A mindannyiunkat fenyegető veszély nem a természet felől jön, hanem

az emberek felől, az egyén és a tömeg pszichéjéből.

C.G.Jung

A HIV-nek nevezett retrovírus baljós tulajdonságai

A tudományos szakma gyorsan válaszolt a létünket fenyegető AIDS kihívására. Két éven belül -1982 közepétől 1984 közepéig – a mindaddig ismeretlen HIV-vírust (Unknown Human Immundeficiency Virus) sikerült elszigetelni, az emberi testre való hatását nagyjából tisztázni, a vérvizsgálatot kigondolni és a kór előre látható elterjedését felbecsülni. Mivel akkoriban a fejlődés lassúbb volt, „... bizonyos tekintetben a vírus a tudomány elébe vágott. Semmiféle gyógymód vagy oltás nem áll rendelkezésünkre, és a járvány tovább terjed.” (GalIo és Montagnier)

Mikor a könyv nyomdába kerül, az AIDS még mindig gyógyíthatatlan betegség. Halálos lefolyása késleltethető magas képzésű és odaadó orvosi gondozással, de megváltoztatni lehetetlen. Az AlDS--et okozó retrovírus pokoli jellege olyan, hogy a tudósok még arra is képtelenek választ adni, mikor lesz védőoltás ellene, a gyógyításról nem is szólva. A HN több okból is megtévesztő. Rendkívüli kis mérete lehetővé teszi számára, ha így dönt, hogy átcsússzék a vér/agy akadályain, és pusztítást végezzen az agyban, még, mielőtt egyéb fizikai kárt észlelnénk. A vírus a tudósok agyát szintén próbára teszi azzal, hogy rendkívül gyorsan változó. Föltéve, hogy feltalálnak egy védőoltást, hatása rövid életű lehet, ha a HN új formái továbbra is megjelennek.

A HN-retrovírus pontosan azokba a sejtekbe fészkeli be magát, melyeknek feladata megvédeni bennünket a baktériumok tömegével szemben. A HN az a vírus, amelynek sikerül észrevétlenül beépülnie védekezőrendszerünkbe. Rejtve maradhat akár egy évtizedig is, sokkal azelőtt, hogy támadást indítana a látszólag egészséges szervezet erődjéből. A halálos támadás belülről indul, amikor az immunrendszer egy kisebb fertőzéssel szemben védekezik. A HN-vírus által okozott AIDS (szerzett immunhiányos tünetegyüttes) saját sebezhetőségünk alapvető szimbóluma. Ez a leírhatatlan kór nem más, mint a fertőzött szervezet meglepetésszerű képtelensége a betegségekkel szembeni védekezésre.

Számunkra érdekes az, ahogyan a HN-nek nevezett retrovírus az egyén testében tett fizikai károkon túl jelentkezik. Többféleképpen történik ez. A majmoknál észlelt vírusokkal (STL V /SN /SAIDS), valamint más állatoknál található megfelelőivel (Ff LV /FAIDS stb.) való rokonsága miatt elbátortalanítóan hathat. Hasonlóképpen a HN egyénre vagy csoportra gyakorolt pszichológiai hatása kapcsolatban állhat hátborzongató, sőt baljós fizikai tulajdonságaival. Hatásának alattomos módjai megidézik az archetipikus Rosszat. Lényegében a civilizált élet minden területét befolyásolja, példátlan mértékben felszámolja a tabukat, s ezáltal a becsben tartott hagyományos és haladó értékek gyors átváltozásához vezet, valamint megnyitja a káosz és a terror kapuit.

A HIV/AIDS körül kialakult nyelvezet és szemantikai eltorzulások

Nyelvünkre az AIDS hatással van. Az angol nyelvben a 'segít' (helps) elegáns szinonimáját veszítettük el (Burgess). Az AIDS betűszó, és az 'aids' (segít) ige ugyanúgy... bennünket, mint maga a retrovírus, amelynek sikerül beépülnie éppen azoknak a sejteknek a genetikai szerkezetébe, amelyeket a természet arra jelölt ki, hogy megvédjenek bennünket a veszélytől.

Mi magunk is folytonos nyelvészeti elkerülő-táncok rítusával vagyunk elfoglalva azért, hogy azoknak a csoportoknak a morálját erősítsük vagy legalább az érzékenységét kíméljük, amelyek az AIDS-válságban közvetlenül nyomás alatt állnak. Ezek a rítusok nagyrészt a nyelvhasználatunk tiltásait és megszorításait foglalják magukba, s ezáltal szemantikai veszteségekhez és szomorú elváltozásokhoz vezetnek. Ezen rítusok egyike sem hoz létre szépet.

A 'pozitív' fogalom például többszöri átváltozáson ment át az AIDS-válságban. Jelentése akkor változott először, amikor baljós konnotációja sértette annak a fülét, aki HN-szűrésen esett át, és tudatták vele, hogy HN-pozitív vagy fertőzött. Később kísérlet történt arra, hogy ezt megváltoztassák a „test-pozitív” ('body positive') kifejezéssel felhívással a harcra, a kitartásra, arra, hogy a HN-vírussal fertőzött testnek gondját viseljék azáltal, hogy aktív, bizonyító, optimista magatartást vesznek fel.

Szemantikai szempontból helyes azt mondani, hogy valaki fejfájástól szenved, illetve közúti baleset vagy komoly betegség áldozata. Nem így az AIDS-nél. Nem mondhatjuk azt, hogy „AIDS-ben szenvedő”, vagy azt, hogy „az AIDS áldozata”, anélkül, hogy megbántanók azokat, akik megkapták a betegséget, valamint azokat, akik törődnek és azonosulnak velük. A 'szenvedő' vagy 'áldozat' jelentések megadást, passzív tűrést feltételeznek, ezért sajnálatot és leereszkedést a beszélő részéről. A HIV/AIDS körül kialakult ideológia az, hogy ha fertőzött vagy, meg kell próbálnod, amennyire csak lehet, normálisan élni. Elszántnak kell lenned arra, hogy normális maradj. Nem szabad „szenvedőnek” vagy „áldozatnak” lenni. Lehetsz PWA. Így nyelvünket egy újabb erőltetett betűszó terheli. Kis ár lenne ez, ha segíteni tudnánk azokon, akik szenvednek. Ennek ellenére ide-oda tologatni a küzdelmet a szemantika területén csupán elmozdító tevékenység lehet, amely pillanatnyi megkönnyebbülést ad. Az AIDS-nyelvet (AIDSpeak) azért fejlesztették ki, hogy a bántó kifejezések elkerülhetőek legyenek, és hogy “...mindenki elégedett legyen. Az AIDS-járvány idejében az AIDS-nyelv volt a jó szándék nyelve; az AIDS-nyelv a halál nyelve volt” (Shilts).

"Együtt élni az AIDS-szel” – hangzik a csatakiáltás; a harc kötelező. Az AIDS nyelve telis-tele van harci kifejezésekkel. Egy az AIDS elterjedéséről tartott előadás utáni vita elnöke az egyik résztvevőtől bocsánatot kért amiatt, hogy nem vette észre, az illető „élharcos”. A célzás az volt, hogy neki mint „frontharcosnak” különös tisztelet és elsőbbség jár a többi résztvevőhöz képest. Az élharcos jelentése nemcsak az, hogy az illető személy HIV-vírussal fertőzött, hanem hogy előrehaladott AIDS-e van. A többiekkel együtt esélytelenül harcol, elszántan arra, hogy nem adja meg magát. A bocsánatkérés tónusa azt jelezte, hogy az elnök, egy világhírű, de nem fertőzött AIDS-szakértő kevésbé érezte magát hősnek vagy akár hitelesnek, mint az „élharcos”, akinek semmiféle orvosi képesítése nem volt. A harc szókészletébe tartozik, hogy valaki azért harcol, hogy győzzön. Az AIDS elleni harcban a harcosok csak időt nyerhetnek. Meg lehet cáfolni ezt az állítást azzal, hogy mindannyian ugyanazt tesszük, akár fertőzöttek vagyunk, akár nem.

A végzetes kór neve az élet, melyet mindig a halál követ. Mégis, szemantikai szempontból az élharcos hagyományos, AIDS előtti jelentése – a bajnok, a fizikailag erős első sorbeli emberé – megváltozott.

A valóság hatására az ismételten hozzárendelt szavak és kifejezések megváltoztatták konnotációjukat. Ha következetesen úgy jellemeznénk a halálhoz közel álló embereket, mint még „élők”, egy idő után maga az élő szó is halálos hangzást nyerne. Az élharcos jelentése még mindig hordozza a csatában támadóként használt izmos előharcos ősi képét, s ezt a képet pontosan azok a konnotációk homályosítják el, amelyeket az AIDS-nyelv hivatott kiirtani: lefogyott, erőtlen testek, üveges tekintetek vagy az utolsó bájos mosoly képe, azoké, akik szenvednek, a közelgő halált várják.

Értékek és magatartások Szex, szerelem, élet és vér

A nyelvbe való erőszakos betolakodásnál rosszabb volt a televízióban és a sajtóban a támadás azon értékek és magatartások ellen, amelyek maguktól értetődőek voltak a HN / AIDS előtt. A szex irányában tanúsított liberális, haladó magatartástól a félelem miatt tartózkodnak az emberek, nem pedig egy újonnan kialakult moralitás miatt. A HN elleni védekezés gyakran a szex irányában tanúsított állítólagos puritán magatartással egyenlő. Másrészt a szexről való nyílt beszéd unalmas és elcsépelt lett. Még az engedékeny hatvanas években sem lehetett úgy beszélni az óvszerről, annak helyes használatát képernyőn bemutatni úgy, mint most. A kölcsönös kielégítést a védekezés nélküli nemi közösülés egyik ajánlható változataként mutatják be. Mindenkinek tájékozottnak kell lennie, nincs helye az álszeméremnek, a szégyellősségnek, megrögzött érzékenységnek és jóízlésnek. Az olyan kifejezések, mint az anális szex, orális szex stb. nyilvánosan használtak. Túl kell magyarázni a dolgokat azért, hogy az üzenetet biztosan megértsék.

Az értékek változása mélyebb, mint a szexuális' moralitás, önmegtartóztatás, monogámia vagy szabad szerelem (védekezéssel vagy anélkül) kérdése. Akár veszélyeztetve. vagyunk, akár nem, a szeretkezés lényege változott. Tiltva, megszorításokkal vagy teljesen szabadon örömöt és szórakozást jelentett. A múlt nemi úton terjedő betegségei, a tripper és a szifilisz századunkban már gyógyíthatóak. Még egy nem kívánt terhesség is – a szeretkezés legnagyobb kockázata az AIDS előtt lehetővé tette egy többé-kevésbé élvezhető új élet leélését. Az elmúlt években az AIDS belopózott a hálószobák meghittségébe azáltal, hogy egyenlővé tette az életet létrehozó találkozást, az édes testi közelséget és a halált. A szeretkezés volt a fiatalok előnyben részesített területe, amelyet az idősebbek nosztalgikusan irigyeltek. Nem így van ez azóta, hogy a szeretkezés HIV-fertőzéshez, AIDS-hez és halálhoz vezethet. Ma már az idősek vannak irigyelhető helyzetben.

Bármilyen szempontból nézzük, fizikailag vagy szimbolikusan, a HIV nem más, mint az élet legjava ellen intézett közvetlen támadás. Az átadás főleg vér, ondó vagy hüvelyváladék útján történik. A test egyéb váladékai, mint például a nyál, túlságosan alacsony sűrűségben tartalmazza a vírust ahhoz, hogy ez veszélyes legyen. Mind a vér, mind az ondó konkrét értelemben kifejezi az életet és a potenciális életet egyaránt. A vér ezenkívül szimbóluma a libidónak, az elevenségnek, a szenvedélyességnek, a szétszakíthatatlan kötelékeknek – mint a vérszerződésben, vértestvérségben vagy vérrokonságban. A vér a test és lélek között van, ez a közvetítő Jézus és követői között, az áldozásban pedig út az örök élet felé. Meggyalázhatják vámpírok, fekete mágia, őrültek vagy gyilkosok, de önmagában véve mindig az élet szimbóluma. Mindez az AIDS megjelenése előtt. Most a HIV-vel fertőzött vér életellenes. Egy fecskendőnyi belőle bárkit fenyegető halálos fegyverré válhat.

Az értékek felcserélése hatással van intézményeinkre, köztük magára az Egyházra, s ezzel a hivatalos állásfoglalásban káoszt okoz. Annak a ténynek a hallgatólagos tudomásul vétele, hogy az anglikán és a katolikus papság nem minden tagja tudja betartani a saját egyháza által előírt szabályokat, most már fájdalmasan nyitott. Egy újságcikk arról tudósít, hogy az Államokban egy pap AIDS miatt haldoklik. Egészében a modem egyházak mély érdeklődéssel és szeretettel viseltetnek a betegek és a haldoklók iránt, beleértve az AIDS-eseket is. Az igazi konfliktus akkor kezdődik, mikor a szenvedő egy paptárs. A konfliktus gyötrelmes. A homoszexuális HIV-fertőzött pap nem csupán az egyháznak tett fogadalmát szegte meg, hanem az eltévelyedés bűnébe is beleesett.

Elárulta az egyházközsége bizalmát. Megvetés és gúnyolódás éri az egyházat miatta. Akiket most annyira igénylünk, a múlt lelki vezetői védekező álláspontra kényszerültek. Nem csoda, hogy viszonylag kevés szó esik az apokaliptikus kijelentésekről a világ bűneivel és ennek a Szodomának és Gomorrának a megérdemelt elpusztításával kapcsolatban. Az AIDS körül jelen: van a közelgő apokalipszis-érzés, de a szenzációhajhász sajtón kívül egyetlen lelki vezető sem meri megteremteni ezt a kapcsolatot.

Előítélet és ellenelőítélet

Az AIDS támadja szociális értékeinket és konvencióinkat is. Leginkább becsben tartott morális alapelvünk az, hogy az erősebb tartózkodjék a gyengébb bántásától, a többség ne nyomja el vagy erőltesse akaratát a kisebbségre, és el kell tudnunk viselni a különbözőséget. Az AIDS megjelenése ezen alapelvek ellen dolgozik. Erősíti azoknak a helyzetét, akik hatalmukat a gyengék és a számbelileg alsóbbrendűek fölött gyakorolni akarják, és előhívja a megfelelő ellenreakciót azok részéről, akik elnyomva érzik magukat. Sajnálatos módon a HN / AIDS jó talajt nyújt arra, hogy régi és új előítéletek és ellenelőítéletek elszaporodjanak, és a csoportok szembenállása a növekvő kölcsönös intolerancia jegyében növekedjék. A tény, hogy Nagy-Britanniában és Európában összességében a HIV-fertőzés elterjedtebb a homoszexuálisok körében, mint a heteroszexuálisok között, tovább szítja a homoszexuális-ellenes magatartást, valamint a „zaklató” és „elnyomó” heteroszexuális többség felé irányuló ellenelőítéletet. AIDS-es homoszexuális férfiakkal néha a leprásoknál is kegyetlenebbül bánnak. Másokat, akik se nem homoszexuálisak, se nem HN-fertőzöttek, újra és újra megbánthatnak azzal, hogy a kisebbség elutasítja felajánlott segítségüket.

Allhatatosan és következetesen válogatva az AIDS az érzékenységet támadja, és a már amúgy is marginalizált kisebbség dühét hívja ki, amely féktelen erőszakkal válaszolhat. Egy új ellenelőítélet szembeszökő példája ama fekete aktivista esete, aki azt hangoztatta, hogy a fehér emberek részéről rágalmazás azt mondani, hogy a vírus Afrikából származik. Az AIDS beletáplálódik előítéleteinkbe és ellenelőítéleteinkbe: a kormány ellen, mert nem folyósít elég tartalékot az AID5-programoknak, vagy éppen túlzott elsőbbséget ad ezeknek, mert nem szolgálja a közvélemény mértékadó alakítását, vagy mert pánikot kelt a túl sok reklámmal; a „hideg”, „érzéketlen” szakmával szemben, a biztosító ügynökök és jelzálogkölcsönzők ellen, akik tagadják a HN-pozitívak jogait; a „hangos” és „követelőző” kisebbség ellen, amely megtagadja, hogy a globális gazdaság szempontját és a nem fertőzött állampolgárok érdekeit figyelembe vegye.

Erősödött az előítélet a börtönlakókkal, valamint az intravénás kábítószereket szedőkkel és azok életstílusával szemben, akik között a HIV-fertőzés az uralkodó. Az Egyesült Királyságban az intravénás kábítószereket szedők csoportja a második legnagyobb fertőzött csoport.

Bármilyen beszélgetés az „ártatlan áldozatokról” -HN-vírussa.l fertőzött újszülöttekről, akik anyjuktól kapták meg a fertőzést, és a vérzékenyekről, akik vérátömlesztéskor fertőzött vért kaptak – csupán egy alkalmas fogás arra, hogy a többieket megítélhessük. „Ha nem hemofiális lett volna, akkor a személyzet közel sem ment volna hozzá. Mivel az volt, mindenki részvéttel volt iránta; nagyon fiatal volt, és teljesen ártatlan.” Egyik munkatársam így mesélt az ország északi részén fekvő kisváros kórházában 1986-ban kezelt első AIDS-es betegről. Bizonyos fajta keserűség és düh uralkodik azok között, akik törődnek az AIDS-fertőzött vérzékenyekkel. Időnként megjelenik az arra való hajlam, hogy soraikból kizárják azokat, akik a kór kevésbé „ártatlan” áldozataival törődnek.

Az AIDS Afrikában prostitúció útján terjed a leginkább, ezért nehezebben mutatunk megértést a Nairobi utcáin sétálgató lány iránt. El kell tartania magát és családtagjait, akik egy távoli faluban élnek. Nem élhet meg másként, és nem róhatja le családjával szembeni hagyományos tartozását csak akkor, ha megkapja a halálos vírust, másoknak továbbadja, és végül meghal. A prostituálttal szembeni megatartásunk részvétlenséget mutat, végül pedig semmibe vesszük nyomasztó helyzetét.

Mi történik a borzadással és gyűlölettel, melyet a stricik, kábítószer kereskedők és üzérkedők (a világszerte legelterjedtebb HIV-hordozók) iránt érzünk? Rájuk nem vonatkozik a keresztény megbocsátás? Keresztényként nem úgy tanultam-e, hogy minden vétkezőnek megbocsássak? Továbbá mit érzünk, amikor arra a sugallatra figyelünk, hogy a terroristák bombáit és a repülőgép-eltérítéseket a kábítószer-kereskedésből szerzett mosott pénzzel finanszírozták? Nem teljes-e az előítéletek, ellenelőítéletek és kölcsönös intolerancia köre, és nem szilárdulnak-e ezek elkerülhetetlen rémálommá, mely életünket és gondolkodásmódunkat megváltoztatja?

Bálint Emese fordítása