Csukov, Vladimir 1960-ban született Athénban. Damaszkuszban végzett, politikatudomány szakon. Politológus és az iszlám vallás szakértője, a Várnai Szabadegyetem tanára. Főbb művei: A politikai gondolkodás története (1995), Iszlám fundamentalizmus (2004).

A kisebbségek politikai hatalomban való részvétele attól függ, hogy a többség hogyan fogadja őket, illetve attól, hogy a közvélemény miként viszonyul hozzájuk. Ezért szükséges a kisebbségek eredeti profilját megrajzolni s ezt a nemzeti látásmód felől szemlélni. Mivel utóbbi háttere eléggé szubjektív, politológusként azokkal a kritériumokkal foglalkozom, melyek közvetve vagy közvetlenül kapcsolatban állnak az „etnikai csoport” fogalmával, melyet egyrészt politikai szervezetként, másrészt a „tárgy– alany” kettősségeként értelmezünk. Írásom célja megmagyarázni az „etnikai toleranciának” nevezett bonyolult jelenséget, az államhoz való „politikai hűség” fogalma segítségével. Mivel a bolgár államiság tradíciója egyedül a vezető etnikum (a bolgárok) által vált fokozatosan intézményesítetté, a bolgárok azon kisebbségi etnikumokhoz való viszonyában, amelyek évszázadokon keresztül bolgár területeken éltek, az alábbi jellegzetességeket különböztetjük meg:

1. A 15 000-nél nagyobb létszámú csoportokat veszik figyelembe. E körülmény folytán a nyilvánosság valódi tárgyából egy esetleges politikai téma lesz a belpolitikai játszmában, a helyi választási rendszer specifikumából fakadóan.  Az ennél kisebb létszámú kisebbségeknek pedig a demokratikus díszlet szerepe jut, s így ezek kénytelenek nagy erőfeszítéseket tenni kulturális identitásuk fejlesztésére.

2. A vallás rejtett és „ösztönös” sajátosság, de serkentőleg a többség hat rá, ugyanis a bolgár közvélemény gyakran nem tesz különbséget etnikum és vallás között. Tudat alatt a bolgár többség az ortodox egyház intézményét az állammal és az államiság tradíciójával azonosítja, mert az évszázadok során döntő szerepe volt a bolgár államépítés megszilárdításában (főleg a Török Birodalom idején).1

3. A bolgár államhoz való politikai hűség bizonyításának a közös történelmi sors egy másik eléggé fontos jegye. Ez mindkét fél esetében érzékelhető: mind a nemzetállam építésében való részvétel, mind annak a nyilvános hatásnak a szintjén, mely az illető kisebbség vértanúképzetének megalapozási folyamatához kapcsolódik. Más szóval a közös, a bolgár többség számára is azonos ellenségtől elszenvedett hosszas üldöztetéssel függ össze.

4. Az anyaország megléte rejtett összetevő, mely hallgatólagos hatást gyakorol, s általában bölcsességet, önfegyelmet, valamint ösztönös tiszteletet feltételez az állam, mint politikai intézmény és csoporton belüli mozgósító tényező iránt. Az anyaország a megfelelő kollektív politikai kultúra nevelési és magatartásbeli imperatívuszaként is felfogható. Tehát annak vagyunk a tanúi, hogy a főbb bulgáriai kisebbségi csoportok széles skálájú magatartás-változatokkal fogadják az állammal való kapcsolatot. A törökök az államhoz legjobban kötődő etnikumok közé tartoznak, mert még mindig a saját nagy birodalmukról ábrándoznak. Az örmények ösztönösen kapcsolódnak saját mártír szülőföldjükhöz, Örményországhoz, míg a zsidók a vértanú Izrael államhoz. Ezzel szemben a roma közösség soha nem hozta létre a saját államát. Ez a körülmény az egyik fő oka a cigány közösség társadalmi integrációra való gyenge képességének.

A fenti metodológiai osztályozás alapján nagyjából a következő kisebbségi csoportok vázolhatók fel:

1. A „láthatatlan” vagy a bolgár társadalomba legjobban integrált kisebbségeket a görögök, a karakacsányok, a vlachok és az arománok alkotják. G. Valchanova bolgár kutató „megalapozatlan kisebbségeknek” nevezte őket. E sajátos státusuk különböző okok és körülmények következménye. Elemzésünk megkönnyítése érdekében a fent említett kisebbségi közösségeket két különböző, egymással összefüggő csoportként vizsgáljuk meg.

A. Bizonyos fokig a görögök és a karakacsányok monolit kisebbségi csoportként foghatók fel, ugyanis mindkettő görögül beszél. Mindamellett mindkettő igen változatos szociális környezetből származik, így ez a körülmény igencsak befolyásolja egymástól eltérő szociális és politikai magatartásukat. A görögök városlakó közösséget alkotnak, melynek a legfőbb jellemzője a „kisebbség nélküli identitás”. Az 1992-es népszámlálás szerint 4930 bolgár állampolgár vallotta magát görögnek.2 Úgy tűnik, a görögök az etnikai identitást személyes választásnak, míg kisebbségi státusukat „szociális és kulturális, megfelelő nyilvános és politikai következményekkel járó konstrukciónak” tekintik. Valószínűleg azért nem alapították meg saját kulturális szervezeteiket, mert a „kisebbség” megnevezés az ország „másodrangú” népeivel való közvetlen önidentifikáció premisszája. Végül pedig a görögök kisebbségi státust igényelnek az országon „kívül” – Görögországban, míg az országon „belül” – Bulgáriában – eltitkolják azt.

A karakacsányok száma a görögökéhez hasonló. A már említett népszámlálás alapján 5144 karakacsány él Bulgáriában. Ezzel egy időben néhány kutató szerint a számuk 10–12 ezerre tehető. Az előbbi közösséggel ellentétben ők hegyvidéken élnek, főleg falvakban.3 Egészében véve ez a közösség a legstrukturáltabb és legöntudatosabb kisebbségként határozza meg magát. Talán a csoporton belüli összetartó érzéseket a nomád származás és a bulgáriai hegyi lakosság (törökök, pomákok, bolgárok) életstílusától való nagymértékű különbözőség táplálja. A karakacsány etnikai identitás háromrétű: karakacsány, görög (akik magukat „igazi” görögöknek tekintik) és bolgár. A közös ortodox vallás, a hosszas egymás mellett élés és a bolgár többséggel szembeni alacsonyabbrendűségi érzés nagymértékben meghatározza a szóban forgó etnikum csoporton belüli mozgósítási lehetőségét és az országos politikai életben való részvétel fokát. 1991-ben létrejött a bulgáriai Szlivenben a Karakacsány Kultúra és Felvilágosodás Egyesülete. Gyorsan növekedett, és 1995-ben átnevezték Szövetségnek, mert a legnagyobb központ körül 15 fiók jött létre. Érdekes, hogy a Karakacsanov családnév (ami karakacsány rokonságot jelent) igen gyakori a bolgár politikai elit körében. A legfontosabb politikai pártok közül kettőnek is az elnöke a Karakacsanov nevet viseli.4

B. Az arománok és a vlachok alkotják a másik kisebbségi csoportpárost, mely kapcsolatban áll a Bulgáriával szomszédos országokkal, ez esetben Romániával. Úgy tűnik, hogy e két közösség között is a már tárgyalt kisebbségi csoportokéhoz hasonló viszony jött létre. Az arománok falusi környezetben élnek. Az egykori nomád életmód következtében szétszóródtak az ország területén, míg a vlachok többnyire városokban tömörülnek, a Duna mentén és főleg Vidinben. Az 1992-es népszámláláskor a 7650 románul beszélő közül 2491 ember vallotta magát arománnak (0,09 százalék). Toma Kiurkcsiev, az Aromán Egyesület elnöke lépéseket tett a vlachok szervezetével való hivatalos egyesülés érdekében. Mindkét fél célja a kulturális identitás megőrzése, a Szófiában létrejött román iskola segítségével. Ezzel egyidejűleg az Aromán Egyesület elindította a Tempul című folyóirat publikálását, és kapcsolatba került az Európai Etnikai Közösségek Szövetségével, melynek székhelye a németországi Freiburgban  van. Ami a vlachokat illeti, számuk eléggé hozzávetőleges. 1992-ben 5159-en vallották magukat vlachnak, s ők a bolgár társadalomba legjobban integrált etnikumnak tartják magukat. A vlachok nem tekintik „vegyesnek” a bolgárokkal történő házasságot, mint például a cigányok vagy a törökök esetében. Ezzel szemben azonban az idősebb generáció igyekszik megőrizni a román nyelv használatát. Ha valaki megkérdi tőlük: „Kik vagytok?”, akkor azt válaszolják: „Bolgárok vagyunk, de más nyelvet beszélünk.” Az 1991-ben létrejött Vlach Szövetség foglalkozik a szóban forgó etnikum problémáival. Célkitűzésük a kulturális identitásuk és örökségük megőrzése és fejlesztése.

2. Az úgynevezett „szatellit” kisebbségek csoportja a háttér vagy a választóvonal szerepét játssza a két nagy etnikum, a bolgárok és törökök, illetve a két nagy vallási közösség, a keresztény ortodox és szunnita iszlám között. Ez a csoport eléggé változatos, magába foglalja a tatárokat, a pomákokat (bolgár muzulmánok) és a gagauzokat.

A. A gagauzok alkotják a legkisebb, de etnokulturális szempontból a legbonyolultabb közösséget. Az 1994-es népszámlálás során Északkelet-Bulgáriában 1478 személy vallotta magát gagauznak. E csoport az összlakosság 0,01 százalékát alkotja. Török nyelvjárást beszélnek, ugyanakkor az  ortodox kereszténységet vallják. Úgy tűnik, esetükben a vallás felülkerekedik a nyelven, ugyanis mindig a bolgár társadalmon belüli keresztény kultuszra összpontosítanak. Sőt, a közösség néhány tagja bolgár nacionalistának vallja magát, és aszerint is viselkedik, ha bekerülnek a BSP (Bolgár Szocialista Párt) vagy az UDF (Demokrata Erők Szövetsége) aktivistái közé. Érdekes módon az MRF (Mozgalom a Jogokért és Szabadságért) nem talált támogatókra a gagauz közösségben, és Törökország sem a kedvenc kivándorlási célpontjuk.

B. A tatár közösség az ország török közösségére támaszkodik. Általában intellektuálisan és szervezetileg is vonzódik a török politikai párt, az MRF felé. A Tatarlu családnév igen gyakori az MRF aktivistáinak listáján.5 Az 1992-es népszámlálás szerint 4515 személy tartja magát ehhez az etnikumhoz tartozónak. A bolgár és a török közvélemény ellentétes a tatárok megítélését illetően. Abban az esetben, ha a muzulmán hitet vallják, és nyelvük valamelyik török dialektusból származik, a törökök „hitvány törököknek” tartják őket, míg a bolgárok ösztönszerűen a török „előkelőség” tagjainak tekintik, mivel a legtöbbjük felsőfokú végzettséggel rendelkezik, és a helyi török elit részét képviseli. 1993-ban a bulgáriai tatárok megalapították az Assabay Kulturális és Oktatási Szervezetet, melynek az északkelet-bulgáriai Szilisztrában van a székhelye.

C. A pomákok alkotják a legnagyobb és egyben a legnehezebben azonosítható és kutatható kisebbségi közösséget a „szatellit” csoporton belül. Általában hegyvidéken lakó nép, mely szétszórtan él öt délkelet-európai országban. Nincs népszámlálási adatunk a pomákok számát illetően, mert általában más etnikum vagy felekezet csoportjába sorolják be őket. Például Bulgáriában a pomákokat a 83 százalékot kitevő bolgár etnikumhoz sorolják, de ugyanakkor a 13 százalékot jelentő muzulmán hitet valló csoport elválaszthatatlan részének is tekintik őket. Nem hivatalos statisztikák szerint e csoport tagjainak száma körülbelül 500 000. A délkelet-európai országokban a következő a számarányuk: Albániában 80 000 és 120 000 között, Görögországban 40 000, Macedóniában 40 000, Bulgáriában 150 000 és 200 000 között, Törökországban pedig 100 000 és 200 000 között van.6

A közösségalapítás és az önmeghatározás folyamata eléggé bonyolult a pomákok eredetéről szóló sokféle elmélet miatt (hellenizált trák, arab, török, perzsa, szláv stb. eredetváltozatok léteznek). A pomákok az 1989-es politikai változások után és az úgynevezett „megújulási folyamat” következményeinek köszönhetően a bolgár társadalom legalsóbb szociális fokára kerültek. Preindusztriális jellegű társadalmuk és elszigetelt, hegyi életstílusuk magyarázza a piacgazdaság feltételeihez való gyenge alkalmazkodási készségüket. Ez a közösség szétszakadt, a pomák kerületekben (Szmoljan, Lovecs, Blagoevgrad) az átlagos munkanélküliség nagyobb, mint bárhol az országban. A közösség első reakciója az a kísérlet volt, hogy önmagát politikai tényezőként határozza meg, külön pomák etnikumként. 1992-ben Kamen Burov megalapította a Demokrata Munkáspártot (DPL), de nem sikerült a népes közösséget mozgósítania. 1994-ben a DPL-re 24 000-en szavaztak, ami az összes szavazat 0,1 százalékát teszi ki.7 Úgy tűnik, hogy a kisebbségérzet igen elterjedt a pomákok körében a saját kollektív politikai „szatellitizmusuk” miatt. Például általában a helyi domináns politikai pártokat támogatják: Lovecsben a BSP-t, Szmoljanban az MRF-et, Blagoevgradban az UDF-et.

2001. június 17-én a parlamenti választások során a pomákok egyöntetűen a volt cárra, II Simeonra szavaztak. Mindemellett az ország két vezető etnikumától való megkülönböztetés állandó igyekezetének vagyunk a tanúi. „Itt nem Bulgária van, hanem Pomákia” – hangzott el néhány tüntetőtől  Jakorudában (Szmoljan egyik kerületében), akik ellenezték, hogy a kormány kezdeményezésére drogfüggők számára kórházat építsenek oda. Ugyanakkor kitartanak saját vallási függetlenségük mellett a törökök ellenében. A nagymértékű török dominancia miatt 1993-ban kérvényezték egy második főmufti státus létrehozását Szmoljanban. Hadzsi Musztafa 1998-ban történt főmuftinak való megválasztása után a fenti kezdeményezésüket elvetették, mert ő volt az első pomák képviselő a bolgár főmufti intézményében. 2001 márciusában a szmoljani pomákok megújították követelésüket, miután egy kétes választást követően Hadzsi Musztafát leváltották.

D. A bulgáriai macedónok igen sajátos kisebbségi csoportot alkotnak. „Lázadó” kisebbségnek is nevezhetők, mert az állammal való állandó összetűzéseken keresztül kísérlik meg identifikációjukat. A szomszédos Macedóniával való ellentmondásos történelmi kapcsolatot és az utána következő Macedón Köztársasággal való viharos viszonyt szem előtt tartva nem nehéz megérteni a bolgárok makacsságát a macedón kisebbség elismerését illetően. Az 1992-es népszavazás szerint 10 ezren vallották  magukat macedónnak, míg 9 évvel később (a 2001-es népszámláláskor) e közösség tagjainak száma ezerre csökkent. 1992 júniusában regisztrálták az első macedón politikai szervezetet TMO „Ilinden” (Ilienden Hagyományos Makedón Szervezet) névvel, de később Ivan Tatarcsev főállamügyész közbelépésére megszüntették. 1998-ban újra bejegyezték magukat OMO „Ilinden” – PIRIN (Egyesült Makedón Szervezet – Ilinden – Gazdasági Fejlődés és Lakosságintegrálás Pártja) név alatt, és 1999-ben a polgármesteri és helyi tanácsosi jelöltjeire körülbelül 3000-en szavaztak. Az Alkotmánybíróság 2000 áprilisában betiltotta e politikai párt működését.

A tiltott politikai szervezet vezetői még mindig számos újságot adnak ki mindkét nyelven, de számolniuk kell a rendőrség ellenintézkedéseivel, illetve a VMRO (Belső Makedón Forradalmi Szervezet) aktivisták erőszakos megnyilvánulásaival. Érdekes módon a VMRO ideológia az OMO „Ilinden” – PIRIN egyik alternatívájaként jött létre. Mindkettő Blagoevgrad kerületéből származik, de míg a VMRO Macedóniát a bolgároknak igényli, addig az OMO Bulgária délnyugati részét Macedóniához szeretné csatolni.

3. „Számon tartott kisebbségek” azok az országon belüli etnikai közösségek, melyeket a közvélemény valóban kisebbségként kezel. A legnagyobb lélekszámú és legfontosabb csoportokat két alcsoportra oszthatjuk, viszonyítási alapul véve e csoportok hazai, ösztönszerű megítélését vagy a többség-kisebbség kényes viszonyát. Az első alcsoportba az úgynevezett „pozitív kisebbségek” tartoznak, melyeknek a hatalomban való részvétele nagyobb mértékű, mint azt a csoport tagjainak száma indokolná. Ennélfogva eltérés van a társadalmi súlyuk és a közigazgatás különböző szintjein való részvételük között. Az örmények és a zsidók nagymértékben jelen vannak a bolgár törvényhozásban, végrehajtásban és a helyi közigazgatásban.

A. Bulgária számos Örményországból érkező örmény emigránshullámot fogadott be a Török Birodalom ideje alatt. Az első hullám a 19. század végén érkezett, a nyugat-örményországi török genocídium után, az utolsó pedig 1920 körül, ekkorra teszik a bolgár kutatók a helyi örmény diaszpóra végleges struktúrájának kialakulását. 1944-ig a bulgáriai örmények három politikai pártot, független egyházat, számos jótékonysági szervezetet, 50 folyóiratot, sport- és cserkészegyesületeket hoztak létre. Az örmények a legnagyobb bulgáriai településeken maradtak: Szófiában, Plov-divban, Várnán, Ruszéban, Sumenben stb. Napjainkban a 15 000 lélekszámot kitevő örmény közösség újjáélesztette a már említett tevékenységeket. Az örmények képviselői jól képzettek, és számos bolgár értelmiségi csoportosulásban vesznek részt. Az örmény közösség fokozatosan felelevenítette a Parekordzagan Pánörmény Jótékonysági Szervezet, a HOM Örmény Kisegítő Egyesület, a Pánörmény Sport Egyesület, a Modern Örmény Történelem Klub tevékenységeit. 1989-ben Plovdiv-ban újra megnyitották az örmény iskolát. 1995-ben örmény filológia fakultás nyílt a szófiai Kliment Ohridszki Egyetemen. Három örmény-bolgár kétnyelvű folyóirat jelenik meg Szófiában, Plovdivban és Burgaszban. Az örmény közösség a legnagyobb számban jelen levő kisebbség a bulgáriai posztkommunista politikai intézményekben. Ennek következményeként folyamatosan ott találjuk őket a törvényhozó és végrehajtó hatalom, illetve a közigazgatás minden szintjén.

B. A helyi zsidó közösség fontos szerepet töltött be a modern  bolgár történelemben. Bulgária volt az egyedüli európai ország, mely a második világháború alatt megmentette saját zsidó kisebbségét a náci deportálások elől. A bolgár állam és társadalom e hőstette ösztönzőleg hatott a zsidók integrációjára és a hatalomban való részvételükre. A legtöbbjük közülük baloldali politikai nézetet vallott, ezért zaklatta őket az 1944 előtti bolgár nácibarát kormány. Az 1992-es népszámlálás szerint 3461 személy alkotta az ország zsidó kisebbségét. Ezzel egyidejűleg a Zsidók Szervezete azt állítja, hogy 6000 ember vallja magát zsidónak. A bulgáriai zsidók számát illetően létezik egy harmadik elképzelés is: a Zsidó Ügynökség képviselője szerint 10 000 bolgár kérhetne izraeli állampolgárságot az izraeli repatriálási törvény alapján.

A bulgáriai zsidó közösség kis lélekszámú, de jól strukturált és jól szervezett. Külföldi segítséggel felújították a szófiai zsinagógát, Délkelet-Európa legnagyobb zsinagógáját, mely azóta is működik. Az 1989-es politikai változások után a bulgáriai zsidók a szakadármozgalmak által jellemzett időszakon mentek keresztül, melyet a bolgár posztkommunista társadalom ideológiáinak radikális ellentétei befolyásoltak. A Zion (Cion Zsidó Bizottság) létrejötte kihívást jelentett a hagyományosan létező Shalom (Shalom Bulgáriai Zsidó Szervezet) szervezettel szemben. Az előbbi azt állította, hogy a demokratikusan gondolkodó zsidókat támogatja Bulgáriában. Úgy tűnik, a belső nézeteltéréseket hamar megoldották, mert a Shalomot a bulgáriai zsidók nagy része elfogadta tiszteletre méltó képviselőjének.

A, „negatív kisebbség” második alcsoportjába a roma és a török közösség tartozik. Őket az ország valódi kisebbségi csoportjainak tekintik: az államnak és a helyi etnikai többségnek igyekeznie kell, hogy e csoportok sajátos problémáit sikeresen orvosolja. A társadalomba való integrációjuk a poszttotalitárius Bulgária egyik legfontosabb, békével és fejlődéssel kapcsolatos kihívását jelenti. A nemzetközi közvélemény szintén ösztönözte e kisebbségek problémáinak megoldását.

C. A roma közösség a legheterogénebb kisebbségi csoport. Az elismert bolgár romakutatók azon a véleményen vannak, hogy a „közösség” megnevezés ez esetben eléggé hipotetikus, mert a csoporton belüli eltérések súlyosabbak, mint a cigányok és más helyi etnikai csoportok közötti diszkrepancia. Eléggé nagyszámú alcsoportok jöttek létre a széles cigány közösségen belül, olyan csoporton belüli karakterológiai különbségek megerősödésének következtében, mint a vallás (muzulmán, ortodox, protestáns), anyanyelv (széles skálájú roma dialektusok, török, bolgár, vlach stb.), hagyományos foglalkozás, letelepedés, életstílus.

A roma kisebbség másik igen problematikus kérdése a lélekszámmal kapcsolatos. A népszámlálások és az Akadémia biztosítanak arról, hogy minden statisztika pontatlan az azonosító eljárás kudarca miatt. 1992-ben a népszámlálás alapján 313 326 személy vallotta magát romának. A belügyminisztérium és a helyi közigazgatás egy 1994-es „nem hivatalos” adata alapján a cigányok száma 577 000, ami az összlakosság 6,45 százalékát teszi ki. A 2001-es legújabb népszámlálás szerint a cigányok száma 370 000. Ez azt jelenti, hogy számuk az összlakossághoz viszonyítva 3,7 százalékról 4,3 százalékra nőtt. Ezzel egy időben Jean-Pierre Liegeois francia kutató, aki 1998-ban külön népszámlálást indítványozott a bolgár roma kisebbség körében, azt hangoztatta, hogy számuk 700 000 és 800 000 közé tehető, ám a helyi cigány közösségek alacsony társadalmi státusa miatt legtöbbjük szívesebben vallja magát bolgárnak, töröknek vagy vlachnak.8

Kiegészítésül szolgáljon néhány adat az említett roma közösség heterogenitásának bizonyítására: 52 százalék városlakó, míg 48 százalék falusi lakosság; ez nagyon pozitív növekedési ráta más etnikumokhoz viszonyítva (például a bolgárok esetében +3 százalékról beszélhetünk az –5,1%-kal szemben). Vallás szempontjából 44 száza-lékuk ortodox, 15 százalékuk protestáns és 39 százalékuk muzulmán.9 Mindamellett úgy tűnik, hogy az utóbbi 4–5 évben a szóban forgó kisebbség erőteljesen törekszik önmaga meghatározására. Ez a tevékenység mind politikai, mind pedig kulturális szinten megnyilvánul. Számos alapítvány és egyesület (Demokratikus Roma Egyesület, Kupate Roma Közösségi Tanács, Egyesült Roma Szervezet, Bulgáriai Roma Konföderáció, Roma Összetartás) az ősi cigány kultúra újjáélesztését célozza meg. Tervezik az 1960-ban bezárt roma színház újjászervezését, a roma írók és költők  művészi tevékenységének a felélénkítését.

A bulgáriai cigányok a törökök közösségi tapasztalatait felhasználva igyekeznek monolit csoportként mutatkozni a politika színterén. Meggyőződésük, hogy a poszt-totalitárius bolgár állam nem fogja megoldani sajátos problémáikat. Egyedül a független cigány politikai érdekképviselet tehet valamit azért, hogy a közösség kivehesse részét az állam és a társadalom ügyeiből. Késve bár, de a romák is politikai pártokat alapítottak. A legfontosabb politikai csoportosulások a Szabad Bulgária, Euroroma, Rodoliubie (Hazaszeretet), Demokrata Jóléti Párt, Április 10. stb. 1999-ben a Szabad Bulgária pártra 89 000 ember szavazott, így meghatározó szerepe volt a regionális választásokkor számos nagy bolgár településen, így Plevenben, Lomban, Pazardzsikban. A csoporton belüli heterogenitás, a családi és a helyi ellentétek miatt a bulgáriai cigányok valószínűleg nem fognak jelentős politikai tényezőt képviselni. Így tehát szociális problémáik megoldásával továbbra is az ország fő politikai erői fognak foglalkozni: az UDF, BSP, MRF, illetve az excár monarchiapárti koalíciója. A fent említett körülmények a közeljövőben nem ígérik a bulgáriai cigányok helyzetének javulását.10

D. A törökök az úgynevezett „bolgár etnikai modell” kezdeményezői és képviselői. Vezetőjük, Ahmed Dogan valósította ezt meg (gyakorlati és elméleti szinten egyaránt), egyéni presztízse folytán, az ország két nagy etnikumának, a bolgárok és törökök békés együttélésének érdekében. Egészében véve a török kisebbség önazonossági érzése és megerősödési folyamata túlmutat az úgynevezett „megújulási folyamat” következményein. Ennek ellenére az eredeti török nevek helyreállításának folyamata még nem ért véget. 2001 márciusában a bolgár parlament megszavazta a törvényt, mely szerint a névváltoztatás az egyén akaratától függ.11 Most így könnyebb és gyorsabb is, és nem gördít bürokratikus akadályokat a személyes választás elé.

Az 1992-es népszámlálás szerint a török közösség tagjainak száma 800 000 volt, míg 2001-re számuk 745 000-re csökkent. Úgy tűnik, az országban létező hátrányos helyzet miatt a Törökországba kivándorlók száma évente 20 000 és 50 000 fő között mozog. Ezzel egyidejűleg az ellentétes tendenciával is szembesülünk, főleg az 1999-es romboló törökországi földrengés és Bulgária schengeni vízummentessége után. Tehát a bulgáriai törökök kivándorlási törvényének könnyű elfogadása hozzájárul egy kettős belső „ego” kialakulásához. „An alwatan”-ról, Nagy-Törökországról álmodoznak, de amint odaérnek, nosztalgiával gondolnak szülőföldjükre, Bulgáriára. A legtöbben azt mondják: „Törökök vagyunk Bulgáriában, és bolgárok Törökországban.” A többség  számára mindkét országban még mindig „mások”. Ezt a feltételezést igazolja, hogy a bolgár törökök mindkét országban tömbben élnek: Bulgáriában délkeleten (Kardzsali) és északkeleten (Sumen, Razgard, Szilisztra), míg Törökországban Bursában, Izmirben és Isztambulban.

A bulgáriai törökök nagyon jól szervezett és fegyelmezett közösséget alkotnak, mely 1990. január 4-én létrehozta saját politikai pártját, Mozgalom a Jogokért és a Szabadságért névvel. A fő politikai erők (UDF, BSP) által kezdeményezett szakadár- törekvések sikertelenek voltak. Az MRF a harmadik politikai párt pozíciójába került, biztosítván Bulgáriában a békés politikai átmenet folyamatát. A bulgáriai törökök nemcsak Ahmed Dogan megkérdőjelezhetetlen személyisége miatt vonzódnak az MRF-hez, hanem amiatt is, mert nem hisznek a bolgár államnak. A törökök a lakosság 8,3 százalékát, a muzulmánok a 13 százalékát teszik ki. Ennek ellenére gyakorlatilag mellőzik őket az állam- és a közigazgatásban. Annak ellenére, hogy 1992-ben az MRF a BSP-vel koalícióra lépve kormányon volt, a törökök tulajdonképpen ki vannak rekesztve a törvényhozó és végrehajtó hatalomból. Ennélfogva a független politikai érdekképviselet marad a leghatásosabb út, amely a kisebbségnek az állami intézményekben való részvételéhez vezet.

László Lilla fordítása

JEGYZETEK

1. 1990-ben egy szakadár Szent Zsinat alakult Maxim pátriárka vezetése ellen. Az egymást követő kormányok mindkét féllel együttműködtek a pillanatnyi politikai helyzetnek megfelelően.

2. Ennek 97 százaléka városlakó, 3 százaléka pedig falvakban lakik.

3. 40 százalékuk városlakó, 60 százalékuk pedig falulakó.

4. Kraszimir Karakacsanov – VMRO (Felvilágosult Nacionalisták) és Alexander Karakacsanov – Zöld Párt.

5. Az egyik leghíresebb MRF aktivista Ibrahim Tatarlu professzor, aki sokszor együttműködött Ahmed Dogan elnökkel, és állandóan szereplője az MRF képviselőlistájának.

6. M. Aposztolov bolgár kutató publikálta e statisztikát a Balkánon élő vallási kisebbségekről a Nemzetek Lapjában, V. 25, 1998.

7. Az úgynevezett Pomák Politikai Párt célkitűzéseit és programját a Standard nevű folyóiratban publikálták (1993. május 25. 251.).

8. További részleteket lásd Balkan Gypsies (Balkáni Cigányok), P.U.F., J.P.Liegeois, 1998

9. További részletek vö I. Toma: The Romas. In: Communities and Identification in Bulgaria. Szófia, 1998.

10. A folyamatos rosszabbodást megerősítik a 2001 július-augusztusában Norvégiába és Belgiumba irányuló, egymást követő migrációs hullámok.

11. Nem szükségesek a bürokratikus procedúrák.