A nyolcvanas évektől kezdve látványosan megnőtt a pénzpiacok szerepe, a pénzzel kapcsolatos műveletek egyre nagyobb befolyása a gazdasági folyamatokra. Durva egyszerűsítéssel azt is mondhatnám, hogy a fejlett országokban ma már nem árut termelnek, hanem pénzt, és a termelési folyamatokat - a high tech hányad kivételével - hagyják a fejlődő országoknak vagy a korábbi második világnak. A közgazdászok ma már money driven economyről beszélnek, azaz a pénz által vezérelt gazdaságról, míg akár húsz évvel korábban is a különböző termelési eredmények voltak a döntőek a piacokon.

Mindenesetre szemet szúr az a jelenség, hogy a világ nagy tőzsdéi között (New York, Hongkong, Tokió, Frankfurt) naponta 1200-1500 milliárd dollárnyi pénztömeg "repül" elektronikus úton, a komputerek világhálózatán keresztül, néhány másodperces döntési időt hagyva a brókereknek, akik közül a szerencsés kezűek e röpke idő alatt milliárdokat nyerhetnek (vagy veszíthetnek) ezen a "kaszinó"-játékon. A pénznek ma már elektronikus pénznek - különleges, szinte mágikus szerepe lett ebben az ezredvégi "új kapitalizmusban", meghatározó, az egész késő modern civilizációt átformáló hatása alól szinte semmi sem vonhatja ki magát. Valami történt az elmúlt húsz-huszonöt évben: a pénz diszkrét (csendes) forradalma. A következőkben ennek a fordulatnak néhány elemét szeretném vázolni.

A dolog 1971-ben indult a senki által előre nem látott jövő felé: a Nixon-adminisztráció megszüntette a valuták aranyalapját, vagyis többé már nem lehetett a dollárt X mennyiségű aranyra beváltani; az egyes valutanemek csak egymáshoz viszonyított árakon szerepeltek, ez lett a lebegő árfolyam technikája. Ezzel párhuzamosan elkezdődött a pénz- és tőkepiacot korlátozó törvények leépítése, a dereguláció, amely még ma is tart. A szigorú és ma már a fejlődést gátló szabályokat elsősorban Amerikában hozták az 1929-es válság után, hogy elejét vegyék egy hasonló összeomlásnak. A példát mások is követték, így vált lehetővé az, hogy hazai valutát csak korlátozott mértékben lehetett kivinni egy-egy országból, hogy idegen országban beruházni csak többféle engedély birtokában és korlátozott mértékben lehetett, hogy biztosítótársaság nem fejthetett ki beruházási vagy banki tevékenységet stb. Ezek közül a legfontosabb lépés a pénz szabad áramlását megkönnyítő deregulációs intézkedéssor volt. Ma már nincsenek országhatárok, hozzávetőleg bárhol, bármilyen valutában be lehet fektetni, a pénzt bárhová el lehet juttatni - elektronikus úton, a másodperc töredéke alatt.

Vagyis a dereguláció teremtette meg a globalizáció feltételeit: a pénz, az áru, a munkaerő szabad áramlását a világban. Az országhatárok nélküli piacot. De míg a munkaerő csak nehezen mozdul, legfeljebb Amerikán belül van mobil munkaerő, az áruk korábban is mozogtak (a nagy multik, a Philips, Shell, Coca-Cola termékei a világ legeldugottabb falujában is megtalálhatóak), addig az igazi változást a pénzmozgás felszabadítása hozta. Az egész világ egyetlen pénzpiac lett. Igen ám, de bármennyire is globális, az egész Földgolyót behálózó ez a piac, az egyes tőzsdék, befektetési lehetőségek, kamatlábak között mindig vannak különbségek: a jen árfolyama Szingapúrban egy-két centtel alacsonyabb (vagy magasabb), mint Londonban, New Yorkban pedig ez már több centnyi különbséghez vezet. Itt van a pénzpiac viharos mozgásának egyik mozgatója: a globalizáció elvben teljes lehet, gyakorlatilag azonban mindig maradnak különbségek - árfolyam, kamatláb, külkereskedelmi mérleg stb. differenciái -, melyek piaci lehetőségeket kínálnak: aki olcsón vesz az egyik tőzsdén, és még ugyanabban a pillanatban elad a másikon, nagyot keres.

De az elképesztő nagyságrendű "repülő pénzpiacnak" ez csak az egyik forrása. A másik a komputerizáció: kb. tizenöt éve kötötték össze a világ nagy tőzsdéit számítógépes hálózatba, és kb. tíz éve képes bármely bróker cége vagy saját gépe segítségével. bekapcsolódni ebbe a világhálózatba. Ami azt jelenti, hogy valaki Kuala-Lumpurban ülve azonos időben (real time) tudhatja, mi történik a pesóval Tokióban, Londonban vagy New Yorkban, és néhány gombnyomással vehet-eladhat több százezer dollár értékben valutát, kötvényt vagy bonyolultabb pénzügyi eszközöket (pl. derivatívokat). Mágikus létében jelen lehet a vili pénzügyi központjaiban, jóllehet a periféria lakosa.

A globalizálódás és az elektronikus pénz megjelenése együtt hozta a pénz forradalmát, de még mindig nem beszélhetünk a lényegről: honnan ez a rengeteg pénz? Miért áramlott ilyen mértékben a pénz a fináncszektorba a termelés köréből? Azért, mert a pénzszféra minőségileg magasabb megtérülést ígér. Míg a reálszférában 5-8 százalékos hozam már tisztes profitnak számít, addig a pénzügyi műveleteken 10 és 30 százalék között lehet keresni. (Ez utóbbi szám persze határeset, de a befektető szemét mindig reklámcsúcsok varázsolják el.)

Bármint is van, a nagyobb hozam egyszerűen kiszivattyúzta a reálszférából a tőkét, és átpumpálta a pénzvilágba: hatalmas befektetési társaságok jöttek létre, melyek az emberek megtakarításait kezelik, részvényekbe, kötvényekbe vagy nagyobb kockázatú műveletekbe fektetik, hogy magasabb hozamot érhessenek el. Egy-egy ilyen befektetési alap akkora tőketömeggel rendelkezik, mint mondjuk a Benelux-államok és Svédország együttes GDP-je. (Az egyik legnagyobb befektetési alap, az amerikai Fidelity, 533 milliárd dollár felett rendelkezik. Elképzelhetjük, mi történik, ha egy ilyen kolosszus "rámozdul" egy-egy üzleti lehetőségre: nincs az a nemzeti bank, amely ellent tudna állni neki, egyéb cégekről nem is szólva.) A befektetési alapok mellett a pénztömegről gondoskodnak a nyugdíjpénztárak - majdnem ilyen tömegű tartalékkal -, ide áramlik a lakosság egyéb megtakarítása, valamint kisebb hányadban, de ide csapódik le a fekete és a szürke üzleti zóna űegyver-, drogkereskedelem stb.) tisztára mosott, már felderíthetetlen eredetű pénze is. Ma már azt kell mondanom, hogy több a pénz, mint a befektetési lehetőség, a cégek között késhegyig menő harc folyik a befektetések realizálásáért, mert ha csak úgy, a bankban kamatozó betétként hever a pénz, legfeljebb 4-6 százalékot hoz, míg a jól befektetett, esetleg némi kockázattal is járó pénz - mint említettem - ennek a hozamnak két-háromszorosát is elérheti.

Apropó kockázat. A nagy pénz nagy kockázattal jár. Ezért nem csoda, ha a mai tőke és a pénzpiac leggyorsabban fejlődő ágazata a kockázatmenedzselés. Ez azt jelenti, hogy ez a modern pénzpiac bizony tele van veszélyekkel: igaz, hogy olykor nagyokat lehet "kaszálni", de ugyanilyen nagyokat lehet bukni. (Szinte minden hónapban olvashatunk bankok csődjéről, pl. legutóbb a hatodik legnagyobb japán bank ment csődbe.) De az igazi veszély ott leselkedik a befektetőre, hogy mennél magasabb hozamot akar elérni, annál nagyobb kockázatot kell vállalnia, vagy fordítva: csak nagyobb rizikó vállalása hoz pénzt a kasszába. Ma már óriás cégek foglalkoznak az itt felmerülhető veszélyek kivédésével; a pénz forradalma nem veszélytelen játék. Nem veszélytelen, mondom, és ezt úgy is kell érteni, hogy nemcsak az egyedi befektető vagy tőzsdei játékos számára rejt veszélyeket, hanem országokat is érhet baj, sőt a pénzügyi világrendszert is óvni kell. Nem is olyan rég történt, hogy ez a "repülő pénzpiac" egyik napról a másikra "megszállta" Mexikót - mert jó gazdasági adatai gyors és magas megtérülést ígértek -, ám amilyen gyorsan jött ez a spekulatív pénz, ugyanolyan gyorsan el is repült, Mexikó pedig a pénz hirtelen kivonulása (pánik) miatt csődbe jutott. Igaz, a védekező mechanizmusok is gyorsan működésbe léptek: Amerika és a Világbank azonnal 25 milliárd dolláros tőkeinjekcióval segítette át a mexikói gazdaságot a nehéz napokon. Nem karitatív indulatból: a mai globális világban akár egy kis bank összeomlása is dominóeffektust válthat ki, merthogy minden elemi egység egyetlen globális rendszer része: egyik bank össze van kötve a másikkal, ha az egyik tönkremegy, magával rántja a másikat, az még néhányat, aztán egy régió jut bajba stb. A rizikómenedzsment nemcsak mini szinten, de makrogazdasági szinten is próbál úrrá lenni a helyzeten.

A pénz forradalmának legérdekesebb - legveszélyesebb – területe a pénz spiritualizálódási folyamata. Kezdetben volt a pénz és az áru: kiraktam a pultra százötven buznyákot, és megkaptam a keltetőgépet. Később, ha gyárat vásárolt valaki, már nem kápéban fizetett, hanem kötvénnyel, váltóval, hitellevéllel. Vagy részvényt vett, hosszú fizetési határidővel, és papíron lett tulajdonosa a gyárnak. Ez a művelet már egy-két szinttel elvontabb, mint a "pultra tett pénz és áru" esete, de még áttekinthető. Aztán jött az opció: részvényt akarok venni mondjuk a Siemens cégbe, de nem most, hanem úgy határozok, hogy ma csak lekötöm annak lehetőségét, hogy majd karácsony táján megvegyem a részvényt. Az opció már olyan ügylet, ahol kezdünk elszakadni a reális folyamatoktól. Annál is inkább, mert az opciót el is adhatom: anélkül, hogy birtokomban lenne a Siemens gyár akármilyen apró "darabja" (részvény formában), mégis eladhatom azt a lehetőségem, hogy karácsony táján ezt a kis darabot megvegyem. Mert van piaca, árfolyama, az opciókat adják-veszik, szinte már megfoghatatlan, hogy mit. Az átszellemülés - elvont folyamatok - újabb emelete következik, mikor fogadást köthetek arra, hogy mondjuk a frankfurti tőzsde (DAX) indexe (a részvénymozgások összesített mutatója) az elkövetkező három hónapban emelkedni vagy süllyedni fog. Fogadhatok százalékpontokra is, és erről a "tétemről" értékpapírt kapok. Igen ám, de ezzel az új, immár majdnem fiktív papírral is üzletelhetek, ennek is van piaca, árfolyama, ezt is adják-veszik. (Ezek a trükkös papírok már a fentebb említett derivatívok körébe tartozó, hihetetlenül bonyolult pénzügyi eszközök, a kilencvenes évek találmányai.)

Nos, ahogy elszakadunk a reálfolyamatoktól, úgy nő a kockázat, s itt már sokszorossá válnak a veszélyek. Egy-egy ilyen opció vagy derivatív esetében ugyanis az történik, hogy én csak egy töredékét fizetem ki a majdani vásárlásnak(csak "lekötöm" a későbbi üzletet pár száz dollárral), ugyanakkor az "üzlet maga" több százezer dollárról szól. Amit effektíve kifizetek, azt elkönyvelik, amiről szól az alku űogadás), az nem szerepel a főkönyvekben. Közgazdászok szerint ezekben a reálfolyamatoktól elszakadt manőverekben nagy veszély rejlik. A jelenség paradoxona csak az, hogy ezeket a bonyolult eszközöket (derivatívokat) eredetileg épp a kockázatok elkerülése céljából találták ki, ma pedig ezzel növelik egy-egy bróker, bank, tőzsde, sőt állam kockázatát.

Az elektronikus pénz ma már sok formában létezik: mindannyian ismerjük/használjuk a bankkártyát, amivel automatákból tudok hozzájutni pénzemhez éjjel és nappal. De azt mondják, hogy a jövő a komputer-telefon-televízió összefonódásából kialakított - virtuális - bevásárlóközpont: otthon bepötyögöm, hogy egy víz alatti porszívót akarok venni, teszem azt à 2430 dollárért, sőt el is tudom küldeni a pénzt a billentyűkkel, majd az áru pár óra (nap, hét) múltán meg is érkezik. Igazi pénz nem játszott szerepet a tranzakcióban: elektronikus pénzzel dolgoztam.

Ma még nagyrészt álom ez, mert a komputer-telefon szövetsége túl sérülékeny, a számítógép-kalózok megfejtik titkos kódomat, és mire észbe kapok, leszívják teljes bankszámlám (vagy épp a bankot rabolják ki elektronikusan). De a szakemberek azt állítják, hogy már csak hónapok kérdése a rendszer biztonságának megteremtése, és akkor "indulhat a bevásárlás az imaginárius szupermarketben. Itt már tényleg csak a képernyőn villódzó számok szerepelnek, a pénz mintha eltűnt volna, számolunk vele, de fizikai mivoltában nem szerepel.

Szép új világ. Én csak ismételni szeretném, amiről már szó esett korábban: ez az új világrendszer olyan hihetetlen nagyságrendekkel és főképp olyan sebességgel dolgozik, ami ma már alig vagy egyáltalán nem kontrollálható. Vagyis olyan gyorsan történnek az átutalások, vásárlások, eladások (millióan ugyanúgy, ugyanazt - irdatlan tételekben), hogy mire valamilyen "ellenőrző-bajelhárító" közbe akarna lépni, már rég lefutott a folyamat, és beköszönt a baj. A sebesség lett a rendszer legfőbb veszedelme.

Ma már egyre több közgazdász látja ennek az új struktúrának veszélyeit, és egyre többen követelik valamilyen egész világot áttekinteni és egyben terelni képes rendszer kialakítását: akár a WTO-n belül (World T rade Organisation: Világkereskedelmi Szervezet), akár a Világbank révén vagy egy újonnan létrehozandó globális "közlekedési rendőr" szerepében. (Legutóbb éppen Soros György hangsúlyozta az egyre zabolátlanabb fejlődés veszedelmeit és valaminő regulatív biztonsági rendszer kiépítésének fontosságát.) Ma még csak gondolkoznak ezen a biztonsági rendszeren, mert a pénzpiac olyan elszabadult tempóban fejlődik, olyan irdatlan tőkemennyiség felett diszponál, hogy mindenfajta terelési kísérletnek ellent tud állni. De a világ, ha el akarja kerülni a kertek alatt ólálkodó pénzügyi megroppanás veszélyét, előbb-utóbb ki kell hogy találjon valami védekező mechanizmust, amely a rendszer káros kinövéseit idejében ki tudja gyomlálni. Addig persze minden évben három-négy nagybank fog tönkremenni nemcsak csalások miatt, hanem a rendszer kockázati tényezőinek lebecsülése miatt. És persze jelentős harcokba is fog kerülni egy ilyen "közlekedési rendőr" munkába állítása, mert a ma oly gyorsan fejlődő rendszer nyertesei vannak lépéselőnyben, vesztesei pedig nincsenek abban a helyzetben, hogy érdekeiket érvényesítsék.

Végül szomorú terepre érkeztünk. A vesztesek sorsához. A globalizálódás és a pénz forradalma irdatlan tőkék reptetésével gazdagodik, és közben a világ képtelen megbirkózni a munkanélküliség rátájának állandó növekedésével. (Európai átlag 11-12 százalék között, a világban kb. 400 millió ember munkanélküli, Amerika a nagy kivétel, ott 5,6 százalékos a munkanélküliség.) Amilyen csillogó a pénz- és globális világ gyorsforgalmi útja, olyan kíméletlen működése: a fejlett világból sorra költöznek ki a nagy multik gyárai olyan régiókba, ahol ötvenszer, százszor olcsóbb a munkaerő, alacsonyabbak az adók. Jól járnak a költözéssel, de otthon hagyják a munkanélkülieket. A cég keres, de a cechet az adott államnak kell fizetnie: munkanélküli-segély, szociális feszültségek révén. Ma már elkezdődött egy világméretű kiegyenlítődés: az új bérszínvonal valahol a németek köztudottan magas keresete és mondjuk Thaiföld éhbére között fél- vagy háromnegyed úton fog kialakulni. Egyelőre csak azt látjuk, hogy a bérszínvonal vagy csökken, vagy ha ezt megakadályozzák, nő a munkanélküliség. De a trend megindult, és nemigen látni megoldást. Annak idején a haladó közgazdászok, politikusok sokat vitáztak az ún. Észak-Dél problémán (szegény Palme, svéd miniszterelnök ebbe is halt bele), nevezetesen, hogy miként lehetne kiegyenlíteni a gazdag Észak űejlett országok) és a nyomorgó Dél (szegény országok) közötti különbséget. Nos, a kiegyenlítődés megkezdődött, de nem úgy, ahogy tervezték: a jóléti állam kényszerű leépülésével, a szociális piacgazdaság tarthatatlanná válásával.

Ez a kísérőjelensége a pénz forradalmának: a globális világrendszer akaratlan velejárója. A jelenség termelésében persze a pénzpiacok is részt vesznek, hiszen a termelési (reál)szférából oda áramlik át a pénz, mert többet hoz a konyhára. De ezt a szomorú leépülési folyamatot nem ők csinálják. Legfeljebb keresnek rajta...

Végül hadd tegyek egy általánosabb megjegyzést. Amiket nagyon vázlatosan felsoroltam, azok a folyamatok szinte a dolgok logikájának szülöttei: nem "rossz emberek" összeesküvéséből táplálkozó botrányos fejlemények. Ezt azért kell hangsúlyoznom, mert a közvéleményben a pénzvilág, a bankszakma, az értékpapír meg a tőzsdei spekuláció valami úri huncutságnak tűnik, és ebben a posztmodern világban - ahol a pénz forradalma diktál kormányoknak és régióknak - még inkább ez az előítélet alakul ki. Tévesen, mert ezek a folyamatok jóval nagyobb volumenűek, mint hogy bárki személyes rosszindulatból vagy ördögi csellel tudná szőni ezt a globális hálót. A fordulat sajnos személytelen, mert a folyamatok túlnőttek a bennük részt vevők látókörén, képességein, hatalmán.

A bűvészinasok rossz perceit éljük át, és várjuk, mikor szűnik meg a varázs...