Kelemen Hunor beszélgetése dr. Sandu Bologa professzorral, az Orvostudományi Akadémia tagjával, a Kolozsvári Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem konzultáns előadótanárával

Professzor úr, kezdjük ezt a beszélgetést egy általános kérdéssel. A rákos megbetegedések az orvostudomány számára az egész 20. században kihívást jelentettek. Néha felröppent a hír, hogy megtalálták a kórokozót, vagy sikeresen kezeltek egy bizonyos típusú rákot. A rák ennek ellenére, minden valószínűség szerint a 21. században is a kutatások egyik jelentős területe marad. Az ezredfordulón mennyivel tudunk többet a rákról, mint száz évvel ezelőtt? Vitathatatlan, hogy a 20. században a tudományos megismerés rengeteget fejlődött, és azon belül a biológiai, a fiziológiai és a gyakorlati orvostudomány is. A század második felében a technikai és laboratóriumi feltételek változtak meg, robbanásszerű fejlődésről beszélhetünk ezen a téren is. Megjelent számos módszer és készülék, amelynek segítségével a kutató az élő anyag molekuláris szintjéig képes behatolni. Ez a lehetőség minden addigi elképzelést túlszárnyalva bővítette ismereteinket, s ugyanakkor radikálisan megváltoztatta a kutatók mentalitását, új szakterületek alakultak, és mivel gyógyászatról beszélgetünk, elsősorban azokra a változásokra gondolok, amelyek a betegek kezelésében jelentek meg.

Sajnos egyre több rákos megbetegedéssel találkozunk, és figyelmünket annál is inkább erre a halálos korra fordítjuk, mivel az idejében nem diagnosztizált megbetegedés halállal végződik. De nézzük ezt a betegséget egy kicsit más szemszögből. Az emberi élet nem nagyon hosszú. Optimális körülmények között élünk hetven évet. Hogyha ezt a kozmikus vagy a történelmi időhöz viszonyítjuk, akkor egy-két nemzedék élete parányinak tűnik. Mégis, az általuk elvégzett vagy el nem végzett munka újabb nemzedékek életét is befolyásolja. Az én nemzedékemnek nem sikerült megoldania a rák problémáját, de még van remény, hogy ez belátható időn belül megszűnik élet és halál kérdésének lenni. Eddig is jelentős felfedezések történtek: a rákos sejtburjánzás mechanizmusáról ma összehasonlíthatatlanul többet tudunk, mint néhány évtizeddel ezelőtt, de a szervezet reakciójáról is bővültek ismereteink. Hogyha a század elején a rák gyógyításában a legsikeresebb módszer a sebészeti beavatkozás volt, és meg kell jegyeznem, bizonyos típusoknál még ma is az, a röntgensugarak felfedezése óta tudjuk, ezek a sugarak nemcsak diagnosztikai célra használhatók, hanem bizonyos körülmények között terapeutikai célra is szolgálnak, elpusztítják a rákos szöveteket, azok ugyanis sokkal érzékenyebbek a sugárzásra, mint az egészséges szövetek. A második világháború után a sugárzási technikák olyan mértékben fejlődtek, hogy ma már nem számít luxusnak az ilyen erős, pontos és hatékony gépek használata. Ez a módszer, párhuzamosan a sebészeti beavatkozással, lehetővé teszi a betegség folyamatos ellenőrzését, elsősorban a daganat megjelenési és fejlődési helyén. Sajnos a klinikai tünetek megjelenése előtt, amikor nincs lehetőség a diagnosztizálásra, a betegség pillanatok alatt szétterjed a szervezetben. Ez a tény indokolta az olyan kezelési lehetőségek kutatását, amelyek az egész szervezetre hatással vannak. A citosztatikus szerek feltalálása óriási előrelépést jelentett a rák gyógyításában, ugyanis ezekkel a gyógyszerekkel lehetőségünk van a teljes szervezetre hatni. Mégsem mondhatjuk, hogy az ezredvégen a rák a gyógyítható. betegségek közé tartozik. Persze számos ráktípus gyógyítható, de fenntartások nélkül csak annyit jelenthetünk ki, hogy a különböző terapeutikai módszerekkel ma a rákos betegségek lefolyását tudjuk lassítani, a metasztázisok megjelenését elodázni. Jelenleg néhány új elmélet kidolgozása van folyamatban. Tudjuk, hogy az emberi szervezet a rákos megbetegedés ellen is az immunrendszeren keresztül próbál meg védekezni. Ma már ismerjük az immunreakciók mechanizmusát, struktúraját, és feltételezzük, hogy ezen reakciók befolyásolásával a gyógykezelés irányában is tehetünk néhány lépést. Kísérletek történnek bizonyos ráktipusok hormonális kezelésére; az olyan esetekről van szó, amikor a daganatok hormonfüggőek, és az elmúlt években ezt a módszert is használva a dülmirigy- és a mellrák kezelésében jelentős sikereket értünk el. Ezeknek a módszereknek az együttes használata és hatása a rákos betegek életének tíz, tizenöt évvel

való meg hosszabí tá sá hoz vezetett. Meg kell említenem a pszichoonkológia fejlődését, hisz az ember a test és a lélek elválaszthatatlan egysége, s ha az egyik rész szenved, az negatívan befolyásolja a másik részt is, és természetesen az egyik rész egészsége segíthet a másik rész szenvedésein. Bebizonyosodott, hogy a rákos betegek krónikus levertségét legyőzve, megszabadítva őket az állandó stressztől, növelni lehet a szervezet ellenálló képességét, ami óriási segítséget jelent a részleges gyógyulás és a jobb közérzet elérésében is.

A rákos megbetegedések kórokozójáról számos elmélet és feltételezés látott napvilágot. Sikerült-e megállapítani, hogy milyen természetű a kórokozó? Egyetlen kórokozó ról van-e szó, vagy többtényezős a rákos megbetegedést kiváltó ok?

Nagyon jó lenne, ha ismernénk a kórokozót. Volt egy időszak, amikor a vírusos eredetre koncentráltak a kutatók. Az állatgyógyászatban ismeretes néhány vírusos eredetű rák. Azok felfedezése sugallta, hogy talán a vírusoknál kell keresni a kórokozót, de egyértelmű bizonyítékaink nincsenek. Annyit viszont tudunk, hogy a rosszindulatú daganat megjelenését és fejlődését számos körülmény serkentőleg befolyásolja. Például a röntgensugarak túladagolása, az atomsugárzás egy bizonyos dózis fölött. A csernobili katasztrófa után nagyon megugrott a heveny leukémiás megbetegedések száma, sokan meghaltak a robbanást követő időszakban. Ma már biztosan tudjuk, hogy a tüdőrák esetében a dohányzás a megbetegedés egyik okozója, de nem az egyedüli. Ez nem jelenti azt, hogy minden dohányos tüdőrákot kap, de a statisztikai adatok szerint a tudőrákban szenvedők több mint kilencven százaléka dohányzik, vagy hosszú ideig dohányzott. Sokáig lehetne sorolni azokat a tényezőket, amelyek a rákos megbetegedéseket elősegítik, kezdve a túlzott napsugárzástól egészen a környezetszennyezésig, az élelmiszerek alapanyagainak vegyi kezeléséig stb.

Van-e különbség a Föld északi és déli féltekén előforduló rákos megbetegedések között? A civilizációs szint befolyásolja-e a rák megjelenését? Az ember szociális életkörülményei hozzájárulhatnak-e a megbetegedéshez?

 Orvosi körökben ismert a rákos megbetegedések térképe. Ez egy olyan térkép, amin feltüntetik a különböző ráktípusok gyakoriságának földrajzi eloszlását. A fejlett, civilizált országokban például a nők körében sokkal gyakoribb a mellrák, mint délen. Ez azzal magyarázható, hogy a nyugati országokban a nők későn szülnek, és igyekeznek mielőbb abbahagyni a csecsemők anyatejjel való táplálását. Ez felborítja a hormonháztartást, ami kedvezően hat a mellrák kialakulására. Indiában például nagyon alacsony a mellrákos megbetegedések száma, de ott nagyon gyakori, szinte azt is mondhatnám, hogy nemzeti betegség a száj- és nyelvrák. Ez a helyi táplálkozási szokásokra vezethető vissza. Vietnamban és Kambodzsában például a májrák a leggyakoribb rákos megbetegedés. A daganatos májoperációkat tárgyaló egyik leghíresebb szakkönyvet Vietnamban írta Tom Tat Tung professzor, akinek a hanoi klinikán alkalma volt ennek a betegségnek a megfigyelésére, tanulmányozására, kezelésére. Indokínában tehát a májrák a gyakori, ami annak tulajdonítható, hogy a hántolatlan rizst tárolás közben megtámadja egy penészfajta, az Aspergilius flavus. Ez tartalmazza az aflotoxin nevű anyagot, amiről állatkísérleteken kimutatták, hogy nagyon rövid idő alatt májdaganatokat okoz. A japánoknál a gyomorrák dominál, ami szintén a táplálkozási szokásokkal hozható összefüggésbe.

A stresszről tudjuk, hogy jelentősen csökkenti a szervezet ellenálló képességét, ami hozzájárul néhány ráktípus megjelenéséhez. Friss kutatások eredményei arról számolnak be, hogy az AIDS-es betegek jelentős hányada a szervezet immunakcióinak legyengülése miatt heveny lefolyású rákban hal meg.

Az ezredvégi rákkutatók milyen területre összpontosítanak, hol van a legtöbb bepótolni való?

A biológiai alapkutatások a sejt molekuláris szerkezetének és működésének megismerésére összpontosítanak, de ez nem az én szakterületem. A klinikai kutatás egyik irányát az a tény szabja meg, hogy a századvégre jelentősen meghosszabbodott az átlagéletkor, és egyre több ember él abban a korban, amikor a rákos betegségek gyakorisága éppen a kor miatt megnő. A diagnosztizálási módszerek tökéletesítése a cél, mert minél koraibb szakaszában sikerül felderíteni a betegséget, annál hatékonyabb a gyógykezelés. Ebből logikusan következik, hogy a terapeutikai kutatásnak is nagy figyelmet szentelnek. Természetesen az igazi szenzáció az lenne, ha sikerülne megtalálni a kórokozót vagy kórokozókat, mert most még azt sem tudjuk, hogy egyes vagy többes számot kell-e használni.