Majdnem (az egykori) Majális utca tetején, a Botanikus kert oldalán, de annál valamivel fennebb, éppen az Árnyas utca benyílójánál, jobb kéz felől ma is felhívja az arra járó figyelmét néhány százados fenyőfa.

Nem akármilyen fenyőfák ezek, mint ahogy nem azok a marosvécsi várkastély fölötti fenyők sem. Az ottani fenyőfák ózondús levegőjében új irodalmi gondolatok születtek, az Erdélyi Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh élesztőinek és fenntartóinak gondolatai. A valamikori kolozsvári kirándulónegyedben működő Társadalom Egylet fenyőfái alatt tudós tanárok, orvosok gyűltek össze tavasztól késő őszig szombat esténként, és Nemess Dénes gondnok fatányérosait Küküllő menti fajborokkal öntözgetve arról tanakodtak, hogyan lehetne... valahogy megkapaszkodni, valamit csinálni az első világháború utáni új helyzet közepette. Egy mongol arcú, középtermetű székely ember mondta éppen nagy sirámát:

"Az irodalomtörténeti, kritikai és esztétikai munkásság terén az erdélyi tudományos irodalom az elmúlt öt év alatt nagyszabású és eredményeivel figyelemre méltó könyvet nem termelt. Még hiányoznak nálunk a tudományos munkakedvet és munkaalkalmat élesztő feltételek. Az érdeklődés szűk köre miatt [...] tudományos folyóirat teljes hiányában... "

Nem folytathatta, mert a jelenlévők (Tavaszy Sándor, Borbély István, Kristóf György, Bíró Vencel, Tulogdy János, Gyalui Farkas és mások) figyelme közepette egy másik székely - és ugyancsak tanár - mondani kezdte a magáét, azt, amit az utóbbi időben egyre többen hangoztatott:

            "Az Erdélyi Múzeum-Egyesület múltjáról a közvélemény is megállapította, hogy tényező volt Erdély kulturális emelésében...

            És a téma jó öt esztendőn keresztül majdnem mindig ez volt. És György Lajos mindig így foglalta össze a vitát:

            "Hát akkor alapítsunk tudományos folyóiratot... "

            A kortársak, az egykori Társadalom törzsvendégei azokban az években, amikor már (ismét) nem volt Múzeum-Egyesület, és Erdélyi Múzeum sem, valahogy így mesélték azt a barátságot, amely ott szövődött a Majális utcai öreg fenyőfák alatt. Kántor Lajos magyar-latin szakos tanár úr itt kötelezte el magát egy életre a Múzeum-Egyesülettel.

Munkás, rokonszenves egyénisége volt a két világháború közötti tanügyi és tudományos életnek id. Kántor Lajos (1890-1966). Mint irodalom- és művelődéstörténet-kutatót két problémakör foglalkoztatta: az Erdélyi Múzeum-Egyesület története (s kapcsolatai a román és szász hasonló egyesületekkel), valamint a román-magyar irodalmi, tudományos kapcsolatok. Mintha csak megosztotta volna érdeklődését a két témakör közt5tt. Az Erdélyi Tudományos Füzetekben megjelent hét tanulmánya* e két problémával foglalkozik. És amikor az ismét feléledt Múzeum-Egyesület újra kiadja folyóiratát, az Erdélyi Múzeumot,** abban az első közlemény: AZ Erdélyi Múzeum-Egyesület története 1924-től napjainkig - az övé. A tanulmány bizonyos változtatásokkal és más címmel (Az Erdélyi Múzeum-Egyesület problémái) jelent meg az ETF. 23. számú kiadványa ként.

Két gondolat ma is időszerű ebből a tanulmányból. Az elsőre vonatkozóan ezt írja Kántor Lajos: "Az EME múltjáról a közvélemény is megállapította, hogy tényező volt Erdély kulturális emelésében. Célját a tudomány sokoldalú művelésével és népszerűsítésével teljesítette, hatalmas gyűjteményeivel lehetővé tette, hogy Kolozsvár egyetemi város legyen, mert az Egyesület gyűjteményei nélkül aligha itt állították volna fel 1872-ben az egyetemet."

Tehát Kolozsvár egyetemi városi rangja tekintetében Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király 1581. május 12-i vilnai alapítólevele és egyetemszervezése után a második nagy eredmény - a modern tudományegyetem megteremtése terén a Mikó Imréék, Finály Henrikék, Brassai Sámuelék - az Erdélyi Múzeum-Egyesület - gyümölcsöző tevékenysége volt:

A második (szomorú) tanulság, hogy az erdélyi művelődési egyesületek elleni 1947-es nagy támadásnak előzményei is voltak, igaz, cselesebb formában. Ilyen kísérlet történt 192,?-ben az Egyesület "finom" átvételére. Alexandru Borza biológus, az Egyesület rendes tagja a december 10-i közgyűlésen javaslatot tett arra vonatkozóan, hogy 85 kolozsvári (főleg) egyetemi, főiskolai tanár adja be felvételi kérését. Kántor Lajos megemlíti, hogy akkor a Múzeum-Egyesület rendes tagjai voltak: Nicolae Iorga, Alexandru Borza, Onisifor Ghibu, Emil Haţeganu, Ion Lăpădatu, Sextil Puşcariu, Emil Racoviţă, Coriolan Tătaru, majd így folytatja: ,,1925 decemberében Borza rendes tag és növénytár igazgató 85, nagyrészt Kolozsvárt tartózkodó és az egyetemmel kapcsolatban lévő román nemzetiségű intellektuel tagfelvételi kérését jelentette be az Egyesület vezetőségének. A majorizálási szándék nyílvánvaló."

A kísérlet végül is siker nélkül ért véget, mint az a másik, amelyet Onisifor Ghibu egyháztörténész folytatott a katolikus státusvagyon megszerzéséért. De Ghibu is megfelelő vitapartnert talált akkor Bitay Arpád személyében, aki a román-magyar történelmi és kulturális kapcsolatok szorgalmas hirdetője volt és előadó tanára Nicolae Iorga Vălenii de Munte-i nyári szabadegyetemének. És ha már a Bitay nevét említettük, a következőkben beszélnünk kell arról, hogy Bitay ilyen irányú tevékenységének a folytatója lett bizonyos értelemben id. Kántor Lajos.

De míg Bitay történelmi, irodalomtörténeti, nyelvészeti vonatkozásban keresi a kapcsolatokat, id. Kántor Lajos (részben) megmarad a maga érdeklődési pászmáján, és a párhuzamokat keresi az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az Astra megalakulásában, illetve korai működésében. És megállapítja: "Erdély történetében már korán megtaláljuk azon törekvések nyomait, hogy a magyar, a román és a szász nemzet különálló, saját közművelődési intézménnyel biztosítsa a maga számára az előhaladás útját. "

Ez a része a témának nehezen hozzáférhető és nagyon is időszerű, ígyhát bővebben idézünk ebből a tanulmányból. Íme, a szász kezdeményezések kiindulópontja: "Az 1777-ben Erdély kormányzójává kinevezett Brukkenthal Sámuel báró egyéni gyűjtése következtében a szászok a XIX. század első éveiben meglehetősen gazdag képcsarnokot, éremtárat, régiségeket, rézmetszeteket és könyvtárat magában foglaló múzeumhoz jutottak, »Verein für Siebenbürgische Landeskunde» nevet viselő egyesületükkel már kész közművelődési intézményre támaszkodhattak akkor, amikor a rendek az 1841/43. évi országgyűlésen országos jellegű múzeum alapítására tettek javaslatot."

Az 1860-ban Szebenben megalakult Astra (Asociaţiunea transilvană pentru literatura romana şi cultura poporului român) -elnöke Şaguna püspök, alelnöke Timotei Cipariu, főtitkára George Bariţiu - a következő célkitűzéssel bont zászlót: "Célunk a román irodalom előbbre vitele, a román nép közművelődése, a különböző ágakban való tudományok folytatása, jutalmak és ösztöndíjak révén művek elkészítése és kiadása a különböző szaktudományok, művészetek és más hasonlók részére. "

Az Astra Mikó Imrét is megválasztja tiszteletbeli tagnak. Şaguna levelére válaszolva 1862. október 10-én ezt írja Mikó: "Nagy cél, áll a tisztelt Egylet előtt. Az ég segítsége ne hiányozzék annak elérésében. En szívemből üdvözlöm Nagyméltóságtokat. "

Mikó Imre és az Erdélyi Múzeum-Egyesület viszonyára most nem térünk ki, id. Kántor Lajos említett tanulmányai közül ezzel foglalkozik az első, második és a hatodik. Most - akárcsak őt - minket is a kölcsönhatás érdekel elsősoron: "A hatás az EME és az Astra között kölcsönösnek látszik. Az EME valószínűleg az Astránál tapasztalta a közgyűlések vándorgyűlés jellegének és a népszerűsítő előadásoknak üdvös hatását, s talán ezek is befolyásolták, hogy felvette, az alapszabályzatba a vándorgyűlések és népszerűsítő előadások rendezését. Általában az Astra működése története első felében sok azonosságot mutat az Erdélyi Közművelődési Egyesülettel. Azonban alighanem ez utóbbi tanult sokat a román Astrától.

Ezek a megállapítások is azt bizonyítják, hogy az Erdély földjén élő különböző nemzetek a történelem folyamán semmi tekintetben sem szigetelődhetnek el, egymásra gyakorolt hatásuk élő erő volt a múlton és az a jelenben is. Ezzel számolni kell a jövőben is."

Prófécia? Nem hinném, egyszerűen csak józan gondolkodás. Olyan józan gondolkodás - és annak megfogalmazása -, amely megállja a helyét fél évszázad múltán is. Nem id. Kántor Lajos az egyetlen józan gondolkodó ebben a korszakban. Az Tavaszy Sándor, György Lajos, Kelemen Lajos, Szabó T. Attila is. Talán nem túlzás, ha azt írom le: volt, akitől tanulniuk. Például magától Mikó Imrétől, a Múzeum-Egyesület kezdeményezőjétől, aki ezt írta az alapításkor (id. Kántor Lajos idézi őt): "Az Erdélyi-Múzeum az itteni magyarság fennmaradásának, nemzeti irányú fejlődésének hosszú és állami jelentőségének conditio sine qua non-ja."

Ez sem prófécia, hanem egy lét jelentőségű eszme kifejtése és a Kántor Lajos átvétele után a mába is átvállalt jelszó, eszme, célkitűzés.

És ha már átvételről van szó, hadd vegyem át id. Kántor Lajosnak egy másik megállapítását is. Magyarok és románok a népköltészetben című tanulmányában, az együttélésből származó közös átvételeket, a hasonló gondolkozást és a hasonló életkörülményeket elemezve, a következő, számunkra is érvényes nagyszerű gondolatra jut: "Az erdélyi románság nagy zömét, a népet semmi sem választja el érzésében a magyarságtól. "

Gondolattöredékek ezek csupán, melyek id. Kántor Lajos tanulmányait újraolvasva villantak fel; az Erdélyi Múzeum-Egyesület igazi helye a megmérettetésnek s annak, hogy a tegnapi gondolatokból mára is érvényes gondolatok szülessenek.