Van már kenyerem, borom is van,

van gyermekem és feleségem.

De még számítógépem is van,

s naponta nézem az imélem.

Van egyszerű, jó takaróm is,

telefonom és útitáskám,

van jószívű jót-akaróm is,

aki mindörökre vigyáz rám.

Nem többet az egykori ködkép,

részegje a ködnek, a könnynek,

ha sokszor magam köszönök még,

olykor már előre köszönnek.

Van villanyom, izzik a villany,

tárcám is van, microsoft wordből,

billentyűzetem vígan illan,

tüdőmben az asztma csörömpöl.

Fürdő van, üdíteni testem,

langy téa beteg idegemnek,

ha járok a bús Budapesten,

nem tudnak egészen hidegnek.

Mért mondjam ennél pontosabban,

hogy nemsokára meghalok,

s nyers boldogság, vad reménytelenség

együtt se tett ki egy napot,

hogy akárhogy is számigálom,

csak egy boldogság s egy család

jutott, és ha a délutánom

eléri majd az éjszakát,

nem azt mondom akkor magamnak,

hogy nincsen nálam boldogabb.

És távoli, hideg hatalmak

nem értik a fájdalmamat.