Sándor Péternek,az „összehasonlíthatatlan” Mozart-barátnak

Karl Barth, a protestáns hittudós Mozartot „az Összehasonlíthatatlan"-nak nevezte. Azt mondta: hite szerint az angyalok a mennyben Bach zenéjével dicsérik ugyan Istent, de amikor magukban vannak, minden bizonnyal Mozartot muzsikálnak - az odahallgatózó Jóisten mérhetetlen örömére.

Más. Végh Sándor javasolta: ha létrejön az Európai Egyesült Államok, zászlójára címerként Mozart arcélét rajzolják majd oda, mert ő volt az első olyan összeurópai alkotó, akinek életében és művében egész földrészünk benne van, Törökországtól Angliáig.

Más. Egy egészen friss véleménykutatás eredményei szerint a legtöbb európai az aranyat tartja a legfőbb értéknek, Jézus Krisztus csak a második helyen áll, a harmadikra viszont egy földi halandó futott be: nem Leonardo da Vinci vagy Michelangelo Buonarroti, nem Dante vagy Shakespeare, hanem Mozart.

Ezeket az innen-onnan fölcsípett vélekedéseket azért bocsátom előre, hogy az esetleg kevésbé tájékozott olvasó számára egyből világos legyen: Mozart népszerűsége ma páratlan, következésképpen Mozart-társaságot alapítani és fönntartani viszonylag hálás feladat. Mozart neve sok kaput és szívet nyit meg, olykor egy-egy pénztárcát is. Az sem közömbös körülmény, hogy a Mozart-társaságok hálózata az egész földkerekséget átfogja. Anyaszervezetünket, a salzburgi Internationale Stiftung Mozarteurnot az egyetemes zenei élet legrangosabb és legéletrevalóbb intézményei között emlegetik.

A Román Mozart Társaság 1991. szeptember 6-án, Kolozsvárt alakult meg. Ma Chemnitzben, Moszkvában, Pozsonyban, Prágában, Rigában is vannak testvérszervezetei, de akkor ez volt az első Mozart-társaság az egykori „béketábor" - a volt politikai Kelet-Európa - területén. Ezt az elsőséget nyugaton számon tartják és tisztelik.

A Társaság 1991 decemberében nagyszabású Mozart-fesztivállal lépett a közönség elé, amelynek keretében - operaházaink bejáratott Mozart-produkciói mellett - az Összehasonlíthatatlan utolsó életévének csaknem minden műve megszólalt. Azóta minden év decemberében van Kolozsvárt Mozart-fesztivál. Ennek a megtervezése és megrendezése a Társaság elnökségének fő feladata.

Az első Mozart-fesztivált nagylelkűen támogatta az állampénztár. Az Andrei Pleşu vezette Művelődési Minisztérium idejében kiutalt erre a célra egymillió lejt. Hatalmas pénz volt az akkor! A Társaság egy petákot sem látott belőle. A Minisztérium pénzügyi szervei a társrendező állami intézmények, a Filharmónia és a két operaház között osztották el. Eszükbe sem jutott, hogy a fesztivált kezdeményező és megteremtésében fő szerepet vállaló polgári közösség is részesülhetne belőle. Ez a szemlélet sértette társaságunkat. Hiszen a két operaház semmi újat nem tanult be erre az alkalomra, nem tettek többet, mint hogy néhány műsoron levő Mozart--előadásukat a fesztivál napjaiban is adták! A fesztiválon való föllépés érdeméért kapott százezreket pedig következő produkcióik költségeire fordíthatták. A Román Opera, amelynek akkor Ioan Piso volt az igazgatója, olyan szedett-vedett Don Giovannival szállt be fesztiválunkba, hogy a vége felé egyszer csak leállt az előadás, mert az énekesek más- és másképpen tudták a húzásokat. Csak második újraindulásra tudták folytatni. Ennél kínosabb szerencsétlenség nem történhetik egy színházban, hétköznap sem, hát még egy fesztiválon! A december végi Denevért viszont - így szólt a fáma - a Mozartra kiutalt pénzből vitték színre.

1992-ben körültekintően fogalmazott, emlékiratot intéztünk az új miniszterhez, Ludovic Spiesshez: Miniszter Úr, folynak immár a második Mozart-fesztivál előkészületei, tisztelettel kérjük, támogasson ezúttal minket, a Társaságot, amely a műsorösszeállítás és a szereposztások tekintetében a teljes felelősség terhét viseli. A mellékelt előszámítás, illetve az utólagos elszámolás meggyőzheti a minisztérium szakembereit afelől, hogy a pénzt kizárólag a fesztivál céljaira költjük majd el. Nemhogy pénzt, választ sem kaptunk. Nem kutattuk, hogy a negatív döntés a minisztérium mely színvonalán hozatott, és meg sem kíséreltük egy pozitív döntés kikönyörgését. Tényként fogadtuk el: az állam minket, civileket nem szeret, csak a maga filharmóniáját és operaházait. Ma is hálás vagyok ennek a Spiess-féle minisztériumnak, amiért rákényszerített, hogy egyéb pénzforrások után nézzek, olyan helyeken, ahol a civil kezdemények támogatását természetes kötelességnek tartják.

E második alkalommal alakult ki mind a rendezvény jellege, mind a finanszírozás mikéntje.

A fesztivál műsorán mindig két zenekari hangverseny szerepel, egyikükön a filharmóniai hangversenykórus is föllép. E két fő esemény között két kamaraestet adunk, kétfordulós versenyt tartunk fiatal Mozart-előadók számára, egy kiállítást, templomi hangversenyt és/vagy zenetudományos értekezletet is rendezünk, legtöbbször egy ;,Mozart iuvenorum" című hangversenyt is, amelynek keretében zsenge korú előadóművészek lépnek föl. Nyolc nap: nyolc esemény, legalább két neves külföldi vendéggel - ez az évenkénti vállalásunk.

Jellemző, hogy azok a nyugati Mozart-társaságok, amelyeknek körülbelül annyi a tagjuk, mint nekünk, és abszolút értékben sokkal gazdagabbak, mint mi, nem tudnak ilyen nagyszabású Mozart-hetet nyújtani tagjaiknak. Ott általában 50 márka-50 dollár az évi tagdíj, ez 150 tag esetében 7500 márkát, illetve dollárt tesz ki. Ennyiből mi bőven ki tudnók állítani egy fesztiválunkat, de ott ugyanabból csak szerényebb programra telik, mondjuk, egy évad alatt hat-nyolc két-négy szereplős kamaraestre, egy közös operalátogatásra, esetleg még egy közös kirándulásra is. A Mozart-társaságok zöme nem tudna megfizetni egy olyan zenekart, mint a kolozsvári Filharmónia, még csak a kórusát sem!

Nálunk a tagdíj 1996-ban 10 000 lej volt. Ha mindenki kifizette volna (s ha diákoknak és nyugdíjasoknak nem ajánlottunk volna fel 50 százalékos kedvezményt), 150 tagunk után 1 500000 lejt vettünk volna be. Ezzel szemben az 1996-os, hatodik fesztivál mintegy 36 000 000 lejünkbe, vagyis az eszményi össztagdíj 24-szeresébe került. (Nota bene, a 36 millióból mindössze 175 000 lejt, azaz 0,480/0-ot adtunk ki protokollra, amin egy-két díszvendégünk szolid etetése-itatása értendő.)

Fesztiválunkat legelsőbben a Társaság elkötelezettsége élteti, de nem sokkal kevésbé társrendezői is. Ezek elsője a Filharmónia, amely évi két bérleti hangversenyét adja át nekünk. E két alkalommal az intézmény művészei normájuk keretében, külön honorárium nélkül lépnek fel. A két hangverseny műsoráért mi felelünk, külső közreműködő it s minden egyéb alkalmi költségét mi fizetjük, anélkül hogy a bevételből részesedést kérnénk. Nagy költséggel járó, de végeredményben megfizethetetlen értékű előny ez számunkra, és nem elhanyagolható mérvű megtakarítás az állami intézménynek. (Volt olyan hangversenyünk, amelynek kiadásai között csak a kottaanyag bérlése elérte az 1200 márkát!) Második partnerünk, a Zeneakadémia, a Fesztivál napjaira ingyen bocsátja rendelkezésünkre a Stúdiótermet, ahol a kamaraesteket, az értekezleteket és a versenyt tartjuk. A terembéreknek ma még nincs kialakult árfolyamuk, de rövidesen lesz, és akkor majd kiderül, hogy ez a dologi juttatás is megfizethetetlenül értékes számunkra. A harmadik társrendező Kolozs Megye Művelődési Felügyelősége, amely évről évre jelentékeny összeggel járul hozzá tetemes nyomdaköltségeink fedezéséhez.

A társrendezőkkel egyazon sorban kell köszönetet mondanunk mindazoknak a külföldi művészeknek, akik olykor az őket megillető tiszteletdíj töredékéért lépnek föl nálunk. Amikor irigyeink kérdik, hogyan tudtuk mi, a világ legszegényebb Mozart-társasága Robert Levint, a világ legnagyobb fesztiváljainak a csillagát megfizetni, tisztességesen bevalljuk: szinte csak barátságunkkal fizettünk. Igaz viszont, hogy belföldieknek a szokásos tarifákat jócskán meghaladó tiszteletdíjakat adunk, természetesen a kolozsvári Filharmónia művészeinek, amennyiben nem a zenekarban, normájuk keretében lépnek fel, hanem szólistaként vagy kamarazenei produkciókban.

Egyéb „bevételeink" is vannak, amelyek nem jelennek meg a könyvelésben. A kasseli Barenreiter zeneműkiadó minden versenyünket kiegészítő díjakkal támogatja: értékes kottákkal, amelyeket a nyerteseknek adunk át. Megvenni nem tudnók őket. Más példa: az

Incitato reklámiroda, amelynek több alkalmazottja is tagunk, minden nyomtatványunkat - a plakátokat, a prospektusokat, a műsorfüzeteket, a meghívókat - kedvezményes áron nyomtat ja ki.

A Fesztivál a két elsőként említett állami intézmény megfizethetetlen szolgáltatásain, illetve dologi juttatásain kívül és barátaink támogatása mellett is sok-sok pénzbe kerül. Ez a sok-sok 1996-ban mintegy 36 millióba volt, az előbb kiszámított eszményi össztagdíj közel huszonnégyszerese. Ezt az összeget kell az elnöknek a két fesztivál közötti esztendőben összemuzsikálnia.

A támogatások összegei - kivételektől eltekintve - bizalmasak. Az elnökségen kívül csak a könyvelés tud róluk. De talán az összegek megnevezése nélkül is érdemes egy-két támogatónkat bemutatnom előbb három magánszemélyt.

Heinz Rothenbühler nyugalmazott református lelkész és hittudós, egykor a svájci parlament tagja, sőt korelnöke. A kelet-európai változások megfigyelőjeként fordult meg Kolozsvárt, és fedezett föl minket. Ismételten küldött pénzt, 1994-ben személyesen is megjelent egy hangversenyünkön.

Peter E. Sandor dúsgazdag kanadai magánzó, a torontói Mozart-társaság elnöke. Egyszer hallván, hogy épp nehéz a helyzetünk, felajánlotta: belép társaságunkba és előre, egy összegben fizeti ki a századik születésnapjáig esedékes tagdíjat, ami Salzburgban, ahol ő is tag, én is, évi 350 schilling, azaz 50 márka.

James J. Busuttillondoni jogász. 1996 decemberében 2 000 000 lejnyi Covent Garden Díjat küldött a vonósnégyes verseny legfiatalabb olyan együttesének bátorítására, amely ugyan beverekedte magát a döntőbe, de ott díjhoz nem jutott.

Mindhármójukat megajándékoztuk Gergely István Mozart-plakettjével.

Zeneszerzési versenyünk 1000 márkás díját a főleg Brazíliában élő, világszerte ismert iparmágnás, Johannes Karcher állotta. A kitüntetett mű (Dora Cojocaru: Második vonósnégyes) szerzői kéziratát kapta ajándékba és egy ajánlást a partitúra élén: „In memoriam Alfred Karcher". (Az ajánlás címzettje a Karcher Művek alapítója volt, az adománytevő édesapja.)

Persze ismeretség és szerencse dolga, hogy talál-e az ember ilyen bőkezű és jószívű barátokat. Ez azonban a külföldi jogi személyekre is áll, legfönnebb kisebb mértékben: legbiztosabban tőlük is úgy kaphatni támogatást, hogy az ember megismerkedik és barátkozik képviselőikkel.

Európa vezető nemzeteinek reprezentatív alapítványai közül eddig csak a Pro Helvetiánál kopogtattam hiába. Akkor sem támogatott bár egy repülőjegy elszámolásával, amikor svájci művészt léptettünk föl. Hiányzott a személyes bemutatkozás alkalma. A bécsi Kultur Kontakt Austria, ellenkezőleg, kifejezetten bőkezű támogatónk, csaknem minden évben juttat nekünk egy jelentékeny összeget. Tisztelem benne, hogy megköveteli kedvezményezettjeitől, ne csak pályázni tudjanak jól, hanem elszámolásaik is legyenek tiszták, szakszerűek. A bonni Deutscher Musikrat hatásköre meglehetősen szűk, amennyiben csak akkor tud a hónunk alá nyúlni, ha éppen fiatal német előadóművészt léptetünk föl. Amikor bemutattuk a La clemenza di Titót, a német címszereplő minden költségét, tisztes honorárium át is jó szívvel kifizette. Hogy milyen nagyszerű barátunk a Deutscher Musikrat, akkor tapasztaltuk meg igazán, amikor egyszer olyasmit kértünk tőle, ami nem vág profiljába: egy 1000 márkát meghaladó áru kottaanyagot. A külkapcsolatok irodavezetője, Dr. Volker Mettig olyan meggyőző ajánlással továbbította levelünket az InterNations nevű, ugyancsak bonni kormányhivatalhoz, ahol minket senki sem ismert, hogy az azonnal kiutalta a kért összeget. Azoknak a német művészeknek a felléptetését, akik kinőttek a Deutscher Musikrat hatásköréből, a müncheni Goethe Institut, illetve annak bukaresti kirendeltsége támogathatja. Ezen az úton jön Kolozsvárra 1997 decemberében a Consortium Classicum nevű, kilenctagú elitegyüttes, amelynek ideutaztatása, elszállásolása és egyetlen hangversenyért járó tiszteletdíja akár három kolozsvári Mozart-fesztivál összkiadását is meghaladná. Ugyancsak 1997 decemberére egy angol fortepiano-művész meghívásáról is levelezünk. Mihelyt kialakult a műsor, a British Councilhoz fordulunk támogatásért.

Szponzoraink között - többek kifejezett ámulatára - Salzburg város tanácsa is előfordult. Dr. Josef Dechant polgármester urat egy állófogadáson sikerült meggyőznöm arról, hogy ha egy kolozsvári fesztiválnak „Mozart, Salzburg fia" a címe, azt Salzburg városának is támogatnia kell. Szintén csak egyszer írhattuk föl műsorfüzetünkre a dán rádió második műsorát, igencsak jelentékeny összeg megküldésének érdeméért. Ezt annak köszönhettük, hogy a kitűnő zenei szerkesztőt, Hans Peter Larsent folklorisztikai kirándulásra kalauzoltam Bihar Bartók megjárta falvaiban. A gyűjtött dallamanyagból remek adást szerkesztett rádiójának. Az 1995-ös Mozart-fesztiválunknak fölajánlott támogatás alighanem egyfajta hálapénz volt a közös kirándulás élményéért.

Ami a belföldi támogatókat illeti, őket sokszorosan nehezebb megnyerni. Egyszer a Kolozs megyei Kereskedelmi és Iparkamara jóakaró közvetítésével több százukat kerestük meg ez ügyben kolduló levéllel, csaknem teljesen sikertelenül. Nemcsak a román szponzorizálási törvény tökéletlen, a fiatal román magántőke sincs eléggé tudatában annak, hogy mivel tartozik a kultúrának. Jellemző az esetünk a Transilvania Bankkal: kétszer is fölkerült a neve plakátunkra és műsorfüzetünk címlapjára, olyan ígéretes tárgyalások után, amelyek eredményét az igazgatótanács az utolsó pillanatban nem hagyta jóvá. Mások is hitegettek.

Az áttörést a Salto kaszinóhálózat kolozsvári képviseletének köszönhetjük. 1995-ben valóságos partner kapcsolatra lépett velünk. Megengedte, hogy hatalmas Mozart-portrét akasszunk ki egy rulettasztala fölé, amelynek azóta Mozart-asztal a neve. A kaszinó meghívott, ezentúl tartsuk ott fesztiválunk hagyományos állófogadását. Ezen a dologi juttatáson kívül tisztes pénzösszeget is átutalt nekünk. A bevételnél is nagyobb örömünk, hogy igazgatója, akivel tárgyaltunk, Szalma Gy. István maga mondta ki: ez a pénz nem alamizsna. Cégének nem csekély erkölcsi haszna van abból, hogy az esztendő egy estéjén a Mozart Társaság vezetősége és vendégei ülnek játékasztalai mellett. Nyilván nem játszunk sokkal többet, mint amennyire a protokollzsetonokból telik, ráadásul eszünk-iszunk is, ha már kínálnak, így jövedelem kiesést és költséget is okozunk a cégnek. Másrészt persze álljuk a szavunkat: fogadásunkon csak úgy hemzsegnek a Saltóban a very important person ok: diplomaták, professzorok, művésznagyságok. Még nagykövetet, egyetemi rektort, akadémiai tagot is lehetett ott látni, s persze sok újságírót. Ez a két éve tartó együttműködési kapcsolat reménnyel tölt el fesztiválunk jövőjét illetőleg. Hátha találunk még ilyen megértő partnereket!

Nagyon kell ez a remény!

Előrelátásunk szerint fesztiválunkat pénzügyi válság fenyegeti. Először: várható, hogy külföldi szponzoraink egy része, akik eddig a romániai közviszonyokat illető sajnálattal vegyes barátságból támogattak, egyszer csak azt mondja: Romániában győzött a demokrácia, normalizálódik a helyzet, ideje, hogy ti is segítsetek magatokon.

Másodszor: nem „várható", hanem biztos, hogy a romániai árak a közeljövőben sokkal iramosabban közelítenek a nyugatiakhoz, mint például a hangversenyközönség fizetőképessége. Ma még ki tudunk állítani egy nyolcnapos Mozart-fesztivált annyi valuta lejmegfelelőjéből, amennyi nyugaton egy jobb karmester egyszeri fellépési díja. Ezt a kiváltságunkat (7) azonban rövidesen elveszítjük. Mi fogjuk irigyelni azokat a nyugati Mozart-társaságokat, amelyeknek évi hat-nyolc kisszabású kamaraestre telik! Jaj nekünk, ha addig nem tudjuk magunk mellé állítani a fiatal hazai tőkét!

Utazásaim során szerzett tapasztalataim alapján sok mindenben példaképem Németország. Többször voltam a stuttgarti Internationale Bach Akademie vendége, amelynek olyan szponzorai vannak, mint a Mercedes-Benz anyavállalata, hogy csak a rangelsőt említsem, és valóságos zenei nagyhatalom, amely fantasztikusnál fantasztikusabb, a szó szoros értelmében világraszóló művészi terveket tud kivitelezni. Lehet, hogy rövid távon az volna a legtöbb, amit elérhetünk, hogy megcélozzuk a stuttgarti Mercedes-Benzet: küldjön nekünk egyszer annyi pénzt, amennyi ott egy karmester fellépti díja. Lehet, hogy ki tudnók könyörögni. Fesztiválunk távolabbi jövőjét azonban úgy szeretném biztosítani, hogy megkeressük és megnyerjük céljainknak a román ipar éllovasait, a közeljövő hazai Mercedes-Benzeit, akik valós érdeküket látják majd abban, hogy plakátainkon rendszeresen megjelenik: ezt a fesztivált az N.N. Művek támogatja. Ez az első stratégiai ábrándom.

A másodikhoz Salzburg nyújtja a mintát, az Internationale Stiftung Mozarteum, amelynek 1981 óta vagyok tagja. Minden évkönyvében megjelenik a nagyszámú vezetőség teljes rang- és névsora. A tiszteleti elnök Richard Spangler kereskedelmi tanácsos, a legpatinásabb salzburgi magánbank szeniorja. Az elnök Dr. Friedrich Gehmacher, a legnevesebb salzburgi kereskedőcsalád sarja, egy híres ügyvédi iroda tulajdonosa és vezetője. És így tovább: iparmágnások, nagykereskedők, főhivatalnokok, politikusok, udvari tanácsosok (igen, Ausztriában vannak még ilyenek!), egy gróf... Hogy melyikük mit tesz az Alapítványért, nem tartozik rám, de például Gehmacher elnök urat gyakorta látom mozarteumi irodájában 'és rendszeresen levelezem vele társaságunk kérdéseiben, így tanúsíthatom róla, hogy nem hobbi szinten vezeti az Alapítványt, hanem mint aki az életét tette rá. A sok előkelőség között szinte csak elvétve s főleg a táblázat alsó felén említődik egy-egy zenész, mind elsőrangú nagyságok, mint Gerhard Croll professzor, a nagy Gluck-kutató meg Rudolf Angermüller, az Alapítvány főtitkára, aki boszorkányos szaporasággal jelenteti meg hézagpótló zene tudományos könyveit, vagy Genevieve Geffray, a zenei könyvtárosok gyöngye. Szóval: szakemberekben nincs ott hiány, de az Alapítványt legfőképpen nem muzsikusok vezetik, hanem annak célkitűzéseivel és működési mechanizmusával azonosuló, művelt és zeneszerető pénzemberek és közéleti férfiak. Ez a magyarázata világ hatalmának, roppant sikereinek, ebben kellene hogy utánozzuk. Mikor támadnak hazai ipar- és pénzmágnások, akik át szeretnék venni a kolozsvári székhelyű Román Mozart Társaság vezetését?

Ui. A Soros Alapítványtól nem kértünk semmit, azok iránti baráti előzékenységből, akik - távolabbi külkapcsolatok híján - csak onnan tudnak kérni. ,Ha rászorulunk, persze kérünk majd.

A román Művelődési Minisztérium nemrégiben változtatott álláspontján. 1996-ra felajánlott 10 millió lejt, sajnos olyan restriktív feltételek mellett, hogy miközben szerény valutatartalékainkat csaknem mind lejesítenünk kellett, a felajánlott összeg felét sem tudtuk elkölteni. Bizalommal nézünk elébe az új, Ion Caramitru vezette Minisztériummal

való együttműködésnek.