A kolozsvári székhelyű Centru de Resurse pentru Diversitate Etnoculturală gondozásában jelent meg 2002-ben a Minorităþi etnoculturale. Mărturii documentare. Maghiarii din România (1945–1955) című kötet. (Kiadta: Andreea Andreescu, Lucian Năstasă, Andrea Varga, szerkesztette Lucian Năstasă.) Kétszázhúsz dokumentum közel kilencszáz oldalon – a kötet gazdag körképe a háború utáni évek romániai történelmének, különös tekintettel a magyarságot érintő fejleményekre. Rendőri jelentésektől magánlevelekig, magas pártfórumok megbeszélésein készült jegyzőkönyvektől a korszak fontos személyiségei – például Márton Áron püspök vagy Lucreþiu Pătrăşcanu kommunista vezető – által mondott beszédekig sokféle, többnyire első ízben napvilágot látó dokumentumot tartalmaz, s ezáltal lehetővé teszi a korszak hitelesebb és alaposabb megértését.

Az alább olvasható dokumentumok a rövidesen nyomdába kerülő második kötetből valók. Közzéteszi: Lucian Năstasă.

Bukarest, 1956. júl. 30.

Tárgy: Beszélgetés M.K. elvtárssal

Június 10-én György Jenő et. vendégül látta M.K. elvtársat, az RMP KB mellett működő különleges osztálynak (a vezető elvtársak személyi biztonságát szolgálja) egyik orvosát, aki a beszélgetés folyamán többek között az alábbiakat mondotta el:

A XX. kongresszus romániai hatásával és visszhangjával kapcsolatban M.K. elmondotta, hogy milyen változásokat és jelenségeket tapasztalt saját környezetében, illetve a vezető elvtársak intézkedésében és magatartásában. Az a folyamat, ami a népi demokratikus országokban a XX. kongresszus hatására megindult, az RNK-ban is megnyilvánult. Itt is megtörténtek a törvénysértések következtében áldozatul esett emberek rehabilitálása, az adminisztratív módszerek megszüntetésére vonatkozó intézkedések stb., egy szóval a XX. kongresszus szellemére való áttérés. Ennek a folyamatnak egyes intézkedései különböznek a többi népi demokratikus országokban tapasztalt jelenségektől – mondotta M.K. elvtárs, s itt konkrétan a magyarországi eseményekkel tett összehasonlítást. Megjegyezte, hogy szerinte a román vezető elvtársak sokkal politikusabban nyúlnak egyes kérdésekhez, mint Magyarországon; hivatkozva a legutóbbi viták eseményeire hangoztatta, hogy ott „a liberalizmust kezdetben szabadjára engedték, később viszont durván visszaverték, e szélsőségek közötti hullámzásnak káros következményei lehet-nek“.

A román vezető elvtársak – mondotta M.K. elvtárs – azonnal reagálnak az eseményekre. Pl. amikor a személyi kultuszt elítélték, Gh.-Dej elvtárs egy kisebb villába költözött, s minden eszközzel igyekezett felszámolni a személyével kapcsolatos kultuszt. Megnyilvánult ez abban is, hogy az utóbbi időben csökkentették a vezető elvtársak mellett levő biztonsági kísérők létszámát. Gheorghiu-Dej elvtárs korábban négy-öt kísérővel járt, most csak két biztonsági kísérője van, a többi vezető elvtársaknak pedig egy vagy egyáltalán nincs kísérőjük, mint például Fazekas, Ceauşescu, Muzsik, Cosma stb. elvtársaknak, akik korábban két-két biztonsági kísérővel jártak. A továbbiakban megemlítette M. elvtárs, hogy itt is támadták a vezető elvtársakat a múlt hibáiért, csakhogy itt nem a Petőfi-körhöz hasonló nyilvános helyen hangzottak el ezek a bírálatok, hanem szűkebb körben, aktívaüléseken, a pártközpontban rendezett megbeszéléseken, tehát kisebb nyilvánosság előtt. Ezeken a megbeszéléseken sokszor igen élesen bírálták a vezetőket, akik viszont nyugodt, politikus hangnemben igyekeztek válaszolni, és rendkívül nagy türelmet tanúsítottak a hangoskodókkal szemben.

A bírálók sokat foglalkoztak Gh.-Dej magánéletével kapcsolatos kérdésekkel, valamint a kisebbik lányának erkölcsi magatartásával. Az egyik bukaresti alapszervezeti taggyűlésen a felszólalók nyíltan tárgyalták Gheorghiu-Dej kisebbik lányának botrányos viselkedését. Máshol pedig Gheorghiu-Dejnek a bukaresti Nemzeti Színház egyik színésznőjével, Elvira Godeanuval való kapcsolatát firtatták. M. megjegyezte, hogy ezek után Dej elvtárs Elvira Godeanuval való kapcsolatát megszakította.

A továbbiakban szó esett Tito elnök bukaresti látogatásával kapcsolatos kérdésekről is. M. elmondotta, hogy a megbeszéléseken a hivatalos közleménybe foglaltakon kívül felmerült a bánáti szerb nemzetiségek kérdése, akiknek a nagy részét igen embertelen körülmények között kitelepítették. Ebben a kérdésben is megegyezés jött létre, amelynek alapján a román kormány teljes jogegyenlőséget biztosít a szerb nemzetiségieknek, a kárt szenvedetteket pedig erkölcsileg rehabilitálni, anyagilag kárpótolni fogják. Ezenkívül titkos beszélgetések folytak a Luca–Ana Pauker–Teohari Georgescu-üggyel kapcsolatban. Hivatalos álláspontról még nem tud mondani semmit, de ő úgy véli, hogy a Luca-Pauker–Georgescu-ügy rövidesen felülvizsgálásra kerül. Abból következtet erre, hogy környezetéhez tartozó vezető személyiségek tesznek olyan megjegyzéseket, hogy Lucáék egyes gazdaságpolitikai intézkedései helyesek voltak, és a mai politikai irányvonalnak megfelelnek. Közismert dolog az is – mondotta –, hogy Lucáék politikája bizonyos mértékig Sztálin-ellenes volt, és közelebb állt a jugoszláv-féle politikához. A továbbiakban megjegyezte, hogy fenti érveit arra alapozza, hogy néhány hét óta Luca a fogságát igen kellemes körülmények között, kényszerlakhelyen tölti, csupán mozgási szabadságában van korlátozva. Ami Ana Pauker és Teohari Georgescu helyzetét illeti, mindketten szabadlábon vannak. Ana Pauker a Pártközpont Történeti Intézetének munkatársa, általában otthon dolgozik, és M. elvtárs szerint kocsi áll rendelkezésére.

A továbbiakban elmondotta, hogy a párt egyik vendégházában Mogyorós elvtárs irányítása alatt 17 tagú gazdasági szakember [csoport] dolgozik titokban valamilyen új gazdasági intézkedés előkészületein. Erről bővebbet nem volt hajlandó beszélni. Később más helyről megtudtam, hogy ebben a villában árcsökkentési és fizetésrendezési terveken dolgoznak. Informátorom a részletekből annyit még elmondott, hogy 5-től 20 százalékos árcsökkentést terveznek, ami szélesebb körű lesz, mint a korábbi árcsökkentések voltak, és több árucikkre terjed majd ki. Ami a fizetésemelést illeti, az egyelőre részleges lesz, és elsősorban a kis fizetésű kategóriákba tartozó dolgozókat érinti.

Ezzel egy időben megszüntetik az ún. kartellapótlékot, amit a jegyrendszer megszüntetése során vezettek be a jegyes és a szabad áru közötti árdiferencia pótlására, s ami személyenként havi 53 lej pótlékot jelentett. A fizetésemelés és a jegypótlék megszüntetése a nagyobb családokat hátrányosan fogja érinteni, mivel a fizetésemelés legtöbb esetben nem lesz olyan mértékű, hogy a nagycsaládosok jegypótlékának összegét elérje. Ezért a fizetésemelés bizonyos esetekben fizetéscsökkentést fog jelenteni.

Mindenesetre a fenti információkat egyelőre fenntartással kell fogadni. A fenti kérdésekkel kapcsolatban igyekszem újabb adatokat beszerezni, és annak idején majd tájékoztatni fogom Miniszter elvtársat.

Juhász Imre

id. ügyvivő

Bukarest, 1956. október 5.

Tárgy: A Bolyai Egyetem pártszervezeté-nek taggyűlése

A Kolozsvári Bolyai Egyetem pártalap-szervezetének egyik taggyűlésén sor került az alapszervi vezetőség kiegészítésére. Igen feltűnő volt, hogy az alapszervi párttitkár nem tartott beszámolót, hanem a Tartomány kiküldöttje beszélt, s éles kirohanást tett Szabédi László és Csehi Gyula elvtársak ellen. Nevezett két elvtárs ellen azért kelt ki a tartományi kiküldött, mert előzően hevesen támadták a Kolozsvárott népszerűtlen Bá-nyai László elvtársat. Bányai László azért népszerűtlen a romániai magyar körökben, mert ő volt a hivatalos román nemzetiségi politika következetes végrehajtója. Bányai túlbuzgóságában olyan dolgokat is vég-rehajtatott, melyek szemmel láthatóan sér-tették a magyar érdekeket. További vád el-lene az, hogy a sztálini korszak idején hoz-zájárult törvénytelen letartóztatásokhoz, ér-demes elvtársak meghurcoltatásához. Ma általában az a vélemény róla, hogy a magyar nemzetiség árulója, és vér is tapad kezeihez.

A taggyűlés további érdekessége az volt, hogy a tartományi kiküldött beszédéhez senki sem szólt hozzá, csupán azt kérték, hogy rendeljék el a vezetőség kiegészítésével kapcsolatban a szavazást. A szavazást el is rendelték, s a tagság Szabédi László és Csehi Gyula elvtársakat választotta be a vezető-ségbe.

Ui. Szabédi László és Csehi Gyula et.-ak egyetemi tanárok.

Keleti Ferenc

nagykövet

Feljegyzés

A nemzetiségi kérdés (de különösen a magyar nemzeti kisebbség kérdésének) megoldásában a Román Népköztársaságban az utóbbi egy hónap leforgása alatt jelentős változások történtek. Ezek – véleményünk szerint – elsősorban a Pándi-cikk következ-ményeinek könyvelhetők el, minthogy az azt megelőző hosszú idő alatt ilyen intézkedé-sekre a körülmények súlyossága ellenére sem került sor. Hitelt érdemlő alapja volt annak az időközben kialakult véleménynek, hogy a román elvtársak a Magyar Autonóm Tartomány létrehozásával megoldottnak te-kintették a romániai magyar nemzetiség kérdését. Emellett sok tény szól, azonban szerintünk a kérdés helyes megoldása csupán akkor kezdődött. A magyar parlamenti delegáció ez évben történt romániai látoga-tása során felelős beosztásban lévő román elvtársak (pl. Tita Florea elvtárs, a Román Népköztársaság Nagy Nemzetgyűlésének alelnöke) több esetben kijelentették, hogy bár a Magyar Autonóm Tartományt 1952-ben létrehozták, mégis az azóta eltelt néhány év alatt nem sikerült megtalálniok azokat az elveket, formákat és módszereket, amelyek valóban biztosítanák számára az autonómiát. Kísérletek persze történtek, de azok nem vezettek eredményre. Tita et. szerint nagyon helytelen lenne a nemzetiségi kérdés megol-dását a Román Népköztársaságban lezártnak tekinteni, mert a fordulat éve óta a helyzet megjavítása és a jogok biztosítása, valamint szabad gyakorlása terén ugyan értek el eredményeket, azonban emellett nagyon sok túlkapásra és nem eléggé átgondolt intézke-désre is sor került. Szerinte az a tény, hogy az autonómiát a gyakorlatban még három év után sem sikerült teljes mértékben biztosí-tani, elég bizonyíték ahhoz, hogy a nemzeti-ségi politikában nagyon sok a tennivaló.

Az utóbbi egy hónap alatt lezajlott ese-mények arra engednek következtetni, hogy a kátyúba jutott nemzetiségi politikát a Pándi-cikknek sikerült kimozdítani és azt a helyes úton elindítani. A jelentésben felsorolt intéz-kedéseken kívül meg kell még említeni azt is, hogy a Magyar Autonóm Tartomány álla-mi népi együttesének megalakulása körül évekig tartó huzavona egy csapásra eldőlt, és megalakult a több mint 130 tagú együttes. Elkezdték a Magyar Autonóm Tartomány rádió-adóállomásának építését is, amely ez év végére készül el. A lapok közlése szerint a közeljövőben magyar nyelvű művészeti (képzőművészeti és színművészeti) folyóirat megjelenése várható. Hasonló folyóirat meg-jelentetését a romániai magyar nemzeti kisebbség értelmiségi körei már évek óta kérik, minthogy mind a képzőművészet, de különösen a színművészet igen fejlett (6 magyar színház, egy magyar opera, egy ma-gyar tanítási nyelvű színművészeti főiskola működése szól emellett). A jelentésben em-lítés történik a román Oktatásügyi Minisz-térium keretében létrehozandó magyar tanü-gyi főigazgatóság (főosztály)-ról is. Időköz-ben a főigazgatóság megalakult, itt azonban a Nagykövetség közlése módosításra szorul: nem kizárólag magyar, hanem nemzetiségi főigazgatóság alakult. Október folyamán látott napvilágot az a közlemény is, amely szerint számos új, magyar nyelvű kiadvány között megjelenik Gaál Gábor folyóirata, a KORUNK is. Új magyar nyelvű gyermeklap jelenik meg, havonta 24 négyszínnyomásos oldalon (főszerkesztője Asz-talos István). A marosvásárhelyi filharmo-nikus zenekarnak ez év őszére engedélyezték első ízben az országos turnét. A jelentésben említett Miron Constantinescu-féle bizottság munkája mellett arról is tudomásunk van, hogy a közelmúltban Constanþa Crăciun művelődésügyi miniszter vezetésével egy népművelési bizottság is „kiszállt” a Magyar Autonóm Tartományba és egyéb magyar-lakta vidékekre, ahol – az informátor elmon-dása szerint – az utóbbi évek folyamán sú-lyos hibákat követtek el tömegkulturális téren.

A fenti, konkrét tények alapján elsősor-ban Keleti elvtársnak a „Pándi-cikk és egyebek” c. jelentéséhez kapcsolódunk. Lé-nyeges lenne persze legfelsőbb szinten azt tisztázni, hogy a romániai magyar nemze-tiség kérdése bennünket milyen mértékben érdekelhet. A Pándi-cikket ugyan a román elvtársak a belügyekbe való beavatkozásnak tekintik, ennek ellenére véleményünk szerint kulturális téren pl. olyan dolgokat lehetne tenni, amelyek a belügyekbe való nem beavatkozás mellett mindenekelőtt segítsé-get jelentenének. Megfordítva ugyanis a helyzet reális képet mutat: a magyarországi román nemzetiség (bár ennek száma lé-nyegesen kisebb) kulturális felemelkedése terén a román elvtársak hosszú idő óta igen nagy segítséget nyújtottak (magyarországi román tannyelvű pedagógusok vesznek részt minden évben romániai továbbképző tanfo-lyamokon, két romániai tanár tanít minden évben a gyulai román tannyelvű gimnázium-ban, tankönyveket kapunk, szépirodalmi könyvekkel segítenek, az itt készült román tankönyvek egy részét lektorálják stb.), de magyar részről eszünkbe sem jutott ezt a belügyeinkbe való beavatkozásnak tekinteni. Egyet kell értenünk a Román Népköztár-saság szuverenitásának elvével, azonban érthetetlen az e tekintetben tanúsított maga-tartás. Éppen ezért kölcsönösen kellene megegyezési alapot találni egy olyan kényes kérdésben, mint a romániai magyar nemzeti-ség kérdésében.

Végül egy formai megjegyzés a jelen-téshez: Keleti elvtárs széljegyzeteivel – minthogy azokat több jelentéshez is mel-lékeli – nem tudunk egyetérteni. A jelenté-sekkel kapcsolatos észrevételeket a nagykö-vet a beosztottakkal beszélje meg. Helytele-nítjük ugyanis azt a módszert, hogy a nagy-követ különbséget tegyen a beosztottak és saját jelentései között.

*

A jelentésben számos értelemzavaró és gépelési hiba van. Pl. helytelen a „Kolozs-vári Írószövetség Fiók Alapszervezete” meghatározás, ehelyett az „Írószövetség kolozsvári fiókjának alapszervezete” kellett volna írni. A jelentést azonban nem javít-gattam ki, mert nincs kivel leíratni. Juhász et. maga gépelte jelentéseit, őt nem lehet hibáztatni. A felelősség a Külügyminiszté-rium vezetőit terheli azért, hogy nincs a Követségnek gép- és gyorsírója.

[Olvashatatlan aláírás]

Bukarest, 1956. október 5.

Tárgy: A Kolozsvári Tartományi Párt-szervezet memoranduma

Azok az események, melyek a Bolyai Egyetem pártalapszervezetében, valamint a Kolozsvári Írószövetség Fiók alapszerveze-tének ülésén lejátszódtak, vezettek el volta-képpen egy olyan ankét megtartásához, melynek eredménye „a kolozsvári tartomá-nyi pártszervezet memoranduma” néven ismert. E memorandum története informáci-óink szerint a következő: a kolozsvári párt-tartományi szervezet megbízásából három magyar ember referátumot készített egy ankét számára. Ebben a referátumban a romániai magyarság sérelmeit tárták fel és foglalták össze. Mivel a referátumon több magyar aláírása is szerepelt, kapta a memorandum nevet. A kolozsvári párttar-tomány ezt a memorandumot felküldte a Központi Vezetőségnek, de nem említette meg, hogy ő hívta össze az ankétot, valamint ő adott megbízást a memorandum meg-
írására is. A Központi Vezetőségben a memo-randumot pártellenes akciónak nyilvání-tották, egy kicsit olyanformán, mint nálunk az Írószövetségben megtörtént aláírásgyűj-tést. A továbbiakban a K.V. kitartott amellett, hogy a memorandum ellenséges cselekedet. A Bolyai Egyetemen, valamint a Kolozsvári Írószövetség Fiók alapszervezetében történt események után a memorandum tartalma fentről energikus intézkedéseket váltott ki. Éppen ezért szeptember utolsó napjaiban bizottság szállt ki Kolozsvárra a következő tagokkal: Miron Constantinescu, Fazekas János, Pavel Þugui, Ardeleanu (sajtófőigaz-gatóság vezetője), Bihari (a K.B. agitprop osztályán a kiadási ügyek vezetője), Tiberiu Utan, a K.B. aktivistája, továbbá a művelő-désügyiminisztérium, tanügyminisztérium és pénzügyminisztérium képviselői. Robotos Imre elvtársat is meghívták, de ő „lekésett” a repülőgépről, és nem vett részt a bizottság munkájában. A bizottság Kolozsvárott ki-szállt a Bolyai Egyetemre, a magyar nyelvű középiskolákba, a Magyar Színházba s egyéb magyar intézményekbe. A látogatá-sok kapcsán elsősorban az iránt érdeklődtek, hogy az ún. memorandum adatai mennyiben felelnek meg a valóságnak. A látogatások alkalmával a bizottság megállapította, hogy a memorandum adatai hitelesek, s így a me-morandum szerzői ellen emelt vádak (párt-ellenesség) teljesen elesnek. A bizottság azonban sok olyan sérelmet is megállapított, amelyek a memorandumban nem szerepel-tek. Általános vélemény szerint a bizottság kiszállását a fent említett okokon kívül a Pándi-cikk váltotta ki.

Miután a bizottság kutatómunkáját befe-jezte, megbeszélésre hívta össze a magyar írókat. A gyűlésen részt vett a teljes kolozs-vári és vásárhelyi írógárda, valamint nagy-számú egyetemista. A gyűlés három nap és három éjjel tartott. Valamennyi író feliratko-zott, és beszélt is. Ami a felszólalások he-vességét s az elhangzott bírálatok éles hang-ját illeti, ez az ülés jóval erősebb volt, mint az az értekezlet, amelyet az Írókongresszus előtt tartottak a magyar írókkal Bukarestben a Központi Vezetőség épületében.

Földes László, akinek a „kikészítését” már régen elhatározták, az utolsók között iratkozott fel. Ennek ellenére elsőnek adtak szót neki, a jelen levő írók szerint provokatív szempontból.

Ekkor felállt Csehi Gyula, és kijelentette, hogy ez nem demokratikus eljárás, és kéri a feliratkozási sorrend tiszteletben tartását. Ez már annak a jele, hogy a magyar írók közt egy-kettő kivételével kialakult az egység-front, s képesek megvédeni egymást.

Elsőnek – akárcsak Bukarestben – Szi-lágyi András szólalt fel. Ez a felszólalás rá-nyomta a bélyegét az egész ülés lefolyására. Szilágyi általában a súlyos gazdasági hely-zetről beszélt igen vehemens hangon. Ami pedig a magyar sajtót és irodalmat illeti, kijelentette, hogy a romániai magyarság érdeklődéssel és szeretettel olvassa az odaáti irodalmat, figyeli a magyarországi esemé-nyeket, mivel azokat saját gondjaihoz közel állónak tartja. Szilágyi megemlítette, hogy ami a magyar nép magatartását illeti, amely bizonyos vezetők leváltására vezetett, az szintén közelről érdekel bennünket. Ezután sorrendben felszólaltak Asztalos István, aki igen hevesen bírálta a jelenlegi falupolitikát, Nagy István, aki a munkásosztály nyomo-ráról, tanügyi kérdésekről beszélt, Csehi Gyula, aki a Bolyai Egyetem helyzetéről s egyéb sérelmekről beszélt stb. stb. Ezen az ülésen általában részleteiben kerültek meg-tárgyalásra a romániai magyarság sérelmei. Szabédi László például kijelentette, hogy tekintettel arra, miszerint Miron Constanti-nescu már a múltban egyes kijelentéseit eltorzította, felszólalását írásban adja be. A végkövetkeztetéseket Miron Constantinescu vonta le. Felszólalásából látszott, hogy a Földes-ügyet egyelőre elejtették, ellenben Csehi ellen fokozták a tüzet. Szabédi írásban beadott felszólalását Miron Constantinescu aprólékosan elemezte. Adott pillanatban Szabédi dühösen felugrott, s azt kiabálta, nem igaz, amit mond, én ilyet nem állítot-tam. Erre a terem Szabédi mellett zúgni kezdett, s Miron Constantinescu kénytelen volt félretenni Szabédi felszólalását. Az ülés légköre ismételten azt mutatta, hogy ma már kialakult a teljes értelmiségi arcvonal, s ennek erejére jellemző, hogy folyamatosan vissza tudják verni a meg-megújuló provo-kációkat. Ezek a provokációk a régi módszer szerint abban álltak, hogy egyes felszólalá-sokat hirtelen kérdések bevetésével akartak megzavarni. Egy ilyen alkalommal állott fel Csehi Gyula, s a következőket mondotta: „Kérjük az elvtársakat, ne szakítsanak félbe bennünket, mert megzavarodunk, s esetleg félni is kezdünk, s így aztán az elvtársak nem fogják megtudni mindazt, amire kíváncsiak.” Erre a félbeszakítások elmaradtak.

Az ülés eredményeképpen a romániai magyarság a többi között a következőket érte el: a művelődési minisztériumban magyar miniszterhelyettest neveznek ki, a tanügy-minisztériumban magyar főigazgatóságot állítanak fel, a megszüntetett magyar nyelvű Agronómiai és Pedagógiai Főiskolát vissza-állítják, a magyar középiskolákból helyhiány ürügye miatt elutasított diákok felvételét elintézik, a Bolyai Egyetem korszerű felsze-relését elintézik, ugyanis a bizottság vélemé-nye az volt, hogy ennek az egyetemnek a felszerelése több területen egy közepes kö-zépiskola színvonalát sem éri el, elérték to-vábbá a kolozsvári Magyar Színház kibő-vítését, a Korunk folyóirat megindítását stb. Meg kell jegyezni, hogy az említett intéz-kedések közül egyesekről már beszéltek előzőleg is, de éppen az a veszély állott fenn, hogy a Pándi cikke és egyéb események miatt ezek teljesítésére nem kerül sor.

Érdekes jelenség volt még az ülésen az, hogy Balogh Edgár visszautasította a Pándi-féle cikket azzal, hogy a magunk dolgait saját pártunk segítségével magunk fogjuk elintézni. Felszólalását még ketten támo-gatták. Az a vélemény, hogy a Miron Con-stantinescu-féle bizottság ezt a körülményt fel fogja használni, hogy három magyar értelmiségi ilyen hangnemben beszélt a Pándi-cikkről. A magyar íróknak egymás között az a véleménye, hogy ez a felszólalás mindössze taktikai fogás volt abból a célból, hogy a Pándi-cikk vonalán provokáció ne érhesse a magyar írók kialakult frontját. Ez azért is valószínű, mert Balogh Edgár és az írók általában egyetértettek a cikkel.

Keleti Ferenc

nagykövet

Bucureşti, 1956. október 9.

Tárgy: A Pándi-cikk és egyebek

A Pándi-cikk megjelenése után az elv-társak Budapestről arra kértek, közöljem a KV valamelyik titkárával beszélgetés köz-ben, hogy a mi Központi Vezetőségünk nem tudott a cikk megjelenéséről. Egy másik jelentésben közölt okok miatt abban az időben egyetlen KV-titkárral sem tudtam beszélgetni, ezért amikor szeptember 29-én a jugoszláv–román anyag miatt felkerestem Petre Borilă elvtársat, és kérésére részletesen tájékoztattam őt országunk néhány fontos problémájáról, egyben a Pándi-cikkel kap-csolatos fenti magyarázatot is tolmácsoltam. Ugyanakkor megkérdeztem Borilă elvtársat, hogy nincs-e neki is valamilyen észrevétele a cikkel kapcsolatban. Közölte, hogy a cikket olvasta, s csak annyit mondott, hogy „az ilyen cikkek csupán az ellenség egy részének használnak“. Borilă elvtárs egy szót sem tud magyarul, így tehát a cikket vagy hallo-másból ismeri, vagy megkapta annak teljes román fordítását. Felteszem, hogy az összes PB-tagok számára biztosították a cikk román szövegét. A Pándi-cikkről Mălnăşanu elv-társsal is beszéltem, aki ugyancsak nagyon röviden és óvatosan nyilatkozott, s kb. azt mondotta, hogy az ilyen cikkek nem hasz-nálnak nekünk.

Az esethez röviden csak annyit akarok hozzáfűzni, hogy bár én közöltem Borilă elvtárssal Központi Vezetőségünk üzenetét, magam azonban nagyon jónak tartom Pándi megállapításait, aki igen okosan, politikusan vetette fel azokat a kérdéseket, amelyek az itteni magyar dolgozókat évek óta foglal-koztatják. Természetesen figyelemmel kell lenni a román vezető elvtársak érzékeny-ségére, és a jövőben szóban, valamint írás-ban ennek megfelelőképpen kell bizonyos kérdésekben állást foglalni, ami a magyarság ügyét illeti. Nem javaslom azonban, hogy a Központi Vezetőség magyarázatán túl visszavonuljunk és megtagadjuk a Pándi-cikket. Végeredményben mind a román, mind a magyar nép tömegeiben él a vágy a XX. kongresszus szellemének megvalósí-tására, azonban gondolataikat nem merik szabadon kifejteni, mert a felső vezetés merevsége és mozdulatlansága visszatartja őket. Malnăşanu és más elvtársakkal foly-tatott beszélgetésekből, amikor ezek a román elvtársak mint „saját véleményüket” közlik velem, megállapítható, hogy különösen az újabb magyar fejleményekkel nem értenek egyet. Olyan célzásokat tesznek, hogy ami ma Magyarországon a hivatalos politika alapján és ezen túlmenően történik, az a jobboldal malmára hajtja a vizet, és a proletariátus diktatúrájának olyan gyengítéséhez vezet, ami rendkívül veszélyes lehet nem-csak Magyarországra, hanem más országokra nézve is. Az ilyen nézetekből következik, hogy a román vezető elvtársak számára kellemetlen, ami Magyarországon történik, természetesen azért, mert itt a XX. kong-resszus határozatainak román vonatkozású érvényesítése, az ország gazdasági és politikai demokratizálódása terén felülről történő kezdeményezéssel úgyszólván semmi sem történt. Nyilvánvaló, hogy itt harcról van szó, mégpedig annak dialektikus formájában. Ma Magyarország ellenszenves az itteni vezető körök szemében, mert bátran és sokatígérően demokratizál. Ez a tény közöttünk bizonyos neheztelést teremt. Román vezető körök, akik nem álltak az élére egy széles körű demokratizálódási folyamatnak, aggodalommal és ellenszenvvel nézik a Magyarországon történteket, félve attól, hogy az ott megnyilvánult új szellem utat tör magának Románia felé is, az itteni tömegekre is hatással lesz, akik számos, szinte életbevágó kérdést vetnek majd fel vezetőik felé. A magyarországi események ilyen hatását egyébként magam is várom Romániában az itteni dolgozók érdekében.

Közlöm különben, hogy a Külügyminisztérium itt, úgy néz ki, a legnagyobb készséggel áll rendelkezésemre bizonyos kéréseim teljesítése terén, ugyanakkor azonban hetek óta nem kapok választ, és nem térnek vissza a következő kéréseimre:

a) A román–amerikai viszony alakulása.

b) A román déli határsávból kitelepített szerbek vagyonjogi helyzetének rendezése.

Ami a román–amerikai viszonyt illeti, időközben, október 7-én a napilapokban közlemény jelent meg, amely szerint október 15-én Bukarestben a két kormány képviselői között tárgyalások kezdődnek. Tehát ha nem is többet, legalább annyit, amennyit a sajtó erről a kérdésről közölt, a külügyminisztérium valamivel korábban velem is ismertethetett volna. Ami az itteni szerb lakossággal kapcsolatos kérdéseket illeti, csak azzal tudom magyarázni a tájékoztatás késedelmességét, hogy ebben a tekintetben a magyar Minisztertanács hasonló kérdéssel kapcsolatos rendelete sokkal messzebbmenően és törvényesen biztosítva kedvezőbben intézkedett, mint saját vonalon a román fél.

Mindenesetre gondosan fogom tanulmányozni a magyar–román viszony alakulását, amely bizonyos mértékben a júliusi határozatok után tett újabb párt- és kormányintézkedéseink folyamán új szakaszba lép. Mindent el fogok követni annak érdekében, hogy több vezető román elvtárssal tudjak találkozni az elkövetkező hetekben, eloszlassak náluk minden aggodalmat, mintha a nálunk tett intézkedések a reakció kizárólagos erősödését hoznák magukkal, és igyekszem az elvtársakat meggyőzni arról, hogy intézkedéseink helyesek.

Keleti Ferenc

Bukarest, 1957. január 10.

Tárgy: A magyarországi események romániai visszhangja

A magyarországi események érezhetően mély hatást gyakoroltak Románia lakosságára. Közrejátszottak abban, hogy november második felétől néhány, a lakosság helyzetét megkönnyítő intézkedés látott napvilágot. Bár a Lengyelországban történtek is befolyással voltak a romániai események alakulására, de a legnagyobb hatóerejük a magyarországi eseményeknek volt.

Ez főleg 3 területen mutatkozott meg:

1) A kulturális élet területén, ezen belül is főleg az írók körében.

2) Az egyetemisták között.

3) Az RNK magyar nemzetiségű lakossága körében.

Ad 1) A kulturális személyiségek helyzetüknél és képzettségüknél fogva részletesen képesek tájékozódni az ország határain kívül történtekről. Külföldi adókat hallgatnak, külföldi lapokat olvasnak, és ugyanakkor sokat utaznak, és érintkeznek más országok kulturális személyiségeivel. Az egyetemistáknál figyelembe kell venni azt is, hogy a nyári szünidőben több száz főiskolai és középiskolai hallgató járt Magyarországon (és más népi demokratikus államban), ugyanakkor Magyarországról is igen sokan utaztak Romániába. Köztudomású, hogy a magyar nemzetiségű lakosság Bukarestben éppúgy, mint egész Erdély területén állandóan hallgatja a magyar híreket, és általában járatták a magyar lapokat is.

A romániai írók nagy érdeklődést tanúsítottak a magyar írók tevékenysége iránt. Jól ismerték a magyar írókkal kapcsolatban és a magyar írók körén belül folyó vitákat, a magyar írók álláspontját a magyarországi kérdésekről. Az a mozgalom, amely a román írók között kezdődött, a magyar írók tevékenységéből merített erőt. Ismeretes, hogy Jar román író, akit bírálata miatt kizártak a pártból, az írók között nem volt elszigetelt személy, hanem a nagynevű román írók jelentős része állt a háta mögött, akik állandóan bátorították. Ha megnézzük a Jar által felvetett problémákat, azok jellegükben erősen hasonlítanak azokhoz, amelyeket a magyar írók vetettek fel. Bírálta az önkényt, a terrort, egyes vezetőket, és követelte a különböző irányzatok szabad alkalmazását az irodalomban. A Román Munkáspárt és a kormány az íróknak ezt a próbálkozását kemény kézzel felszámolta.

Ad 2) Az írók után az egyetemisták kezdtek mozgolódni. Ez az 1956–57-es iskolaév beindításának első napjaiban kezdődött. Ez azért is érdekes, mert a nyári szünidő alatt a magyar egyetemek vendégeiként több százan voltak Magyarországon, és számos magyar egyetemista volt Romániában a csereakció keretében. Feltételezhető tehát, hogy a román egyetemisták mozgolódása, valamint a román és magyar egyetemisták nyári kapcsolatai között összefüggés van. A román egyetemisták közvetlenül az iskolaév megkezdése után megtartott UTM (ifjúsági szervezet) vezetőségválasztó gyűléseket használták fel követeléseik benyújtására. Ezek a követelések gazdasági és politikai jellegűek voltak, és általában jogos alappal bírtak. Kérték az egyetemisták ellátásának megjavítását, a protekció megszüntetését az egyetemekre történő felvételnél és az egyetemet végzettek elhelyezésénél, a fiatal, ún. végzős mérnökök elhelyezésének biztosítását és kezdő fizetésük megjavítását. (Fiatal bányamérnökök állítólag protekció révén tudnak csak elhelyezkedni 600 leies fizetéssel.)

Az egyetemisták fellépése váratlanul érte az egyetemek vezetőségét és a pártszerveket. Igazat adtak az egyetemistáknak, és megígérték, hogy orvosolni fogják panaszaikat. Történtek is bizonyos lépések ezen a téren. Egyetemistákból bizottságokat hoztak létre a diákok ellátásának ellenőrzésére, pártvonalon pedig a főiskolások politikai nevelésének megjavítására hívták fel a figyelmet. Ezek azonban csak kezdeti lépések voltak, és úgy látszott, hogy ennél többet egyelőre nem is szándékoznak tenni. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy az egyetemeken később megtartott gyűléseken az egyetemek központi UTM-vezetőségét választották meg, amely már nem adott helyt a panaszoknak. Az egyetemisták ezeken az értekezleteken újból felvetették követeléseiket. A párttitkárok azonban – feltehetően felsőbb utasításra – kijelentették, hogy az ország jelenlegi gazdasági helyzete egyelőre áldozatot követel az ifjúságtól.

Ad 3) Sokkal bonyolultabb és sokrétűbb feladat megvizsgálni azt a kérdést, hogy a magyarországi események milyen visszhangra találtak az erdélyi magyarság körében, és milyen mozgalmat váltottak ki főleg az erdélyi értelmiségiek között. Egy egész kis számú (2–3) erdélyi magyar író egyáltalán nem értett egyet a magyarországi írókkal, a Petőfi-kör vitáival, az Irodalmi Újság hangjával. Az erdélyi magyar írók zömének azonban nagyon tetszett a magyar írók fellépése, az a szabadság, amelyet a vélemények nyilvánítására engedélyeztek nálunk. Ennek következtében itt elég éles vitákra került sor, és az utóbbi, többségben lévő írók részéről egyre bátrabb hangú írások jelentek meg. Ebben az időben – ha burkolt formában is, mint például az erdélyi emlékművek védelme – már hangot adnak az itteni magyarság panaszának. Felsőbb szervek felé felvetik, hogy kevés a magyar nyelvű írásmű. Magyar nyelvű kulturális és más színes folyóiratok kiadásának engedélyezését kérik. Ezeknek a kéréseknek főleg az Utunk köré tömörült írók a szószólói. Köztudomású, hogy a kolozsvári értelmiség már hosszabb idő óta harcol azért, hogy Kolozsvár – mint az erdélyi magyar kultúra központja – megőrizze tradícióit. Az események alakulása következtében a burkolt formát egyre inkább a nyílt fellépés váltja fel. A sajtóban olyan cikkek jelennek meg, amelyek nyíltan felvetik az erdélyi magyarságot ért sérelmeket, a nemzetiségi politika terén elkövetett hibákat. Számos magyar szülő követeli, hogy gyermeke újból magyar közép- és felsőiskolákba járhasson. Benyújtják követeléseiket az írók, egyetemisták és tanárok is az Oktatásügyi Minisztériumhoz és a pártszervekhez.

Megállapítható, hogy ez a fordulat a Pándi-cikk megjelenése és egyes magyar újságírók Erdélyben tett látogatása után következett be. A Pándi-cikk nyomán – amelyet itt titokban kézről kézre adtak egymásnak a magyarok – nyíltan hangoztatták aggályaikat, és az itteni magyarok is kezdtek olyan kényes kérdéseket felvetni, amelyek évek óta belülről marcangolták az embereket. Az erdélyi magyarság egymás között és a nyilvánosság előtt bátrabban kezdte tárgyalni az őket ért sérelmeket. Az Előre cikkeket közölt a nemzetiségi politikában elkövetett hibákról. A román párt- és kormányszervek kénytelenek voltak foglalkozni a kérdéssel. Miron Constantinescu és más vezetők kétszer szálltak ki Kolozsvárra és vettek részt megbeszéléseken. Ezeken a megbeszéléseken írók, tanárok, egyetemisták, párt- és IMSZ-vezetők vettek részt. A megbeszélések őszinte és bátor hangnemben folytak le. Elmondották, hogy mennyire helytelen és káros volt az a határozat, amelynek értelmében 1954-ben több magyar nyelvű iskolát megszüntettek. Felvetették, hogy az utóbbi időben intézkedések történtek a Bolyai Egyetem jelentőségének csökkentésére, melynek következtében elvesztette volna egyetemi minőségét. A román egyetemeken végzettek az elhelyezkedésnél előnyben részesülnek a Bolyai Egyetemen végzettekkel szemben. Ezenkívül felvetették még egyéb sérelmeiket is. A felsoroltak konkrét tények voltak, melyekről Miron Constantinescu elvtárs meggyőződött, és ígéretet tett, hogy intézkedni fog a sérelmek orvoslása érdekében.

A felvetett panaszok jogosságát a román szervek intézkedései bizonyítják. Az RMP Központi Vezetősége megállapította, hogy egyes szervek olyan adminisztratív intézkedéseket foganatosítottak, amelyek ellentétben állnak a párt nemzetiségi politikájával. Újból beindítottak több magyar nyelvű iskolát. Kolozsvár tartományban 8 magyar gimnázium és a Mezőgazdasági Főiskola magyar tagozata indult meg újból. Fentieken kívül a MAT-ban és más helyeken több magyar tannyelvű iskolát, tanonciskolát nyitottak meg. Újból megjelentették a Korunkat, ezenkívül magyar nyelvű gyermek-folyóirat és egy kulturális lap megjelentetését is engedélyezték. Nemzetiségi Főigazgatóságot létesítettek az Oktatásügyi Minisztériumban. Orvosoltak más kisebb jelentőségű sérelmeket is. Felsőbb szervek foglalkoztak azzal a kérdéssel is, hogy miért nem lett kidolgozva a MAT statútuma.

A magyarországi események ilyen reagálását elősegítette az a körülmény is, hogy az RNK gazdasági és politikai életében komoly fogyatékosságok észlelhetők. Ezek a fogyatékosságok az egész ország területén éreztették hatásukat, és elégedetlenséget váltottak ki. A színtiszta román ajkú lakosság körében azonban – mivel nem ismerték a magyarországi eseményeket – kisebb mértékben volt észlelhető ezek hatása.

A román lapok október 25-én ismertették először a magyarországi fasiszta puccskísérletet. A budapesti és a nyugati rádiók hallgatói azonban már 23-án úgy értesültek, hogy hősi kiállás indult meg a hibák kijavításáért. Azok, akik már korábban azon az állásponton voltak, hogy a liberalizmus Magyarországon előbbutóbb káros következményekhez fog vezetni, igazolva látták állításukat, és a szükséges következtetések levonásáról beszéltek. Kéthárom nappal okt. 23. után az egész országban élénk visszhangja volt a magyarországi eseményeknek, és az elégedetlenkedők széles tömegei szimpátiával tekintettek a Magyarországon folyó harcokra. Hős magyar népről beszéltek, amely olyan cselekményt hajt végre, amire a román nép nem volna képes. Ez a szimpátia tért hódított párttagok, vezető politikusok körében is. Az egyik miniszter úgy nyilatkozott, hogy szívesen harcolna a magyar nép oldalán. Az írók körében nagy volt a lelkesedés. Radu Boureanu versben dicsőíti a magyar forradalmat. Ady, Petőfi ifjúságáról beszél, rendkívül pozitíven értékeli az ifjúság harcát. Ezt a verset kéziratban terjesztették az egyetemeken. Az írók többsége, ebben az időben, nemzetiségre való tekintet nélkül hasonlóan tekintett a magyar eseményekre. Kovács György, Hajdu Zoltán és Hajdu Győző azonban már az első naptól kezdve más hangot ütött meg. Ők az első naptól kezdve ellenforradalomnak nevezték a magyarországi eseményeket, és ilyen értelmű táviratot küldtek a Szabad Népnek. A táviratot más magyar írók is aláírták, de Sütő András és Gálfalvi Zsolt írók a távirat feladása előtt kérték, hogy az ő nevüket húzzák ki, mert ők a magyar ifjúsággal éreznek.

Az egyetemek ifjúsága nemcsak rokonszenvezett a magyarországi ifjúsággal, hanem megpróbálta követni is. Többen közülük megkísérelték fellázítani a lakosságot és a dolgozókat. A Parhon Egyetem egyes hallgatói október végén egy délelőtt a menzán kapott lencseadagot kivitték az utcára, és mutogatták a járókelőknek. Ezeket a karhatalom könnyedén leszerelte (szó sincs arról, amit a nyugati sajtó hangoztatott, hogy összetűzésre került volna sor). Követelik az ösztöndíj felemelését, a túlzsúfoltság megszüntetését, a kötelező óralátogatások eltörlését az orosz nyelv és a marxizmus tanszéken.

Összebeszéltek, hogy nem vesznek részt az orosz nyelvórán, és megpróbáltak felvonulásokat szervezni. Az egyetemistáknak azonban kisebb zavarkeltésen túlmenően sehol sem sikerült komolyabb megmozdulást előkészíteniök. Állítólag Temesváron volt komolyabb megmozdulás, ennek részleteit azonban nem ismerjük. A rendőrség több egyetemistát letartóztatott, de néhány órai fogvatartás után szabadon bocsájtották őket. Általában az volt a jellemző, hogy a kormány és a párt igyekezett minden megmozdulásnak elejét venni, de tartózkodtak olyan intézkedésektől, melyek a lakosság körében kedvezőtlen visszhangot váltottak volna ki.

A kormány a belügyminisztérium kötelékéből néhány héttel korábban elbocsájtott beosztottak jelentős részét újból behívta szolgálattételre. Az üzemekbe új dolgozókat vettek fel, akik az államvédelmi hatóságok beosztottai voltak. Az utcákon a rendfenntartó erőket megerősítették, és kerékpáros államvédelmi beosztottak járőrszolgálatot tartottak. Diplomaták és más idegen állampolgárok részére tilos területté nyilvánították Erdélyt, amelyre kettőzött éberséggel ügyeltek. Szenkovics Sándor könnyűipari miniszter napokat töltött Nagyváradon, Fazekas János Marosvásárhelyen volt, Miron Constantinescu Kolozsváron. Erdély egyes területein a helyi vezetők a magyar lakosság körében arról beszéltek, hogy legyetek éberek, mert a tőkések újból vissza akarják állítani uralmukat, a román ajkú lakosok között viszont arról beszéltek, hogy vigyázzatok, mert a magyarok újból el akarják venni Erdélyt. Természetesen nem ennek az agitációnak tudható be, hogy sikerült a lakosság körében keletkezett nyugtalanságot levezetni, hanem annak, hogy a lakosság időközben meggyőződött: Magyarországon egy veszélyes ellenforradalom bontakozott ki.

A román kormány a határozott, kemény intézkedések mellett engedményeket is tett. Október 29-én határozatot fogadtak el a legalacsonyabb fizetések és nyugdíjak emeléséről és a családi pótlék bevezetéséről. Október 30-án megjelent a szovjet kormány nyilatkozata a baráti országokkal való kapcsolatokról. Ezekben a napokban a fenti intézkedések komoly hatással voltak a lakosságra. Sok helyütt olyan hangok hallatszottak, hogy mindezt a magyarok harcolták ki a román dolgozók részére. Ha az eseményeket összefüggésükben nézzük, azt kell mondanunk, hogy a fenti intézkedések meghozatalát tényleg a magyarországi események váltották ki. Szó volt ugyan már korábban fizetésemelésről, de mint ismeretes, annak üteme és végrehajtásának terve nem nyugtatta meg a dolgozókat. A fizetésemelést ugyanis a racionalizálással kötötték volna egybe, vagyis az elbocsájtottak felszabadult béréből kellett volna emelni a megmaradottak fizetését.

Figyelembe véve a tényleges helyzetet, a román kormány az elégedetlenség miatt kényszerítve érezte magát arra, hogy ugyanakkor, amikor a rendzavarókkal szemben a kemény kéz politikáját alkalmazza, az elégedetlenkedő tömegek felé engedményeket tegyen.

Az ellenforradalom térhódításának fokozódása Magyarországon, valamint az Egyiptom elleni angol, francia, izraeli támadás következtében egyre erősödött egy újabb világháború kitörésétől való félelem hangulata. Ennek következtében komoly felvásárlási láz jelentkezett. Az üzletek előtt hosszú sorok álltak olajért, cukorért, lisztért. December elején az olajért és cukorért való sorban állás csaknem teljesen megszűnt, de karácsony előtt kevés hús került az üzletekbe, ez újabb sorban állást eredményezett.

A magyarországi ellenforradalmi erők előretörése által beállt hangulatváltozásra Romániában nem a háborús hisztéria volt a jellemző. Párton belül a változás fő vonalát a tömörülésben határozhatjuk meg. Úgy a felső vezetésben, mint az alsóbb szerveknél erős összefogás és egységes állásfoglalás volt észlelhető. Egyik látható megnyilvánulása volt ennek az összefogásnak a november 7-i ünnepség, amelyet a sportcsarnokban tartottak több ezer pártaktivista részvételével.

Évek óta nem ünnepelték november 7-ét ilyen lelkes hangulatban. A jelenlévők többször megszakították a felszólalók beszédét, és hosszú perceken át éltették a Szovjetuniót, a pártot, Gh. Gheorghiu-Dej elvtársat. A felső pártvezetésen belül az egységet egyes vezető elvtársak azzal igyekeztek kimutatni, hogy a dolgozók előtt tartott beszédekben a Központi Vezetőséget éltették, élén Gh. Gheorghiu-Dej elvtárssal.

A széles tömegek körében a magyarországi ellenforradalom elleni szembefordulást azokon a gyűléseken lehetett lemérni, amelyeken kifejezésre juttatták a kormány és a párt iránti szeretetüket és odaadásukat, és elítélték a magyar nép ellen törő ellenforradalmi tevékenységet. Az írók hűségtáviratokat küldtek a Központi Vezetőséghez.

A párttagok köreiben éppúgy, mint a széles néprétegek között, bizonyos félelmet idéztek elő a magyarországi ellenforradalmi erők gaztettei. Azonban ahogy az ellenforradalmi veszély a szovjet csapatok nov. 4-i beavatkozásával megszűnt, újból az első napokban észlelt hangulat kezdett előtérbe kerülni. Megint arról beszéltek, hogy a magyarok milyen bátran harcoltak érdekeikért, és azokat a pozitív változásokat, amelyek az utóbbi hetekben Romániában történtek, a magyarok harcolták ki. Ez a hangulatváltozás újból aláhúzza azt, hogy sok az elégedetlenkedő, akik az életszínvonal emelése és a demokratizálódás folyamata vonalán nagyobb változásokat reméltek a magyarországi események hatására.

Az elégedetlenséget növeli az a tény is, hogy a párt és a kormány még mindig nem eléggé őszinte a dolgozókkal szemben. November 15-én közzétették a lapok a „Sovromcuartit” társaságra (urán) vonatkozó szovjet–román tárgyalások megállapodását. Az egyezmény szerint a társaság szovjet részesedése román tulajdonba megy át. Az egyezmény aláírásának dátuma okt. 22. Az emberekben felvetődött, hogy miért csak november 15-én ismertetik az egyezményt, ha okt. 22-én kötötték meg. Hasonló volt a helyzet a román kormánydelegációnak november második felében a Szovjetunióban tett látogatásával. A látogatásról közös nyilatkozatot tettek közzé, amely sokakban csalódást keltett. Úgy nyilatkoztak róla, hogy azt 4–5 évvel korábban is pontosan így fogalmazhatták volna meg. Valószínű, hogy Chivu Stoica elvtárs a későbbiek folyamán a rádióban tett nyilatkozatával a közlemény által kiváltott elégedetlenséget próbálta levezetni. Részletesen ismertette, mennyire előnyös a megállapodás az RNK-nak.

Gheorghiu-Dej elvtárs a MAT december 15–16-án megtartott pártkonferenciáján tartott beszédében marxista elemzését adta a magyarországi eseményeknek. Beszéde végén rámutatott, hogy: „a kommunistáknak, minden dolgozónak le kell vonnia a tanulságokat az utóbbi időben Magyarországon lezajlott eseményekből […] harcolni kell az ideológiai egység megvédéséért, a párt és a munkásosztály akarat- és akcióegységének megvédéséért. E tekintetben a legcsekélyebb ingadozást sem engedhetjük meg. […] Teljes határozottsággal kell fellépni a pártfegyelem bárminemű megszegése ellen. E tekintetben nem lehet helye semmiféle ingadozásnak. De mindenekelőtt nagy türelemre, körültekintésre és következetességre van szükség az emberekkel való foglalkozásban […] A második tanulság az, hogy szakadatlanul erősíteni kell a tömegekkel való kapcsolatot […] Pártunk felhívja az összes kommunistákat, az összes dolgozókat, hogy szüntelenül erősítsék a munkásosztály szövetségét a dolgozó parasztsággal és a munkásosztály vezető szerepét ebben a szövetségben […] A dolgozók érdekei, a nép érdekei megkövetelik a szocialista demokrácia továbbfejlesztését, a népi hatalom szüntelen erősítését. Éppen ezért pártunk szilárdan arra az álláspontra helyezkedik, hogy a dolgozók egyre szélesebb tömegeit vonja be az állami vezetésbe […] A párt egyik legfőbb feladatának tekinti, hogy kiküszöbölje a túlzott centralizmus megnyilvánulásait […] Intézkedéseket tettük és teszünk államrendszerünk mélységes demokratizmusának további kiszélesítésére. Nem fogadjuk el azonban és sohasem fogjuk elfogadni azt a »liberalizálást«, amely szabadságot ad a dolgozók ellenségeinek ahhoz, hogy lesújtsanak a nép szocialista vívmányaira. A népi demokratikus rendszer ereje és szilárdsága abból fakad, hogy a proletárdiktatúra egyik formáját testesíti meg, és betölti annak funkcióit.“

A párt a magyarországi eseményekből tehát levonja a szükséges tanulságot az ország demokratizálása, a hibák kijavítása szempontjából, de nem engedi meg a demokratizálás jelszava alatt a támadást a párt, a kormány, a proletárdiktatúra ellen. Ebből adódik, hogy ott, ahol szükséges, engedményeket tesz, másfelől viszont a „kemény kéz” politikát folytatja.

Keleti