A vita a Szabadelvű Körnek A magyar nyelvű egyetemi oktatás a megváltozott helyzetben témakörben kezdeményezett megbeszélését követően pattant ki. A szervezők bevallott célja: szembesíteni egymással az elmúlt időben megfogalmazott különböző egyetemépítési stratégiákat, az anyanyelvű felsőoktatási intézmény modelljének az új hatalmi viszonyokból következő,  azokkal összeegyeztető formákat igénylő újragondolását. A kérdés felvetésének időszerűsége vitathatatlan, az RMDSZ-nek kormányzati felelelősségvállalásával reális lehetőségei nyíltak, a koalíciós partnerek részéről egyértelmű ígéretek hangzottak el a magyar anyanyelvű oktatást sújtó tiltások eltörlésére s ezen belül a magyar felsőfokú oktatás feltételei megteremtésének a törvényes rendezésére.

A rendezvényről szóló tudósítás (Önálló magyar egyetem a megváltozott helyzetben, 1997. február 3.) szerint a vitaindítók (Cs. Gyímesi Éva, Magyari Nándor László, Magyari-Vincze Enikő) időszerűt- lennek és gyakorlatiatlannak tartják egy különálló egyetemi infrastruktúra és egyetemi közösség most kezdhető kiépítését, és — egyelőre — egy teljesen önálló tagozat megalakítását tartják optimálisnak.

Cs. Gyímesi Éva a megbeszélésen előterjesztett szövegében {Erdélyi tudományegyetem. Hagyományos sokszínűség — európai integráció. 1997. február 12.) elmondta: mindeddig többnyire szakszerűtlen diskurzusok jellemezték az egyetemmel kapcsolatos nyilvános vitát, aminek eredménye a különféle formákban (kihelyezett tagozatok, távoktatás) máris beindított felsőoktatási keretek által teremtett kaotikus állapot. Ezt kell felváltania a megváltozott helyzetben az új egyetemstratégiának, amelynek kidolgozására elsősorban a szakma, az egyéni és politikai érdekeken felülemelkedő, valóban egyetemi testületek hivatottak, mindvégig a minőségi követelményeket, az európai mércét tartva szem előtt. Véleménye szerint minálunk az egyetemre vonatkozó közvélekedést olyan humán értelmiségiek sajátították ki, akik az önálló magyar felsőfokú oktatást egyfajta népfőiskola szintjére redukálnák, amely a hagyományőrzés, a nemzeti identitásvédelem, az anya- nyelvápolás funkcióit tekintené fő feladatának. Amennyiben viszont ez az igény nem társul az egyetemes tudományos mércékhez való igazodással, az önálló magyar egyetem nem lesz több helyi gyártmányú barkácsolt torzszülöttnél. Ezt az európai mércét a professzorasszony a kolozsvári közös egyetem keretei közt látja jelen pillanatban biztosítottnak — természetesen a magyar tagozat önállóságát biztosító törvényes garanciák mellett.

Magyari-Vincze Enikő ugyanebben a szellemben érvelt a Babeş—Bolyai Egyetem keretében való intézmény- fejlesztés mellett. Hangoztatta: megengedhetetlen, hogy az egyetem ügye továbbra is ki legyen szolgáltatva a belső és külső politikai játszmáknak, s a vele kapcsolatos döntések kikerüljenek a szakmai mérlegelés hatásköre alól. (A magyar anyanyelvű oktatás — megváltozott helyzetben. 1997. február 14.)

Magyari Nándor László előadásában úgy vélte (Univerzitás és környezete. 1997. február 10.), hogy az egyetemeszme körüli vitákban egyesek nem tudnak kiszabadulni a Bolyai Tudományegyetem rosszul felfogott tradíciójának, mítoszának fogságából, s revánsként, történelmi igazságtételként fogják fel a magyar egyetem visszaállításának ügyét. A helyzetet bonyolítja — véli Magyari —, hogy lényegében egy feldolgozatlan tradícióról van szó, amely kritikai elemzés nélkül igyekszik modellt nyújtani az intézményesítéshez. Nézete szerint az európai integráció a modernizációs szigetek és alrégiók integrációjával fog végbemenni. Ezért vétség a centrumtól a periféria felé elmozdítani egyetemfejlesztési törekvéseinket — vélte.

Az eseményről szóló tudósító sajnálatos módon nem tartotta fontos- nak megemlíteni a Szabadelvű Kör vitadélutánján bemutatott közvélemény-kutatást, amelynek adatai szerint a magyar diákok jelentős hányada inkább a Babeş—Bolyai Tudományegyetem (BBTE) keretén belül működő önálló magyar tagozat mellett foglalt állást. Erre — a másnapi román sajtóban szenzációként közzé- tett felmérésre — Nits Árpád szerkesztő hangadó vezércikkben reagál (Felmérés óvóbácsi-képzésről. 1997. február 4.), amelyben a közvélemény- kutatás szerzőjét, név szerint Magyari Nándor Lászlót azzal vádolja,  hogy tendenciózusan összeállított kérdő- ívekkel manipulálta, saját elképzelései alátámasztására igazította a felmérés eredményeit. A vezércikk szerzője ugyanakkor elismeri: mindennek ellenére a felmérés eredménye akár elfogadható is lehet, hiszen a mai magyar nemzetiségű egyetemi hallga- tóban eddigi tapasztalatai szerint olyan magyar egyetemkép élhet, amely nem szavatolja minden szinten és minden területen a megfelelő színvonalú anyanyelvű oktatást.

A válasz jogán Magyari Nándor László szociológus, a felmérés vezetője részletekkel szolgál a Collegium Transsylvanicum és a Desiré Alapítvány támogatásával a BBTE szociológia szakos hallgatói által elvégzett közvélemény-kutatásból. (Óvó bácsik álma és a valóság. 1997. február 6.) Az adatok szerint tehát a megkérdezettek 44%-ának esett választása a magyar tagozatok számá- ra kellő önállóságot biztosító közös egyetem eszméjére, míg a külön egyetem mellett csak 36% szavazott. (Tallózónkban az immár kötetnyire duzzadt sajtóvitát csakis az érdembeni hozzászólásokra szeretnénk — nem elsősorban helyszűke miatt — korlátozni, ezért a Nits szerkesztő és Magyari szociológus közt a továbbiakban nyilvánosságot látó, egymás rágalmazásától sem visszariadó szópárbajra nincs szándékunkban kitérni.)

Noha a megszólalók egyetértenek abban, hogy az egyetem gondolatának a politikai hatalom által való elfogadása nem esik egybe az intézmény azonnali létesítésével, hanem igenis hosszú folyamatnak tekinthető (lásd Horváth Andornak, a Bolyai Társaság elnökének a Szabadelvű Körhöz intézett levelét, 1997. február 10.), többen félelmüknek adtak hangot, miszerint az önálló magyar tagozat nem csupán e folyamat első állomása, hanem egy önálló magyar egyetem, a volt Bolyai visszaállításának alternatívája.

A nézetek — és a félelmek — megoszlanak azt illetően is, hogy a magyar tagozat fokozatos önállóságával, illetve a Bolyai-rész valamikori kiválásával vagy egy új egyetem létesítésével teremtődjék meg a magyar felsőfokú oktatás intézménye—     nem feltétlenül Kolozsvár centrummal. Horváth Andor említett levele szerint a jelenlegi egyetem szétválasztása nem járható út. Az osztozkodás helyett az egyedüli reális megoldásnak az új egyetemet tartja. A Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete és a Bolyai Egyetemért Alapítvány képviselőinek állásfoglalása szerint viszont káros félrevezetés, hogy magyar egyházi és magántulajdonban volt épületek visszaadása helyett, melyeket a Bolyai Egyetem használt, és alapul szolgálhatnának az önálló magyar egyetem visszaállításához, új egyetem létesítését szorgalmazzák, talán nem is Kolozsváron. Mindezzel

— áll a közleményben — csak végzete- sen elodázódik az önálló magyar egyetem létrejötte. (A jogfosztás felszámolásáért. Állásfoglalás a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem kérdésében. 1997. március 13.)

Furcsa kettősség érezhető a közvélemény-kutatás eredményeit illetően is. Bár szakmai és politikai szempontból többen megkérdőjelezik az önálló magyar felsőfokú intézmény gondolatát mindenképpen kompromittáló adatokat, és hangoztatják azok nyilvánosságra hozatalának politikailag igen káros voltát, vitathatatlan az a tény, hogy valóban megosztottság jellemzi a magyar diákokat, ami az önálló magyar egyetemről alkotott képet illeti. Ám éppen a felmérés adatainak tükrében az is megkérdő- jelezhető, hogy a hiányos anyanyelvű felsőfokú oktatás intézményi modell tudatában mennyire is lehet releváns, mennyire tekinthető bármilyen hivatkozási alapnak a megkérdezettek véleménye a Bolyai Egyetem jövőjét illetően.

Balázs Sándor Churchill és Bolyai című írásában (1997. február 14.) kétségbe vonja az említett közvélemény-kutatás eredményeit, s megkérdőjelezi a felmérés tudományosságát. Véleménye szerint hite- lesség híján a felmérés nem tesz mást, mint diverziót kelt, veszélyes muníciót szolgáltat az önálló magyar egyetem eszméjét ellenzőknek. Példák sorával igyekszik bizonyítani: az egykori Bolyai Egyetem igenis európai szinten tudta képviselni a romániai magyarságot, és cáfolja azon kijelentéseket, miszerint a nemzettudat ápolása összeegyeztethetetlen lenne a magas szintű szakmai igénnyel.

Kása Zoltán azok véleményével száll vitába, akik úgy ítélik meg: az egyetemi oktatástól elválaszthatatlan tudományos kutatás megszervezésére csak a közös egyetem nyújt lehetőséget. Ők bizonyára nem tudják — érvel a szerző —, hogy az Internet világában azoknak, akik közös kutatásra vállalkoznak, nem feltétlenül kell egyazon hely(i)ségben, országban dolgozniuk. (Nem értem 1997. február 19.)

Kincses Előd is igyekszik rávilágítani Cs. Gyímesi Évának a közös egyetem keretein belül működő önálló magyar tagozatot támogató érvrendszerének ellentmondásaira. (Az angol lord és a dzsungel. 1997. február 26.) Véleménye szerint akkor, amikor a professzorasszony az európai modellek követésére int, pontosan arról feledkezik meg, hogy a modell- értékűnek tekintett egyetemeken a hallgatók elsősorban anyanyelvi képzésben részesülnek. A Cs. Gyímesi Éva javasolta négynyelvű egyedülálló kelet-európai modell maga lenne a torzszülött. Úgy véli, a tudományos kutatás szempontjainak nem kellene összekeverednie az oktatáséivei, és felhívja a figyelmet arra, hogy a vita az önálló Bolyai Egyetem létjogosultságáról a jelen körülmények közt könynyen a Bolyai Egyetem visszaállítása történelmi lehetőségének elszalasztását jelentheti.

A Bolyairól táplált mitikus kép szertefoszlására Gagyi Balla István vállalkozott. (A kolozsvári Bolyai Egyetem élete az '50-es évek elején. 1997. február 28.) A múlttal való őszinte szembenézés címén hosszabb tanulmányban fejti ki, hogy a korabeli Bolyainak milyen fontos funkciót szántak a politikai káderképzés területén. A tanulmány szerint ez a szem- pont uralkodó volt, és döntően befolyásolta a hallgatók előmenetelét. Az ultrabaloldalos szellemiség s az ezzel párosuló osztályharcos szemlélet rendkívül negatívan befolyásolta az egész egyetemi életet általában s különösen a diákság tudat- formálását.

A vitaindító alkalmával elhangzott olyan minősítések, miszerint a magyar nyelvű egyetemi oktatást főleg a hozzá nem értő, jó szándékú önjelölt illetékesek képviselik, akik nem képesek a felsőoktatás mindennapi és korszerűségi követelményeit felismerni, bizonyos értelmiségi körök heves tiltakozását váltották ki. A Bolyainak afféle politikai káderképzőnek való degradálása ellen is többen emeltek szót. Köztük Molnos Lajos (A nagy leleplezés. 1997. március 6.) és Fodor Sándor. (Kiegészítés. 1997. március 10.) Mindketten elfogadják ugyan a tényt, miszerint a Bolyai Egyetemen valóban fokozatosan érvényesült a züllesztő tendencia, de ugyanez érvényesült a Babeş Egyetemen is. Amint azt 1956, illetve az erdélyi magyar értelmiség több generációja is bizonyítja, a Bolyai mindennek ellenére nem nevelt szellemi-lelki torzszülötteket, gátlástalan janicsárokat. Egybehangzó véleményük szerint az ötvenes évek Bolyaijárói festett kép akkor lett volna hiteles, ha a kérdést a kor összefüggéseiben tárgyalják. Különben nem demitizálás, hanem egyszerű lejáratás az eredmény.