Az egy gazdasági egységként viselkedő családok gazdasági stratégiáit vizsgálom az alábbiakban. Ehhez külső viszonyítási keretet a választott település közelmúltja legfontosabb gazdasági folyamatainak bemutatása nyújt. Elemzésemben két konkrét gazdaság működésén keresztül mutatom be a közös gazdaságtervezés jelentőségét adott körülmények között. Előfeltevésem, hogy Héderfáján a rokonsági és házassági rendszer az egyik legfontosabb gazdaságszervező faktor, a gazdasági együttműködés pedig az egyes családok életvezetése szempontjából döntő tényező.

Héderfája a Kis-Küküllő középső folyása mentén elterülő kistelepülés. Etnikai szempontból meglehetősen homogén, ugyanez mondható el vallási összetételéről is. Az 1992-es népszámlálási adatok szerint a 671-es lélekszámú település lakói közül 636 magyar, 13 román, 21 roma, 1 pedig szász etnikumú. Ebből 599-en reformátusok, 22-en baptisták, 19-en ortodoxok, 18-an római katolikusok, 4-en pedig unitáriusok. A település átlagosan kiépített infrastruktúrával – például gáz, villany, telefon –, magyar nyelvű óvodával, illetve általános iskolai oktatással, művelődési házzal rendelkezik. Paradox helyzet, hogy nem a gazdaságilag legfejlettebb falu a községközpont, adminisztratív szempontból ugyanis a gazdaságilag fejletlenebb, de nagyobb számú román etnikumú lakossággal (278) rendelkező Küküllő-széplakhoz csatolták.

A falu elvándorolt lakosságára nagymértékben jellemző a kétlakiságra utaló viselkedésmód. A családformák közül a nagycsalád típusa a domináns. Nagycsaládon, a hagyományos etnográfiai értelemben vett jelentése mellett, a többtagú, termelésben részt vevő, összetartó/megtartó erejű családokat értem. Adott esetben a család tagjai kétlakiak, ám keresetük jelentős részét visszaáramoltatják a családi gazdaságba, amely redisztribúciós funkciókat is ellát. Ebben az értelemben a nagycsalád sajátos gazdasági egységet jelent. A 2003-as országos mezőgazdasági felmérés adatai alapján 235 gazdasági egység van a faluban. Hogyha a lakosság számarányához viszonyítjuk, úgy tűnik, hogy a gazdasági termelés a nukleáris családra jellemző termelési egységekben zajlik. (Egy háztartásra 3 személy jut.) Ennek ellenére a különböző családok, amelyek a hivatalos statisztikákban önálló termelési egységekként voltak feltüntetve, a vérrokonsági viszonyok szerint legtöbbször közösen szervezik meg gazdasági tevékenységüket. Ugyanez mondható el azokról a városra elszármazott utódokról is, akik vállalják a kétlakiságot, a népszámlálási adatok alapján azonban nem tartoznak a faluközösséghez. A kétlakiság ellenére a városi lakással és munkahellyel rendelkezők jövedelmük jelentős részét visszaforgatják a családi gazdálkodásba, hétvégeken és szabadságuk idején pedig maguk is részt vesznek a mezőgazdasági munkákban. Ez a fajta gazdasági viselkedés alátámasztja Radcliffe-Brown azon meglátását, hogy egy „kinship”- és házassági rendszert úgy is lehet tekinteni mint egyezséget, amely lehetővé teszi az emberek számára, hogy egy jól szervezett társadalomban együtt éljenek és együttműködjenek.1

A ’89-es változást megelőzően, a kollektív gazdaságok felszámolásáig, illetve a földek újraelosztásáig a korábban agrártevékenységet folytató lokális társadalom tagjainak legnagyobb része a makrogazdasági viszonyokhoz alkalmazkodva az ipari termelésben való elhelyezkedés stratégiáját követte. A szakmatanulás, a kapcsolati tőke mozgósítása révén minél fizetettebb ipari szektorban való munkavállalás, valamint az értelmiségi pálya felé tájékozódás az, amely a vizsgált időszakban követhető minta volt a fiatalabb népesség számára. Az egyéni gazdaságok felszámolódása és a városra való ingázás tömegessé válása után a korábbi időszakokra jellemző szociális háló lényegesen átalakult.2 Szilágyi Miklós szerint ebben az időszakban a falusi-agrárvárosi családok – mint jövedelemtermelő, a javakat felhalmozó egységek – a felnövekvő generációkat az „el a mezőgazdaságból!” stratégia értelmében szocializálták.3 Ilyen viszonyok között valamelyes tőkekoncentrációt csupán az erősebb nagycsaládok tudtak megvalósítani. Minél több családtag tudott ugyanis elhelyezkedni a mezőgazdaságon kívül eső állami fizetéses rendszerben (ipari munkásként), az egyes családok annál sikeresebb életstratégiát tudtak megvalósítani. A pártvonalon felfutó vezetői elithez való csatlakozás a település magyar etnikumú voltánál fogva nem volt követhető stratégia.

A földek újraelosztása 1990-ben kezdődött, és 1991 végére fejeződött be. A magángazdaságok idején fennálló tulajdonviszo-nyok, valamint a birtokstruktúra kis eltérésekkel ugyan, de lényegében azonosan reprodukálódott.

A szocialista időszak gazdaságilag teljesen aláásta és megsemmisítette az önellátó paraszti gazdálkodást, a falusi lokális társadalmakban mentális síkon megerősítette a családi kisgazdaság szimbolikus értékét; ennek következtében a rendszerváltozás utáni időszakban megfigyelhető volt az individuális gazdálkodás utáni erőteljes nosztalgia.4

A földek újraelosztása után úgy tűnt, a lokális társadalom magára talált: a visszakapott földeket szinte kivétel nélkül mindenki megművelte. Egyes vállalkozó gazdák ugyanakkor gépi felszerelés vásárlásába kezdtek. 1991-től 1993 karácsonyáig 5 db új, 445-ös (Fiat) Universal típusú traktort vásároltak különböző családok Brassóból, a felszámolódó helyi állami gépparkból további 5 használt traktort vettek meg. A kilencvenes évek közepéig így közel 30 traktor jelent meg a faluban.

Az új traktorokat azok vásárolták, akik valamelyik elitcsoporthoz tartoztak (adminisztratív-gazdasági elitcsoport, az állami és pártbürokrácia helyi képviselői, a kulturális elit néhány tagja)5, és valamelyes tőkével rendelkeztek, illetve volt merszük tőkéjüket aktivizálni. A traktort vásárlók között találjuk ugyanakkor az egyes nagycsaládokat is, amelyek tagjai közül, mint már említettem, többen is állami fizetéssel vagy nyugdíjjal rendelkeztek. Ezek a traktor megvásárlása után igyekeztek más mezőgazdasági gépeket is vásárolni. A helyi géppark eszközállományát a volt alkalmazottak szerezték meg, akik pozíciójukból kifolyólag kedvező stratégiai helyzetben voltak ahhoz, hogy a kezdeti zavaros állapotokban „megőrzésre” hazavigyék a gépeket, majd rendkívül kedvező áron megvásárolhassák. A lokális gazdasági viszonyok feletti ellenőrzésben tehát azok kerültek előnybe, akik elsőnek dobbantottak,6 vagyis azok, akik az átláthatatlan makrogazdasági helyzetben is be mertek fektetni a mezőgazdaságba.

Az elsőnek befektető gazdák take off-ját7 a ’92-es, ’93-as rendkívül bő szőlőtermés is elősegítette. Ehhez a szőlő és a bor kedvező nemzetgazdasági ára is hozzájárult. A kilencvenes évek elején ugyanis az italkereskedés még nem volt állami monopólium, és a piacok sem voltak még telítve hamisított borokkal. Emellett a dél-romániai (regáti) oltatlan, meglehetősen rossz minőségű, de kevés növényvédelmet igénylő és ezért olcsó szőlők sem árasztották el a  Kis-Küküllő vonzáskörzetéhez tartozó piacokat. 1993-ban egy 2 hektár nagyságú szőlősről szüretelt termés ára egy traktor árának felét is kitehette. Azok a gazdák, akik korábban már vásároltak gumikerekű traktorokat, igyekeztek lánctalpas, kizárólag szőlészeti munkákra hasznosítható traktorokat és gépeket venni. A nagycsaládok megfeszített tőkekoncentrációval, esetenként kölcsönök felvételével oldották meg a vásárlást. Az időszak kölcsönfelvételének előnyeit csak nagyon kevesen ismerték fel, azok pedig, akik gyorsan rájöttek e kölcsönökben rejlő lehetőségekre, túl nagy kockázatnak tartották a nagyobb összegekkel való kísérletezést. Ebből adódott, hogy minden gazdasági egység csupán előre látható fizetői potenciáljának megfelelő kölcsönnel mert manipulálni, fokozott jelentőségű meggazdagodás ezekből pedig nem történt. A tőkekoncentráció eredményeként 1995-ben már hat darab lánctalpas traktor és a szőlőműveléshez szükséges gépi felszerelés állt a szőlőtermesztéssel egyre intenzívebben foglalkozó családok rendelkezésére.

Megfigyeléseim szerint az a fokú gazdasági építkezés, ami Héderfáján közvetlenül a váltás után megtörtént, a Kis-Küküllő alsó folyása menti falvakban egyedülállónak mondható. Egy adott mezőgazdasági területre jutó traktorok relatívan nagy száma Héderfája mellett csak Gálfalván figyelhető meg. Ez a fentebb bemutatott okok mellett a település termelési egységeinek más településektől eltérő szerkezetével, a rokonsági viszonyokra jellemző erősebb kötésekkel indokolható. Míg a szomszédos településeken a házasodási szokások megkövetelték, hogy az újonnan összeházasodók külön termelési egységet alkossanak (külön háztartás, lakóhely, gazdaság stb.), addig Héderfáján – mint már említettük – a nagycsaládra jellemző gazdasági viselkedés figyelhető meg még napjainkban is. A szomszédos Mikefalvára férjhez ment asszonyok mondták el, hogy ők kulturális másságként élték meg az önállósodásnak azt a formáját, amelyet Mikefalván tapasztaltak. Az etnikailag és felekezetileg Héderfájához hasonló, a lakosság számarányát tekintve Héderfájával nagyjából azonos nagyságú település, amely lakosságának legnagyobb része ugyancsak az agrárszektorban dolgozik, ma csupán hat traktorral rendelkezik. (Héderfája hatvannal.) A pénzkezelésnek a nagycsaládra jellemző sajátos technikája a településen nagyobb tőkekoncentrációhoz vezetett, amely a változás után aktivizálható volt. Az effajta gazdasági viselkedésnek a szerepe a változás után sem csökkent, véleményem szerint a gazdaságok működése esetében kockázatcsökkentő szerepe van, amelyet ezek a gazdaságok a többpillérűség mellett ezzel is próbálnak ellensúlyozni.

Egy esetleírás

B. I. 1987-ben, a férje halálát követő gyászév letelte után H. M.-hez költözött. Törvényes házasságra azért nem léptek, mivel B. I. elveszítette volna a férje utáni nyugdíját. Ennélfogva a református lelkész sem eskette össze őket, annak ellenére, hogy ezt többször is kérték, elmagyarázva speciális helyzetüket. B. I.-nek korábbi házasságából két fia volt, anyjuk H. M.-mel való összeköltözésekor mindketten betöltötték már 25. életévüket. H. M.-nek korábban három felesége is volt, de egyik házasságából sem született gyermeke. H. M. a faluközösség viszonyrendszerében jómódú gazdának számított. B. I. kisebbik fia, B. L. 1994-ben házasodott meg, ettől kezdve egy háztartásban élt anyjával és annak élettársával H. M. birtokán, ahol közösen gazdálkodtak. B. L. mesterségbeli tudását ’95 után hasznosította, amikor tévészerelő műhelyt nyitott, amelyet később jól menő vállalkozássá fejlesztett fel. B. I. nagyobbik fia, B. Gy. 1995-ben házasodott meg, ő külön háztartásban az apai háznál maradt, foglalkozásbeli fő munkaideje mellett gazdálkodott. H. M. 1998-ban meghalt. Halála után a testvérek módosították gazdasági stratégiájukat. Közös erővel traktort vásároltak, majd rendre más mezőgazdasági gépeket is. B. Gy.-nek ekkor már nem volt munkahelye, a család egyetlen jövedelemforrása a mezőgazdaságból származó bevétel maradt. A két család földjeinek megdolgozását a nagyobbik fivér végzi, habár testvére és felesége jelentősen besegít a mezőgazdasági munkálatokba. Az anya mindkét háztartásba besegít, habár egy háztartásban kisebbik fiával, B. L.-lel és menyével, valamint két unokájával él. A mezőgazdasági befektetésekhez szükséges tőkét főleg a kisebbik testvér kezeli, mivel rendelkezik bizonyos fokú jártassággal az üzleti világban. Az állami támogatási rendszerek nyomon követése ugyancsak az ő feladata. B. Gy. munkáját felesége, anyja és sógornője mellett állandó szolga segíti.

Egy másik gazdaság

F. I.-nek és M. J.-nek egy fiuk van, F. M. A fiú a kommunizmus alatt sok más falubelijéhez hasonlóan a városi munkahelyre való ingázást lakhelyváltással küszöbölte ki, családot városon alapított. Közvetlenül a változás utáni években F. M. és felesége magyarországi kereskedéssel kis tőkére tett szert, annak ellenére, hogy ez megélhetésük egyetlen anyagi forrása volt (nem akarták felélni a munkahelyi végkielégítésből származó tőkéjüket). „Szezonon kívül” részt vettek F. M. szüleinek mezőgazdasági termelésében is, amely jórészt biztosította élelmiszerszükségleteiket. Korábbi lakhelyüket nem számolták fel, teljes mértékben kétlakiságot folytatnak. ’93-ban közös erővel traktort vásároltak, F. M. kereskedelmi tapasztalatai alapján viszonylag gyorsan felismerte az infláció gazdasági szerepét, és saját, illetve szülei tőkéjét meglehetősen korán aktivizálta. Még ugyanebben az évben traktoristát fogadtak, így traktoros szolgáltatást tudtak nyújtani a falubelieknek. A fiatalok folytatták kereskedelmi tevékenységüket, a közeli városok piacain „állandó asztaluk volt”.  Jövedelmüknek egy részét visszaforgatták a szülők gazdaságába, amely adott időszakban jelentős profitot hozott. ’95-ben családi vállalkozást nyitottak, a szülői háznak egy részét jelentős újjáépítéssel üzletté alakították. Az üzletben minden családtag árul, attól függően, hogy éppen kinek van rá ideje. Ha a mezőgazdasági munkákkal kapcsolatos felügyelés köti le F. I. idejét, akkor asszonya az eladó, de ugyanígy eladóként ugranak be a felnövekedett unokák is, ha szüleik beszerzőúton vannak, és mindenki foglalt a gazdasági tevékenység valamelyik szektorában. Ma már a falu legjobban menő üzletével rendelkeznek, újgazdagoknak számítanak.

JEGYZETEK

1. Brown, idézi Dumont, Louis: Bevezetés két szociálantropológiai elméletbe.L’Harmattan Kiadó, Bp., 2002. 19.

2. L. Biró Albin–Biró A. Zoltán: Elszegényedési folyamatok a Csíki-medencében. Elérhetőség:: http://www.topnet.ro/cs-rkk/bibl3001.htm

3. Vö. Szilágyi Miklós: Mai kisüzemi agrárgazdaságok néprajzi kutatásának lehetőségei. In: Uő. (szerk.): Utak és útvesztők a kisüzemi agrárgazdaságban 1990–1999. MTA Néprajzi Kutatóintézet–MTA Társadalomkutató Központ, Bp., 2002. 10.

4. Lásd Kotics József: Gazdálkodói mentalitás és paraszti polgárosodás. Egy régióvizsgálat tanulságai. In: Mások tekintetében. Miskolci Egyetem, Miskolc, 2001. 135.

5. Lásd Kiss Dénes: A falusi elit átalakulása Erdélyben. Kézirat, 2003.

6. Belső, lokális megnevezése azoknak a gazdáknak, akik a kínálkozó lehetőségeket leghamarabb megragadták.

7. Közgazdasági fogalom, kilódulást jelent, ami esetünkben gazdasági fellendülést jelez. (Lásd Kuczi Tibor: Vállalkozói kultúra – az életutak finalitása. Replika, 1998. 29. 168.)