Magyar jezsuiták folyóirata — olvashatjuk a címlapon. Az olvasó azt hihetné, hogy színtiszta vallásos folyóirat került a kezébe, amely — miér is ne? — tele van dogmákkal. (Az előítélet neveltetésünkből fakad, amely a régi rendszer eredménye.) A „merész” olvasót azonban meglepetések érik. Már a címlapról kiált felé az a valami „más”. Gazdasági és politikai élet — katolikus szemmel. Ez a cím arra készteti a fent említett olvasót, hogy kinyissa a folyóiratot, mert kíváncsi: mi lesz ebből? Össze lehet egyeztetni a katolicizmust, de általában a kereszténységet a piacgazdasággal és a politikával? Úgy tűnik, igen: napjainkban egyre gyakrabban és természetesebben. Véget értek azok az idők, amikor iskoláinkban tilos volt az egyházról beszélni, az emberek pedig csak titokban tehettek vallást hitükről. Ez volt a helyzet nálunk... és e folyóirat tanúsága szerint Magyarországon is. Mészáros István Ateista nevelés iskoláinkban 1950—1990 című tanulmányáról ezt írja András Imre a Szemle rovatban: ”A letűnt korszak egyik sarkalatos társadalompolitikai célkitűzése volt a «szocialista ember« kinevelése. Ebben fontos szerep hárult a materialista-ateista világnézeti nevelésre. (...) Elrendelni a tanintézetekben az ateista nevelést aránylag egyszerű volt. A «tudományos világnézetet« erőszakoló rendszer azonban képtelen volt olyan pedagógusokat küldeni az oktatásba, akik meggyőző módon tudták volna képviselni azt, amit hirdetniük kellett. Amikor viszont a rendszer nevelte pedagógusok álltak munkába, szinte megszűnt minden nevelés.”

Átéltük a változásokat. A vallás ismét helyet kapott az élet látható oldalán. Televízióban, rádióban nyíltan lehet beszélni a vallásról. Egyházi iskolák és lapok, könyvek, valamint templomok jelennek meg (sok-sok templom; nagyjából mind épülőfélben a városok különböző, néha egymáshoz elég közel eső pontjain). Megjelentek az adományokat kérő papok, szerzetesek, apácák az utcákon. Miként ábrázolja ezt az új világot, valamint a világ és vallás kapcsolatát a folyóirat? Igen színes és sokoldalú képet kapunk a „vallás szabadságáról” és az egyháznak a közéletben, politikában való részvételéről.

Farkas Beáta azt állítja Piacgazdaság —játékszabályok nélkül? című esszéjében, hogy a magyar társadalom az „egyház társadalmi tanítása előtti állapotban” van. Nem érvényesülnek az alapvető erkölcsi normák sem. Ne ölj! Ne lopj! Ne paráználkodj! Mindez üres szlogenné vált. A közéletben nincsenek játékszabályok — ezek nélkül pedig játszani sem lehet. Csak egy szabály uralkodik: úgy helyezkedj, hogy mindig te nyerj, a másik (vagyis felebarátod) meg állandóan veszítsen.

Márpedig az „alapvető erkölcsi normák betartása nélkül a piac nem működik, illetve nagyon rosszul működik.” Farkas Beáta csúf képet, definíciót állít az olvasó elé. Milyen a 20. századi állam? „Az állam egy gyanús, ellenséges képződmény, amellyel szemben mindenféle előnyszerzés csupán a megengedett védekezést jelenti.” A szerző a továbbiakban bemutatja mindazokat a kellemetlenségeket, amelyek a játékszabályok nélküli és minden erkölcsi normától mentes piacgazdaságból származnak: a bizalomvesztés a társadalom alapjait kezdi ki; a kereskedelemben megnövekednek a tranzakciós költségek; az igazságos közteherviselés megvalósíthatatlan; a nemzetközi kapcsolatokból származó előnyök nem vagy csak részlegesen használhatók ki; az állam szociálpolitikájának hatékonysága erősen korlátozott.

Barlay Ö. Szabolcs II. János Pál életrajzáról ír. Az életrajz szerzője, Tad Szulc, a pápa honfitársa, három évig a pápa mellett élt, elkísérte útjain. II. János Pál beleegyezett tehát, hogy életéről könyvet írjanak — mindössze egy feltételt szabott: „A jó életrajz nemcsak dátumokat, tényeket és idézeteket sorakoztat fel, de feltárja a szóban forgó személy gondolatait, szívét és lelkét is.”

Karol Wojtyláról megtudjuk, hogy „ízig-vérig lengyel, vagyis az évszázados elnyomás, megszállás alatt élő, megaláztatásokat dacos büszkeséggel elviselő nemzet fia”, akit a vallásosság és a hazafiság élménye vezérelt. Ezért lehetett belőle „színész”, aki Juliusz Slowacki, Cyprian Norwid, Adam Mickiewicz lázító, ugyanakkor messianisztikus darabjaiban vállalt szerepeket. Ezek a darabok hozzájárultak a népi megmozdulások felszításához. Tad Szulc könyve fényt derít a pápa zsidók iránti szimpátiájára, valamint a kétkezi munkások sorsa iránt érzett aggodó szeretetére is. (Karol Wojtyla a német megszállás éveiben kőfejtő volt egy krakkói mészkőbányában.) A keresztény világ — és nemcsak — kimondhatatlanul sokat nyert megválasztásával; Barlay Ö. Szabolcsot idézve: „Tíz év távlatából nézve Közép-Európa felszabadulásának történetét, mindenképpen fel kell figyelnünk a kommunista főszereplőknek, fő ideológusoknak, politikai és katonai kulcsembereknek egyértelmű kijelentéseire: II. János Pál pápa tekintélye, bölcsessége, közvetítése nélkül véres, forradalmi események színhelye lett volna Közép-Európa!”

A Kultúra és élet című fejezetben Tereza Worowska tanulmányát olvashatjuk {Létünk esetlegessége). A Nobel-díjas költőnő, Wislawa Szimborska költészetéről szól ez az írás. Minden idézet mást mutat meg a szerző lényéből, gondolataiból. Egyedi gondolatok, ötletek jelentkeznek. Érdekes vonása e költészetnek a természettudományi ihletettség. Visszatérő téma az ember mint biológiai faj. Az evolúcióelmélet is képes Múzsává válni: ”Arra sem emlékszem, hogy a karmaimat hová tettem, / hogy ki parádézik bundámban, lakja a héjam./ Sorra kihalt a család, amióta kimásztam a partra [...] Foszlott rólam a bőr, lábat, csigolyát pazaroltam, / számtalan ízben elhajlottam ösztöneimtől.”

Babits Jónás könyve köthető össze a következő sorral, és nem csupán tematikailag. Az újragondolt történet meghökkentő fordulataival tűnik ki mindkét alkotás. Szimborska ezt írja: „Mondják [...], meggondolta magát az Úr.” Babitsnál az Úr tényleg meggondolta magát, Ninive pusztulása nem következett be, legalábbis nem ott és akkor, amikor Jónás várta: „Ninive nem él örökké. A tök sem és Jónás sem...” (Távlatok, 1997. 3—4.)