnek, inkább amolyan regionális jellegűnek, mégis fontos tényező a nemzetiségi politikában, hogy születik kompromisszum a magyarság egy részét érintő kérdésben is. Nem született meg ugyan a nagy székely megye, de Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy térsége nem került Brassóhoz, hanem ugyan egy kisebb, de magyar többségű megyébe tömörült. Az a tény, hogy az említett két székely rajon nem került Brassóhoz, habár mind a pártvezetés, mind a Brassó tartományi és a sepsiszentgyörgyi rajoni vezetés ezt tartotta gazdaságilag indokoltnak, mindenképp jelentős sikerként könyvelhető el. Ez esetben, ha csak mérsékelten is, de a nemzetiségi kritériumok megelőzték a gazdaságiakat. A csíkszeredaiak tömeges ellenállása pedig országos szinten is hosszú időre egyedi cselekedetnek számított. Ebből az időszakból, sőt néhány évre visszamenőleg sincs tudomásunk utcai tüntetésekről. A tüntetések és a csíkszeredai küldöttség bukaresti látogatása meghozták a város számára hőn óhajtott döntést, Csíkszereda lett Hargita megye székhelye. Csíkszereda volt 1968 februárjában az egyetlen olyan romániai, frissen létrehozott megyeközpont, ahol a hatalmi alkuba a helyi társadalom támogatásával a helyi elit is beleszólt. Az utcai megmozdulások és nem utolsósorban a küldöttség diplomatikus, de nagyon határozott kérése, érvelése hatására Ceauşescu és a pártvezetés változtat eredeti tervein. Miért engedhetett Ceauşescu? A ceauşescui hatalomátvétel után viszonylagos enyhülés vette kezdetét. A pártvezetés elítélte a Securitate visszaéléseit, és több politikai fogoly is kegyelemben részesült. Ceauşescu tovább folytatta elődje különutasságát, egyre erősítve a párt nemzeti politikáját. Ugyanakkor a főtitkár politikai ellenfelei mindinkább kiszorultak a döntéshozó pozíciókból. Ebben a viszonylag felszabadultabb hangulatban közben elkezdődtek az előkészületek az ország területi felosztására és az iparosítás fokozására. Az új területi, közigazgatási, településhálózat-fejlesztési koncepciók politikai célja a megváltozott központi hatalmat kiszolgáló lojális elit létrehozása, gazdasági célja pedig a decentralizált, erőltetett ütemű iparosítás helyi feltételeinek a megteremtése. Annak ellenére, hogy a kisebbségi kérdést megoldottnak tekintették, a pártvezetésnek számolnia kellett azzal is, hogy a Székelyföldön viszonylag nagy számban élő magyarság esetében egy nagyon kedvezőtlen döntés egyáltalán nem tesz jót a jövendőbeli gazdasági és politikai célok megvalósításának, de nem vet túl jó fényt az ország nemzetközi megítélésére sem.49 Valószínűnek tartjuk, hogy az új politikai, gazdasági konstellációban Ceauşescunak a Székelyföldön is szüksége volt egy új, lojális politikai elitre, amely az új megyékben jutott pozíciókhoz. A Székelyföld több megyére való felosztása, több politikai és gazdasági centrum létrehozása viszont – ahogy a neves történész, Dennis Delatant is fogalmaz – „lehetővé tette a magyarok számára, hogy az eddigieknél több megyében többséget képezzenek, ugyanakkor megfosztotta őket attól a lehetőségtől, hogy olyan monolitikus, általuk meghatározott tömböt alkossanak, amely a jövőben határozottabb autonómiaköveteléssel állhatott volna elő”.50 Ehhez kapcsolódik az a tény is, hogy tovább erősödik nemzetiségpolitikai szinten az a jelenség is, miszerint a politikai nyelvezetben egyre inkább a háttérbe kerül az „erdélyi magyarság” mint kifejezés, mint nemzetiségpolitikai kérdés. A Magyar Autonóm Tartomány létrehozásával fokozott folyamat, miszerint az erdélyi magyar kérdés lényegében a Székelyföldre koncentrálódik, a megyésítési előkészületek alatt is folyamatosan mélyült. Az akkori pártvezetés úgy gondolta, a nemzetiségi kérdés már nem létezik mint politikai prioritás. A már sokat hangoztatott nyelvhasználati és kulturális engedményekkel és a Székelyföld adminisztratív és gazdasági kérdéseinek rendezésével pedig végképp ki lehet elégíteni az erdélyi magyarság igényeit. A nemzetiségpolitikai kulcskérdésként kezelt Székelyföld-kérdés azonban alkalomadtán egyfajta regionális, Udvarhely versus Csíkszereda vitaként is megjelent. A „kis” Hargita megye székhelyéért folytatott harc már nem nemzetiségi, hanem regionális küzdelem, a helyi elit próbálkozása megtartani a régi pozíciókat vagy fontosabbakat, nagyobb társadalmi presztízssel és egzisztenciális lehetőségekkel kecsegtető újakat szerezni.

Következtetések

A 19. század folyamán és az 1900 utáni évtizedekben kialakult román történeti ideológia a nemzeti értékek, illetve a nemzeti kultúra és az európai mintához való viszonyulás körül szerveződött. A 20. század első felében a román társadalomra annyira jellemző vita pontosan akörül folyt, hogy a modern civilizáció szintézisében milyen arány illetné meg  a kultúra két forrását: a honi hagyományt és a nyugati értékeket. A kommunizmus véget vetett e hosszadalmas vitáknak. A hivatkozott és alkalmazott minta teljesen új volt: a szovjet kommunista minta. A kommunizmus szétzúzta a román társadalom és kultúra alkotórészeit, és új struktúrákkal, mechanizmusokkal helyettesítette. Egy rövid, 1944–1948 közötti átmenet után a társadalom egészét áthatotta az új, importált marxista, sztálinista ideológia. A román társadalom- és nemzetépítés támpontjai a visszájára fordultak. A két világháború közötti időszakban annyira jellemző nemzeti jelleg háttérbe szorult, helyét átvette a Moszkva-központú proletár internacionalizmus. Ez az ideológiai váltás nagymértékű elitcserével járt a politikai, kulturális, gazdasági élet minden szegmensében. Az 1948-as és 1952-es alkotmány szovjet minta alapján készült és rögzítette a román nép helyét és szerepét Románián és a szocialista táboron belül.

A Sztálin halála után bekövetkezett kül- és belpolitikai változások, a desztálinizáció romániai elutasítása, az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc belső visszhangja, a szovjet–kínai konfliktus fokozatosan átértékelte Romániának a szocialista táborhoz, főleg a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatát. A Moszkvától egyre inkább függetlenedni (természetesen a szocialista blokkon belüli tágabb koordináták tiszteletben tartásával) akaró, egyfajta „különutas” politikát követő román kommunista elit diskurzusában fokozatos váltás következett be. A Szovjetuniótól való eltávolodás 1964-ben csúcsosodott ki az RMP „függetlenségi” nyilatkozatával.

Nicolae Ceauşescu, hatalomra kerülése után, a látszólagos ideológiai enyhülés ellenére, számos területen tovább folytatta elődje politikáját. A nemzeti szuverenitás, a nemzeti jelleg továbbra is jelentős szerepet kapott a belső hatalmi átrendezésben és az ország külpolitikai mozgásterének kialakításában. Megjegyzendő viszont az a tény is, hogy a nemzeti jelleg térhódítása bizonyos mértékben más szocialista országokban is megjelent, élen a Szovjetunióval.

Ceauşescu az általa kezdeményezett hatalomátrendezést a megváltozott politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális szerkezetekre vezette vissza (az osztályharc befejezése, a kizsákmányoló osztályok teljes felszámolása, a magántulajdon megszüntetése, az új, kommunista öntudat, szellemiség megjelenése stb.). Az 1965-ben megtartott IX. kongresszuson a pártvezetés több új fogalommal próbálta meg leírni a megváltozott gazdasági, politikai, kulturális jelenségeket (az osztályharc vége, a szocializmus hatalomra jutása, szocialista öntudat, nemzeti szuverenitás, szocialista nemzet stb.).

A szocialista nemzet fogalmának bevezetése fontos szerepet játszott az ország területén élő nemzeti kisebbségek megítélésében is. Az 1950-es évek elejétől a párt egyre szorgalmasabban hangsúlyozta, hogy a szocialista államrend létrehozásával a kisebbségi kérdés végérvényesen megoldódott, ezért a nemzetiségi, kisebbségi probléma mint külön kérdés már nem aktuális. 1956 után a párt szocialista-homogenizációs törekvései újabb lendületet kaptak. A maradék kisebbségi intézményrendszert felszámolták vagy átalakították, formálissá téve létezését, működését.

A szocialista nemzet fogalmának bevezetésével a pártvezetés lényegében újra átértékelte az ország területén élő nemzetiségek és a többségi románság viszonyát. A fogalom azonos lelkületet, mentalitást, kultúrát feltételezett csupán – ezt is csak néhány nemzetiség, mint pl. a magyarok esetében – egy bizonyos mértékű nyelvi elkülönülést ismerve el. Ezek után már nemhogy külön kisebbségi kérdésről nem lehet szó, hanem ezen csoportok nemzeti sajátosságait is teljesen háttérbe szorították. A román pártvezetés az etnikai elem szerepének mellőzésével lényegében átértékelte a kommunista táborban „klasszikusnak” számító sztálini nemzetmeghatározást is.51 Az RKP meghatározásában a szocialista nemzetet a közös társadalmi és gazdasági struktúrák, valamint a homogén szocialista kultúra fogják össze. Az etnikai jelleg mellőzésével az új, szocialista nemzetfelfogás lényegében nem ismerte el az ország területén élő nemzetiségek etnikai jellegzetességeit. Az ugyan elhangzik, hogy ezek a csoportok nem tagjai a klasszikusan vett román nemzetnek, de már hosszú távon előírták a homogén román szocialista nemzetbe való betagozódásukat. A Romániában a két világháború között oly domináns francia típusú államnemzethez való visszatérés vagy éppen annak túllicitálása egyértelműen erőteljes homogenizációs törekvésekhez képezett ideológiai alapot. Egy olyan homogenizációs törekvéshez, amely a későbbiekben tudatosan és következetesen szorította háttérbe vagy számolta fel a Romániában élő kisebbségek nemzeti sajátosságait.

A IX. kongresszus után a pártvezetés és a hozzá hű értelmiségiek diskurzusában megjelent az új fogalmak értelmezése, propagálása, a közgondolkodásba való átirányítása. A szocialista nemzet és hazafiság, a szocialista lakosság nagy családja szókapcsolatok tartalmi háttere egyértelmű homogenizációs (néha kevésbé titkolt asszimilációs) törekvéseket takart. A számban kisebb, a pártvezetés szerint gyengébb kulturális gyökerekkel rendelkező etnikai csoportok számára gyors, rövid távú integrációt (asszimilációt) írtak elő, a szakmai vitákon aktívan részt vevő és véleménynyilvánító szinten kisebbségi magyar és német résztvevők beleegyezésével, jóváhagyásával. A pártvezetés megítélése szerint nagyobb társadalmi, politikai, kulturális súllyal bíró magyarság vagy németség számára hosszabb távú integráció volt előirányozva. Az ülésen megfogalmazott gondolatok bizonyítják, hogy az RKP már a hatvanas évek közepén – a nyilvánosan hangoztatott sztálini és lenini nemzetiségpolitikai téziseivel ellentétben – konkrétan számított az országban élő nemzetiségek rövidebb vagy hosszabb távú asszimilálására is.

A nemzeti jelszavak újrafelhasználása, a románok nemzeti érzelmére és annak fontosságára való erőteljes utalások továbbvitték a román nemzetépítés hagyományos irányvonalát, és egyben legitimizációs eszközként is szolgáltak a Moszkvától függetlenedni akaró, de a sztálini diktatórikus elemeket megtartó román pártvezetésnek. A Nicolae Ceauşescu vezette RKP ezzel tovább mélyítette a deji nemzeti irányvonalat, és lerakta az ideológiai alapokat a román nemzetépítés egy újabb szakaszához.

Jegyzetek

1. Részletesebben lásd R. Süle Andrea: A Román Kommunista Párt nemzetiségi politikája a pártdokumentumok tükrében. Jelentések a határon túli magyar kisebbségek helyzetéről. Atlantisz Medvetánc, Bp., 1988.

Uö: Románia politikatörténete 1944–1990. Románia 1944-1990. Gazdaság- és politikatörténetet. Atlantisz Medvetánc, Bp., 1990.

Vincze Gábor: Illúziók és csalódások. Fejezetek a romániai magyarság második világháború utáni történetéből. Státus Könyvkiadó, Csíkszereda, 1999.; Uö: Történeti kényszerpályák – kisebbségi reálpolitikák. II. Dokumentumok a romániai magyar kisebbség történetének tanulmányozásához 1944–1989. Pro-Print, Csíkszereda, 2003.; Nagy Csongor István: A romániai kisebbségi jog 1945 és 1989 közötti történetének tendenciái, különös tekintettel a romániai magyarság történetére. I. Magyar Kisebbség, 2002/2. 292–339.; Liviu Rotman: Evreii din România în perioada comunsită 1944–1965. Polirom, Bucureşti–Iaşi, 2004.

2. Ua.

3. Részletesebben lásd Stefano Bottoni: A sztálini „kis Magyarország” megalakítása (1952). Regio, 2003/3. 89–126.; Gagyi József: Határ, amely összeköt. Regio, 2003/3. 126–149.; Novák Csaba Zoltán: A Magyar Autonóm Tartomány elitjének kialakulása és megszerveződése. In: Nemzet a társadalomban. Szerk. Fedinec Csilla. Teleki László Alapítvány, Bp., 2004. 191–205.

4. Dennis Deletant: România sub regimul comunist. Fundaţia Academia Civică, Buc., 1997. 121–123.;Victor Frunză: Istoria stalinismului în România. Humanitas, Buc., 1990. 421–458.

5. Részletesebben lásd Stefano Bottoni: Kényszerből stratégia: a román állambiztonság válaszlépései a magyar forradalomra 1956–195. A Hét, 3/40. 2005.; Stephen Fischer-Galati: A nemzeti kisebbségek problémája Romániában. Korunk, 1994/12.

6. Vincze Gábor: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1947–1968. In: Autonóm magyarok? A Székelyföld változása az „ötvenes” években. Szerk. Bárdi Nándor. Pro-Print, Csíkszereda, 2005. 666–675.

7. Lucian Boia: Történelem és mítosz a román köztudatban. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1997. 76–77.

8. A Szovjetunió Kommunista Pártjának XXII. Kongresszusa. Politikai Könyvkiadó, Buk., 1962. 229.

9. Uo. 424.

10. Uo. 230.

11. Szesztay Ádám: Nemzetiségi kérdés a Kárpát-medencében 1956–1962. Az ötvenhatos forradalom hatása a kelet-közép-európai kisebbségpolitikára. MTA Kisebbségkutató Intézet, Gondolat Kiadói Kör, Bp., 2003. 213–214.

12. Ua.

13. Alexandru-Murad Mironov: Tot mai departe de Moscova. Politica externă a regimului Ceauşescu. Arhivele Totalitarismului 2002. 3–4 sz. 228–255. Congresul al IX-lea al Partidului Comunist Român 19-24 iulie 1965. Editura Politică, Buc., 1965. 743–797.

14. Uo. Dej halála után a pártvezetés igyekezett minél hamarabb megtartani a következő pártkongresszust, hogy megválaszthassa az új pártvezetést, és kijelölhesse a következő irányvonalat. Az, hogy a pártjelentéseket bemutatók névsora többnyire megegyezett a Dej ravatalánál jelenlevőkével, megerősítette és a közvélemény irányába is közvetítette az új hatalmi szerkezetet. A kongresszus, amelyen nagy számban vettek részt jeles külföldi kommunista meghívottak is (Brezsnyev, Deng Xiaoping, Ulbricht, Zsivkov), kettős jelentéssel bírt. Egyrészt sok tekintetben megerősítette a deji különutas politika folytatását, másrészt viszont a már említett új (főleg gazdasági) alapelvek megjelenésével a ceauşescui hatalomépítés első fontos mozzanata is volt. Paul Niculescu-Mizil: O istorie trăită. Vol. I. Editura Enciclopedică, Buc., 2002.; Deletant: i. m.; Pavel Câmpeanu: Ceauşescu, anii numărătorii inverse. Polirom, Buc., 2002.

15. 1966 első felében került sor az RKP egyik bizottságának ülésszakára, amelyen a résztvevők a szocialista nemzet és a kisebbségek viszonyát vitatták meg. A szocialista nemzet meghatározásának megvitatásában egy ún. vitairat jelentette a kiindulópontot. Az ülés első számú feladata megmagyarázni, világossá tenni a propagandisták számára az új fogalmakat, amelyeket azok közvetíteni fognak a közbeszédben.

Fontosabb résztvevők: Ion Iliescu, Bányai László, ªtefan Voicu, Valter Roman stb. Arhivele Naţionale Direcţia Bucureşti (Országos Levéltár Bukaresti Igazgatóság, továbbiakban ANDB), fond Comitetul Central al PCR Cancelarie (a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának Titkársága, továbbiakban CC PCR Cancelarie), dos 180/1966. 1–71. f.

16. Uo. 48–53. f.

17. Uo. 52–58. f.

18. Uo. 60–66. f.

19. Uo. 67–71. f.

20. Uo. f. 4.

21. Uo. f. 7.

22. Uo. 34. f.

23. A vita során nem tisztázódott végleges formában, hogy az integráció kifejezésnek milyen pontos tartalmi hátteret tulajdonítanak. Több esetben még az asszimilációval is kapcsolatba hozzák.

24. ANDB fond. CC PCR Cancelarie, dos.180/1966. f. 10.

25. Uo. 14. f.

26. Uo. 17. f.

27. Uo. 26-27. f.

28. Ua.

29. Uo. 8. f.

30. Uo. 14. f.

31. Uo. 18. f.

32. Nicolae Ceauşescu: Az RKP – a román nép forradalmi és demokratikus harcának, a romániai munkás és szocialista mozgalom hagyományainak folytatója. (Előadói beszéd az RKP megalakulásának 45. évfordulója alkalmából tartott ünnepi gyűlésen.1966. május 7.) Politikai Könyvkiadó, Buk., 1966. 5.

33. Uo. 63.

34. Farkas Zoltán: Állam, nemzet, szuverenitás. Korunk, 1966/3. 331.

35. Uo. 333.

36. A. Borgeanu, Stela Cernea, Ovidiu Trăsnea: Orânduirea socialistă – înflorirea naţiunii şi a statului nostru socialist. Revista de filosofie, 1965/11. 1516.

37. Bányai László: Szocialista hazafiságunk közös történelmi gyökerei. Korunk, 1966/9. 1231.

38. Uo. 1236.

39. Ilie Rădulescu: Unele aspecte ale dezvoltării naţiunii socialiste sub conducerea   PCR. Revista de filosofie, 1966/4. 457.

40. Uo. 461–462.

41. A pártküldöttség fontosabb tagjai: Nicolae Ceauşescu, Gere Mihály, Fazekas János, Virgil Trofin, Emil Bodnăraş, Alexandru Drăghici. ANIC, CC al PCR Cancelarie, dos 104/1966, 2. f. A küldöttség 1966. augusztus 12-én érkezett meg a Dicsőszentmárton melletti Őrhegy faluba, ahol a MMAT első titkára, Nicolae Vereş és Bránis László, a tartomány Végrehajtó Bizottságának elnöke fogadta. A megfeszített ütemű kétnapos látogatás az előre elkészített forgatókönyv szerint a tartomány fontosabb városait és néhány községét érintette: Dicsőszentmárton, Radnót, Marosvásárhely, Régen, Gyergyószentmiklós, Balánbánya, Csíkszereda, Marosfő, Csíkszentmárton, Székelyudvarhely.

42. ANDB fond. CC PCR Cancelarie. 104/1966. 22-23. f.

43. Uo. 27–28. f.

44. Uo. 29. f.

45. Ua.

46. Uo. 40. f.

47. Részletesebben lásd Novák Zoltán: A megyésítés előkészítése és a nemzetiségi kérdés Romániában 1967–1968. In: Integrációs stratégiák a kisebbségi magyar történetben. Konferenciakötet. Teleki László Intézet–Fórum Kisebbségkutató Intézet, Budapest–Somorja, 2005.

48. Részletesebben lásd Sarány István–Szabó Katalin: Megyecsinálók. Státus Könyvkiadó, Csíkszereda, 2001.; Novák: i.m.

49. Ez utóbbi érv többször is elhangzik az előkészületi viták során.

50. Deletant: i.m. 129.

51. A sztálini meghatározás szerint a nemzet mint a történelem folyamán kialakuló, egyénekből álló közösség nem köthető egy bizonyos rasszhoz. A nemzeti jellegzetességekhez a következő, nem kizárólagos elemek szükségesek: közös nyelv és terület, azonos gazdasági rendszer és nemzeti karakter. Részletesebben lásd Raul Giardet: Naţionalism şi naţiune. Institutul European, Iaşi, 2003.