Felhők játéka

 Vásárhelyi Géza orvos – költő emlékére

Kicsoda elég bölcs

És ki tudja megmagyarázni

A dolgokat?

Prédikátor könyve

Ez a tavasz is eltűnt az évszakokból.

Narancsszínben perzsel az ég

a régi Torda mézeskalácsházai felett.

A dombokon át a falvak fele

aranyos víz hulláma csobban,

kékfényű harangvirágot repít a szél

s felragyog a halál ellen,

bár nincs mása annak, ami elveszett.

Felhők játéka, arcok gomolyognak

egy elmúlt időből, szőke menyasszony

                                            táncol

szétáradt nagykelyhű virágok között, s

                                        messzibb

titkokat hordoz szét a színtelen szél, s

a gondolat szelíd játéka

már földi formában él.

Templomok lobbanó gyertyafényében

térdeplő kétségbeesés fehér fohásza

                                           száll,

lepereg a remény homokórája is,

mint omló falak rajzában élő óriás

fa haldokló ágai varázstánc ritmusában

gyökerekbe az életet visszaringatják,

de az út végére jutva – vajon mi vár?

Kékfényű harangvirágot repít a szél.

Szavak parazsából

Fekete varjak árnyéka lebben

rekedt hangjuk barázdák nyelik.

Egy régi beszélgetés szava rezzen,

éli álmát, keresi értékeit.

Szavak. Drágakövek vagy kések,

öröm vagy könny követei.

A harc mindennapos, s ki érti

a gondolat hogy választ vezért?

Fekete varjak árnyéka lebben,

az évszak indulatát sodorja a szél.

Szavak parazsából főnixként rezzen

a látomás tenyeremben – arcod vonásai.