A kölni dóm égbe szökő komor fenségessége lenyűgöző kontraszt a Coca-Colás árubőségben, fémesen csillogó környezetben. A gótikus csoda időtlen magánya a vásári jólét zsibongásában torokszorító ellentét a fent és lent között.

Vajon jó irányban halad az idő?

A nyugati kultúra keresztény értékeinek felelevenítése, újraélesztése — hangzik a hollandiai Keresztény Művészek felhívása az ez évi nemzetközi konferencia célkitűzéseinek meghatározásában.

Valami baj van a keresztény értékekkel Európának ezen a felén? Gyorsan változó világunkban a nálunk még eleven keresztény szellemi örökség vajon mennyire veszélyeztetett?

Úgy tűnik, nemcsak a keresztény, de általában a humán kultúra is egyre, inkább a szélekre szorul. A gazdasági szempontokat szolgáló reklámipar, a világot átszövő médiák felhígult műsorszórásai a pragmatikus, erkölcsi és szellemi értékrend nélküli életvitel terjesztői.

Az Európai Keresztény Művészek konferenciáján kitűnő szakemberek beszéltek korunkról mint posztmodern és posztkeresztény korról.

Kelet-európai fülnek kegyetlen megfogalmazások ezek, akárcsak a”posztkultúra” reménytelen embertelensége vagy a”globális monetarizálódás” cinikus józansága, mindennek, a szellemi értékeknek is, a pénzhez való viszonyítása, pénzre való lefordítása.

A kölni dómnak jót tett, hogy akkor még nem volt szó ilyesmiről. És a Giottóék színharmóniáiból kisugárzó csodálatos lelkiséget, az olasz primitívek transzcendentális emelkedettségét sem a pragmatikum mércéjével mérték.

Kelet-európai naivitásom kérdezteti velem: akkor melyek azok a hibák, amelyeket a nyugati civilizáció saját maga ellen elkövetett, hogy eljuthatott a posztkeresztény kor poszthumanizmusáig, az emberi szellem gyarmatosításáig, amely szerzésre és fogyasztásra redukálja az emberi életet?

Vajon az úgynevezett elmaradott országokban, ahova mi is tartozunk, s ahol a humanista értékek tisztelete s a keresztény szellemi örökség léte összekapcsolódik az egymásra figyeléssel, az otthon melegével, ezeknek az országoknak felelős gondolkodói, egyházai, nagy humanistái ki tudnak-e dolgozni egy olyan stratégiát, hogy a nyugati minta erős nyomása alatt ne kövessük el ugyanazokat a hibákat saját lelki-szellemi értékeinkkel szemben, az elidegenedés, elszigetelődés, a szellemi kiürülés irányába?

Ezt a szellemi értékmentést vállalta fel a rotterdami székhelyű Európai Keresztény Művészek Szövetsége.

A Ria és Leen la Riviére által szervezett konferenciák, szemináriumok a művészetek közösségalkotó, közösségerősítő szerepét hangsúlyozzák, egyre inkább tudatosítva azt, hogy mai világunkban az egyház megújulásában a művészet hatékony segítőtárs lehet. Elvük a legjobb művészek és művészeti szakemberek felkérése a különböző művészeti ágak és a még különbözőbb stílusirányzatok területeiről. Így az ez évi konferencia programját is az igényesség, változatosság és rendkívüli nyitottság jellemezte.  

Nem egyházi programművészetet, nem didaktikus művészeti evangélizációt, hanem az autentikus művészi teljesítmény katartikusan felemelő élményét, a kreatív magatartást helyezték előtérbe, mind a klasszikus, mind a modern zene, tánc, pantomim, performansz vagy színházi előadások esetében, akárcsak a képzőművészeti vetítéseken, műhelygyakorlatokon.

Többéves kitartó munkájuk eredményeként több hollandiai, németországi, franciaországi egyház felismerte a művészetek egyháziközösség-építő szerepét, és hatékonyan alkalmazzák a szekularizálódás során elnéptelenedett templomaik újranépesítésében. Az egyház körüli művészeti tevékenységek, alkotóműhelyek vezetésére, a művészeti műsorokban való részvételre a legrangosabb művészeket kérik fel, tudva, hogy a minőség biztosítása gyakorolja a legnagyobb vonzóerőt az illető művészeti terület kedvelői számára.

Felismerték, hogy a művészet összekötő híd, szellemi kapocs lehet az egyház és az egyháztól elszakadt ember között, hogy a művészet az a különös közeg, amely a valláshoz hasonlóan egyszerre van téren és időn kívül és belül — és tud valamit nyújtani az elszigetelődő, az anyagi lét nyomása alatt küszködő embernek, valami többletet, amit a művészeten és a valláson kívül semmi egyéb nem közvetít felé.