Lapszámunk a vállalkozásokról és a privatizációról szól. Cseke Péter, a szám felelős szerkesztője azt javasolta, kérjünk rövid írásokat a romániai magyar vállalkozóktól. A következő kérdésekre vártuk nálunk gazdagabb honfitársaink válaszait: 1) hogyan lettek vállalkozók? 2) miért éppen azon a területen, amelyen ismertté váltak? 3) melyik volt legnagyobb sikerük, illetve kudarcuk? 3) hogyan (vagy miért nem) támogatják az erdélyi magyar kultúrát? Egyszerű kérdések, mondhatná az olvasó. Mi azt gondoltuk, hogy a vállalkozók (márcsak a reklám kedvéért is!) tolongani fognak, hogy írásuk a Korunk hasábjain megjelenhessen. Tévedtünk.

A több tucatnyi üzletember, vállalkozó, igazgató és igazgatónő közül csupán néhány válaszolt levelünkre. Miért nem írnak? — gondolkodtunk. Talán írtak, talán most postázzák — mentegettük őket. Csakhogy a lapzárta napja vészesen közeledett, tehát nem várakozhattunk tovább. Felhívtam a tisztelt igazgatókat és igazgatónőket, hogy megérdeklődjem: várhatunk-e választ vagy ne is számítsunk ilyesmire? Kiderült, hogy mindannyian megkapták levelünket, de csak ketten vagy hárman olvasták el. Legtöbben azzal védekeztek, hogy nem volt idejük olvasni. Mások „éppen akkor” érkeztek haza. Vagy „éppen akkor” távoztak. Szerkesztőségünk valamelyik tagja annak a gyanújának adott hangot, hogy a vállalkozók nem írnak és nem olvasnak. Ők csak vállalkoznak.

Valóban erről volna szó? A vállalkozó csak vállalkozik? A pap csak prédikál? A tanár csak tanít? A diák csak tanul? A takarítónő csak takarít? A rendőr csak a forgalmat irányítja, és lefüleli a törvénysértőket? A sírásó csak a sírok ásásával foglalkozik? Mindenki tetszés szerint folytathatja...

Szakbarbárok kora a huszadik század? Egy magyartanár csak Petőfit, Mikszáthot olvas? Vergilius, Shakespeare és Camus nem érdekli? A vállalkozó csak vállalkozik? Nem olvas, mert nincs ideje? Vagy felesleges időtöltésnek tartja? Nem ír, hiszen titkárnője mindent „elrendez”?

Nyugaton a vállalkozók külön postaládákat tartanak a reklám-, a magán- és az üzleti levelek számára. A napi postát (felbontatlanul!) osztályozzák, és nagy részét (ugyancsak felbontatlanul!) eldobják. Lehet, hogy Románia átvette a nyugati szokásokat, csak mi nem tudtunk erről? A jelenség mindenképp megdöbbentő. Az emberek nem akarnak kommunikálni. Elzárkóznak, begubóznak. Megteremtik a maguk egyszemélyes világegyetemét, amelyből irtóznak kilépni. És vigyáznak, hogy senki se léphessen oda be. Különös, hogy a globalizáció korának nevezett huszadik század utolsó éveiben azt tapasztalhatjuk: az emberiség atomjaira bomlott.