ANDREJ TARKOVSZKIJ LEVELEI SZERGEJ PARADZSANOVHOZ

Első levél

18. 10. 1974.
Kedves Szerjozsa!
Igazad van – Vászja2 halála az a közös láncszem, amely összekapcsol minket. Itt mind nagyon hiányolunk, nagyon szeretünk és természetesen várunk. Hogy szolgál az egészséged? Sikerült könyveket szerezned? Írd meg (amennyiben lehetséges), mit tehetek érted jelen körülmények között. Nálunk Moszkvában minden a régi: fél évig nem fogadták el az én Tükrömet. Most, igaz, reménykedek, hogy ma vagy holnap aláírják az engedélyt. Nagyon elfáradtam ettől az abszurd hivatalnoki hercehurcától. Télire vidékre utazom, az Oka mellé. Gondolhatod – a hőskölteményed mindenkit megrendített Moszkvában. Milyen furcsa: azért, hogy megóvjuk és szeressük egymást, általában megvárjuk, hogy bekövetkezzen valami hihetetlen kataklizma, amely mintegy lehetővé teszi ezt nekünk. Tényleg, igaz, hogy „senki sem lehet próféta a saját hazájában"! Az egyetlen, amiben reménykedem, a férfias bátorságod, ez ment meg téged. Mert te nagyon tehetséges vagy (és ezt még gyengén fogalmaztam!). Márpedig a tehetséges emberek általában erősek. Ezért hát erősítsen és segítsen téged minden, ami a legjobb a lelkedben. Szeretettel ölellek! Larissza3 üdvözöl, és Galja Sabanova4 is köszönt téged.
Őszinte barátsággal a te A. Tarkovszkijod

Második levél

Moszkva, 26. 3. 75.
Kedves Szerjozsa!
Egy ideje nem írtam neked, emlékezve postacímed esetleges megváltozására. (Mellesleg az enyém szintén megváltozott. Lásd a borítékon.) Csak nemrég, amikor Kalatozovval5 találkoztam, és megkaptam a leveledet, tudtam meg, hogy minden maradt a régiben. Ismét munka nélkül vagyok. Beadtam tervemet Dosztojevszkij Félkegyelműjére, de néhány hónapja semmi mozgás ebben a vonatkozásban. Ahogy mondani szokás: se híre, se hamva. A Tükör kópiaszáma jelentéktelen, láthatóan valamilyen harmadrendű mozikban fog menni. Lehet, hogy az egyik színházban sikerül megrendezni a Hamletet – régóta érzem a késztetést erre. Körülbelül egy hónappal ezelőtt voltam Tbilisziben: bemutattam a Tükröt, találkoztam a barátokkal. Sokat beszélgettünk rólad. Leningrádban is voltunk a feleségemmel, s találkoztunk Szása Antyipenkóval.6 Milyen remek fiú! Annyira összebarátkoztunk, hogy vele töltöttük időnk nagy részét. Ennek ellenére az én életem kissé lefékeződött. Türelmetlenül várom az új munkát. De ez mellékes. Te hogy vagy? Van-e valami új? Hogy szolgál az egészséged? Igyekezz kibírni – rád még nagyon nagy szükség van. Remélem, kitart az erőd, akkor is, amikor éppen nincs. Láttam egyszer egy filmet a tévében. Népszerű- tudományosat. Az orvostudományról, a lélektanról, úgy rémlik. Egy ember újra és újra láthatóan nehéz munkát végzett (súlyt emelt), sokszor felemelte a terhet, addig, amíg teljesen ki nem merült. Akkor azt szuggerálták neki, hogy a súly most felével könnyebb. Az ember újra emelni kezdte a régi súlyt – éppolyan nehezet, mint korábban. Újra összeomlott alatta. Ismét szuggerálták neki (hipnózissal), hogy a teher egészen könnyű lett (valójában a súly változatlan maradt), és az ember újra meg újra fölemelte azt… Ennyit a lélek fel nem használt tartalékairól. Na, de hagyjuk.
Kívánok neked erőt, egészséget, és hiszem, hogy minden jól végződik.
Ölel A. Tarkovszkij
U. i. Rögtön írok, amint valami új történik az életemben.

Harmadik levél

Moszkva, 22. 1. 1976.
Kedves Szerjozsa!
Bocsáss meg – régen nem írtam neked, és tudom, hogy ez megbocsáthatatlan. Több mint fél évet vidéken töltöttem Larisszával és Andrjuskával. A Hamletre készültem, amit a Len(ini) Kom(szomol) Színházban (Mark Zaharov7) fogok megrendezni, és írtam a forgatókönyvet Tallinnak Hoffmannról8. (Most senki sem tudja, hogyan kellene megrendezni, és egyáltalán, mi lehet az értelme.) Mindenkinél jobban Szergej Paradzsanov tudná megrendezni. Hát így állunk. A legfontosabb vidéki elfoglaltságaim azonban az építkezéssel függtek össze. Építettem egy remek fészert, 40 négyzetméteren, tetővel, mennyezettel a palatető alatt is! Sajnos még nincs róla fényképem, hogy elküldjem neked. Csodásan éltünk, és fokozatosan azt kezdem érezni, hogy nagyszerűen tudnánk élni az Istentől elfeledett és elhagyott filmművészet nélkül is. Csak úgy élni a patak partján, írni egy életen át egy végtelenül hosszú könyvet (amelyet halálom után a fiam folytatna, majd az ő fia – és így tovább, vég nélkül…). És élni a munkánknak: 15 szotok9 szántónk van, meg egy kis gyümölcsösünk. És az utóbbi években már annyira belefáradtam abba, hogy folyton meg kell győznöm valakit a mozi fontosságáról, hogy egyre közelebb és közelebb kerülök ennek az ötletnek a megvalósításához. Visszatart a hiábavalóság és a sajnálat érzése saját elvesztegetett tehetségem miatt – kicsinyes és jelentéktelen érzelmek. Most a Sztrugackijtestvérek10 írják azt a forgatókönyvet (de nem a beleegyezésem nélkül), amelyet ’77 tavaszára tervezek elkészíteni. Erre mindennél jobban számítok. Igaz, már sok mindenre számítottam, de édeskevés adatott meg belőle. December közepén érkeztem vissza vidékről, és nagyon nem örültem sem Moszkvának, sem a moszkvaiaknak. Mindenesetre rengeteg most a munka (annál kevesebb a pénz), és én, megadva magam, szinte nem is ellenkezek, hagyom, hogy sodorjon az ár. Májusban kész kell lennie az előadásnak, ősszel pedig kezdődik a forgatás. De hát… az ember tervez…

Mostanában gyakran találkozom Szása Antyipenkóval – itt lakik a Moszfilmszállodában, amely ugyanabban az épületben van, ahol én is lakom. Néhányszor találkoztam Galja Sabanovával is, s mindannyiszor szóba kerültél. Hogy vagy? Hát az egészséged? Mi hiányzik neked azok közül a dolgok közül, amelyeket postán el lehet küldeni? Föltétlenül írd meg, vagy más levelén keresztül üzend meg, ha a te episztolai vénád már lemerült volna.
Forrón ölellek és türelmet, férfias kitartást, jó egészséget kívánok.
Larissza a jajveszékelőkhöz csatlakozik.
A te A. Tarkovszkijod

Negyedik levél

Moszkva, 18. 2. 76.
Kedves Szerjozsa!
Megkaptam a leveled, melyet nagyon köszönök nemcsak én, de Larissza is. A tegnapi Hamlet-próbán sokat emlegettünk téged Arcsil Gomnasvilivel11 – ő játssza Claudius szerepét. Mostanában sokat és kimerítően dolgozom – pusztán a munka öröméért –, megalázóan keveset fizetnek, és az egészségem sem a régi. A látásom romlott, szemüveget kell csináltatnom a munkához. Egyelőre nincs a munkának eredménye, legalábbis nem látszik. Élvezni a munkát, még ha az alkotómunka is, sosem tudtam (veled ellentétben), még kevésbé megittasulni, vagy örülni az elért sikereknek. Éppen ide illenek Horatius szavai – megkerestem –, íme (V. Lebegyev fordításában): A szél gyakran ledönti az ezeréves fenyőket / Minden ereje ellenére összedől a legmagasabb torony; / Villámok
csak a nagy hegyeket hasítják / a büszke csúcsait. Ami a kérésedet illeti a fordításról – nem tudom, nem vagyok kompetens. De mindig érdemes komolyan venni ezt a kérdést, megfontolva az összes lehetséges következményt, és nem elvetni idő előtt elvből vagy a változásoktól való félelemből. A történeted „Angelikáról" jól elszórakoztatott. Ő ismét bebizonyítja a művészet létezésének egyetlen lehetséges formáját – én nem nevezném „primitívnek", inkább nélkülözhetetlennek, mint a kenyeret. Ezért is halhatatlan. Mint a kenyér. Ha elfogy a kenyér, az ember meghal. Ha elfogy a művészet – az ember meghal. A különbség az, hogy az ember tudatában van az éhezés okozta halál lehetőségének, de azt, hogy a művészet hiányától is meghalhat – nem tudja. Erről csak nagyon kevesen tudnak. (Küldök képeket a Rubljovból.12A szélesvásznúhoz (próba) készült kópiából, ami végül is nem készült el. Ez Andrej búcsúja Danyiiltól.) Ami a Brik-levelet13 illeti – Larissza megőrzi neked. Nekem nincs rá szükségem, mivel a rólad alkotott véleményem, biztosítalak, sokkal mélyebb, alaposabb, két okból is: 1. mi ketten egy nemzedékből valók vagyunk (majdnem); 2. hasonszőrűek – azaz mindketten művészek. Van egy harmadik ok is: én mindig igazat beszélek. Te tehetségesebb vagy, mint amilyennek ők gondolnak. De lehet, hogy nincs igazam.Mindenesetre te végtelenül jó ember vagy – én meg nem, helyesebben, nekem az emberi cselekedetek okai a fontosak, számodra azok közömbösek, nem érdekesek.
Forrón ölellek, kívánok egészséget és férfias kitartást.
Andrej Tarkovszkij
Larissza üdvözöl.

Ötödik levél

(postai levelezőlapon)
Kedves Szerjozsa!
Üdvözöllek ez Új Év alkalmából, amely az előzőből, 1976-ból következik. Kívánok neked jó egészséget, lelkierőt és jókedvet! Hiszem, hogy a te zseniális természeted, mindenek ellenére, örömöt és reményt ad az embereknek – itt az alkotás értelmére is gondolok.
Ölellek téged, ki kedves vagy nekem, és reménykedem.
A te A. Tarkovszkijod
Puszilom Katját.

KASTAL OTTÍLIA fordításai

KÉPJEGYZÉK:

Szergej Paradzsanov: Tarkovszkij éjszakai madara.
1987. Kollázs. Antyipenkó fotója (1981), papír,
papírkivágások, fólia. 18x25 cm. A jereváni Paradzsanov Múzeum tulajdona. Köszönet Zaven Szárgiszjan igazgatónak a szíves felajánlásért. A múzeum hivatalos honlapja: www.parajanovmuseum.am

JEGYZETEK
1 Szergej Joszifovics Paradzsanovot (eredeti nevén Szargisz Hovszepi Paradzsanjant) a szovjet hatalom közel 15 évre függeszti fel munkásságából, öt évig elzárva őt a világtól, szigorított lágerbüntetésre ítélve életmódjáért. (vö. Szilágyi Ákos: Levelek a Zónából – Szergej Paradzsanov; in Filmvilág 1995/06. 20–22. o.) A grúziai örmény rendező 1973–77 között, valamint 1982-ban börtönben és munkatáborban tölti le a rá a Brezsnyev-korszak bírósága által kiszabott büntetést. A hatalom azonban csupán Paradzsanov filmrendezői munkásságát vezényelheti átmenetileg vakvágányra: képzőművészeti alkotásainak jelentős része, kollázsok, rajzok, vázlatok a börtönben születnek meg, lopva, a barátai által becsempészett alapanyagokból. Rendezőtársai, barátai tartják benne a lelket: ezek a levelek Andrej Tarkovszkij filmrendező Paradzsanovhoz írott börtönlevelei. (A jereváni Paradzsanov Múzeum igazgatója, Zaven Szargiszjan szíves felajánlásával. A múzeum hivatalos honlapja: www.parajanovmuseum.am)
2 Egykori közös főiskolai osztálytársuk, Vaszilij Makarovics Suksin, író, rendező, színész néhány nappal korábbi (1974. október 2.) halálára utal itt Tarkovszkij.
3 Larissa Tarkovszkaja, Andrej felesége.
4 Galina Sabanova, díszlet- és jelmeztervező, Paradzsanov és Tarkovszkij barátja. Leánya később Tarkovszkij fiának felesége lett.
5 Georgij Kalatozov (eredeti nevén Georgij Mihajlovics Kalatozisvili) filmrendező, operatőr, forgatókönyvíró a Grúziafilm és Lenfilm stúdiónál, Tarkovszkij barátja.
6 Alekszandr Antyipenko, operatőr, a Kijevi freskókban dolgozott együtt Paradzsanovval.
7 A moszkvai Lenini Komszomol (Lenkom) Színház főrendezője.
8 Tarkovszkij megvalósítatlan filmterve E. T. A. Hoffman író életéről.
9 15 000 négyzetméter
10 Arkagyij és Borisz Sztrugackij szerzőpáros, a Piknik a senkiföldjén (avagy: Piknik az árokparton)
című tudományos-fantasztikus kisregény írói – történetük később Tarkovszkij 1979-ben forgatott
Stalker című filmjének alapjává lett.
11 Színész, vissza kellett lépnie a Kijevi freskókban vállalt szerepéből.
12 Andrej Rubljov, Tarkovszkij filmje a középkori ikonfestő szenvedéstörténetéről és a művészet
magasztos voltáról.
13 Lilja Jurevna Brik (egykor Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij szerelme és élettársa) és
társa, Vaszilij Vasziljevics Katanjan (a Majakovszkij-életmű kutatója) voltak Paradzsanov leghűségesebb
levelezőtársai a börtönévek alatt.
Jegyzetek: KALI KINGA
Szaklektor: GERÉB ANNA