A történelem és a mindennapi tapasztalat egyaránt igazolni látszik ama hűvös megjegyzést, mely szerint az emberek elsődleges igénye nem annyira a szabadság, hanem a megfelelő kormányzás, még ha gyakran ezt a szabadság fogalmába csomagolják is. Mégsem lehet véletlen, tenné hozzá e lapszámunk, hogy éppen a szabadság fogalma szolgál „csomagolás” gyanánt, hiszen megfelelő kormányzás enélkül sokunk számára elképzelhetetlen. Ahhoz azonban, hogy szabadságunkat biztosítani tudjuk, mert az sohasem egyszer s mindenkorra elért végeredmény, legalább alapfokon el kellene sajátítanunk a nagy liberális hagyomány érvelő és értekező nyelvét, meg kellene tanulnunk bánni konceptuális szerszámosládájának eszközeivel, pótolnunk kellene megkopott szótárunk hiányosságait. Aligha volna túlzás azt állítani, hogy ez a feladat az egyik, ha nem a lehető legkor(unk)szerűbb kihívás mostani önmagunkkal szemben.

Az egyén szabadsága mint első és legvalódibb a sajátosan modern igények közül az a bizonyos elméleti probléma, és ezen túlmenően tényleges emberi létszükséglet, amely köré az itt közölt politikafilozófiai és eszmetörténeti tanulmányok szerveződnek, ám anélkül hogy bármiféle, szűkebb értelemben vett liberális propagandáról vagy dogmatizmusról lenne szó esetükben. Sokkal inkább egy-egy liberális eszme vagy általában vett politikafilozófiai téma különféle, régebbi és újabb, ismerős vagy kevésbé ismert kontextusokban való kritikai vizsgálata az, amely az alábbi írások jelentős hányadát kitölti. Persze lehetséges – és ezt a döntést a szerkesztő természetesen most is az Olvasó szabadságára kell hogy bízza – mintegy hittel, régóta esedékes kritikai önvizsgálatunk módjára újraolvasni ennek a tradíciónak a kanonikus szövegeit, melyekre szerzőink hivatkoznak; úgyszintén szabadságunkban áll ezt a hagyományt vitára bocsátani, átértékelni és újraírni. Megkerülni, az önmagunk okozta kiskorúság állapotában tovább hallgatni róla azonban immár lehetetlen, és nem is célszerű. Az idők megváltoztak.