Ásatások az autópálya nyomvonalán Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Kelet-Közép-Európa országainak közös és halaszthatatlan feladatot jelent úthálózatuk korszerűsítése és kibővítése (úgy is fogalmazhatunk, hogy a térségben tapasztalható közlekedési érszűkület orvoslása), mert csakis így tudnak majd igazán bekapcsolódni az Európai Unió „vérkeringésébe”. Az elmaradás, mint tudjuk, egyáltalán nem csekély mértékű, ezért a felzárkózás az adott ország közútjainak pillanatnyi állapotától függően akár több évtizedes feladatot jelenthet, nem is beszélve az eurómilliárdos ráfordításokról. Érvényes mindez Romániára és Magyarországra egyaránt, s bár az utóbbi jelentősen jobban áll e téren, tennivaló bőven akad az ő háza táján is. A kérdés súlyát jelzi, hogy az útépítések ügye mindkét országban a politikai hatalom megszerzésének függvényévé s egyben a megtartását is nagymértékben befolyásoló egyik fontos tényezővé vált. A választási kampányok során beígért több száz kilométeres, vadonatúj úthálózat képe többnyire hamar szertefoszlik, csak a téma marad örökzöld mint a szavazatszerzés egyik kiapadhatatlannak vélt forrása. Ezért folydogál hát kissé nehézkesen az új utak építése, illetve a nyomvonalaknak az építést megelőző régészeti feltárása.

Írásom tárgya a Magyarország északkeleti sarkában elterülő Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén folyó autópályás ásatások rövid ismertetése azzal a céllal, hogy az olvasó betekintést nyerjen a régészeti ásatások e „nagyipari” változatának munkamenetébe, és tudomást szerezzen néhány jelentősnek mondható eredményéről. Miért éppen az említett terület e beszámoló tárgya? Választásom egyik oka (a személyes érintettség mellett )1 a megye földrajzi fekvése. A Szatmár megyével közvetlenül határos területet szeli majd át az M3-as autópálya Ukrajnába tartó szakasza, és ha nem is a megye területén, de annak közvetlen közelében tűzik ki a Románia irányába tartó elágazás végleges nyomvonalát (ezzel kapcsolódhat össze az észak-erdélyi autópálya). A nemrégiben elkészült terv szerint ugyancsak itt haladna át a Budapestet Odesszával Nyíregyháza–Szatmár–Nagybánya vonalon összekötő autópálya. Előbb-utóbb tehát itthon is érdekessé válnak azok a tapasztalatok, melyeket a határ túloldalán dolgozók szereztek. Összekötő kapocs továbbá az is, hogy a nyíregyházi Jósa András Múzeum égisze alatt a Szatmárnémeti Megyei Múzeum közvetítésével jelentős számú romániai régész működött és működik közre a megelőző régészeti feltárásokon és az azt követő anyagfeldolgozási folyamatokban.2  Írásomban igyekszem összefoglalni egy autópályás ásatás munkamenetét és módszereit, valamint a tavaly elkezdődött ásatások jelentősebb eredményeit.

A megye területén folyó útépítésekhez kapcsolódó régészeti munkálatok 2003 őszén kezdődtek el a Nemzeti Autópálya Rt. és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Múzeumok Igazgatósága között létrejött szerződés alapján, első fázisban a kijelölt nyomvonal terepbejárásával. A terepbejárás, más néven felszíni anyaggyűjtés a régészeti lelőhelyek felkutatására és azonosítására irányuló leghatékonyabb módszer. Tavaszi és őszi időszakban végezhető igazán hatékonyan, amikor a friss szántás barázdáit végigjárva könnyedén rá lehet bukkanni az eke által kivetett leletekre. A terepbejárás főleg települések felkutatásában nyújt segítséget, mivel a kis mélységben húzódó korabeli járószintből előkerülő leletek (túlnyomó részben kerámiatöredék) pontosan elárulják hollétüket, és a begyűjtött anyag vizsgálatával többnyire koruk is meghatározható. A terepbejárások hatékonysága erősen függ a résztvevők számától, mert – akárcsak a vadászat esetében – a    terep-bejárásokról is elmondható, hogy minél több a „hajtó”, annál nagyobb területet lehet alaposan átfésülni, s ily módon a felhajtott leletek száma potenciálisan nő. A telepek felkutatásánál nehezebb, sokszor lehetetlen feladatot jelent a hozzájuk tartozó temetők előzetes behatárolása, mivelhogy a sírokat (az adott történelmi kor szokásainak megfelelően) általában a járószintnél jóval mélyebbre ásták, így kicsi az esélye annak, hogy a maximum 50–60 cm mélyen szántó eke megbolygassa ezeket, s árulkodó leleteket hozzon felszínre. Ezért a kutatók sokszor sötétben tapogatóznak, és más, a terepbejárásnál körülményesebb módszerek segítségével próbálkoznak fényt deríteni egy-egy temető hollétére. Ilyen módszer például a kutatott terület ún. „szondázása”: az érintett területet, vagy akár a nyomvonal teljes hosszát átszeljük egy (szükség szerint több) kutatóárokkal, s így nagy eséllyel kiderül, hogy mit rejt magában a föld.

Az utóbbi évtizedekben jelentős eredményeket hozott a régészeti lelőhelyek felkutatásában a légi fotók és a műholdas felvételek elemzése. Így gyakorta kitűnően kivehetővé válnak a szabad szemmel nem észlelhető tereptárgyak. További, ritkábban használt módszer lehet a fémkeresővel végzett kutatás. A műszer a szántásnál mélyebben képes különböző fémek kimutatására, alkalomadtán egész lelőhelyek nyomára vezetheti a kutatókat. Sajnos ez  a  módszer a törvényi tiltás hiánya miatt az utóbbi időben mind nagyobb népszerűségnek örvend a fekete műkincs-kereskedelmet kiszolgáló kincskeresők körében, kiknek tevékenysége felmérhetetlen károkat okoz a régészeti emlékanyagban.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén a 2003–2004. év folyamán tizenöt kilométernyi útszakasz bejárását végeztük el különböző, általában 100–150 méter között változó szélességű sávban, s ennek eredményeként tizenhat lelőhelyet sikerült azonosítanunk.3 A terepbejárások eredményességét jelzi, hogy a későbbiekben elvégzett ásatások során csupán két esetben bizonyult „üresnek” a korábban lelőhelyként meghatározott terület, illetve ugyancsak két esetben bukkantunk korábban nem észlelt lelőhelyekre. Az erőteljes talajmozgással jellemezhető vidéken ez igen komoly eredménynek számít, hisz a futóhomok gyakran alaposan beterítette az egykori falu helyét.

A leglátványosabb és a közérdeklődésre is leginkább számot tartó munkafázis a régészeti ásatás. A feltárások 2004. március 16-án kezdődtek, és december elejéig megszakítás nélkül zajlottak, amikor a nagyobb hóhullások és a fagy beállta lehetetlenné tette a további terepmunkát. Az ásatási év folyamán tizenhat lelőhelyet sikerült feltárnunk a Nyíregyházát keletről elkerülő tervezett út nyomvonalán és további kettőt a 4-es főút Székelyt elkerülő szakaszán.4 Első lépésben a „humuszolással” megtörtént a termőréteg eltávolítása az ásatási felületről. A művelet célja, hogy a humuszréteg alatt húzódó, többnyire egynemű altalajban rátaláljunk a régészeti jelentőségű beásások foltjára. A többnyire jól észlelhető elszíneződések úgy keletkeznek, hogy a különböző korú beásások (házak, sírok, tárológödrök, szemétgödrök stb., a továbbiakban régészeti objektumok) több, egymástól eltérő színű talajréteget vágnak át, s visszatemetődés után a már összekeveredett s ezáltal színében is megváltozott „betöltés” elüt a környezet színétől. Az így keletkezett foltok pontosan megadják az objektumok háromdimenziós formáját, így ezek határát követve úgymond „kibontjuk” az objektumokat.

A humuszolás a felület nagysága miatt gépi erővel történik, szemben a korábban megszokott ásós-lapátos módszerrel. A gépi munka hátránya, hogy a megfigyelések felszínesebbek, ezzel szemben összehasonlíthatatlanul gyorsabb, mint a hagyományos módszer, mely a szóban forgó, nagy kiterjedésű felületeken nem alkalmazható. A humuszolás végeztével elkezdődhetett az előkerült objektumok feltárása, ennek során a régészeket ásatási technikusok (rajzolók, fotósok, egyetemi hallgatók) és a földmunka zömét elvégző ásatási munkások seregei segítik.

Első lépésként az előkerült objektumok egytől egyig számot kapnak, melyek alapján a későbbiekben   azonosítani lehet őket. Feltárásuk az objektum jellegének függvényében fokozatosan, többnyire két ütemben történik. Előbb „félbe bontjuk” őket, azaz a gödörnek csak az egyik felét ássuk ki, a másik felét pedig függőlegesen leegyenesítve ún. metszetfalként meghagyjuk. A metszetfalban jól kivehető betöltődési rétegek alapján a régész következtetni tud az objektum „történetére”. A metszetfal fotózása, rajzolása, illetve leírása után sor kerül az objektum egészének kibontására, amit újra az előbb felsorolt dokumentációs sor követ. Végezetül térkép készül az előkerült objektumok egymáshoz viszonyított helyzetéről, és többnyire az ásatás legvégén kerül sor a légi fotók elkészítésére. Az előkerült leleteket az illetékes múzeumba szállítjuk, ahol restaurálásuk után leltárba kerülnek, és megkezdődhet a tudományos feldolgozásuk.

A közvélemény egy részében meggyökeresedett (és a régmúltat tekintve sajnos megalapozott) az a tévhit, hogy a régészet egyenlő a kincskereséssel, gyűjtögetéssel (kollekcionálással), illetve hogy a régész tevékenységi köre az „áskálódással” és a begyűjtött leletanyag szebb darabjainak kiállításával kimerül. A régészeti ásatás csak egyik összetevője a régész munkájának, melynek célja elsősorban a feltárt lelőhelyek értelmezése és az adott kor mindennapjainak rekonstruálása, természetesen az ásatási leletanyagnak és előkerülési körülményeinek tükrében. Az a régészeti lelet, melynek nem ismerjük a lelőkörülményeit (a pontos lelőhelyet, annak jellegét, az objektumot, melyből előkerült, a kísérő leleteit stb., stb.), egy nagy kirakójáték magányos mozaikszemévé válik, és tudományos szempontból igencsak sokat veszít az értékéből, mivel megszűnnek azok az összefüggések, melyek segítségével többnyire élet varázsolható az önmagában csupasz tárgy köré.

Visszatérve a 2004. év feltárásaira, a mintegy 328 463 négyzetméteren (33 ha) elterülő tizenkilenc lelőhelyen5 5182 régészeti objektumot sikerült feltárnunk.

Az előkerült telep- és temetőrészletek a neolitikumtól az Árpád-korig terjedő időszakot szinte teljességében lefedik. Újkőkori házakat, sírokat és különböző rendeltetésű telepobjektumokat bontottunk ki három lelőhelyen. A leletanyag alapján az említett területeket részben a Szamos-vidéki festett kerámia, részben az alföldi vonaldíszes kerámia kultúrájához sorolhatjuk.6 Tudományos szempontból különlegesen nagy értéket képvisel az egyik neolit kút farönkből kivájt bélése, amely a magas talajvízszintnek köszönhetően majdnem teljes épségében megőrződött. Rézkori emlékek ugyancsak több helyen kerültek elő. Közülük az egyiken a késő rézkori teleprészlet említésre méltó lelete az egyik gödörben talált, öt darabból álló edénydepó.7  A feltárt lelőhelyek jelentős részén (összesen kilencen) azonosítottunk nagyszámú – és esetenként igen nagy jelentőségű – bronzkori leleteket. Öt sír, három lakóház és több száz különböző funkciót betöltő telepobjektum mellett figyelmet érdemel az egyik lelőhelyen előkerült, első látásra egyszerű tárológödör. Ez a gödör nyolc teljesen ép, a bronzkor végére – a vaskor elejére datálható edényt rejtett magában.8 A bronzkori emlékek legjelentősebbike egy méreteit tekintve egyedülálló, valószínűleg védelmi célokból épített védmű, melynek impozáns árokrészletét tártuk föl. A két méter mély és néhol több mint két és fél méter széles árkot a mélyéből előkerült középső bronzkor végi – késő bronzkor elei ép edények és egy balta öntőmintája keltezi a Kr. e. 12. századra.9 A kérdés, hogy kik ellen kényszerültek az itt élők ilyen példátlan méretű védelmi rendszer építésére – melyhez talán csak a jóval később kiépített Csörsz-árok hasonlítható10– egyelőre megválaszolatlan.

Kilenc hamvasztásos kora vaskori sír és a hozzájuk tartozó településrészlet került elő egy másik lelőhelyen, két késő vaskori ház egy következőn. Ezek jelentőségét elsősorban az adja, hogy hasonló korú feltárások csak nagyon kis számban folytak a megye területén. A késő vaskori házban összegyűjtött kerámia fazekaskemence közelségére utal – Szabolcsban ez az első ilyen leletegyüttes.

Az átvizsgált területeken messzemenően a császárkori (ezen belül is az iráni nyelvű szarmatákhoz köthető) anyag fordult elő a legnagyobb számban: kilenc lelőhelyen összesen nyolcvannyolc sír, hatvankilenc ház és ezernyi más objektum (főleg gabonatároló gödör és kút) került napvilágra. Sokatmondók az erre a korszakra keltezhető fonott sövényfalak, melyeket egy szarmata telep kútjaiban fedeztünk fel. A korábban már említett neolit kút fabéléséhez hasonlóan a magas talajvíz ezeket is csaknem tökéletesen konzerválta. A tizennégy-húsz darab vastagabb átmérőjű cövek közé font sövény megóvta a kutakat az idő előtti beomlástól. A felfedezés értékét növeli, hogy tudomásom szerint a korszakból hasonló lelet még nem került elő. A sekély mélységben feltörő talajvíz konzerválta ugyan a faszerkezetet, de egyben sajnos megakadályozta a kutak maradéktalan feltárását. Pedig a kutaknak alighanem a legalján heverhetnek a legsokatmondóbb darabok: a belepottyant edények, vödrök, talán még ékszerek is.

A korai népvándorlás kor leletei közül kiemelendő az egyik telepgödörből előkerült, aranylemezből készült, poncolt, pikkely mintával díszített hun nyeregkápaveret. Sajátos, hogy magának a telepnek sem az objektumai, sem a tárgyai nem utalnak gazdagságra. Egy átlagosnak tűnő falu unikális leletéről beszélhetünk, mely egyúttal ékes bizonyítéka annak, hogy a már említett szarmaták megélték a hunok hódítását. Igen szegényesek azok a temetkezések is, amelyek ugyanerre az időszakra – azaz az 5. századra – keltezhetők. 2004-ben Székely határában egy hasonló korú ház örvendeztetett meg minket.

Kora avar sírokat sikerült feltárnunk Tiszavasváriban, a Wienerberger Téglagyár egyik leendő bányájának területén, s bár a feltárás nem kapcsolódott a tárgyalt útépítésekhez, csodálatos leletanyaga miatt figyelmet érdemel. Az ásatás legfőbb eredményeként könyvelhető el a négy kora avar sír feltárása, melyek közül kettőből kiemelkedően gazdag leletanyag (ezüst fülbevalók, gyöngysorok, két bizánci aranyszolidusz, egy kék színű üvegből öntött, monogramos exágium [próbasúly], díszített csontlemez, aranyozott ezüst kantárveretek, zabla, kengyelpár stb.) került elő. Temetéskor a két gazdag halott mellé megnyúzott birka bőrét, az egyikbe megnyúzott ló bőrét helyezték el.11 A temetkezések további érdekessége, hogy a Tiszavasvári határban már korábban feltárt két lelőhely mellett12 Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén a kora avar kor egyedüli emlékei a most feltártak, gyaníthatóan a kaganátus északnyugati gyepűterületére vezényelt, határőrzéssel megbízott katonai arisztokrácia emlékei.

A Nyírtura határában feltárt ötvenöt sírból álló temető a Kárpát-medence egyik legkeletibb késő avar lelőhelye. Ritka szerencse, hogy a telephez tartozó temető is előkerült. Maga a telep négy házból és további telepobjektumokból állt. Leletanyaga szegényes, kevés kerámia és nem túl sok állatcsont fordult elő. Utóbbiak beható vizsgálata alapján felmerült annak a lehetősége, hogy pl. enyvkészítéssel foglalkoztak az itt élők.13 Kerámialeletei alapján ugyancsak a 7. század végére, a 8. század elejére datálható a székelyi határban kiásott tizenhat ház egyike. Az Árpád-kor időszakát húsz ház reprezentálja a tavalyi ásatási anyagból. Közülük a székelyi ásatáson feltárt tizenhat ház egy része már a 9. század elejétől (a fentebb említett avar kori veremházat figyelembe véve akár a kései avar kortól) az Árpád-kor végéig használatban lehetett. Az eddig rendelkezésünkre álló kevés bizonyíték egyike ez arra nézvést, hogy az avar kori lakosság megélte a Felső-Tisza-vidéken az Árpád-kort.

Az ásatások befejeztével elkezdődött a részben már restaurált leletanyag leltározása, tudományos feldolgozása és a teljes  ásatási dokumentáció digitalizálása.

Egy év munkáját összegezve elmondható, hogy a múzeum életében valóban új időszak nyílt az útépítések elkezdésével, s ennek eredményeként a korábbiaknál nagyságrendekkel több időt és energiát vesz igénybe az óriásira duzzadt régészeti munka elvégzése. Összehasonlításként elég azt figyelembe venni, hogy míg a kilencvenes években ugyanez a múzeum összesen négy régészt foglalkoztatott, és az ásatási szezon évente nem volt több egy-két hónapnál, mára a terepmunka elvégzése nyolc hónapig tart, és átlagosan tizenkét régész állandó felügyeletét igényli. Szerencsére a törvény által garantált anyagi ráfordítás következtében a munkában nincsenek fennakadások, és az anyagfeldolgozás is a feltárásokkal párhuzamosan haladhat. A megyét átszelő, óriás méretű „kutatóárkokból” pedig soha nem látott mennyiségben bukkannak fel a múlt szunnyadó emlékei, egyre pontosabb képet festve a Nyírség történetéről.

JEGYZETEK

  1. Ásatásvezető régészként 2004 áprilisától magam is tagja vagyok a megyében dolgozó régészeti kollektívának.

  2. A 2004. évi ásatásokon részt vevő, részben azokat vezető hazai és anyaországi régészek: Ciprian Astaloş, Gindele Róbert,  Liviu Marta , Szőcs Péter Levente, Cristian Virag – Szatmárnémeti; Kádas Zoltán – Nagykároly; Dan Pop  – Nagybánya; Dan Băcueţ-Crişan, Sanda Băcueţ-Crişan, dr. Ioan Bejinariu, dr. Alexandru Matei, dr. Horea Pop – Zilah; dr. Székely Zsolt – Sepsiszentgyörgy; Angel Istrate – Brassó; Dan Sana – Nagyvárad; Gergely Balázs – Kolozsvár; dr. Almássy Katalin, Babolcsi Andrea, dr. Istvánovits Eszter, Jakab Attila, dr. Kurucz Katalin, Nagy Márta, dr. Németh Péter, Pintye Gábor, Scholtz Róbert – Nyíregyháza. Berendi Erzsébet (geológus), Vremir Mátyás (paleontológus) – Kolozsvár, Szinyéri Péterné (restaurátor), dr. Szathmáry László, Turtóczki József  (antropológusok), Veszprémi László (geodéta).

  3. A bejárt terület a Nyíregyházát keleti irányból elkerülő főút nyomvonalán, Császárszállástól Nyírturáig tartó szakasz. 2004-ben az ásatások is ezen a részen folytak.

  4. Itt kell megjegyeznem, hogy az eredeti elképzelések szerint ennél jóval hosszabb útszakaszon kellett volna megtörténnie az előzetes feltárásoknak, azonban a terület átadása a Nemzeti Autópálya Rt. részéről mindvégig akadozott.

  5. A Tiszavasváriban feltárt 36 objektummal együtt. A Tiszavasvári határában folytatott feltárás ugyancsak egy nagyberuházáshoz – de nem az autópályához, hanem egy téglagyár építéséhez – kapcsolódott.

  6. A legkorábbi időszak régészeti kultúráit még nem tudjuk népekhez kötni. Így ezek vagy jellegzetes leleteik, vagy egy-egy lelőhely után kapják a nevüket.

  7. A kizárólag edényekből álló „gyűjtemény” a késő rézkori ún. badeni kultúra időszakára keltezhető.

  8. A Gáva kultúra edényei közül a legnagyobb középen, szájával lefelé állt, a többi szépen elrendezve körülötte, szájjal felfelé. Aligha tévedünk, ha valamiféle rituális cselekedetre gondolunk helyzetük alapján.

  9. Talán a Berkesz kultúra leletegyüttese.

10. Az eddigi kutatás alapján a IV. század legelején épült sáncrendszer az egész Alföldet átíveli.

11. A végtagcsontok és a koponya pozíciójából, valamint abból, ahogyan a lószerszám díszei elhelyezkedtek a sírban, megállapíthatjuk, hogy valóban belehelyezték a sírba az állatok bőrét.

12. Tiszavasvári-Koldusdomb és Tiszavasvári-Eszenyi telek lelőhelyek.

13. Vremir Mátyás hipotézise.