Volna egy némileg egzotikus hely, ahol mintegy másodjára, a homo academicus (Bourdieu) írástudó törzsének tagjaiként is felnövünk – és ez a maga sajátos beavatási szertartásaival, különös rítusaival és a felsőoktatás szereplői körében spontán módon lezajló szocializációs folyamatokkal egyaránt rendelkezik. Az említett ismeretlen közösség tartózkodási körzetét Kozma Tamás nevelésszociológus, a Debreceni Tudományegyetem tanára – a felsőoktatás-politika időszerű vitáinak összegző bemutatását követően – rétegről rétegre, a hallgatók, pedagógusjelöltek, az oktatók és a kutatók, valamint az adminisztrátorok és menedzserek (hogy most csak néhány különálló alfajt említsünk) „kasztjainak” kvázietnológiai vagy szociálantropo-lógiai fogantatású leírásai segítségével cserkészi be, a főpapoktól a vad campuslakókig. Sokszínű, mikrotörténetekben és tudományos statisztikákban egyaránt gazdag kötete széleskörű kitekintést nyújt a többi égtáj felsőoktatási intézményrendszereire, miközben számvetést készít az éppen rohamos szerkezetváltozását élő egyetem egyre inkább eltömegesedő és bürokratizálódó világáról is. Arról az egyetemről, amely a jövőben – különösen ha annak problémaérzékeny tudományos újrafelfedezése elmarad – már nem (kizárólag) mester és tanítvány meghitt találkozási helye, hanem egyszersmind alkalmazottak és ügyfelek, a lassacskán „szervezeti emberré” átvedlő akadémiai ember vadászterülete lesz. Könyvének részletes CD-melléklete, mely az oktatási segédanyagként olvasható nyomtatott szöveg gyakorlati feldolgozását nagymértékben elősegíti, a nevelésszociológiai vizsgálatok egy lehetséges, ötletadó munkaprogramját fogalmazza meg, hasonló kalandozásokra invitálván az itthoni kutatókat. (Új Mandátum Kiadó, Bp., 2004.) – R. L.