A Postmodern Culture című lap az interneten található, és csak ott, sehol másutt. Vagyis virtuális; virtuális, mert nem létezik, abban az értelemben legalábbis nem, ahogy azt egy laptól megszoktuk, hogy tehát van (lenne) fedele, közte lapok, azon pedig az iszonyatosan nehéz, mert ólombetűs irodalom.1 A Postmodern Culture teljes egészében annak szenteli magát, amit a neve is jelez: a posztmodern kultúrának. Azon belül pedig az irodalom és az irodalomtudomány az, ami szerzőit leginkább érdekli. A Postmodern Culture szerzői leginkább az irodalomban utaznak. Így tesz Gregory L. Ulmer is, aki az ún. "Florida-iskola egyik megalapítója, szervezője, teoretikusa. Ez az iskola azt tűzte ki feladatául, hogy (mivel meglátásuk szerint új írás- és olvasáskészség, a new literacy van kialakulóban) az egyetemi tudományos kutatásnak és oktatásnak készen kell állnia arra, hogy a tudást a számítógép feltételei között is átadhatóvá tegye. Ulmer egyrészt a posztstrukturalista belátások elkötelezett híve, másrészt pedig velejéig pragmatikus. Vagyis számára minden elméletnek akkor van hozadéka, ha azt gyakorlati munkákban is felhasználhatják. Ulmer észrevette, milyen fontos gyakorlati hozadékokkal járhat a posztstrukturalizmus, ma pedig az irodalom (és bölcselet) területén kívül a hipermédiában is utazik, és e két tartomány egyesítésén dolgozik.
A Postmodern Culture 1991. januári számában, Grammatology Hypermedia című tanulmányában Ulmer többek között egy kisebb cédulagyűjteményt közöl. Egyetlen dolog közös ezekben az idézetekben, mégpedig, az, hogy mindegyik az utazásról szól. Miért e tematikus vonzódás? Anélkül, hogy Ulmer gondolatmenetét bővebben ismertetném, ki kell térnem arra, mi a szerző véleménye média-ügyben, mert adott esetben így juthatunk el oda, miért is preferálja a szerző az utazás témáját. Ulmer kritikai alapállása szerint minden médium eltakarja saját mechanizmusait, vagyis minden médium ideologikus. A kritika, amelynek feladata "az eltűnő apparátus megvilágítása, egyre nehezebb, sőt egyenesen lehetetlen helyzetben ismer magára a 21. század elején. A kritika mint olyan aligha lehetséges. A klasszikus értelemben vett kritikai gondolkodás kifulladt, nem utolsósorban azért, mert sokszor maga tartotta fenn replikájával a kritika tárgyát, például a metafizikus könyv médiumát.2 A francia teoretikusok, így Lyotard, Foucault vagy Baudrillard véleményét osztja ebben az amerikai Ulmer. Azonban egyetlen dologgal nem lehet felhagyni, az pedig éppen a mindenkori fennálló bírálata. Vagyis a kritika helyzete paradox: ki kell nőnie naiv hitét, hogy majd ő megjavítja a világot, a másik oldalról pedig nem hagyhatja abba kritikusi tevékenységet. Mindezek bizonyára nem új dolgok, mint ahogy Ulmer válasza sem új. Tanulmánya "kísérlet arra, hogy a nyugati gondolkodás sztereotípiáinak segítségével írjon, "használva és egyben megmutatva őket működésük közben.3 Magyarul ez azt jelenti, hogy a rendszert (nevezzük médiumnak, apparátusnak, uralkodó hitnek, paradigmának vagy aminek akarjuk) csak belülről lehet megváltoztatni, ha egyáltalán meg lehet. Ezt nevezi Ulmer "immanens kritikának.4
Ulmer metaforikussá formálja a kritikus kérdést, amit fel akar tenni. Az egyik ilyen metaforikus tömbje arra az analógiára épül, ami "az adatbázis fölötti hatalom és egy idegen föld meghódítása közt létezik. Így folytatja: Az elgondolásom az volt, hogy megvilágítsam a kutatóösztön ideologikus sajátosságát, a hatalom akarását a tudásban, mindezt pedig úgy, hogy a figyelem a tudás »határterületeinek« fogalmaival dizájnosított hipermédia-programokra terelődjék, a tudásra, ami felségterületként alapítódik meg. A cél nem a metaforikus elem elnyomása a dizájnban és a kutatásban, hanem sokkal kifejtettebb használata, működésének feltárása a kutatáson és az oktatáson belül. (Ily módon a sztereotípiák, mivel a tanulási folyamatban egyszerre használják őket és reflektálnak is rájuk, tudatossá válhatnak.)
Ebből az idézetből talán világosabbá válik az ulmeri intenció. És az is, mit akar nagyon sok, az utazást tematizáló idézettel. Az idézetek egyfajta tömeges szaporításával át akar lépni egy szó szerint "kritikus küszöböt, hogy a felhasználónak (ami Ulmer esetében tanulót jelent) leessen a húszfilléres: talán nincs is nagy különbség atyáink földfoglaló és gyarmatosító eljárása és a számítógépes adatbázisok feletti uralom között.
Ulmer tehát így használja az utazás metaforáját, ha számítógépről van szó. De nem ő az egyetlen. Talán nem is nagyon lehet tudni már, hogy miképpen alakult ez így, de a számítógépes hipertext nyelvjátéka számára alapul szolgáló metaforabázis az utazásból származik. Az interneten tourokon, vagyis "utakon lehet végigmenni; ha szükséged van rájuk, "navigációs eszközöket használhatsz, például "térképet (map); ha az egyik dokumentumból egy másikba akarsz átlépni, akkor ezt egy olyan helyen teheted meg, ahol az aktuálisan általad olvasott dokumentumhoz oda van "horgonyozva (anchor) az a másik, amelyikbe majd átlépsz; a cédulát (a cédula a hálóstruktúrát mutató, hipertext-alapú internet alapegysége) a hipertext retorikájában "csomópontnak vagy "kereszteződésnek nevezik (node); az út, amit a hatalmas hálóban aktuálisan bejártál, "ösvény (path) és így tovább.5
Azonban nagyon sok hipertext, illetve hipertexten alapuló CD-ROM tematikusan is az utazásra/utaztatásra épül. Úgy tűnik, a helyváltoztatás, illetve a helyváltoztatás illúzójának felkeltése az egyik legnagyobb vonzerő a felhasználók (köztük a diákok) számára. A számítógépes hipertext multimédiás jellege a modellezés, vagyis a lehetséges világ olyan látványos lehetőségeit rejti magában, mely lehetőségek megkönnyítik a motivációt az oktatásban, ennélfogva magát az oktatói munkát is megkönnyítik, és növelik a "játszva tanulás esélyeit. Ulmer két, 1991-ben még megvalósítatlan programot említ.
"Ezek közül az egyik Walter Benjamin Árkádok-tervezete, amely megvalósításához a hipermédia ideális technikai formának tűnik. [...] A befejezetlen Árkádok-program a 19. századi ipari kultúráról készített jegyzetek hatalmas gyűjteményében ölt alakot, ahogy ez a kultúra Párizsban realizálódott és átalakította ezt a várost. Ezeket a jegyzeteket a történeti források hatalmas készletéből válogatott idézetek alkotják. Benjamin a lehető legkevesebb kommentárral egészítette ki mindezt, valamint az arra vonatkozó legáltalánosabb megjegyzésekkel, hogy miként rendeződtek el ezek a részletek. A hipermédia Árkádokban a diákokat egy interaktív Benjamin kalauzolhatná végig Párizson, melynek történelme egy kulcs érintésével felvillanhatna a jelenben.6
A másik "a Cicero-tervezet lehetne, amelyben a latint és klasszikus civilizációt hallgatók egy »barátságos idegenvezető« (Cicero) segítségével felfedezik Rómát (mindezt videolemezen megjelenítve, a Kr.u. 315-ben fénykorát élő város egy hatalmas múzeummodelljéről készült mikrofilm használatával egybekötve).
Vajon miért használja előszeretettel a hipertext tudománya a hajózási és közlekedési argót? Talán azért alakult ki ez a stílus, mert az utazás metaforája alkalmasnak tűnt arra, hogy leírja a hipertexthez való olvasói viszonyt. Felületek, azaz cédulák között kell közlekedni, haladni egyik pontból a másikba, magától adódik tehát ez a metaforarendszer.
Hadd tegyek egy kis kitérőt, és ebben a kitérőben hadd hasonlítsam össze vagy ajánljam összehasonlításra a hipertext mechanikus és az intertextualitás irodalmi modelljét. (Kitérőt teszek, ami az általános elképzelés szerint felesleges, bár sokszor kényszerűen megteendő valami. Azonban szándéka szerint ez a tanulmány a kitérésről szól, vagy eltévedésről, és aminek még sok szinonimáját sorolhatnám: a vargabetűt például; vagy ott az aberráció, ami etimológiailag a "tévelygésből" származik.) Ezt az összehasonlítást a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb metaforával, az utazás metaforájával lehet körüljárni. Hiszen nemcsak a hipertextre jó ez a metafora, hanem az intertextualitásra is, aminek ugye, egyes vélemények szerint a hipertext az ideális médiuma.7 Nézzünk egy teoretikus véleményt. A szöveg olvasója "egy völgy peremén mendegél, melynek alján egy vádi húzódik (a vádi szót itt valami idegenszerűség jelzésére használom). Amit lát, az sokrétű és egyszerűsíthetetlen; heterogén, különálló anyagokból és szintekből bomlik ki: fényekből, színekből, az élővilágból, hőből, levegőből, zajkitörésekből, rikoltó madárhangokból, a völgy túloldaláról jövő gyermekzsivajból, ösvényekből, taglejtésekből, közel és távol lakók ruháiból. Mindezek a (meg)történések részben azonosíthatók: ismert kódokból erednek, de kombinációjuk különös, ami a barangolást különbözésként határozza meg, s az így csak különbözésként ismételhető meg. Ez történik a szöveg esetében: maga is csak különbségként létezhet; (ami nem jelenti az individualitását); olvasata szemelfaktív (a szöveg bármilyen induktív-deduktív tudományát illúzióvá teszi a szövegnek nem létezik "nyelvtana), és mégis teljesen át van szőve idézetekkel, utalásokkal és visszhangokkal. Ezek kulturális nyelvek (és melyik nyelv nem az), régiek és újak, melyek keresztülvágják a szöveget egyik végétől a másikig, hatalmas sztereofóniában.8
És nézzünk most két poétikai véleményt:
"Ugye, ami, másfelől, ezeket a lapozgatásokat illeti, hogy hátra, vissza ésatöbbi, ezt úgy kell elképzelni, mint kies ösvényeket, ahol kart karba fűzve sétáltatjuk... no igen... azt, aki sétál. Leágazások, betorkollások, egy-egy hangyaboly, távolról szarvasbőgés és fürdőző lányok neszezése és egy gyári sziréna; a kilátásra ügyelünk, s általában: szívünkön viseljük a sétáló sorsát... Igyekszünk, ennyi, amit tehetünk.9 "Úgy gondolom (szeretném?), könyveim ideális megjelenési, létezési formája: a kert. Ám ezt egészen primitíven tessék érteni! Hogy ti. mászkál az olvasó a kertben, és a »megfelelő helyen« olvas. Akárcsak úgy, hogy a bokorra rá van aggatva egy papírlap. Vagy költőibben: a bokrot olvassa. És így tovább, nagyon szépen van ez elgondolva...10
Én a magam részéről a fenti lapozgatáson nem csak az idézett Termelési regény lábjegyzeteihez való lapozgatást értem, hanem más könyvekbe való belelapozgatást is, vagyis az intertextuális "megtörténéseket, hogy Barthes-ot idézzem. A második Esterházy-idézet pedig már egyenesen egy "lapon említi a helyváltoztatást és az olvasást, és ezzel egyiket a másikkal allegorizálja. Mindezek tehát megerősíthetik azt a feltételezést, hogy az utazás alkalmas metaforája a hipertextnek és az intertextualitásnak, amely utóbbi szintén úgy működik, mint az előbbi, vagyis egy képzeletbeli céduláról egy másik képzeletbeli cédulára ugrunk: szirénáról gyerekzsivajra, rikoltó madárhangról fürdőző lányokra.
Az utazás taktilis és érzékletes metafora, amely az absztrakt történéseket elmagyarázza számunkra. Ilyen absztrakt történés az intertextualitás is. Az intertextualitás, amely szerint olvasunk, vagyis ami lehetővé teszi, hogy olvassunk. Az olvasás során mindig más helyek (szöveghelyek, emlékek, asszociációk stb.) kontextusa biztosítja a megértést, e más helyek kontextusa nélkül nem tudnánk működésbe hozni a textust. E kontextus azonban nem mindig explikálódik, nagyon sokszor, sőt az esetek többségében rejtve marad. Mégis: az olvasás során "utakat teszünk meg, asszociálunk, mozgunk az olvasott szöveg és más szövegek között. Az utazás metaforája pontosan írja le az intertextualitást mint az olvasás lényegi tulajdonságát. A paradoxon az, hogy az utazást mindig lineárisként fogjuk föl, és a felszínen és mintegy tematikus jellegében az is.11 De ami lehetővé teszi ezt a linearitást, ami strukturálja és alapot biztosít számára, az az "úttalan utazás, ami nem a linearitáson és az indexikalitáson, hanem a nemlineáris asszociáción alapul, ami, ahogy már említetettem, nem feltétlenül, sőt az esetek többségében nem explicit. Épp nemlinearitása, vagyis strukturális sajátossága, konstellációs jellege miatt nem tárható fel, ebből eredően pedig nem is interszubjektív. Egyszer, egy szovátai konferencia-táborban neveztem el ezt a strukturális-konstellációs hátteret, ami véleményem szerint egyáltalán lehetővé teszi az olvasást, "úttalan utazásnak. Az utazással szemben, ami csak lineáris tud lenni, ez talán jól írja le a konstellációs háttér paradox jellegét. Azokat az "utakat is be kell járni, de a mozgás abban az esetben nem annyira tudatos, és a mozgás egyirányú jellegével szemben inkább a szórtságon van a hangsúly. Például Esterházynak a Fuharosok megírása alatt mi mozgott a fejében? (Hangsúlyozom, hogy nem "a költői látomás valósághitelének igazolása érdekel, amint azt Ady Endre Az eltévedt lovasának kapcsán Kovalovszkynál olvasni lehet; sokkal inkább úgy tekintek most Esterházy fejébe, mint egy olvasó fejébe. Vagyis a kérdést így is feltehetem: mi mozgott a fejemben?) Valami represszív hangulat, ami realizálódott is bizonyos filozófiai szövegekben; egy szó, amelyről talán nem adott számot magának, de akár számot is adhatott, belelapozva a történeti-etimológiai szótárba; egy Weöres Sándor-vers, ami így kezdődik: "Mennek a fuvarosok, a fekete dobosok... És így tovább, a végtelenségig: íme a kontextuális szöveg-csillagtérkép. Az olvasó ide-oda mozog benne, utazgat, és ismétlem, a szinkronicitáson van sokkal inkább a hangsúly, és nem azon, hogy ez esetleg feltérképezhető lenne a maga diakron jellegében. Az "úttalan utazást nem lehet explikálni, vagy nem az jellemző rá elsősorban. Az "úttalan utazást az ilyen fogalmak mellett képzelem el, mint a derridai ősírás (szemben a hagyományos írással), a deleuze-i rizóma (szemben a gyökeres növényekkel) vagy a barthes-i szöveg (szemben a művel) ezek nyilvánvalóan metafizikus, strukturalista oppozíciók és ebből fakadóan kissé dogmatikus konstrukciók is, de megszabadulnak ettől a dogmatizmustól, ha átjárhatóvá tesszük őket. Pontosabban az oppozíciók második tagjai biztosítanak hátteret, formálódási, artikulációs bázist az első tagok realizálódására. Folytatva az "úttalan utazás jellemzését: annak térbeli jellege dominál időbeli jellegével szemben. Az "úttalan utazás nem szubjektív döntés kérdése, vagy nem elsősorban az. Ha a szubjektum tudatalatti mozgásaként határozható meg, akkor sem ez a lényeges elem a definíciójában. Nem fedhető fel egy pszichologizáló manőverrel, nem válik manifesztté. Az "úttalan utazás nem identikus szövegek között zajlik, vagyis nem intertextualitás a szó hagyományos értelmében, ahogy mondjuk az Ulysses kapcsolatban áll az Odüsszeiával. Az "úttalan utakon szintagma mindig az eltévedéssel, az elhagyatottsággal, az út rossz minőségével van kapcsolatban. Nem véletlen, hogy mindig többes számban használjuk: úttalan utakon (tévelyegni). Nem cáfolom, hogy most tulajdonképpen az eltévedést szeretném emancipálni, a maga konstitutív, megalapozó jellegében. A "teoretikus szó kétféle etimológiája jól mutatja a kétféle utazást: a fogalmi, diskurzív, argumentálható, tudományos értelemben vett intertextualitást opponálja, struktúrálja, konstituálja a strukturálatlan "úttalan utazás.
"[...] az univerzitás theória; igen, theória, csak nem a szemlélés, megtekintés, elmélet, tan értelmében véve, hanem abban az értelemben, amit a szó egyébként jelent: a theória ünnepi küldöttség, szent követség valamely más városba vagy szent helyre, a theórosz pedig a szent helyre, a jósdába, az orákulumhoz küldött személy, akinek az a feladata, hogy hazatérte után mondja el az otthon maradottaknak, amit látott, megtudott.12
"Eredetileg a theoria a látványosságok megtekintését jelentette, a »nézd meg a saját szemeddel, és formálj magad véleményt!« értelmében. Az első teoretikusok »turisták« voltak bölcs emberek, akik azért utaztak, hogy megszemléljék a valódi világot. A theoria nem jelentett szemléletet a látás korlátozott értelmében, hanem az aktív megfigyelés szerves és összetett módját foglalta magába egy érzékelőrendszert, amely kérdésekből, a helyi mítoszok és történetek meghallgatásából állt. Ráérzésből, legalább annyira, mint meghallásból és meglátásból. Azok a világ-teoretikusok, akik Krisztus előtt 600 körül utazgattak, olyan megfigyelők voltak, akik reagáltak a helyek kifejező energiáira, és megálltak kontemplálni ott, amely helyeket vezetőik megtekintésre érdemesnek ítéltek. Ezek a vezetők helyi idegenvezetők voltak, olyan emberek, akik ismerték a helyi történeteket, és segítették a látogató teoretikusokat »látni«.13
Hasonlítsuk ösze a két etimológiát. (Nem törődöm most azzal, hogy melyik a valódi, szempontomból nem is lényeges.) A teoretikus mindkét etimológiájában eltávozik otthonról, "más városba, "szent helyre, idegen "helyre megy. Mindkét etimológiában olyan közbenjáróval érintkezik, aki hozzásegíti az értelemhez: ez az egyik helyen az idegenvezető, a másik helyen a jós. Míg azonban az egyik helyen profán módon "turistáról van szó, aki a maga kedve szerint utazik, úgy persze, hogy irányítják, addig a másik helyen "küldik a teoretikust. Vagyis az egyik etimológia sok céljának a másik egy célja felel meg. Míg az egyik helyen az utazás során, az utazó mozgásában jönnek létre a szent helyek a "kontempláció révén, addig a másik szövegben a teoretikus egy eleve szent helyre érkezik. Ez utóbbi "ünnep (Gadamer) során a szent küldöttség kézhez kapja az értelmet, hogy továbbítsa, vagyis Isten (más néven a beérő értelem) és ember közti közvetítés helyett be kell érnie a jós és az ember közti közvetítéssel. A másik helyen az idegenvezetővel lép kapcsolatba a teoretikus a tér értelmének meghatározásakor, de ebben az utóbbi esetben nem kész, megjósolt értelmet kap, hanem sokkal inkább a történetek és mítoszok révén egy intertextuális puzzle-t, amely játékhoz a teoretikus viszonya interaktív. Mivel a célirányos utazás szent és célstatikus jellegével szemben az utazgatás inkább egy folyamatosan változó, dinamikus szakralizációt képvisel, az utazgató teoretikus által meglátogatott helyek sem szolgálnak örök értelmek örök, szimulatív térképéül.
Felmerül a kérdés, hogy vajon mi köze mindehhez Kőrösi Csoma Sándornak. Kőrösi Csoma abban a korban született, amikor a nemzetfogalom fontossá vált. Fontos lett (bár tudjuk, addig is az volt, de ha lehet, még fontosabbá vált) az eredet kérdése. Ez magától értetődik, hiszen a történet megadja azt az illúziót, hogy megismerjük magunkat. A történet identitást ad. A származás kérdése pedig, ha lehet ilyet mondani, a magyarok számára mindig is neuralgikus pont volt. Ennélfogva a magyar nemzet kialakulásának története mindig is a mozgással asszociálódott, abban az értelemben, hogy a történet egy része a vándorlásról szólt: az őshaza elhagyásáról, az útról, a megérkezésről. Ennek a mozgásnak a visszafelé pörgetése, az eredet és az eredeti hely megtalálása korokon átívelő permanens magyar projekt lett. De mint említettem, a romantikában még fontosabbá vált. Kőrösi Csoma esetében mindez még párosult a romantika régi korokhoz és az egzotikumhoz való vonzódásával.14 Valamint ebben az időben kezdett formálódni az általános nyelvészet, bár meg kell hagyni, hogy e tudomány akkor még nagyon gyerekcipőben járt. Mindenesetre a nyelvrokonság megállapításához már igénybe vették módszereit, és mindenki, aki csak tollat vett a kezébe, rögtön rokoni szálakat is fűzött. Teljesen elterjedt volt a szóhasonlítás, ami azonban az esetek többségében (ma legalábbis így látjuk) elég naiv szinten működött. Akkor így mondták: "testetlen elképzelés (Kőrösi Csoma számára probléma volt, hogy például a Dnyeper görög elnevezése, a Borysthenes rokon-e a magyar Bor-istenes szóval.) Szempontunkból azonban azért fontos az általános nyelvészet, mert Kőrösi Csoma programjában a nyelv kitüntetett szerepet játszott, sőt ezzel keveset is mondtam. Kőrösiről az "utca embere ha mást nem, azt tudja, hogy sok nyelvet ismert. Már szinte életében megszületett a mítosza: Erdélyben mesét mondtak róla, ami így kezdődik: "Csoma Sándort az Isten olyan nagy ésszel áldotta meg, hogy ő a legnehezebb nyelvet huszonnégy óra alatt meg tudta tanulni.15 Véleményem szerint Kőrösi Csoma a történelmet abban a pillanatban tulajdonképpen filologizálta, amikor nyelvi úton akarta a hiteles szülőhazát kinyomozni, romantikus metaforákkal élve, amikor a nyelvészet segítségével akart visszahátrálni a "bölcsőhöz vagy leásni a "gyökérhez. És a "filológia az a szó, ami etimológiája szerint is beleillik a képbe, hiszen eredeti jelentése ez: "a szó szeretete. Kőrösi Csoma tehát tudatosan nyelvi úton közelítette meg a problémát. Azért mondom, hogy tudatosan tette ezt, mert végeredményben mindenki így közelít a történeti problémához, csak esetleg van, aki nem tud róla. Annak azonban, hogy a történelem mindig szigorúan nyelvi, vagyis interpretációs kérdés, Kőrösi Csoma Sándor az allegóriája. Ugyanis Kőrösi Csoma története az előbbieken kívül még egy dologban paradigmatikus értékű, vagyis általános érvényű. Ez pedig az eltévedés. Ragaszkodom a szóhoz, ha mindjárt hozzá is teszem, hogy metaforikusan értem. Kőrösi Csoma Sándor valójában nem tévedt el, mert a fatalitást nem tekintjük eltévedésnek. A sors hozta úgy, hogy többször kellett irányt változtatnia, letérnie a helyes útról, eltérni a céltól. Ezek az eltérések vagy aberrációk mindig ideiglenessé tették az életét, átmeneti feladatok gátolták abban, hogy a "célra tartson.16 Azonban eltévedt abban az értelemben, hogy eredeti célja helyett egy másikat valósított meg: nem találta meg a magyarok szülőhazáját, ehelyett azonban lefordította a tibeti nyelvet angolra, ezzel pedig bekapcsolt egy egész kultúrát a világ diskurzív vérkeringésébe. Egy eredetileg rekonstruktív elképzelés konstruktívba csapott át. Ebben az értelemben értem azt, hogy története, sorsa paradigmatikus, szoros összefüggésben azzal, hogy a programja nyelvi program. Tézisem, ha volna ilyen, az lenne, hogy minden, kivétel nélkül minden történész és filológus munkája őrzi magában a Kőrösi Csoma-féle paradigmát. A rekonstrukció reményében indul, és konstruktívvá válik. A törést, az eltévedés kezdetét nem lehet tetten érni. Okát azonban meg lehet nevezni, az pedig nem más, mint a nyelv. Hangsúlyozom, az eltévedés számomra nem valami negatív dolog, de nem is pozitív, hanem egyenesen szükségszerű következménye a nyelvre való ráutaltságnak, annak, hogy egyetlen lehetséges út járható ebben a kérdésben, az pedig az interpretáció útja. Ez persze paradoxon: egyetlen út járható, de el lehet tévedni. Az interpretáció azonban nem vezet valahová, abban az értelemben, hogy ott igazolódik valami. Az interpretáció "csupán egy feltétel; annak a feltétele, hogy egyáltalán bármilyen anyag életre keljen.
Itt kapcsolódik tehát a Kőrösi Csoma Sándor-kérdés a hipertexthez és a CD-ROM-hoz. Az utazáson, az "úttalan utazáson, az intertextualitáson, a szövegkonstelláción, az eltévedés lehetőségén keresztül. A tervezett CD-ROM egyrészt tematikus szinten Kőrösi Csoma Sándor magyar utazó életét mutatja be hipertext formában. Alcíme ez: "irodalmi, filológiai, eszmetörténeti segédanyag a magyar nyelv eredetének kutatásáról az irodalom és a nyelvtörténet tanításához. A CD-ROM lehetővé teszi, hogy a Kőrösi Csoma életével kapcsolatos filológiai problematikába betekintést nyerjen az érdeklődő. A multilinearitáson alapuló, hálóstruktúrával rendelkező hipertext biztosítja, hogy a máig el nem döntött kérdésekre adott irodalomtörténeti válaszkísérletek (Kőrösi Csoma születési éve, iskolái, útjának állomásai stb.) egymás mellé rendelve legyenek megtekinthetők, a hozzájuk tartozó bizonyítékokkal együtt. Ilyenformán az interaktivitás nem merül ki a gépi választhatóságban, hanem (ez előbbivel mint médiummal szoros egységben) a téma felvezetése is arra sarkallja a felhasználót, hogy mérlegelve az egyes argumentációkat, kiválassza azok közül a számára megfelelőt, ezzel párhuzamosan pedig tanulmányozza a filológusi retorikát, és esetleg elsajátítsa annak fordulatait. A CD-ROM ily módon mint a filológia médiuma jelenik meg a tanuló előtt; olyan médium, amely lehetővé teszi a változatok, fordítások, verziók párhuzamos megjelenítését, lehetőséget biztosít az összehasonlításra, a bizonyítékok összevetésére. A cédulákat, melyek a hipertextet, a CD-ROM hálójának csomópontjait alkotják, a Kőrösi Csomáról rendelkezésre álló nagy irodalomból kell majd kivágni. A hálóban ide-oda vándorolva Kőrösi Csoma életének epizódjai kísérhetők figyelemmel. A CD-ROM kapacitását tekintve a változatos anyag igen nagy mennyiségét képes magában foglalni (képek, térképek, animáció, menük, szótárak, játékok), a médium által biztosított lehetőségek pedig (az útvonalak folyamatos választhatósága és elágazása) a felhasználó interaktivitását alapozzák meg.
Ulmer szerint e médium rendkívül alkalmas az oktatás hatékonnyá tételére. A felhasználók az interaktivitás folytán játékosan tanulnak. A számítógép még vonzóbbá tehető, ha a tananyag metaforába ágyazva jelenítődik meg, ez pedig az utazás. Ezt az alapmetaforát használja ki tehát a Kőrösi Csoma életét feldolgozó CD-ROM. A felhasználót egy "interaktív Kőrösi Csoma kalauzolná végig a korabeli tájon, népeken, nyelveken, szövegeken Kőrösi Csoma utazásának helyszínein. A CD-n lévő képek, térképek, dokumentumok egy virtuális múzeum gyűjteményét alkotják, mely virtuális múzeumban így Kőrösi Csoma életének rekvizitumai tekinthetők meg. A CD-ROM ezenkívül röviden kitekint a magyar őshazakutatás és Kelet-kutatás több száz éves tervezetére: neveket, sorsokat, történeteket számol elő, bemutatva a mindenkori motivációkat és az elért eredményeket. Ilyenformán a CD utazási lexikonként funkcionál, azzal a különbséggel (ld. Magyar Utazók Lexikona), hogy tematikus (őshazakutatás) és az egyes nevekhez kötődő anyag terjedelmében, dokumentációs mellékleteinek és képeinek számát tekintve jóval nagyobb, mint amekkora anyag egy könyvben elfér.
A CD szoros és tág értelemben egyaránt kihasználja a bahtyini értelemben vett többnyelvűséget. Egyrészt a CD-ROM, éppen hipertext-alapozottsága és folytonosan elágazó logikája miatt eleve egyfajta dialogicitást biztosít (amit az előbbiekben interaktivitásnak neveztünk); másrészt (és ez az, ami miatt a bahtyini többnyelvűség terminusát használhatjuk) tematikusan is tartalmazza azokat az anyagokat, melyek a nyelvi sokszorozódást biztosítják. A többnyelvűség érthető úgy, mint a különböző diskurzusok szimultán, egyidejű megjelenése: a CD-ROM-on irodalomtörténet (romantika), történelem, irodalomelmélet, filológia, korabeli memoárirodalom, klasszikus (latin és görög) költészet, etimológia, általános nyelvészet stb. kap helyet, egymástól nem elkülönítve, hanem szoros összefüggésben, "összekötözve egy hálóban. De a többnyelvűség érthető szó szerint is: az idegen nyelvek a Kőrösi Csoma-CD esetében francia és angol útirajzokat jelentenek, olyan utazóktól, akik Kőrösi Csomával egy időben járták a Keletet, és találkoztak vele, valamint e találkozásokról megemlékeztek. Ez az anyag a CD-ROM nyelvtanítási részének alapjául szolgálna. Másrészt latin és görög szövegek is helyet kapnak a CD-ROM-on, ez utóbbiak Kőrösi Csoma klasszikus tanulmányait mutatják be. Ez a rész szoros összefüggésben áll egy másik résszel, ahol a klasszikus költészet jelenik meg magyar nyelven. Ez a Kőrösi Csoma klasszikus tanulmányai alapján összeállított "kánon, mely Horatiust, Vergiliust, Ovidiust és a korabeli magyar (nagyenyedi) és német egyetemi (Göttingen) oktatás irodalmi anyagát tartalmazza. E részekhez szervesen kapcsolódik az a tetszőlegesen bővíthető etimológiai szótár, mely mint az általános nyelvészet egyik kiindulópontja segíthet megérteni az irodalom alapvető eljárásait. Ez utóbbiban játékos etimológiai nyomozással lehet fényt deríteni egy-egy szó eredetére (filológia, etimológia, genealógia, teleológia, konvertálás, rekonstrukció és konstrukció, konstativitás és performativitás stb.). E rész szintén az interaktív "nyomozás egyik helyévé válhat a CD-ROM-on.17
Kőrösi Csoma példa a jó pályázat készítésére. Kennedy századosnak írt levelében ez áll:
"[átnyújtom] a kormánynak angolul
a/ A tibeti nyelvnek egy nagy elméleti és gyakorlati nyelvtanát [...]
b/ Készítenék egy több mint 30 000 szavas szótárat tibeti és angol nyelven [...]
c/ Rövid összefoglalást adnék a tibeti irodalomról.
d/ Tömör történetét adnám Tibetnek [...]
e/ Válogatott szemelvényeket mutatnék be minden műfajból tibeti nyelven.18
A magam részéről szeretném a jó mintát átvenni, ezért ide írom, mit tartalmaz majd a tervbe vett Kőrösi Csoma Sándor CD-ROM.
b/ Korabeli levelek Kőrösi Csomával kapcsolatban.
c/ Beszámolók, vallomások, visszaemlékezések Kőrösi Csomával kapcsolatban.
d/A Kőrösi Csomához kapcsolódó filológia (bizonytalanságok, verziók, dokumentumok, feltételezések, változatok).
e/ Klasszikus kánon (Kőrösi Csoma Sándor tanulmányai, latin, görög és más nyelvű szövegek).
f/ Romantikus magyar történetírás (Kőrösi György, Herepei Ádám stb.).
g/ Idegen nyelvű (angol, francia) útirajzok (Victor Jacquemont és William Moorcroft)
Essay Towards a Dictionary Tibetan and English `Egy tibetiangol szótár kísérlete'; A Grammar of the Tibetan Language in English `Tibeti nyelvtan angolul'; Mahavyuttpati `A nagy etimológia'.
h/ Az Alexander-könyvek (Szangye Puncog, Kunga Csöleg, Cultrim Gyaco) és születési körülményeik.
JEGYZETEK
1. A Magyar M uhely 1983. július 15-i számában bejelentette, hogy az olvasó által épp kézben tartott lap "teljes egészében fényszedéssel és ofszetnyomással készült, s a jövőben minden kiadványunkat így állítjuk elő. Majd a szerkesztőségi közlemény így folytatja: "[az] átállás elkerülhetetlen volt; nem csak azért, mert lassan minden nyomdából eltunnek a régi típusú, ólommal dolgozó gépek, hanem azért is, mert a korszeru nyomdai eljárások nagyban megkönnyítik egy modern szellemben szerkesztett, főleg vizuális irodalommal foglalkozó folyóirat előállítását. Az ólom eltunése vajon lépés a virtualizálódás útján, avagy még csak annak egy halvány metaforája? E kérdésben latens módon egy sokkal markánsabb kérdés rejlik: a virtualitás maga minőségi ugrás-e, avagy vannak fokozata?
2. "[A] könyv a humanista szubjektum és a humanista szubjektum írásgyakorlatának ideológiája. Greg Ulmer: Grammatology Hypermedia. Postmodern Culture. V.1. n.2. (January, 1991) 00023.
3. Uo. 2324.
4. A kifejezés ismerős lehet: Roland Barthes írt "A két kritika címmel tanulmányt. Az egyetemi (tkp. irodalomtörténeti) kritika abszolút uralma Barthes szerint megdől az ideologikus (marxista, pszichoanalitikus, fenomenologikus, egzisztencialista stb.) kritikák térhódításával. Barthes idealisztikus álma (nyilvánvalóan ennek belátásáról tanúskodik a tanulmány utólag rezignáltnak is érthető címe) azonban egy harmadik lett volna, amely a művet magából a műből érti meg. E harmadikat nevezte Barthes "immanens kritikának. A BarthesUlmer-párhuzamot gyorsan megvonók számára még gyorsabban hozzá kell tenni, hogy a két "immanens kritika között jelentős a különbség.
5. "Az út egy olyan ösvény, amit ha akarunk, megismételhetünk. Ez hasznos a különböző órákon és bemutatókon. Például a tanár elmenthet egy különlegesen érdekes utat, amely keresztülvág a hipertexten, abból a célból, hogy azt a diákoknak bemutassa. Ahogy a hálózat nagyobb és egyre bonyolultabb lesz, a jó út értéke megnövekszik. [...] Ahogy az út egy fixált, előre meghatározott csomópontokon vagyis cédulákon keresztülvágó lineáris ösvény lesz, abban a pillanatban a hipertext nemlineáris természetével ellenkező módon fog működni.
6. A hipertext teoretikus metaforakészlete, idiomatikus bázisa tehát a hely topológiájából származik. A hely topológiája pedig a retorikában (ha lehet ilyet mondani) a primus inter pares alkotó. A retorikusok előre meghatározott helyekről veszik a bizonyításhoz szükséges anyagot (Barthes ezt a rendszert "rácsnak" nevezi), és a "hely rubrikája az egyik ilyen kitüntetett kategória. Ha hasonlattal kellene élni, akkor azt mondanám, hogy a "hely topikája olyan a topológia számára, mint az utazás az irodalom számára. Semmivel sem fontosabb a többinél, azonban elgondolkodtató, hogy a rendszer a "hely alrendszerről kölcsönözte a nevét (toposz, locus), és ennélfogva csábító a kijelentés: ugyanígy az utazás az irodalom tematikus paradigmája. Miért? Egyrészt bármilyen furcsának és paradoxnak hat is, de az utazás toposza a legrégebbi familiarizációs eljárások egyike a világ idegenségével szemben. A mesékben mindig útra kelnek, hogy aztán Homérosztól Dantén és Swiften keresztül Keruacig meg se álljanak, és tovább, mindezt pedig azért, hogy az idegen világot magukévá tegyék. Másrészt ennek az ellenkezője is igaz. Feszültséget kelteni leginkább az otthon elhagyásával lehet. Minden utazás új metafora ez a tenzióelmélet. Arról nem beszélve, hogy a történetnek mint olyannak a paradigmája szintén az utazás: egyik pontból a másik pontba tartó esemény, és ebbéli jellegén keresztül kézzelfogható módon illusztrál egy olyan eseményt, ami már nem térhez kötött, hanem belül játszódik. Nem tévedhetünk nagyot, ha ilyen értelemben egyenes vonalat tételezünk a hellenisztikus utazási regény és a fejlődési/nevelődési regény között, látszólagos ellentétük ellenére.
7. Amikor Esterházy Péter Fuharosok című regényét dolgoztuk föl CD-ROM-on, Bocsor Péter barátommal alternatív metaforákon gondolkoztunk. Az utazás metaforájának ellensúlyozására alkottuk meg az "elaknásítani főnévi igenevet, amely, elismerem, kissé militáns, de nekünk kiválóan megfelelt annak érzékeltetésére, mi történik akkor, ha valaki a számítógépes felületen rákattint egerével egy általunk kijelölt "érzékeny helyre. Egyébként a maga intertextuális poétikájáról Marianna D. Birnbaumnak nyilatkozó Esterházy használta már előttünk a szót, a copyright tehát legnagyobb bánatunkra az övé.
8. Ulmer: i.m. 25. A projekt Susan Buck-Morss rekonstrukciójából indulna ki.
9. "A hipertext mint egy alapvetően intertextuális rendszer, alkalmas az intertextualitás olyan módon történő előtérbe helyezésére, melyre a könyvben az oldalakhoz kötött szöveg nem képes. [...] bármely irodalmi mű [...] az implicit hipertextualitás példája, nem elektronikus formában. G.P. Landow: Hypertext 2.0 (Hypertext: The Convergence of Contemporary Literary Theory and Technology) Baltimore London: The John Hopkins University Press. (A szöveget Ivacs Ágnes fordításában használom ami a http://www.artpool.hu/hypermedia nevű internetes oldalon érhető el de hivatkozásaimban a könyvre támaszkodom.) Landow véleményével, mely szerint a hipertexttel radikális változás állott be az olvasást illetően, nem értek egyet, de erre most nem térek el.
10. Roland Barthes: "Szöveg és mű. Pompeji. 1991. 3. 93.
11. Esterházy Péter: Termelési regény. Magvető Kiadó,Bp., 135. (Harmadik kiadás)
12. Esterházy Péter: A kitömött hattyú. Magvető Kiadó, Bp., 1988. (Fülszöveg)
13. Hasonlóképpen a tudományként értett intertextualitásnak is megvan a maga gyengéje. Még mindig az eredet felől gondoljuk el, ahová vissza kell térni, ennyiben a filológia és az irodalomtörténet kisajátítottja.
14. Csejtey Dezső: Tűnődések a posztmodern univerzitás lehetőségéről. Pompeji. 1991. 3. 130.
15. Eugene Victor Walter. Idézi Greg Ulmer: i.m. 00028.
16. Ha a puritánnak mondható Csoma ezt nem is adja meg mint motivációt. Gondolkodását és mozgását látszólag mindvégig a cél mozgatja, és ennek "köszönhető véleményem szerint az, hogy nem készített jegyzeteket, naplót az útról: a feladattal volt elfoglalva. Azonban nem tudott volna olyan alapos és mindenre kiterjedő munkát végezni fordítói korszakában, ha nem lett volna meg benne az egzotikumhoz való vonzódás. A tibetiangol szótár Előszavában az olvasható, hogy "ő csupán egy szegény tudós, aki látni vágyta Ázsia különböző országait, a régi korok annyi emlékezetes eseményének helyszínét, meg akarta figyelni a különféle népek szokásait, meg akarta tanulni nyelvüket, abban a reményben, hogy a világ majd egykoron hasznát látja eredményeinek. Kőrösi Csoma Sándor levelesládája. (Szerk. Szilágyi Ferenc) Szépirodalmi Könyvkiadó. 1984. 26768.
17. Uo. 345.