Ha csupán a huszadik század során magyarra fordított román irodalmi művek számát néznénk, tekintélyes mennyiséget kapnánk. Különösen az 1945 és 1989 közötti időszakban ugrott meg a fordítások száma – ezek azonban jobbára Románia területén belül kerültek be valamiféle körforgásba, az iskolai kötelező háziolvasmányok, vizsgákhoz szükséges anyagok, jutalomkönyvek hálózatába. A legjelentősebb romániai magyar írók egyben termékeny és érzékeny műfordítóknak is bizonyultak ezekben az években. Kötelező penzumok mellett számos kiváló fordítás is készült: ideje volna valamiféle számvetést készíteni arról, hogy melyek azok a mából nézve is fontos huszadik századi román művek, amelyek magyarul is hozzáférhetők.

A felhalmozódott tekintélyes szövegmennyiség ellenére sem mondható, hogy a magyar olvasónak megbízható rálátása volna a román irodalomra, különösen ami a közelmúlt irodalmát illeti. 1989 után természetszerűen elkezdődött a huszadik század román irodalomtörténetének újragondolása is: az újraírt történetben más, korábban mellőzött értékek bukkantak fel. A fordulat után ugyanakkor már több írónemzedék is helyet keresett és talált magának az irodalmi életben. E friss, kortársi fejleményeket követheti talán legkevésbé a magyar olvasó, hacsak valamiféle „szakmai” indoka nincs az effajta érdeklődésének. Fordítások továbbra is készülnek, de lényegesen kisebb számban, mint korábban.

Egyáltalán mi az, amit fordítani kellene? És miért? Milyen várható hatás reményében? Ezekhez hasonló kérdéseknek próbál utánajárni a Korunk kortárs román irodalomnak (és kultúrának) szentelt száma. A megszólaltatott román és magyar írók, irodalmárok, amellett, hogy kiemelnek bizonyos értékeket, bizonyos könyveket, mintegy rálátást nyújtanak a jelenkori román kultúra mozgásaira is. Egy szerkezetet is láttatnak, nem pusztán egyes műveket. Úgy véljük, jelen pillanatban a Korunk épp e szerkezet többszempontú felmutatásával nyújthat leginkább támpontokat a román irodalomban tájékozódni vágyó olvasó számára.

B. I. J.