KÉT VÁLTOZAT, SZABÓ LŐRINC-SORRA

1. („MERT SEHOL SE VAGY")

Ragyás múlt, szánni való. Ki vagyok?
Állomás-éjben felejtett utas,
akit emlékpoggyásza elhagyott,
s te benne (vagy inkább kívül)? – mutass
magányos törzset –: robogó vonatból
lehántott kérgem, odvas belsejem
nem oly riasztó, mint öldöklő vad kor
barbár hősének (ő is egy velem?),
ha hazatért, és minden idegen.
Halálnál ami érthetetlenebb:
nem találja az érzelmet s tüzet.
Társtalan utam, törött idegem –
hol keressem az idézeteket?
(A ház nélküled mint kihűlt verem.)

2. („LÁTTAM A KOMÉDIÁT")

Tiltás, cinizmus, bárha nem hatalmi
szó s szándék, de valóság! – valami
istentelen erő, bosszú, a talmi
boldogságot halállal sújtani
akaró vakütés, hogy szégyened
elviselni ne bírd (ő megalázhat,
te nyíltan érte vállalt végzeted
is ótvarként viseld) – éljen a látszat!
Hány tanút sorakoztat fel a vád:
lám, hiúságot sértő gondolat
villáma cikázott agyadon át!
(Csak féreg foga rág, vagy a magad
ellen fordított világ, mely megint
örök komplexusok körül kering?)
2007. augusztus 19.

„NEVE-VAN"!

A KEGY ÁRNYÉKÁBAN
(E.-nek, no meg a jó öreg Musil emlékének)
Emlékeim kitérdesedtek…
Kegyed ne tudná, Madelaine?
Mint mérget, minden egyes cseppet,
úgy adagolja be nekem
magát: a gáláns, szerepjátszó
kedvest (hagyja, hogy államat
vállához dörzsöljem – varázsszó
tör fel belőlem, s kikacag).
Társaságban azért nem restell
feltálalni: fenyőrigónak!
(„Ínyenceknek" – és nem felejt el
megtölteni… cukros dió, hab?
Vagy inkább aszpikban?) – Talán
érzelmeimet kocsonyáson
kedveli, hűtve igazán. –
Sovány alsótestemet nyárson
forgatva, jól kisütve, tiszta
vággyal göngyölítné batisztba…
Közben fölizgatott, merevre
hegyezett lényem letegezve
– ön ne tudná, hogy mit jelent? –,
fellengzősen: „Te eszement!"
súgná, tépett szemöldökét
meglepődve a mennyezetre
szalasztván, s lesújtó, sötét
tekintettel feddne s feledne,
ott, az Ister partján Izsákon;
vagy lángban átélve a könyv-vészt
(a Dózse-palotát így látom):
álmaim bűzlő Velenc-őszét! –

Legjobb megoldás mi lehetne?
Zavartalanul egy sarokban
duzzogni…
(Ősrégi recept – de
Madelaine nélkül a karomban?)

FOGÓZZ MEG KICSIT, MALVIN

Csak a szörnyeteg mutatja ki foga fehérjét,
vagy a hervadt liliom is, mérgező illatával?
Ezek az őszi ásatag, nyújtózkodásra csábító
éjszakák, a ropogós héj mögött már (r)omlatag
húsú gyümölcs, a poshatag piaci ízek, ó, még
messze esnek a halálvágytól, a nyállal elkevert,
hajdan megrakott (súlyos, némelykor éppen
görögdinnyehasú élet) édes zamatai nem azt
sugallják feltétlenül nekünk – kiket valósággal
már bosszant az örökös virulás –, hogy a Föld
legszánalmasabb teremtményei hamarosan mi
leszünk… Csak a nyárutók bágyadt, Malvinos
hangulatát ne tekintsük büntetésnek, hiszen a
mind hosszadalmasabb sétákra buzdító természet
(semmi pompa meg irigység, a nyárspolgári »óra«
úgyis lejárt!), ha megérint bolyhos tollaival, szinte
egzotikus élvezettel harapunk bele az őszibarackba,
mint akinek egyébre is megjött az étvágya. Ugyan
ki kérte fel ezt a váratlanul, a semmiből támadt
szeptemberi égiháborút mímelő, viharos napot
az öregasszonyos házsártoskodásra?

NÓRA SZERINT AZ ESZMÉT MEG LEHET UNNI, A DINNYÉT NEM

„Szerencsés ház az, amelyben megavasodik a szalonna…" (Krúdy Gyula)

Bábu, kétszer törékenyebb, mint azelőtt. Mennyi minden meg-
avasodhat; többek közt a szerelem tárgya s a szalonna is (már
ahol van). Száj, torok, elme: csípős, ámde a természet/esség/
ízeivel édesíthetők. Az estebédre energiát áldozni(?) – mindegy,
lófarkos, kontyos, szűzleányos pózban – rettenetesen unalmas.

(Tebenned, lehet, pont a Nóra zaklatott; olyankor is, midőn a való-
ságos emlékháttér helyett meddő képzelgések riasztanak. És aza
Nóra (rendezői utasítás Ibsentől) behúzza maga mögött az ajtót.
Történt valami?… (Rank – vagy valaki más – a szükséges belső
átvilágításról beszél; különben állítólag még kiderülhet, hogy:
„egy hónapon belül ott fekszem és rohadok a temetőben"!)

A befejezésnek – ez nem akármilyen vers, miként a Lőrinc-nap
előtti, a tegnap még édesded dinnye, mely egyből ízetlen lesz!
– egyszóval hatásosnak kell lennie. Nyilván nem csak a Nórák
számára ajánlott „recept". (Persze, látni kellene, hogy egyáltalán
milyen a hölgy és ügyesen alkalmazkodni dikciójához. Kérdés:
a polgári kellemetlenség egyszerű molybetegség, és elég, hogyha
időnként összecsapjuk a tenyerünk?) – – – – – – – – – – – – –
– – – – – – – – – – – – – – – – – – A szomorúság, bármennyire
is ünnepélyes, gyöngeséget és fölösleges pazarlást jelent.

HOLNAP MILYEN NEVED LESZ LESBIA HÁLÓKÖNTÖSÉBEN?

Ha Catullus őrült volt, én őrültebb
szenvedéllyel bombázlak
– egy igazi társ ennyit csak eltűrhet –
zsigereim akkor élnek, ha fájnak.
Amíg bőröd kirojtosodik, és
alatta is minden. Elveszni a sebes,
dagadozó habok közt (ennyi az egész:
mint apró halak?): nem volt érdemes
ezért – ha csupán ennyi! –
földi tünemény lenni.

Fonnyadt-szép napok gőzölgő sajtbűze.
És összehúzza a szemérem ajkadat.
Ne kérdezd: tűz-e
a fogaimhoz koppanó avar (?) –
ha vágyam a rongyok alatt
szőnyegbombázó /ős/szörnyet takar.
2003. szeptember