Jeromostól többek között azt sem kérdezte senki, hogy miképpen alkalmazták, ha nem tanult meg írni. De hogyan is válaszolhatott volna fel sem tett kérdésekre?

Így hát inkább magában fogalmazott, s munka közben a műszaki rajzok automata másolását végző gép kezelőjét egyáltalán nem zavarta írástudatlanságának tudata. Sőt, mintha megkönnyítette volna alkalmazkodását a bonyolult szerkezet monotóniájához.

Behunyt szemmel is rátapintott a megfelelő gombra, panasz nem érkezett a munkájára, igaz, dicséret sem, s már az sem izgatta, hogy Betűk híján Szava sem lehetett az Emberiség nagy problémái körül kialakult ebédszüneti vitákban.

Ilyenkor, mialatt a Többiek a Világ folyásáról értekeztek, Jeromos az újításán dolgozott...

Először csupán személyes használatra szánta új rendszerű képírását, de mert időközben megfejtette a karnaki királysírok hieroglifáit, elhatározta a klasszikus betűvetés megreformálását is. A jeleket a maga ízlése szerint alakította, naplóját a kódolt, egyelőre még Mások számára érthetetlen kalligráfia szerint vezette, a kusza sorok rejtélyes titkokat őriztek, és egyre több idejét lefoglalták.

Körülbelül ez idő tájt érzékelte először a Jelenséget. Kicsit meglepődött, de elfoglaltsága miatt is gyorsan napirendre tért fölötte. Múló dolog! – legyintett, és átlépte az árkot, amely a hálószoba hosszában jött létre. Nem is gondolt rá többet, csupán két hónap múlva kezdte zavarni, hogy már ugrania kellett, ha a nyakkendőjét ki akarta venni a szekrényből. Visszafelé szintén nekifutásból vette az akadályt.

Később már magát a szekrényt fektette a padló folytonossági hiányára, s ha a túlsó oldalon akadt dolga, átsétált a Pallón, amire végül is kezdett büszke lenni mint saját keze alkotására.

Egy nap tudomásul vette, hogy minden mulandó, még a Híd is, amelyet egy napos délelőttön, amíg ő az irodában tartózkodott, elnyelt a Rés. Szerencsére senkinek sem tűnt fel, hogy nyakkendő nélkül jár, és mindig gondosan fésült választéka zilált, mintha sebtében, tükör nélkül igazítgatta volna el. A tükör ugyanis a Völgy szemben levő oldalán függött, a Bem apó Picardiában című olajnyomat és egy háziáldás társaságában.

Jeromos üres délutánjait sokszor töltötte azzal, hogy lábát a szakadék széléről lelógatva keresse a” megoldást, vagy csupán a sötétedő semmibe révedve elmélkedjék. Néha szórakoztatta is az ügy – saját, külön bejáratú és albérleti űrrel tudomása szerint egyetlen ismerőse sem rendelkezett! Nekik csak Kocsijuk vagy Nőjük volt.

A parkett növekvő hiánya ugyan félig-meddig alkalmatlanná tette a szobát eredeti szerepkörének betöltésére, viszont Jeromos néhány bútordarab áthelyezésével mégis lakályossá varázsolta a még rendelkezésére álló részt. Sokáig fontolgatta a fekvőhely pozícióját, fejét eleinte a kanyon felőli oldalra tette, de hamarosan zavarni kezdte ez az elrendezés, így hát harmadnap megfordította az ágyat. A szőnyeg széle viszont így kissé

belógott, s hogy le ne csússzék a tátongó mélységbe, biztosítékul a fotelt és a kerek asztal lábát is ráhelyezte. Mire végzett, úgy eltelt az idő, nem is tartotta érdemesnek, hogy felkeresse a Hivatalt.

Csend lett, és Jeromos már zavartalanabbul foglalkozhatott a Szakadék által diktált tennivalókkal. Mert ahogy az idő múlt, egyre több dolga akadt a szobával, amelynek másik fele annyira eltávolodott, hogy egyes tárgyakra gazdájuk már alig emlékezett. Néha még eszébe jutott Bem apó Picardiában, a Mosdó vagy a Háziáldás, ám legtöbbször hiába próbálta feleleveníteni pontos formájukat, csak körvonaluk maradt, tapintásuk is elmosódott. A Túloldal legtöbbször ködbe veszett. Fárasztotta is az emlékezés hiábavalósága, inkább felhagyott vele, nem erőszakolta, elég gondja volt a csökkenő lakterület ésszerűsítésével.

Keveset aludt, éjszaka többször is felriadt, és torkában dobogó szívvel, reszkető ujjakkal tapogatózva a sötétben kereste a mindent és mindenkit elnyeléssel fenyegető Semmi közeledő peremét.

Elsősorban ezért engedett mégis a kérésnek, hogy lakást változtasson, és elfogadja a felajánlott cserét. Kifejezetten örvendett, mikor látta, mennyire egyszerűen bútorozott az új szoba, amelyet régi főbérlője kutatott fel számára. A fehér köpenyes új tulaj sem zavarta, mert csak az első napokban próbált szóba elegyedni Jeromossal, aki kitérő válaszokat adott, és csupán akkor oldódott fel némileg, amikor az orvos kinézésű jóakaró a saját Szakadékáról kezdett beszélni.

Jeromos beinvitálta, és megmutatta neki az Új Völgyet, s azt is elárulta, a réginél sokszorta gyorsabban tágul, s ijedten kapott a fehér köpenyes vendég keze után, amikor az vigyázatlanul az űr szélére tévedt. Előzékenyen átkalauzolta útitársát az egyetlen biztos ösvényen, amely szorosan az ágy mellett vezetett, visszafelé inkább kötélbiztosítást ajánlott, de nagy nehezen enélkül is elboldogultak.

Teljesítményére, valamint elfoglaltságára való hivatkozással Jeromos a főbérlőt kérte meg egy teljes alpinista felszerelés megvásárlására, majd lázasan rajzoláshoz látott. Először arra gondolt, hogy a Völgyzáró gumiból készüljön, de végül mégis a vasbeton traverzek mellett döntött. Ezt tartotta      a legésszerűbbnek, mert akkor...

Persze a kapcsok helyét előre ki kellett jelölnie, másra nem bízhatta a dolgot. Estére mindent előkészített, s bár a kötelet még nem kapta kézhez, nem halaszthatta tovább az akciót. Remegve, de szilárdan bizakodva hozzálátott a lebocsátkozáshoz.

A kísérlet elég jól indult, az ágy vaslábába fogózkodva egyensúlyozott, de amikor ott függött a Mélység fölött, egy darab Semmi mégis kicsúszott a lába alól. Elfehéredve, pattanásig feszült ízületekkel tartotta magát, küzdött Értük, a Nőikért, a Kocsijaikért...

Némán, egyedül, lihegve és reménytelenül. Mert csak vázlatokat hagyott Fent, és az éjjeliőr nem tud olvasni.