(Tamási Áron: Czímeresek — elemzéskísérlet)

„Hát hallgasson ide! Mivel a szegény embereknek úgyis örökké korán kell felkelni, azt fogják gondolni róluk, hogy azok mind feltámadók, s bé fogják küldeni a mennyországba. Ellenben akik délig alusznak, azok mind künnrekednek, mivel pedig délig csak a gazdagok szoktak aludni, a künnrekedők mind gazdagok lesznek.”

Ábel mondja az apjának. Miután kijárta a rengeteg természet és társadalom teremtette iskoláját. Tehát e gondolat ott születik a Czímeresek közvetlen közelében. Ugyanazon indulat munkál benne. Csak tompítottabban. Mert a forradalmasítani akaró, romantikus ihletésű társadalmi regény világából átkerült a megörökíteni akaró, realista ihletésű társadalmi regény világába. A Czímeresektől, '31-től időben-jelentésben előremutat az Ábel, az életmű bizonyosan legnagyobb regénye, azaz '32 felé; és oldalra mutat a Rendes feltámadás, az életmű valószínűleg legnagyobb novellája, saját születési éve, '31 felé. Az utóbbival, a novellával vitázik is. Abban, a novellában rendes feltámadás. A gazdagok a sor elejére, a szegények a sor végére kerülnek. Ebben, a regényben rendkívüli feltámadás. A szegények bekerülnek a mennyországba, a gazdagok kívül rekednek a mennyországon. Az emberi-társadalmi igazság és igazságtalanság dilemmái — mindhárom műben. A Czímeresekben, a romantikus ihletésű társadalmi regényben robbanó szenvedéllyel. Az Ábelben, a realista ihletésű társadalmi regényben bölcs iróniával. A Rendes feltámadásban, az álmítikus ihletésű mesternovellában keserű szatírával. Együtt adják a művészi beteljesüléshez közelítő életmű érzelem- és gondolatvilágát az évtizedfordulón — és közvetlenül utána.

A Czímeresek a pályaképben érdekes átmenet. Közvetlenül előtte, mellette, utána néhány fontos novella. Csupán a regény szempontjából leglényegesebbeket. '28-ból való a Himnusz egy szamárral. '29-ből az Erdélyi csillagok. '30-ból a Szeder és Butyka. '31-ből a Rendes feltámadás. '32-ből a Hajnali madár. Demitizáló példázat, tragikus ballada, naturalista szimbólum, álmitizáló szatíra, remitizáló életkép. Mindegyik hozzáad egy keményebb vagy lágyabb színfoltot, ahogy körülveszik a Czímereseket. És előtte van, '28-ból a Szűzmáriás királyfi. Félig sikerült regénykísérlet. Benne eretnek ízűre rajzolt vallásos misztika és naiv színezésűre rajzolt székely romantika. Igaz, mélyen átélt mindkettő. De a regény nem feltétlenül a mély átélés műformája. Egyik se tudja — se a vallásos misztika, se a székely romantika — tartani-hordozni a szerkezet íveit. Patetikus féllíra lesz belőle és szimbolikus majdnem-misztériumdráma. De így is mutatja a nagyepika kihordásának erőteljes művészi igényét. Ezt követi a Czímeresek. A kor- és hatalomváltás és a kor- és hatalomváltás okozta lélekváltás vagy lélekvesztés regénye. '18 ősze és '19 tele néhány hónapjáról. Kísérlet a legközvetlenebb tegnapnak mint történelemnek a megragadására. 19. századi, hagyomáyos társadalmi regénybe oltott 20. századi hagyományos irányregény. Benne megcsillan minden, ami az életművet az évtizedfordulón jellemzi. A kisepikus, a novellista ereje és erénye, a nagyepikus, a regényíró gyengéje és hibája. Utána egy évvel az első Ábel. A kisepikus, a novellista erejét és erényét nagyepikai szerkezetben is összefogni-megvalósítani tudó realista regényremek. A Czímeresek az átmenet, a teljes keresés és félig találás pillanata a megvalósult novellista és megvalósult regényíró között. Megkísérlem e pillanat történeti és elméleti kinagyítását.

Láttuk, a kor- és hatalomváltás társadalmi, sőt irányregénye. Maga az alcímben, nyilvánvaló tudatossággal, nem regénynek, hanem regényes krónikának nevezi. Történeti, tehát konzervatív elemzéssel próbálkozom. Am ezt inspirálja a mű. Éppen a meg is nevezett krónikajelleg. Vagyis a domináló történeti szempont a mű műfajából meglehetős egyértelműséggel következik. Érdemes a regényes krónika eseményeit — a históriai tényekre vetítve — a történelmi időben egyértelműen elhelyezni. A szöveg utalásainak ismeretében ez majdnem pontosan megtehető.

Körülbelül négy hónap, nagyjából százhúsz nap krónikája. A történések sora szigorú kronologikus rend. Kora ősz van a kezdetkor, csikorgó tél a befejezéskor. Valószínűleg '18 szeptemberének közepe. Biztosan '19 januárjának közepe. Tehát szeptembertől januárig. A kezdetkor „Az idő benne volt már jól az őszben” — mondja a szöveg. „Harapós kölyök-szél fújdogált.” De a két orvos fehér köpenyben, felöltő nélkül és „hajadonfőtt” sétált a kolozsvári klinika előtt. Ez szeptember vagy október is lehet. De a szöveg nemsokára eligazít. Csetneky professzor Károlyi Mihály híres, békét követelő kiáltványát közelmúlt eseményként említi. Azt, amit ceglédi választóihoz intézett. Ez pedig szeptember 8-án került nyilvánosságra. Nem sokkal később pedig a bolgár fegyverszünetről beszél. Ami szeptember 29-én köttetett. A kezdet tehát szeptember második fele. Erre vall a sétatéri katonai parádé szatirikus rajza is. A pohárköszöntők szólamai alatt valaki Burian külügyminiszter békejegyzékére gondol. Ezt szeptember 14-én közölte a sajtó. Egy beszélgetésben október utolsó napja meg is jelöltetik. Két utalással. Egy pontossal és egy pontatlannal. A független cseh köztársaság kikiáltásának napja valóban október 28. De a független magyar köztársaságé november 16. A professzor nyilván november közepén utazik Aradra. Hogy az erdélyi románok képviselőivel tárgyaljon. Az állomáson az első, gyimesi, ojtozi, tölgyesi román betörésekről hall. Ezekről november 14-én érkezik jelentés. És november 13-án—14-én tárgyal Aradon Jászi is. Amikor hetek múlva hazatér, Gyulafehérvárra utazó románoktól zsúfolt a vonat. A gyulafehérvári gyűlés december l-jén kezdődik. A cselekmény egyik fordulópontját jelentő titkos esküvő december 23-án tartatik. Másnap vonulnak be a románok Kolozsvárra. Karácsony és szilveszter között vannak a bogházi násznapok. A professzor Berthelot érkezésére utazik a városba vissza. E látogatás december 31-re esik. A végkifejlet előtt a jogtanácsos a szászok Romániához való csatlakozásáról és a kolozsvári magyar közigazgatás szétveréséről elmélkedik. A szász hűségnyilatkozat január 8-án hangzik el. Apáthy kormánybiztost január 17-én tartóztatják le. Vagyis a tragikus véget jelző lángok január második felében, annak elején lobbannak fel a pusztuló kastélyben. Tehát szövegszerűen bizonyíthatóan négy hónap története. '18 szeptember közepe és '19 január közepe között.

A regényes krónika négyhónapos cselekményében a 19. századi realista nagyregény igénye. Négy hónap előtt megjelenik a jelképes lila autó a kolozsvári klinika előtt. Jelzi a bonyodalom kezdetét. Négy hónap után magasra csapnak a még jelképesebb lángok a kastély tetején. Jelzik a bonyodalom megoldását. A történelem 180 fokos fordulatában sorsok 180 fokos fordulata. Köz- és magánélet, fenn és lenn, kinn és benn egységében. Ez lehetővé tenne egy magasrendű szerkezeti egységet. De a lehetőségből nem lesz valóság. A regény éppen kompozíciójában megoldatlan. A 19. századi nagyregényben ugyanis központi hős sorsának fordulatai hordozzák a szerkezet fordulatait és íveit is. Am itt — a regényes krónikajellegből következően — tényleges központi hős nincs. Legfeljebb a professzor alakja közelíti helyenként a kváziközponti hős lehetőségét. A viszonylag szerves regénycselekmény és ezért a viszonylag szerves regényszerkezet is az ő illúzióinak fellángolásától illúzióinak elhamvadásáig tart. Ez pedig mindössze két és fél hónap. Károlyi Mihály ceglédi nyilatkozatától az erdélyi románok gyulafehérvári nyilatkozatáig. Szeptember 8-ától december 1-jéig. Ennyi egy progresszív magyar polgár erdélyi októbere. Még rövidebb, mint a majd öthónapos pesti október. Pontosan a fele. Éppen ezért az erdélyi október regényes krónikájában a pesti október tragédiája még sűrítettebben megjelenik. Csakhogy a regényes krónika december 1-je után időben még másfél hónapig, terjedelemben még fél kötetig tart. Valóságos, sorsformáló cselekmény nélkül is. Így az egész regénykompozíció mögött három dilemma is kirajzolódik. Az első a társadalomtörténet kérdése. A mű az erdélyi arisztokrácia regénye lenne. De az egyetlen viszonylag cselekvő hős, akire a szerkezet épülhetne, nem arisztokrata, hanem polgár. A második a regényszerkezet kérdése. Köz- és magánélet egységéről lenne szó. Fenn és lenn, kinn és benn egységében. De ez egység nem jön létre. Vagy legfeljebb félig jön létre. Semmiképpen sem alkot szerves, regénypoétikai egységet. A harmadik a regénycselekmény kérdése. Hogy illúzióinak elvesztése után, a mű első részének végén a kvázihős viszonylag cselekvő hősből pusztán szenvedő hőssé, inkább áldozattá alakul. Pedig a második rész még hátra van. Am tényleges cselekmény híján gerinctörötté lesz. Ezért esik szét a szerkezet a jelképesség különböző szintjein megvalósuló epizódokra.

Mindez a kívülálló, mindentudó, a cselekménybe be nem avatkozó pozíciójából adatik elő. És egyetlen nézőpontból: kívülről-felülről. Nem közelít hősei tudatához. Nem azonosul, nem folytat párbeszédet velük. Monologikus elbeszélés. Nem figyel — láthatóan — az olvasóra sem. Eddig a hagyományos elbeszélő hagyományos magatartása. A gond ezen túl kezdődik. Hogy nemcsak nem közelít hősei tudatához. Hanem mintha nem is látna beléjük. Ez teszi a cselekvést nagyrészt ösztönössé. A tényleges motivációt többé-kevésbé szegényessé. Mélység és körvonal nélküli, egydimenziós figurák születnek. Néhány egyszerű emberi alapvonásra redukáltan. Tulajdonságok nélküli emberek? Nem. Inkább emberek nélküli tulajdonságok. Indulattal megrajzoltan. Oktató szándékkal. Közvetlen tanulságokra törve. Asszonyi ambíciók, politikai illúziók, kisúri svihákságok, nagyúri gőgök, arisztokratikus enerváltságok, paraszti nyerseségek, székely őserők. Mindebben és mögött romantikus túlzás és szatirikus leegyszerűsítés. Az elsőből, a romantikus túlzásból démónia lesz. Mint Csetneky Tilda alakjában. A másodikból, a szatirikus leegyszerűsítésből karikatúra lesz. Mint Ercsey András alakjában. A két véglet között a mélységélesség nélküli illusztrációk. Egyben kevéssé árnyalt társadalmi sorsok is. Az utolsó percig semmit sem értő történelmi felső osztály. A változás irányítására mindvégig képtelen és felkészületlen polgári középosztály. Az időtlen kiszolgáltatottságban történelem alatti szinten tovább élő paraszti osztály. Egykori beidegződések, amelyek fölött eljárt az idő. Hatvan év előtt kimondásuk revelációt jelenthetett. Hatvan év után végiggondolásuk didakticizmust jelent. Mégis van két emlékezetes arcél. A két Csetneky, Kálmán és Tilda, apa és leánya. Az apában hitek és illúziók születésének érzelmi pátosza. Hitek és illúziók halálának értelmi tragédiája. Amíg hisz, cselekszik és polemizál. Kifelé lendülettel, felfelé intellektuális iróniával. Amikor hitetlen, szenved és meditál. Kifelé bénultan, befelé intellektuális melankóliával. A regényes krónika első felében lobogó szőke sörénye mutatja a történelmi szelek erejét. A regényes krónika második felében sápadtan beesett arca mutatja a bukás önemésztő tudatát. Kiegyenesedésének és összeroppanásának nemcsak históriai, de pszichológiai hitele is van. Öngyilkossága nemcsak történelmi lehetőségek elsikkadása, de emberi értékek pusztulása is. A leányban ellentétes művészi tendenciák egymást felerősítő küzdelme. Lénye felső rétegében lehangoló egyértelműség. Tegnapelőtti irodalmi démon a romantika korából. Tegnapi femme fatale az utóromantika korából. Gonosz fúria-kegyetlenségét Jókai Mór Plankenhorst Alfonsine-jától kapta. Elesetten is sugárzó asszonyiságát Szabó Dezső Farcády Juditjától. Mellette a regénycselekményben kétségbeesett öngyilkosok és megkeseredett gerinctöröttek. Ettől akár önmaga paródiája is lehetne. De nem lesz. Mert lénye mélyebb rétegében vibráló többértelműség. A romantikus és utóromantikus sémákon ugyanis átsüt valami erotikus-poétikus vonzerő. A megtörhetetlen asszonyiság meggyengíthetetlen vonzereje. Ettől lesz aberráltságában is a vitálisan legyőzhetetlen Erosz nyersen megmunkálatlan, művészien félig kész szimbóluma.

Az emberábrázolásban tehát néhány szembeötlő gyengeség mellett szembeötlő művészi erő. Így van a szerkezetben is. A végig nem vitt, megroppanó és szervetlen nagyepikai kompozícióban felbukkan egy nagy súlyú kisepikai vonulat. Félnovellák, félballadák, félanekdoták egymáshoz szorosan nem kapcsolódó, mégis egymást folytató sora. Megemelik a szerkezetet, gerincet adnak neki. De az egészet hordozni mégsem tudják. Különálló, különböző minőségű pillérek. Erősek és szépek is. Am a teljes regényvilágot megszervező epikai ívvé össze nem állnak. Legalább öt ilyen önálló pillér világosan tapintható.

A kolozsvári sétatéri hadijáték tragikomikus szatírája. Győzelmes piavei, hogy ne mondjam Don-kanyari átkelés a sétatéri tó — gyerekkorom csónakázó tava és korcsolyapályája — mitológiai gipszalakokkal díszített műszigetére. Mindez a kataklizma küszöbén. A Monarchia bukásának és az impériumváltásnak a clair-obscurjében.

Tilda meztelenül járt rituális tánca a karosszékben alvó gróf körül. A gyertya világította hálószobában. Profán-ironikus haláltánc a pénzes bálványnak hitt történelmi félhalott tiszteletére. Ahol körültáncoló és körültáncolt, gúnyolódó és gúnyolt egyszerre hull ugyanabba a szakadékba.

Az agyonlőtt gyermekpásztor torkolattűzként egyet villanó törpe tragédiája a háború végi bivalyrekvirálás szélhámosanekdotájában. Tiszta gyermekkor és tisztátalan felnőttkor, hűség és hűtlenség, romlatlanság és romlottság, gyilkos halál és rügyező élet szembesítése a népköltészeti ihletettségű, apró remeklésben.

Tilda és András lélektani párharca a karácsonyfa magyar és román szalagdísze körül. Benne nem a magyar trikolór román trikolórra cseréltetésének harsány jelképe lényeges. Hanem acélkemény asszony és vajpuha férfi összecsapása. Megalázó nősténytigris és megalázott hímmacska, nemek viadala a történelmi viharban.

A meggyilkolt erdész halotti szentségének groteszkből tragikussá mélyülő anekdotája. Alpapnak öltözött valódi szélhámos adja fel az utolsó kenetet. De a halál beárnyékolta tiszta hit belső igazsággá avatja a külső hazugságot. Végső-teljes feloldódássá a kegyes-kegyetlen csalást.

Nehéz a megközelítő műfaji minősítés is. Szatirikus novella, rituális féltáncballada, valódi törpeballada, jelképes drámatöredék, tragikus anekdota. Pompás vonulat a félkész regényszerkezetben. Különböző műfajú tiszta kisepika a vegyes műfajú, nem tiszta nagyepikában. Egyértelmű költészet a nem egyértelmű krónikában. Kiragyog a nem tisztázott szerkezet összekuszálódott erővonalaiból. A nem tisztázott szerkezet összekuszálódott erővonalai elvetélik a társadalmi-történelmi nagyregény lehetőségeit. A pompás részletek ígérik a novella-, ballada-, anekdotafüzér lehetőségeit. E lehetőségektől lesz a Czímeresek mégis jelentős mű. Megkerülhetetlen és lényeges átmenet a teljes életmű irodalomtörténeti pályaképében.

A teljes életmű irodalomtörténeti pályaképében, ahol a helye most már — néhány szempont végiggondolása után — talán pontosabban kijelölhető. Egyrészt — természetesen — a regények között. A Szűzmáriás királyfi után, az Ábel a rengetegben előtt. Ott ahol a nagyepikai pálya félsikerek és félsikertelenségek között egyértelműen készülődik. Másrészt — természetesen — a novellák között. És talán — jelentés és műfaj szempontjából is — ez a lényegesebb. Tehát néhány igazán fontos novella mellett, előtt vagy után. A régi rend megrengetésére irányuló plebejus indulat a Hajnali madárral és a Rendes feltámadással párhuzamos. A mindennapi életet jelképes szintre emelő szándék a Tüzet vegyenek!-kel és a Szeder és Butykával. A prózai formában és környezetben kibontakozó archaikus ballada a Siratnivaló székely-lyel és az Erdélyi csillagokkal. Így, ezekkel együtt ver járható hidat az életmű két fontos szakasza, a misztikus epikai útkeresés és a realisztikus epikai remeklés között.

Érdemes a regényt elhelyezni egy szélesebb, az életművön túlmutató összefüggésben. A korabeli erdélyi magyar irodalomban és egyetemes magyar irodalomban. Alaposabb történelmi és elméleti elemzést igényelne. Csak egy töredékére vállalkozhatom. Arra is csak utalás formájában. A korabeli erdélyi magyar irodalom néhány mozzanatára. Láttuk: 19. századi típusú, a mában a történelmet látó, a történelemben a mát kereső, realisztikus ihletésű nagyregénynek készült. Nem lett az. Szándékában, szerkezete arányaiban igen. Megvalósulásában, művészi színvonalában nem. De ott volt benne egy ragyogó novellafüzér lehetősége. A nagyregény szerkezete elsorvadt, töredékessé lett. A novellafüzér szerkezete körvonalazódott, de csonka maradt. Érdekes regénykísérlet született. Lehetőségében nagyszabású, valóságában nem. A lehetőségekhez tartozik létrejöttének kapcsolatrendszere. '31-ben íródott. Egy esztendőben Makkai Sándor önvizsgálatában súlyos esszéjével. Meg is van benne — mármint Tamási regényes krónikájában — a magunk revíziója sajátos, egyéni-művészi változata. Fontos lenne értelmezését ebben az összefüggésben is megkísérelni. Továbbá megvan benne — mármint Tamási regényes krónikájában — a történelmi erdélyi arisztokrácia és történelmi erdélyi polgárság nagyregényének őscsírája. Virággá nem teljesedett őscsírája. Bánffy Miklós utána született három kötete, az Erdélyi történet valamelyest folytatja is, valamelyest válaszol is rá. A külső szemléletet belső szemléletté, a kíméletlen bírálatot megértő önbírálattá alakítva. A párhuzam magától kínálkozik. Összehasonlító elemzésük még előttünk álló, egyáltalán nem méltatlan irodalomtörténeti feladat. Talán ez összehasonlító elemzésben körvonalazható egy művészi szándék, társadalomtörténeti folyamat és természetesen egy regénypoétikai változat is.

És félve írom le, mármint az elméleti leegyszerűsítéstől és művészetellenes erőszaktételtől félve írom le: van a regénynek egy nehezen mellőzhető aktuális üzenete. Méghozzá Burján Gáspár, a székely ügyvéd-főhadnagy vázlatosan megrajzolt alakja körül. Nem irodalmi-művészi, de társadalmi-történelmi üzenet. Méghozzá a kisebbségi léttel és túléléssel kapcsolatos. Ezért fokozottabban félek a közvetlen megfogalmazástól. Mégis megteszem. Nos, a figura rajza valóban vázlatos. Meg ismerős elemekből összegyúrt. Főként Jókai Mórtól és Szabó Dezsőtől ismerős elemekből. Benne van Berend Iván romantikus vonásokat is hordozó prakticitása. Meg Böjthe János neoromantikus vonásokat is hordozó patetikus heroizmusa. De most nem is ez a fontos. Hanem ahogy e regényalak illúzióktól mentes, rendíthetetlen józansággal keresi a történelmi múlt romjai között a történelmi jelen felhasználható téglatörmelékeit. Hétköznapi józanságában és hétköznapi hősiességében egyaránt felidézve a novellákból ismert szamaras székely nehezen feledhető alakját. A hangos szólamok után a csendes építés hétköznapi hősiességéről van szó. Hét év múlva, '38-ban jelenik meg Bözödi György szociográfiája, a Székely bánja. Alakjával ott találkozni megint. Az iskolát avató, takarékpénztárt szervező, szövetkezetet alapító, mintagazdaságot teremtő székely értelmiségiek között. Talán lehetnek párhuzamok. Korfordulóban éltek Tamási és Bözödi székelyei. Korforduló van most is. Éppen ezért érdemes e párhuzamon, a prakticizmus-heroizmus párhuzamán elgondolkodni. A regényes krónika utolsó lapjain Burján Gáspár Csetneky Tildával beszélget — a pusztuló grófi birtok sorsáról: „Hát nem lesz birtokreform? Nem lesz keleti szél? De lesz. És maga? Meg fogom előzni. Székelyeket telepítek ide. És velünk mi lesz? Egyelőre itt maradnak... Mert így egészséges: leverni a magyar fáról a száraz leveleket, hogy újak hajtsanak rajta.”