A múlt és je­len el­sza­ka­dá­sát meg­aka­dá­lyoz­ni igyek­vő em­ber az el­múlt és utóbb fon­tos­ság­gal fel­ru­há­zott időt tár­gyi­a­sít­ja, a tör­té­ne­lem­be men­ti vagy szám­űzi. Ezt a tör­té­nel­met foly­to­no­san lát­ha­tó­vá kell ten­ni ah­hoz, hogy be­épül­jön az em­ber vi­lá­gá­ba, hogy szer­ves ré­sze le­gyen az em­ber vi­lág­ról meg­al­ko­tott tu­dá­sá­nak. Az em­be­rek mind­un­ta­lan em­lé­kez­te­tők­kel, em­lék­he­lyek­kel seb­zik meg a múlt tes­tét, hogy mind­az, ami be­lő­le a má­nak fon­tos, át­szi­vá­rog­jon a je­len­be. Em­lék­táb­lá­kat, szob­ro­kat ál­lí­ta­nak a múlt­nak, ame­lyek je­len­va­ló­vá és min­den­na­pi­vá te­szik a tör­té­nel­met, be­hoz­zák a múlt ese­mé­nye­it az em­ber köz­vet­len (élet)világába. A múlt ese­mé­nyei így el­ér­he­tő is­me­re­tek­ként adód­nak, meg­sze­rez­he­tő tu­dás­sá vál­nak az ész­le­lő em­ber szá­má­ra.

Tud­juk, hol szállt meg Bem Jó­zsef 1848 ka­rá­cso­nyán, hogy Pe­tő­fi Sán­dor (1847) és I. Jó­zsef oszt­rák csá­szár és ma­gyar ki­rály (1817) is lá­to­ga­tá­sá­val tisz­tel­te meg Ko­lozs­várt. De­ák Fe­renc­nek és Vö­rös­mar­ty Mi­hály­nak a vá­ros if­jú­sá­gá­hoz in­té­zett be­szé­dé­ről (1845) is tu­dunk. Tud­juk, mert meg­je­löl­ték a he­lye­ket, hogy eb­ben a vá­ros­ban szü­le­tett Má­tyás ki­rály, Bocs­kai Ist­ván fe­je­de­lem, Bo­lyai Já­nos ma­te­ma­ti­kus, Szathmáry Papp Kár­oly fes­tő­mű­vész. A két Apa­fi ham­va is itt vár­ja „jézussát”. Tud­juk, mert fi­zi­kai kör­nye­ze­tünk­ben em­lék­táb­lák, ki­me­re­ví­tett szö­ve­gek őr­zik ezek­nek az ese­mé­nyek­nek a nyo­ma­it. De azt is tud­ni vél­jük, hogy az Unió (Memorandumului) ut­ca 21. szám alatt sza­vaz­ták meg az unió lét­re­ho­zá­sát Er­dély és Ma­gyar­or­szág kö­zött, hogy eb­ben az épü­let­ben Johannes Brahms, Joachim Jó­zsef és Liszt Fe­renc mu­zsi­kált egy­ko­ron, hogy Liszt egy kö­ze­li épü­let­ben szállt meg az em­lé­ke­ze­tes ese­mény ide­je alatt. Tud­juk, bár ott nin­cse­nek (már) er­ről ta­nús­ko­dó em­lék­táb­lák. A táb­lák ál­tal meg­je­le­ní­tett múlt, kép­vi­selt tar­ta­lom a táb­lák fi­zi­kai fel­szá­mo­lá­sa (a tér­ből va­ló el­tün­te­té­se) után a tu­dat­ban még to­vább él.

Hogy is van ez? Em­lék­szünk ar­ra, ami nincs. Ben­ne van a tu­dat­ban, de nincs meg a va­ló­ság­ban. És ezt a to­vább élő is­me­re­tet, em­lé­ket nem be­fo­lyá­sol­ja a va­ló­ság­ban már más­képp meg­je­le­ní­tett, kép­vi­selt tör­té­ne­lem. Az em­lé­ke­zés­nek ez a ter­mé­sze­te a hi­e­del­mek szer­ve­ző­dé­sé­vel ro­ko­nít­ha­tó. En­nek az is­me­ret­nek, tu­dás­nak sincs (meg a) vissza­iga­zol­ha­tó pont­ja a va­ló­ság­ban. Ez a tu­dás is egy le­het­sé­ges va­ló­sá­got, vi­lá­got ala­kít (mo­del­lál), egy vi­lág­ról va­ló gon­dol­ko­dás­mó­dot ha­tá­roz meg. Ez a tu­dás is a re­á­lis vi­lág mel­lett és at­tól füg­get­le­nül él. A va­ló­ság, az erő­sza­ko­san lét­re­ho­zott és for­gal­ma­zott má­sik múlt nem kez­di ki, nem ront­ja en­nek a men­tá­lis vi­lág­nak a hi­te­lét.

Hit­té vá­lik a múlt­ról va­ló tu­dás, hit­ként szer­ve­ző­dik az em­lé­kek­ben to­vább élő is­me­ret. Hisszük, hogy II. Rá­kó­czi György itt se­be­sült meg Ko­lozs­vár ha­tá­rá­ban, hogy Ta­más And­rás hon­véd ez­re­des itt halt vér­ta­nú­ha­lált, hogy I. Fe­renc Jó­zsef csá­szár meg­szállt a Bánffy-palotában, bár a va­ló­ság­ban már nem utal rá sem­mi. Ugyan­ak­kor nem hi­szünk egy má­sik, meg­je­le­ní­tett tör­té­ne­lem va­ló­sá­gá­ban, pe­dig an­nak em­lé­kez­te­tői ál­lan­dó­an elénk tá­rul­nak Ko­lozs­vár köz­te­re­in. Hisszük, hogy itt „ma­gyar vi­lág” volt, de az ut­ca­ne­vek már nem er­ről, ha­nem egy má­sik va­ló­ság­ról szól­nak. A mi­ti­kus tu­dat szá­má­ra a va­ló­sá­gos nem meg­ha­tá­ro­zó. Sőt: a mi­ti­kus­nak lesz el­sőbb­sé­ge a va­ló­sá­gos­sal szem­ben. Ez té­te­le­ző­dik igaz­ként. Ko­lozs­vár­ról min­den­ki­nek eszé­be jut a jó­mó­dú tör­té­nel­mi vá­ros és gaz­dag pol­gá­ra­i­nak em­lé­ke. Ezt va­la­hogy sen­ki sem haj­lan­dó el­vi­tat­ni. De tény­leg: „kin­cses” volt-e Ko­lozs­vár?