Peti Lehel Testvérfalvak és falusi turizmus
Dolgozatomban a testvértelepülésekkel kapcsolatos jelenségek felvázolására teszek kísérletet. Következtetéseimet saját megfigyeléseim, különféle témákban végzett kutatásaim során szerzett információk mellett a sajtó időszerű híradásai1 nyomán fogalmazom meg. Írásom ezért inkább antropológiai szempontú értelmezése, néprajzi fogalmi rendszerben való megközelítése egy olyan témának, amely mind ez ideig nem volt szisztematikus terepkutatás tárgya (következésképp nem született megbízható társadalomtudományi elemzés róla), mintsem átgondolt terepmunkát követő értelmezés. Habár a sajtóanyag és az egyes erdélyi falvak testvérkapcsolatairól beszámoló publikációk, riportok révén2 igyekszem regionális tendenciákra figyelni, a felvázolt problémák teljes egészükben csupán két Kis-Küküllő menti település, Héderfája és Bonyha kapcsolatrendszerére érvényesek, ezért számolnom kell a tapasztalatok esetlegességéből adódó esszéisztikus reflexióval.
Társadalmi kontextus
1989-et követően a lokális közösségek a gazdasági változásokra való türelmetlen várakozás mellett az életvitel radikális változásának élményét élik meg. A rendszerváltozás társadalomalakító hatása következtében az erdélyi falvakban a mindennapi életvezetés kulturális átstrukturálódása figyelhető meg, ami a néprajzi kutatások számára újabb kistérségi jelenségek elemzési lehetőségeit hordozza magában. Mégis, igen kis számú néprajzi elemzés foglalkozik az átalakuló életvitellel, gazdasági és társadalmi berendezkedéssel, egyáltalán az erdélyi falvak új fejlődési irányaival, annak ellenére, hogy a térség rurális jelenségeit elemző tanulmányok mindegyike lényegében a változást próbálja dokumentálni, értelmezni. E kérdéskörnek az erdélyi autópálya esetleges megépítésével fokozott kutatásbeli aktualitása van, mivel a megépülése után beinduló modernizációs hatások
A falvak gazdasági/társadalmi átalakulásának kutatása számos problémát vet fel, mivel a társadalmi valóság, a gazdasági helyzet elemzésekor nem szabad figyelmen kívül hagynunk ezeknek a történéseknek a közelmúlt tapasztalatában való emocionális gyökerezettségét sem. Ezért nem elég csupán folyamatokat felvázolni, figyelni kell azokra a kontextusokra is, amelyek erőterében ezek létrejönnek. Így például a gazdasági stratégiaválasztások természetének vizsgálatakor olyan aspektusokra is ki kell térnünk, amelyek nem mindig magyarázhatóak a hagyományos gazdálkodás bejáratott kulturális mintáival. A rendszerváltozás utáni gazdasági stratégiaválasztások ugyanis olyan próbálkozások, amelyek végeredményben az életvezetés megszervezésében játszanak szerepet, az (új) világban való helykeresés sikeréhez járulnak hozzá, tehát egy összetett kulturális gyakorlatnak is részei. A döntéseket hozó emberek gondolatvilágának megértése, az adott társadalmi kontextusban érvényesülő emóciók természetébe való belelátás szintén a kutatás része kell hogy legyen. Jelen elemzésünk szempontjából közvetlenül a rendszerváltozás során érvényesülő magatartásmódok kialakulásának értelmezése releváns.
A közelmúlt tapasztalata után a társadalmi zártságról a rendszerváltozás által ígért új kor irracionális várakozásokba fordult át. Egyrészt az Aranykor demagóg ideológiai támogatottsága, másrészt a közvetlen valóság társadalmi tudathasadást okozó állapotából való felszabadulás kedvezett az új rendszerrel szemben támasztott, érzelmileg túlfűtött elvárások kialakulásának. A falusi sorsforduló3 a helyi közösségek kapcsolatrendszerében is gyökeres átalakulásokat eredményezett. A posztszocialista, falusias régiókban a gazdasági recesszió a tulajdonviszonyok, a társadalmi rétegződés és osztálystruktúra átalakulásával járt együtt, melyet jelentős modernizációs válság és értékválság is súlyosbított.4 Az egyensúlyhiány kiegyenlítésére vonatkozó törekvések nagymértékben az identitással kapcsolatosak. Az ezt működtető ideológia egy sajátosan kisebbségi szimbolikus attitűddel, a megmaradással függ össze. A kisebbségi helyzet termeli ki tehát azt a kényszert, amely az erdélyi településeket arra késztette, hogy a megmaradás ideológiája mentén addigi lokális kapcsolataikat kiterjesszék, újakat hozzanak létre. A lokális kapcsolatok kiterjesztésének egyik lehetőségét jelentette a testvérfalu kapcsolatok létrehozása.
Elemzési lehetőségek
Testvérfalu kapcsolaton egy erdélyi és egy Erdélyen kívüli falu közötti kapcsolatrendszer egészét értjük, amely egyaránt kiterjed a gazdaság és a kultúra szférájára. Elemzésemben főleg ezen vonatkozásokra fogok kitérni. Hogyha a jelenség meghatározására elfogadjuk a fenti definíciót, ezen túlmenően szembe kell néznünk néhány újabb kutatás-módszertani problémával. Fentebb azt állítottuk, hogy a testvérfalu kapcsolatok létrehozásának ösztönző ereje az erdélyi települések perspektívájából szemlélve: a kisebbségi helyzetből pozícionált lokális és nemzeti identitás(ok) megerősítésére való törekvés. Igen ám, de lehet-e ugyanabban a működési kontextusban elhelyezni a magyarországi településekkel, valamint a nyugati országok falvaival kialakított testvértelepülési kapcsolatrendszereket? Hogyha egyazon kérdéskörben tárgyaljuk a kettőt, melyek azok a találkozási pontok, valamint eltérések, amelyek e kapcsolatok működési elveire, konkrét magvalósulására rávilágíthatnak? Helytálló-e kiindulási hipotézisünk, hogy a testvérfalu kapcsolatok működési kontextusa a gazdasági csere és a turizmus, ideológiai szervezőelve pedig a lokalitás?5
Az elemzés során szét kell választanunk azokat a motivációs tényezőket, amelyek ezek működése során érvényesülnek, még akkor is, hogyha a hangsúlyt az erdélyi településekben játszott szerepük bemutatására helyezzük.
Az, hogy egy település rendelkezik-e vagy sem testvérfaluval, az illető település önmegjelenítő diskurzusának részévé válik, a rendszerváltozás utáni lokális helyzetértelmezésnek fontos összetevője. Egy erdélyi településnek a polgármestere egy újságcikkben például azon kesereg, hogy az általa vezetett településnek még testvérfalu sem jutott:
„Itt vagyok ezzel a Kövendi Élettel, mögöttünk a nagy szocializmussal, lerombolt gazdasági épületekkel. Addig jutottunk, hogy nekünk még testvérfalu se jutott ebben az új demokráciában. A ’89 előtti állam komoly összegeket fordított a falu tönkretételére, ma a gáz bevezetésére se futja. Tisztában kellene végre lennünk: a Mikulás nem hoz semmit (…).”6
Ez a szemlélet világosan tükrözi, hogy adott helyzetben a súlyos gazdasági problémákkal küszködő erdélyi magyar települések reménykedő, vegetáló alapállásban mennyire hangsúlyozottan várták a kívülről jövő megsegítést.
Mikroszint
A nyugati modell
Eltérő viszonyok jellemzik a magyarországi, illetve más ország közösségeivel való kapcsolattartást. Míg ez utóbbi egyértelműen aszimmetrikus viszonyt jelent, addig a magyarországi falvakkal való kapcsolat többé-kevésbé szimmetrikusan valósul meg. Az aszimmetria a kapcsolattartás funkcióiból adódik a nyugati testvértelepülések esetében. A kapcsolat segély formájában valósul meg. Ebben a kontextusban a hazai közösség passzív szereplő, a kapcsolat működését teljes mértékben az adományozó közösség képviselői kondicionálják.
Bonyhán például egy belgiumi testvér-települési kapcsolat létesítése révén a központi iskolába korszerű infrastruktúra került, központi fűtést szereltek fel. Bonyha multietnikus község lévén (magyarok, románok és cigányok lakják nagyjából egyenlő arányban) a belga településsel létesített kapcsolat „etnikailag semlegesnek” minősült, nem sértette egyik etnikum szimbolikus értékvilágát sem. Tudomásom szerint a magyar közösség nem törekedett magyarországi faluval való kapcsolatrendszer kiépítésére, amely etnikai alapon történő diszkriminációhoz vezetett volna a kapcsolat révén nyert forrás elosztásában. A kapcsolatot a helyi értelmiségi elit, a tanárok működtették. A beruházás és a segélyakciók mellett ezen kapcsolat keretén belül kétirányú turizmus is működött, a helybeli elit tagjainak is lehetősége volt a nyugati testvértelepülést szervezett kirándulások keretében meglátogatni. Úgy véljük azonban, hogy ez a gyakorlat az elszigeteltebb, kisebb lélekszámú településeken nem érvényesült; hogyha a település nem rendelkezett értelmiségiekkel, vagy azok nem vállalták a kapcsolat működtetését, a nyugati település befagyasztotta azt.
Héderfája gazdasági megsegítésében 1989-et követően egy holland közösség vett részt. A holland közösség az iskola megsegítését tűzte ki céljául, a kapcsolatot a tanárok és az egyházi elöljárók, tehát főként értelmiségiek működtették. A segélyelosztás körül kialakult belső konfliktusok miatt a kapcsolat egy ideig megszakadt, majd újjáélesztették. Ennek eredményeként a hollandok a helybeliek közreműködésével korszerű játszóteret építettek a falu központi részén. A játszótér megépítését a testvértelepülési kapcsolatrendszer holland irányítói lényegében csak megszervezték. Az előre gyártott építőelemeknek a szállítását, összeszerelését, felállítását projekt keretében valósították meg, az akcióban a holland testvértelepüléssel szomszédos falvak értelmiségi fiataljai, főként egyetemisták vettek részt, akik több hasonló projektet is véghezvittek, például Afrikában. Két hetes tartózkodásukból az első hetet fordították a munkálatokra, a második héten kirándulásokat szerveztek az ország különböző vidékeire.
A holland közösség képviselői, a csupán néhány személyből álló kapcsolat-irányítók később házat vásároltak a faluban, amelyet nyári hónapokban használnak. Érdekes módon a bonyhai kapcsolatot működtető idős belga házaspár szintén házat vásárolt a településen, öt-hat hónapot az évből a faluban töltenek, kétlaki életvitelre rendezkedve be.
A nyugati testvérkapcsolatot működtetőknek ez a viselkedése a rejtett turizmus7 jelenségköréhez vezet. Úgy véljük, hogy a turizmus-meghatározások közül ez esetben az R. Bendix-féle értelmezés a releváns, aki szerint a turizmus a másság/idegenség megtapasztalásának intézményesített módjaként is felfogható, illetve olyan rituális tevékenységként, amelynek középpontjában az autenticitás megélése, átélése helyezkedik el.8 Ebben a kontextusban a nyugati segéllyel érkezők a magasabb életszínvonalú látogató és a „szegény” helybéli közötti interakciós helyzetét teremtik meg. Kérdéses, hogy a segélyszállítmányok kiosztásának videofelvételen való rögzítése, valamint ennek lejátszása a saját közösségben, mennyire van összefüggésben a vad és civilizált archetípusának „újrajátszásával”, amely ilyen értelemben hasonlít például a Kenyába látogató turistáknak a maszáj pásztorok táncbemutatójában való gyönyörködéséhez.9
Számos példa indokolja, hogy a nyugati közösségeknek távoli falvakkal való kapcsolatépítését a turizmus jelenségköre felől is értelmezzük. Az például, hogy Bonyhán az infrastruktúra átadása után több mint száz Korondon (megrendelésre) készített kerámia „fütyülőt” adtak át a testvértelepülés képviselőinek ajándékba (a belga gyermekek számára), lényegében a turizmusipar működési elvén alapszik. A tárgy kulturális jelentéséről van itt szó, a turista „másság” utáni igényének kielégítésére irányuló törekvésről.
Megfigyeléseim szerint a nyugati falvakkal kialakított kapcsolatok általában rövid életűek voltak a rendszerváltozás után; a nyugati település néhányszori segélyakcióján túlmenően, amely időnként lokális beruházások formáját öltötte, nem jelentettek huzamosabb kapcsolattartást. Ennek egyik okát abban látjuk, hogy nem teljesültek az adományozó közösségeknek a testvértelepüléssel szemben támasztott elvárásai. Egy holland adományozó testvérgyülekezet egyik képviselője a vele folytatott beszélgetés során elmondta, hogy a segélyakciókat a holland közösségek úgy képzelik el, mint a falvak gazdasági önszerveződését elősegítő anyagi támogatást. A faluközösségek részéről tanúsított időnkénti passzivitás, az elosztás körül kialakuló konfliktusok elbizonytalanítják, megdöbbentik őket. Más szóval: 1989-et követően az erdélyi magyar falvak gazdasági, szociális, mentalitásbeli okok miatt (ezek értelmezése most nem áll módunkban) nem tudták feltölteni a nyugati közösségek által kitermelt prediszpozíciókat, ami sok helyen a kapcsolatok beszűküléséhez, elsekélyesedéséhez, a segélyek elmaradásához vezetett. A segélyek elosztása körül főleg azokban az esetekben alakultak ki konfliktusok, amikor az adományozók a helyiekre bízták ezek elosztását. Azt tapasztaltuk, hogy könnyen konfliktusok alakultak ki, hogyha a támogatások családok, személyek között kerültek elosztásra és nem valamilyen közösségi célra (például osztályterem építése, templom felújítása, játszótérépítés, orgonavásárlás) fordították őket. Héderfáján például az elosztással kapcsolatos lokális feszültségek is hozzájárultak ahhoz, hogy 2005 elején a holland testvérfalu képviselői befagyasszák a kapcsolatot.
A magyarországi modell
A példák azt mutatják, hogy valamely magyarországi település testvérfaluvá választása nem racionális meggondolásokat követ, az esetek többségében sokkal fontosabb ennél a gesztus szimbolikus indoklása. Héderfája például azért létesített kapcsolatot éppen a magyarországi Hédervár nevű településsel, mivel a falu névbeli hasonlósága a társadalmi közvetlenség érzetét keltette, a másik közösséggel való mentális azonosulás kontextusát teremtette meg. A falvak felekezeti különbözősége – Hédervárt túlnyomórészt katolikusok lakják, Héderfája pedig 98 százalékban református település – nem jelentett problémát a kapcsolat létrehozásában. Más települések esetében is megfigyelhető a falvak névrokonságon alapuló testvérfaluvá választása. Ez a gyakorlat a fentebb említett sajátos szociálpszichológiai kontextus miatt vált általánossá, amikor ezek kezdeti alakulási fázisában nem a racionális meggondolások, hanem érzelmi, mentális igények játszották a főszerepet. A „testvértelepülési robbanás e kezdeti hőskorát optimista, őszinte és közvetlen kapcsolatteremtési aktusok sorozata jellemezte”, ekkoriban „elfeledettnek vélt közösségek érezhették meg (…) azt, hogy mégiscsak van emberi szolidaritás, határokon, sőt, régiókon, nyelvi és kulturális különbözőségeken túllépő, bensőséges kapcsolatokra áhítozó őszinte szándék”.10
Működési kontextus
Mary Douglas szerint, ha szemügyre vesszük a társadalmi események sorát, s megnézzük, hogy azok hogyan vannak kódolva, akkor ezzel az eljárással egy társadalmi mikrorendszer alaposabb megértéséhez juthatunk el.11 A testvérfalvak esetében is lényeges megvizsgálnunk a kapcsolatok működése során érvényesülő szociális előírásminták természetét. Az egyes falvak időnként kijelölik a lokális közösség azon tagjait, akik bizonyos alkalmakkor látogatásokat tesznek a testvérfaluban. Annak, hogy ilyen alkalmakkor ki lehet a küldöttség tagja, társadalmi szabályozottsága van. Mindez szorosan összefonódik a közösségen belüli érdek- és presztízsharcokkal, ezért fontos társadalmi esemény is. Emiatt az ezzel kapcsolatos lokális döntéseket időnként szinte szükségszerűen belső feszültségek és haragesemények kísérik. Feljelentések, intrikák jelzik a közösségeken belül kialakuló diszharmonikus állapotot.
Az általunk behatóbban vizsgált két településtől eltérően a példák azt mutatják, hogy a testvérkapcsolat építésének gyakorlatából egyre inkább kiszorul az értelmiségi elit, helyét az adminisztratív vagy nomenklaturista elit veszi át. Ennek okait véleményünk szerint a kapcsolattartás motiváló tényezői között kell keresnünk. Míg az értelmiségi elit legtöbbször csupán kulturális tőkéjét, presztízsét konvertálja be ezekbe a kapcsolatokba, addig a fent jelzett csoportok főként gazdasági együttműködésre törekszenek. A kapcsolat fenntartása esetenként személyes anyagi előnyökkel jár, ezért
„Ellenőrzést végeztek a (…) helyi tanácsosok az iskolában, ahol meglepetésükre üres tantermeket találtak: az iskolaigazgató és a matematikatanár belgiumi utazását kihasználva közel két héten át szünetelt a tanítás. Az elfogadhatatlan helyzet miatt jogosan felháborodott községi elöljárók az iskola vezetőségének lemondását követelik, tudtuk meg a (…) polgármesteri hivatalban.
Az üggyel kapcsolatban (…) az iskolaigazgató írásban juttatta el véleményét a szerkesztőségbe: Szeretném tudomásukra hozni, hogy nem saját érdekünkből mentünk el egy ötnapos programra a belgiumi testvérfalunkba, hanem a (…) közügyeket szolgáltuk. Faluturizmus és számítástechnika témájú előadásokon vettünk részt, valamint iskolalátogatásokon, azzal a céllal, hogy iskolánkban kifejlesszük az Internet tanítását. Ehhez természetesen szükség volt a (…) matematika tanárok jelenlétére és a testvérfalu-kapcsolat vezetőire. Az iskolából a tanfelügyelőség engedélyével távoztam és helyettes igazgatót neveztünk ki (…) a román szakos tanárnő személyében. A tanítás a megszokott módon folyt, áll az igazgatói közleményben.”12
A látogatásokra a másik falu valamilyen jelentős eseménye ad alkalmat, csupán elvétve fordulnak elő egyszerű látogatások. Ezek funkcionális működési kontextusa a turizmus. A fogalmat ez esetben (a nyugati modelltől eltérően) a Hermann Bausinger által ajánlott értelemben használom, aki a turizmust a határok időleges megszűntének kulturális, érzelmi állapotaként értelmezi.13 Nyilvánvaló, hogy az erdélyi és a magyarországi közösségek esetében fokozottan érvényesül a nemzeti identitás megélésére való irányulás.
Az egyes családok számára éppen a testvérfaluval való kapcsolattartás jelenti a Magyarországra való kiutazás lehetőségét, ilyen értelemben szórakoztató funkciókat is betölt a látogatás, lévén a szabadidő felhasználásának lehetséges alternatívája.
Mindemellett a látogatás a falvak közösségi eseményeinek sorában jelentős helyet foglal el, rituálisan felértékelt esemény, amelynek ideológiai álcája a közös ünneplés, részvétel a testvérfalu ünnepi idejében. Felértékelt történés lehet ilyen szempontból például a megrendezésre kerülő falunapok, templomszentelés, iskolaavatás. Ez a fajta kapcsolattartás, amely a ritualizáltság mezébe öltözik, azért fontos, hogy szimbolikus tartalmával elfedje a kapcsolattartás egyéb, profán dimenzióit, a turizmust (szórakozás), a gazdasági érdekeltséget stb. A rituális események kontinuitása és a kölcsönös faluközi meghívások révén a kapcsolattartás is folytonossá válik.
A testvérfalu-kapcsolat szervezői a kialakítás kezdeti fázisában az egyházi vagy világi értelmiség, társadalmi szereplője azonban a faluközösség
A helyhatósági választásokon a településen megítélési szempont, hogy az egyes személyek milyen kapcsolatban állnak a testvérfalu képviselőivel, milyen a „kinti” megítélésük, mivel a kapcsolattartás az egyes települések számára be nem vallott gazdasági érdek is. A polgármester-jelöltek és a tanácsosok ennek révén a helyi választásokkor egy megkettőződött társadalmi nyilvánosság szereplőivé válnak. A testvérfalu részéről jövő visszajelzések, értékítéletek fontosak, mivel legitimmé tehetnek kiemelt pozíciókat a faluközösségen belül, ezáltal valamelyes státusmozgáshoz járulhatnak hozzá. A falu vezetéséhez tartozó, vagy ahhoz csatlakozni kívánó személyek hatalmi harcának egyik összetevője ezáltal a testvérfaluval kiépített kapcsolati tőke növelése is. A testvérfalu-kapcsolat így a helyi „politikai szimbolika”14 részévé válik, mivel a presztízs új formáinak megkonstruálásához, az ezt kifejező jelrendszer kialakulásához járul hozzá.
A kapcsolatteremtés egyik formája: az ajándék
A testvérfalu-kapcsolat működtetésében a legnagyobb közösségi esemény a látogatás.
Egy-egy látogatás alkalmával esetenként egy egész busz népe is lehet egy falu vendége. Az elszállásolás „házaknál” történik, előzetes feliratkozás alapján bárki lehet vendéglátó. A vendégül látásnak fontos gazdasági vonatkozásai vannak. Az ezért járó fizetséget a vendégek szimbolikus ajándékozásba burkolják.
Marcel Mauss az ajándékozás „totális” társadalmi jelenségként való megragadása közben felhívja a figyelmet a szolgáltatások mondhatni önkéntes, látszólag szabad és érdektől mentes, ugyanakkor mégis kötelező és érdekek által vezérelt jellégére. Megfigyelése szerint e szolgáltatások szinte mindig ajándékok formáját öltötték, nagylelkűen adományozott ajándékokét, akkor is, amikor az ügyletet kísérő gesztus csupán fikció, formalitás és társadalmi hazugság, s a háttérben kötelezettség és gazdasági érdek állt.15 Az ajándékozás gyakorlata végeredményben gazdasági csereként működik, amely megfigyeléseim szerint egyfajta szimbolikus gesztusrendszerbe van beleágyazva. A faluközösségeken belüli ajándékadások szimbolikus jellegére, valamint gazdasági vonatkozásaira több munka is felhívta a figyelmet. Az államszocializmus idején az élelmiszerrel, élvezeti cikkekkel való ajándékozás a „túlélő stratégiák” részét képezte. Később az informális gazdasági technikák működésébe is beépült. Látható, hogy valamely gazdasági cél beteljesítésére való törekvés közvetett formája az ajándékozás. Működési feltétele az, hogy mindkét fél értse a gesztus valódi tétjét. Ennek érzékeltetésére egy megfigyelt helyzetet vázolok fel.
A rendszerváltozást követő években holland turisták érkeztek Héderfájára. A látogatás célja a turisták részéről teljesen hasonló ahhoz a jelenséghez, amely az erdélyi falvakkal való kapcsolatfelvételt a külföldi közösségek részéről motiválta: a tradicionális kultúrák iránti vonzalom, a nyugati társadalmakhoz képest tapasztalható szegénység, a lokális kultúrák egzotikumként való megélése. A településen éppen lakodalom zajlott, a „lakodalmas ház” pedig meghívta az idegeneket a kultúrotthonban felszolgált vacsorára. A hollandok elfogadták a meghívást, az ajándékozás eseményekor pedig az akkori viszonyokhoz képest jelentős értéket képviselő ajándékcsomagot adtak a fiatal házaspárnak. Másnap egy fiatalasszony két varrottas díszpárnával megkereste az idegeneket és értésükre adta, hogy nekik szeretné ajándékozni. A hollandok elfogadták az ajándékot és megkérdezték tőle, hogy mennyi pénzt szeretne kapni érte. A fiatalasszony láthatóan zavarba jött és azt mondta, hogy semennyit, de „adjanak valamit, ha akarnak.” A hollandok a díszpárnák értékéhez képest jóval kisebb értéket képező mogyorókrém-konzervet adtak a csalódottá váló fiatalasszonynak. A kölcsönös „ajándékok” értékbeli különbségét tekintve nagyon valószínű, hogy a holland fiatalok nem értették meg a felajánlás értelmét. Elképzelhető, hogy teljesen más kulturális jelentést tulajdonítottak annak, mint amit a fiatalasszony valójában várt: a díszpárnái értékének megfelelő külhoni kereskedelmi árut. Az ilyen jellegű kulturális félreértések, a nyelvi és kulturális kommunikációs problémák miatt is válhatott a nem magyarországi, hanem más nyugat-európai közösségekkel való kapcsolatfenntartás formálissá, esetenként konfliktusossá. A régió falvaiban a turisztikai jellegű szolgáltatásokat számos tradicionális kulturális pattern akadályozza, lévén, hogy ez a társadalom az efféle szolgáltatásokban nem készpénzelszámolású, esetében inkább a munka és a javak ajándékcseréjéről beszélhetünk.16 Nagyon valószínű, hogy ez az eset a holland fiatalokban a „jószívű bennszülött” sztereotípiájában nyert értelmet, annál is inkább, mivel egzotikum iránti igényük, amely utazásukat motiválta, lényegében a harmonikusabb, a szebb, a régebbi, – a mítosz – keresésének kontextusában zajlott.17
A vendéglátás másik aspektusa a személyes kapcsolatépítés, mivel az esetek többségében a cserelátogatások alkalmával a vendég és vendéglátó szerepkör szimmetrikusan felcserélődik. Ha az egyik család visszalép a vendéglátói szerepkörtől, azt jelenti, hogy úgy érzi, a kapcsolat gazdasági egyensúlya megbomlott, mivel a vendég család várakozásukon alul ajándékozta meg őket. A magyarországi települések lakói legtöbb esetben élvezeti cikkeket ajándékoznak, de a hosszabb időtartamú, jól működő kapcsolatok esetében háztartási berendezések, gépek is lehetnek a „csere” tárgyai. A testvérkapcsolat működtetéséből adódó szimbolikus ajándékozás keretén belül kerültek a rendszerváltozás után az erdélyi falvakba olyan fontos használati eszközök, mint például nagy teljesítményű használt villanyszivattyúk, fejőgépek, kerékpárok stb. Az erdélyi falvak többnyire hagyományos kézművességi tárgyakkal viszonozzák az ajándékokat, a héderfájiak például a két, „etnobizniszre” specializálódott település, Korond és Nagykend kézműves termékeivel szokták az ajándékcserét lebonyolítani.
A látogatás ideje alatt a testvérfalu vendégeit előre megszervezett kirándulásokra viszik, ahova a vendéglátók is elkísérik látogatóikat. A közösségi programokon kívül egyes vendéglátó családok külön programokat is szerveznek, attól függően, hogy mekkora „társadalmi tőkét”18 kívánnak felhalmozni vendégeiknél.
A látogatás záró momentuma általában egy közös vacsora, amelyet erre alkalmas közösségi épületben, a művelődési házban vagy a helyi iskola valamelyik tantermében szoktak megszervezni.
Mezoszint
Az egyes háztartások között működő mikroszintű gazdasági kapcsolatok mellett közösségi szintű gazdasági együttműködés is megfigyelhető, amelyet a lokális intézmények (az önkormányzatok és az egyházak, valamint más, intézményként működő csoportosulások – például a nőszövetség ) közvetítenek.
Gazdasági szinten a magyarországi önkormányzatok, valamint más nyugati államok önkormányzatai az EU-s csatlakozásra való gazdasági átalakulás folyamatában a kedvező jogi feltételek mellett jelentős anyagi értéket képező használati eszközöket juttattak a testvérkapcsolatok révén az erdélyi települések intézményes képviseletének (egyházak, önkormányzatok) birtokába. Adott esetben az erdélyi közösségek maguk dönthettek arról, hogy a használati eszközöket, vagy azok pénzbeli ellenértékét akarták-e megkapni. Héderfáján a faluközösség például a magyarországi testvérfalu ajándékának, egy tűzoltó autónak a sorsa felől dönthetett. Mivel a lokális közösség úgy tartotta jónak, a járművet eladták, az ebből származó pénzt pedig közösségi célokra használták fel. Nyugati kapcsolatok révén erdélyi települések magyar nyelvű iskoláikat, óvodáikat korszerűsíthették, kibővíthették, templomokat javíthattak meg, országútjaikat tehették rendbe.
Másrészt a testvérfalu beépül a lokális történelembe. Az önkormányzatok által kiadott – sokszor turisztikai reklámcélokat szolgáló – helytörténeti kiadványokban, honlapokon fontossá válik a település testvérfalujának a bemutatása, a két közösség jelentősebb találkozásairól való megemlékezés is.
A testvérfalvak közötti kapcsolattartás aspektusait makroszinten vizsgálva azt láthatjuk, hogy politikai tényezők is befolyásolták ezek működését. Nem mellékes, hogy a kezdeti lelkesedést követően, amikor a kormányzat nyugatbarát nyitottságát szerette volna demonstrálni, utat engedett e kapcsolatformák kialakulásának, de miután kiderült, hogy a nyugatiak Romániáról közvetlenül szerzett információi úgymond „rontják az országról kialakult image-t”, megpróbálták visszafogni, sőt, határozottan megakadályozni e kapcsolatformák kiszélesedését, elterjedését.19 Ennek ellenére a rendszerváltozás után formálisan a testvérfalvak közötti kapcsolatépítés jogi támogatottságot kapott. Konkrétan a magyar–román alapszerződés 17. szakasza szerint az illetékes állami szervek minden eszközzel támogatni fogják a kulturális cseréket a kisebbséghez tartozók, a kisebbségek szervezetei és azok között az államok, közösségek között, amelyekhez a kisebbséget történelmi, kulturális, nyelvi és vallási szálak fűzik.20 Az erdélyi testvérfalvak, testvérvárosok, testvérmegyék kulturális, gazdasági modellkövetése a nyugat-európai mintákra vezethető vissza. Az Európai Közösség államaiban a testvérvárosi kapcsolatok egyértelműen nyugat-európai állami politikai érdekből jöttek létre, mivel a kooperációra kényszerülő kormányok elsősorban a háború utáni évek ellenséges hangulatát akarták általuk megszüntetni.21
Úgy véljük, hogy a kettős állampolgárság kudarca kihatással lesz a magyarországi és az erdélyi testvértelepülések közötti viszonyrendszerekre, ám a népszavazás óta eltelt időszak túl rövid ahhoz, hogy tendenciákról, törvényszerűségekről lehessen beszélni. Kérdéses marad, hogy a testvérkapcsolat révén kialakuló gazdasági szövődmények az EU-s csatlakozás után is fontos gazdasági szereplői lesznek-e a valódi integrációra irányuló törekvéseknek.
JEGYZETEK
1. Úgy vélem, hogy megfelelő óvatossággal ebben a témában nyerhetünk információkat a sajtóhíradások nyomán is, főleg a jelenség lokalizálása szempontjából, valamint a testvértelepülések eredményeinek lokális megvalósításaira, az ekkor elhangzott beszédek retorikai szervezésére nézve.
2. Itt főleg a Korunk 1995-ben megjelent Testvérfalvak, testvérvárosok súlypontú számára gondolok. (Korunk 1995. 5.)
3. Lásd Borsos Endre–Csite András–Letenyei László: Rendszerváltozás után. Falusi sorsforduló a Kárpát-medencében. Bp., 1999.
4. Kovách Imre: A mezőgazdasági privatizáció és a családi farmok jövője Közép- és Kelet-Európában. Korunk, 1995. 5., 81.
5. A lokalitás fogalmát az Arjun Appadurai által ajánlott értelemben használom, aki ez alatt mindenekelőtt kapcsolatokat és kontextusokat – és nem fokozatokat vagy térbeliséget – ért; olyan összetett fenomenológiai minőséget, melyet a társadalmi közvetlenség érzete, az interaktivitás technológiái és a viszonylagossá vált kontextusok közötti kapcsolatsor hoznak létre. (Arjun Appadurai: A lokalitás teremtése. Regio 2001. 3. 3–32.)
6. Szabadság, 1997. december 1.
7. A dolgozat megszületéséhez a Szabó Á. Töhötömmel való beszélgetések is hozzájárultak, a kiemelt terminusért is neki tartozom köszönettel.
8. Idézi Havasréti József: A Sziget Kulturális Fesztivál mint turisztikai jelenség. In: Fejős Zoltán–Szijártó Zsolt (szerk.): Turizmus és kommunikáció. Tabula könyvek 1., Bp.–Pécs, 2000. 39.
9. Lásd Fejős Zoltán: „Hordák és alternatívok”? A turizmus néhány újabb megközelítése. In: Uő. (szerk.): A turizmus mint kulturális rendszer. Bp., 1998. 5.
10. Magyari Nándor László: Testvérfalvak, testvérvárosok. Korunk 1995. 5., 5.
11. Mary Douglas: Egy étkezés megfejtése. In: Rejtett jelentések. Osiris Kiadó, Bp., 2003. 289.
12. Romániai Magyar Szó, 2001. december 18.
13. Idézi Fejős: i.m.
14. Vö. Kapitány Ágnes–Kapitány Gábor: Nemzeti és politikai szimbólumok változásai a 20. században. In: Voigt Vilmos–Balázs Géza (szerk.): A magyar jelrendszerek évszázadai. Bp, 1998. 141.
15. Marcel Mauss: Szociológia és antropológia. Osiris Kiadó, Bp., 2000. 197–198.
16. Lásd Benedek H. János: Turizmus és helyi társadalom. A faluturizmus esélyei a Székelyföldön egy konkrét példa tükrében. In: Fejős Zoltán (szerk.): A turizmus mint kulturális rendszer. Bp., 1998. 109.
17. Wilhelm Gábor: Az út vége? Turizmus, kultúra és identitás Lijiangban. In: Fejős Zoltán–Szijártó Zsolt (szerk.): Turizmus és kommunikáció. Tabula könyvek 1., Bp.–Pécs, 2000. 233.
18. Vö. Pierre Bourdieu: Gazdasági tőke, kulturális tőke, társadalmi tőke. In: Angelusz, R. (szerk.): A társadalmi rétegződés komponensei. Új mandátum, Bp., 1997.
19. Magyari: i.m. 5–6.
20. Ennek nyomán „több erdélyi város testvérvárosi szerződést kötött anyaországi városokkal vagy olyan külföldi helységekkel, amelyekben szintén laknak kisebbségek.” (Fábián Gyula–Ötvös Patrícia: Kisebbségi jog. Komp-Press Kiadó, Kv., 2003. 241.)
21. Hajdú Farkas–Zoltán: Európa régiókból áll. Korunk 1995. 5., 9.