1715-ben furcsa kiadvány látott napvilágot Londonban. Szerzője, illetve szerkesztője, Sir Richard Steele (1672–1729) a kor jeles írói közé tartozik, ő indítja meg a Tatler című folyóiratot, amely a 17. századi Anglia első fontos kulturális-irodalmi orgánuma, s amelynek szerkesztésébe később Addison is bekapcsolódik. Steele fontos szerepet játszik I. György trónra kerülésének előkészítésében, a király ezt később azzal hálálja meg, hogy lovaggá üti az eredetileg ír származású Steele-t.

Steele már említett könyvének a címe An Account of the State of the Roman-Catholick Religion throughout the World, és három főbb részből áll. Az első rész egy 78 oldalas levél XI Kelemen pápához, amelyben Steele, úgy is mint „hűséges barát, avagy nagylelkű ellenfél”, arra próbálja rábírni „Róma püspökét”, hagyjon fel a csalhatatlanság dogmájával, számolja fel a jezsuitákat” és „küldje vissza az inkvizíciót a pokolba amelyben fogant”. Ennél a retorikai gyakorlatnál, amelynek célja természetesen a római katolicizmus és a protestáns egyházak egyesítése lett volna, érdekesebb maga a második, a könyv zömét alkotó szöveg, amelyet alighanem még 1677-ben vetett papírra Monsignor Urbano Cerri, a De propaganda Fide kongregáció titkára. Ezt a jelentést a katolikus vallás állapotáról Cerri eredetileg olaszul írta, és St. Gallenből került Zürichen át Angliába. Cerri 184 oldal terjedelemben értekezik a római katolikus egyház állapotáról Angliától Mexikóig. A könyvet egy franciából fordított, 1701-ben kiadott szöveg zárja (An Important Discourse Concerning the State of Religion in England and the Reconciliation with Rome), ami az anglikán vallás helyzetét és a katolicizmushoz való viszonyát ismerteti.

A katolikus egyház helyzetéről írt könyv három helyen foglalkozik a magyarokkal: a 34–36. lapon „Hungary”, valamint a 36–37. lapon „Transilvania” címszó alatt; a szerzetesrendek munkáját ismertetve az „Imperian Hungary” alfejezetben (68–69. lap), s végül a „rejtett eretnekekről” szóló fejezetben a 77. lapon. Ezek közül az Erdélyről szóló részt az alábbiakban fordításban közöljük:

„Számos szekta van Erdélyben; de ezek közül is főbbek a lutheránus, a kálvinista meg az ariánus.1 Igen sok katolikus is van, ám ezek együtt, a katolikusok csakúgy, mint az eretnekek, egyfajta egyezséget mutatnak, amikor az új fejedelmet beiktatják, és annak is meg kell esküdnie az unióra. A többiek, akik puritánok vagy szombatosok, rejtetten élnek.2 Egyes helyeken szakadár görögök vannak, többnyire parasztok, ezeknek van egy püspökük.3 Az egész tartomány hetvenkét parókiával bír, amelyeket elég jól tartanak fenn. Az összes katolikus az apostoli vikárius, Monsignor Idemokoy4, brassói püspök, egy nagyon érdemdús és gondos főpap alá tartozik, az egész kongregáció őtőle függ. De mivel egészségi állapota nem jó, koadjutort kíván magának, ez Kájoni János [John Cajone] atya, akit a püspök kiválóan vallásos és tudós prédikátornak tart, s aki különös szeretetnek örvend ebben az országban. Ezenkívül még két iskolamester is van,5 az egyik Sikban, a másik Maksán6, amiből látszik, hogy vallásunk jó alapokon nyugszik ezen a földön. Nem hallgathatom el, hogy több lutheránus és kálvinista városban, ahol egy nagy tűz pusztított,7 azt állítják, hogy a pápa küldött oda embereket, hogy gyújtsák fel, és ez az embereket nagyon gyanakvóvá teszi, s emiatt van az, hogy egyetlen katolikus papot sem engednek be Brassóba, ami a tartomány fővárosa.”

Az utolsó mondatból látni, hogy Cerri nem Erdélyben, hanem a Székelyföldben, illetve a Barcaságban gondolkodott, hiszen Erdély fejedelmi központja Gyulafehérvár volt, nem Brassó. Érdekes viszont, hogy említi Kájoni atyát, akinek híre eszerint Erdély határain túl, más helyekre is eljutott. Arról azonban, hogy Erdély ekkori fejedelme, Apafi Mihály református, nem esik szó a jelentésben, noha a „Wallachia” fejezetben említésre kerül mindkét alapvető tény, ami az itteni uralkodó helyzetét szabályozza: az, hogy a szultán nevezi ki mint helytartóját, és hogy mindig a görögkeleti vallás hívének kell lennie. Ebből a részből az is kiderül, hogy a havasalföldi udvar ez idő tájt egyáltalán nem volt „monolitikus” – Cerri szerint ebben az udvarban „sok lutheránus és kálvinista van, legtöbbjük erdélyi, sok zsidó és török mellett”, és hogy Bukarestben türelmetlenül várják az observáns rendi Stefano Conti atyát, akit a Vatikán új havasalföldi vikáriusnak nevezett ki.8

Nem erdélyi vonatkozású, de protestáns szempontból figyelemre méltó az a fejezet, amelyik öt pontban foglalkozik a „katolikus országok rejtett eretnekeivel”, és a többi közt feltárja a Nápolyban állomásozó „eretnek kereskedők” gonosz üzelmeit. Ezek közé tartozik az, hogy mihelyt Ruyter admirális megérkezett Nápolyba, tüstént „kieszközölte harminc prédikátor szabadon bocsátását, akiket a császár jámbor módon [piously] megfosztott templomaiktól Magyarországon, és lázadásuk miatt [!] gályarabságra ítélt”. Ezek közül, folytatja Cerri, „némelyek Olaszországban maradtak, mások pedig visszatértek hazájukba”.9 Információi nem pontosak, hiszen a kiszabadított prédikátorok hajón hagyták el Nápolyt és utána csak Velencében álltak meg, mielőtt folytatták volna útjukat Svájcba, de jelzik a Vatikán aggodalmát a nápolyi „holland propaganda” és az ott terjesztett könyvek miatt, amelyek alkalmasak arra, hogy „megzavarják az együgyű és tudatlan emberek elméjét”.10 Steele ehhez a szöveghez nem fűz kommentárt, bár megtehetné, hiszen 1676–77-ben több magyar volt gályarab érkezett Angliába, ahol királyi pátenssel nagy gyűjtést rendeztek, éppen hazatérésüket elősegítendő, s magáról a gályarab-ügyről két angol nyelvű röpirat látott napvilágot.11 Másrészről 1715-re már Magyarországon is lezárult a „heveny ellenreformáció” gyászos korszaka, a Rákóczi-szabadságharc és az azt követő szatmári béke új helyzetet teremtett, amelyben Bécs ugyan korlátozta a protestánsok szabad vallásgyakorlatát, de nem törekedett annak felszámolására.

JEGYZETEK

 1 unitárius

 2 Azaz nem gyakorolhatják szabadon vallásukat.

 3 Az ortodox vallás követőiről, vagyis a románokról van itt szó.

 4 Alighanem Mokchay András 1676-ban kinevezett püspök nevének az eltorzított formája.

 5 Mármint katolikus iskolamester.

 6 A szövegben „Szmakasa” áll, ami a háromszéki Maksát jelentheti.

 7 A nagy brassói tűzvész 1689-ben volt, ez tehát más, korábbi tűzesetekre utal.

 8 Sir Richard Steele: An Account of the State of the Roman-Catholic Religion... London, 1715.

37–38.

 9 I.m. 77.

10 Uo.

11 Gömöri György: Magyar tudós Angliában a 17. században. Confessio, 1982/4. 47.