Fikció és valóság határán: Grigor Hodzsa, alias Gurgin Kán – Mír Kászim rossz szelleme
Köszönet Gautam Bhadrának, Shubhra Chakravartinak, Köves Margitnak és Dukai Dittának a szöveg elkészítésében nyújtott segítségéért.
India kora modernkori történelme tele van kalandorokkal. Az Európával való kapcsolat eredményeként, amely a szubkontinenst egy nyugatközpontú, tágabb folyamat részévé tette, India olvasztótégely lett, ahova a világ minden tájáról, különböző országokból, különböző származású emberek érkeztek szerencsét próbálni. A brit magánérdekeltségek befolyása, amely Indiában a tizennyolcadik század során egyre növekedett, akkor ért tetőpontra, amikor a Kelet-India Társaságnak sikerült eltávolíttatnia Sirajuddaulát,2 Bengál uralkodó nábobját, akit Mír Dzsafar,3 az angolok bábja követett a trónon. Az örmény közösség már jóval azelőtt, hogy az európaiak jelenléte meghatározóvá vált volna a térségben, az ország minden fontos kereskedelmi helyszínén jelen volt. Az Európát Ázsiával összekötő nagy kereskedelmi útvonalakon fekvő országból származó örmények a világ minden tájára eljutottak. Természetesen India, az Indiai-óceán térségében elfoglalt központi földrajzi helyzetének, és a nemzetközi kereskedelmi hálózat számára biztosított termékeinek köszönhetően többek között jelentős számú örményt is vonzott. Sok esetben örmények segítettek az Európából érkezőknek eligazodni Indiában.4 Mivel régóta ismerték azokat az országokat, ahol kereskedelmet folytattak, és könnyedén léptek kapcsolatba azok vezető rétegeivel, sokan szívesen alkalmaztak örmény ügynököket. Örmény ügynökök segítették az európai társaságok indiai befektetéseit, és gyakran ők kísérték azok küldötteit a Nagy Mogulokhoz. Bennszülött kereskedőkkel, bankárokkal és a Kelet-India Társasággal kéz a kézben, a korabeli Bengál örmény kereskedői a darbar (udvari) politikát támogatták. Ámbár a korabeli úti beszámolók elsősorban a kereskedelem minden ágában való jártasságuk, illetve sikerességük miatt dicsérik, esetleg marasztalják el az örményeket, már a 18. században találkozunk olyan örményekkel is, akik nem a kereskedelem köré- ben mozognak. E tanulmány is egy ilyen emberről szól, aki ugyan kereskedőként kezdte pályáját, később mégis a hadvezérségig vitte – a katonáskodás lévén a másik olyan foglalkozás, amelyet a tizennyolcadik századi Indiában számos külföldi űzött. Grigor Hodzsa vagy Gurgin Kán, ahogy saját korában ismerték inkább, azon kevesek közé tartozott, akik élvezhették Mír Kászim,5 az utolsó független bengáli nábob bizalmát. Gurgin Kánnak a Mír Kászim rövid uralkodásánál (1760–1764) is rövidebb politikai-katonai karrierje számos korabeli kalandor életútjának tipikus példája. Kortárs történészek jegyezték fel sikereit, helyenként irigységgel keveredő rácsodálkozással. A történetírásban elterjedt a feltételezés, hogy karrierjének hirtelen bekövetkező végét örökké gyanakodó patrónusának köszönheti, határozott életvezetése pedig arra ihlette Bankim Chandra Chattopadhyayt,6 az első modern bengáli regényírót, 19. századi Bengál (szélsőségesen) nemzeti szerzőjét, hogy úgy mutassa be őt, mint aki országa trónjára áhítozott. Ez utóbbi elképzelést visszahangozza egy örmény történész is, aki szerint Gurgin „Bengál, Bihar és Orisza virtuális uralkodója volt, aki idővel Bengál nábobja lehetett volna".7 A következőkben megpróbálom történelmi szempontból értékelni a kereskedőből Mír Kászim jobb kezévé lett Grigor Hodzsa életét, és megérteni azt a folyamatot, amely drámai és rejtélyes meggyilkolásához vezetett.
Előélete és a hadsereg újraszervezése
Mint sok más örmény, a három fivér, Petrosz Hodzsa, Grigor Hodzsa és Barszik Aratun Hodzsa8 Jerevánból, illetve Iszfahán Új Dzsulfa negyedének egyik egyházközségéből érkeztek Bengálba.9 Sem a család, sem a fivérek Perzsiában töltött éveiről nem tudunk semmit, ám azt bizton állíthatjuk, hogy Petrosz Hodzsa körülbelül 1749-től Kalkuttában élt.10 Petrosz kiváló kereskedő volt, elsősorban gyöngy- és kötvény-kereskedelemmel, valamint pénzkölcsönzéssel foglalkozott.11 Minász Éliász Hodzsa, egy, a Holland Kelet-India Társaság protektorátusa alatt Hugliban12 élő örmény kereskedő lányát, Dasztagült vette feleségül.13 Petrosz nevét a Plassey-összeesküvés során végzett diplomáciai húzásaival kapcsolatban is emlegetik.14 Barszik Aratun Saidabadban telepedett meg, és sóval kereskedett.15 Grigor Hodzsa állítólag kelmekereskedő volt Hugliban. A szokottnál magasabb, kiemelkedő testi adottságokkal rendelkező férfi volt: világos bőr, nagy, vad, fekete szemek, középen összenőtt, ívelt szemöldök, sasorr.16 Minden bizonnyal számos körülmény összjátékának köszönhetően került kapcsolatba Mír Kászimmal. Feltételezik, hogy bátyján, Petroszon keresztül ismerte meg, aki Plassey után kiábrándulva Mír Kászimhoz csatlakozott.17 Az indiai örmények krónikása, Seth azt állítja, hogy Grigor Mír Kászim bizalmasa volt, és amikor ez utóbbi 1760-ban Bengál nábobja lett, Grigor Hodzsát nevezte ki serege hadvezérévé.18 Egyesek azt állították, hogy Mír Kászim szerencséje és vagyona részben ennek az örökkön éber, igazságos, óvatos és energikus, ugyanakkor egyértelműen becsületes örmény tábornok-kánnak volt köszönhető.19 Mivel közismert, hogy a Mír Kászim által Gurgin Kánnak elnevezett Grigor Hodzsa volt az, aki először alakította át európai stílusúvá a nábob hadseregét, nem volna érdektelen, ha ebből a szempontból is megvizsgálnánk a hadvezér megvalósításait.
Mír Kászim tervei közt előkelő helyen álltak a katonai reformok, hiszen arra készült, hogy megerősítse függetlenségét, és visszaszorítsa az angolokat. Tudta, hogy az angolok megerősödése Mír Dzsafar két hibájának köszönhető: elfogadta a brit katonai segítséget, és havonta fizette a tankhát, különböző megvesztegetésekre pedig több pénzt biztosított, mint amennyit a kincstár elbírt.20 Mihelyst megoldotta a pénzügyi válságot, Mír Kászim, akinek „égető szüksége volt katonai tehetséggel bíró emberekre", a hadsereg átszervezésére fordította figyelmét. Gurgin Kán fővezérré és hadügyminiszterré való kinevezése olyan intézkedés volt, amelyet a kortársak irigy megdöbbenéssel vettek tudomásul. Gulam Huszain Kán Tabatabai21 Seir-ul-Muthaqerin című munkája számít az egyik legismertebb kortárs forrásműnek. Gulam Huszain nemesi családból származott – családja befolyásosabb és erősebb volt, mint Mír Kászimé. A Gurgin Kánhoz hasonló örmények hatalomra jutása ellentétben állt a hasonló családok érdekeivel.22 Minden bizonnyal Huszain személyesen is neheztelt Gurginra. Mír Kászim kilátásba helyezte, hogy Gulam Huszain mongiri jagiri (örökölt) birtokát, a rajta levő erődítménnyel együtt Gurgin Kánnak adományozza.23 Következésképpen Gulam egy jó szót sem szól Mír Kászim örmény hadvezéréről, „sokat akar a szarka…" írja róla, és végig katonai ügyekben járatlan „vászonkereskedőnek" titulálja, míg mások kiváló lépésnek tartották, hogy egy örményt bíztak meg a hadsereg vezetésével.24 Raymond, aki angolra fordította a Seirt, Muhammad Taki Kánhoz,Mír Kászim másik hadvezéréhez hasonló katonai zseninek tartotta Gurgin Kánt.25 A hadtörténészek ugyancsak értékelték a Gurgin Kán által bevezetett újításokat.26 Mír Kászim elődeitől örökölt régi hadseregét fokozatosan felszámolták, és új, kizárólag hatékonyságuk alapján válogatott csapatokat toboroztak. Maga Gurgin a tüzérség vezetője volt, de ő tanította be a lovasságot és a gyalogságot is. Ez utóbbit, akárcsak a testőrséget, európai mintára át is szervezte. Mongirban fegyvergyárat hozott létre, ahol puskákat készítettek. Raymond szerint, a Mongirban gyártott kovás puskák jobbak voltak, mint a Társaság csapatai számára Indiába küldött legkiválóbb angol puskák. A Rádzsmahali hegységből bányászott achátot használó kova jobb volt, mint az európai.27 A puskapor szintén kiváló minőségű volt. A töltényeket és a gránátokat részben importálták, részben pedig az országban gyártották, az utóbbiakat könnyű fémből és kőből. A tüzérséget európai módra lovakkal is felszerelték, és körülbelül 200 európai szolgált benne. Az eredeti modellhez mérhető helyi készítésű kocsikon irányzéktoló-csavar is volt. Az ország különböző részeiben raktárak és műhelyek jöttek létre. A hadianyag-ellátást, ahogy az ágyúkat is, az efféle árut rendszeresen szállító európaimagánkereskedőknek köszönhették.28 Sőt mi több, az európai eredetű lőszerek jelentős hányadát maga Gurgin Kán szerezte be, fivérén, Petroszon keresztül, aki jól összedolgozott az angolokkal.
A lovasság ezredekre és rusallahokra (a lovasság egy speciális része) oszlott. A sorokat elsősorban afgánok és különböző északi népek fiai töltötték meg, míg a tisztek kizárólag mozlimok voltak. Számuk körülbelül 16000-re csökkent, de növekvő hatékonyságuk ellensúlyozta a csökkentett létszámot.
A gyalogság nagyvonalakban ugyancsak az angol szpáhi-osztagok mintájára volt megszervezve. Két részből állt: nujeeb (félhivatásos) és telinga (tüzér) csapatokból. Míg az előbbiek hagyományos ruhát viseltek, és kovás puskákkal voltak felszerelve, addig az utóbbiak felszerelése minden részletében európai mintára történt. Fegyvereiket azonban az országban készítették.
Jó tudni, hogy nem Gurgin Kán volt az egyetlen örmény Mír Kászim seregében. Csaknem száz örmény származású katonát gyűjtött oda, néhányuk tábornoki, ezredesi, kapitányi rangot viselt.29 Köztük Patna bevételekor bátorságáról és hozzáértéséről elhíresült Margar Hovhannesz Kalantar,30 és Aratun Margar viseltek magas katonai tisztséget.31 Margar minden bizonnyal Európában tanult haditechnikát, amíg Hollandiában szolgált.32 Egy olyan különleges hadtestet állított fel, amelyben mindhárom fegyvernem képviseltette magát. A sereg európai tisztjei közül Walter Reinhardt, közismertebb nevén Sommers vagy Szamru, a brutalitás és a hidegvérű gyilkosság szinonimája lett.33
Mindegyikük jelentős hatalommal rendelkezett, de Gurgin kezében volt az irányítás, kettős hadvezéri és hadügyminiszteri minőségében ő felelt a katonai döntésekért.
Trónra tört?
A történelemkönyvek lapjaitól a kortárs politikáig terjedő körben egyáltalán nem szokatlan jelenség az, hogy egy hadvezér uralkodóvá válik. Egyik regényében Bankimchandra Chattopadhyay, a 19. századi Bengál nagy nemzeti írója, Bengál trónjára áhítozó kalandorként mutatja be Gurgin Kánt. Bankim képzeletében Gurgin mozgattaMír Kászimot, és türelmesen várta azt a pillanatot, amikor megszabadulhat a nábobtól, és kiverheti Bengálból az angolokat. Gurgin életrajzát író honfitársa, Mesrovb Seth, aki számos kortárs beszámolót áttanulmányozott, és aki igyekezett bizonyítani, hogy Gurgin lojális volt a nábobhoz, hasonló következtetésre jutott a hadvezér szándékairól:
„Ha nem esik el ismeretlen gyilkosainak kardja által, Gurgin, aki három éven keresztül (1760–63) Bengál, Bihar és Orisza virtuális uralkodójának számított, a parancsaira váró, képzett és erős hadseregnek köszönhetően idővel Bengál nábobja lehetett volna."34
Mielőtt belemennénk a vitába, hogy egy ilyen kijelentésnek van-e történelmi alapja, érdekes volna megvizsgálni, hogyan mutatja be Bankin Gurgin Kán figuráját Csandrasékhár35 című regényében:36
„Abban az időben Bengál államférfiai közt Gurgin Kán volt a leghatalmasabb. Iszfaháni örmény volt. Azt mondják, fiatalkorában kelmékkel kereskedett. Kivételes tehetségű, zseniális ember volt. Röviddel azután, hogy a nábob alkalmazásába került, ő lett a hadsereg fővezére. Ebben a minőségében új tüzérséget hozott létre, európai mintára képzett, európai módon öltözködő katonákkal. Az utasítása szerint gyártott ágyúk és puskák jobbak voltak, mint az Európában gyártottak. Tüzérsége minden szempontból az angolokéhoz volt mérhető.Mír Kászim abban bízott, hogy Gurgin Kán segítségével legyőzheti az angolokat. Hatalma akkorára nőtt, hogy Mír Kászim semmibe sem fogott anélkül, hogy ne tanácskozta volna meg vele. Gurgin Kán tehát kis nábob lett, ami felháborította a mozlim nemeseket."
A Csandrasékhár első kiadásának bevezetőjében Bankim azt állítja, hogy a regénybeli történelmi események kidolgozásakor a Seir angol fordítására támaszkodott. Maga is felfigyelt Gulam Huszain faji előítéleteire. Gulam Huszain, Gentil és mások mind egyetértenek abban, hogy Mír Kászim minden tettéhez kikérte Gurgin Kán tanácsát. Munkáikban azonban egyetlen utalás sem történik arra, hogy Mír Kászimtól elragadni készült volna a hatalmat, ámbár feltételezik, hogy hirtelen meggyilkolását azok a mendemondák okozták, melyek szerint Gurgin angol segítséggel a nábob ellen szövetkezett volna. A kora modernkori India politikai légkörében a szövetségek gyorsan változtak. Ráadásul Bankimnak nem kellett megerőltetnie a fantáziáját, hogy az uralkodó ellen szövetkező hivatalosságokról, kereskedőkről, szövetségesekről írjon. Mír Dzsafar például összeesküvés útján váltotta Sirajuddaulát a trónon, ésMír Kászim maga is így járt el. Következésképpen, noha a kortárs történetírás erre nem tesz utalást, Grigor Hodzsa mesterkedései Mír Kászim háttérbe szorítására tényként jelennek meg Bankim regényében.
„Gurgin Kán összehajtotta és elrejtette a leveleket. Mérlegelni kezdte: „Melyik úton induljak el? Manapság Bharatbarsha olyan, mint a tenger – aki mélyebbre merül, több kincset tud felhozni. Mi értelme a partról nézni a hullámverést? Nos, régen kelmét árusítottam, most pedig egész Bharatbarsha féli a nevemet. Én vagyok Bengál uralkodója. De valóban én vagyok-e? Voltaképpen ki az uralkodó? Az angol kereskedők Bengál igazi urai,Mír Kászim a szolgájuk, én pedig az uralkodó szolgájának szolgája vagyok – valóban magas tisztség! Miért ne lehetnék Bengál uralkodója? Ki dacolna az ágyúimmal? Az angolok? Bárcsak elkaphatnám egyszer őket! De amíg az angolok itt vannak, nem lehetek az ország uralkodója. Szívesen lennék Bengál ura – mit törődöm Mír Kászimmal. Amikor úgy gondolom, letaszítom a trónról. Ő csupán létra volt, most hogy a tetőn vagyok, eldobhatom. Csak azok az átkozott angolok szálkák a szememben. Szeretnének uralkodni felettem, ahogy én is felettük. Nem lehet legyőzni őket, tehát el kell kergetnem őket. Maradjon most Mír Kászim a trónon, az ő segítségével leseprem az angolokat Bengál térképéről. Ezért indítok háborút. AztánmegszabadulokMír Kászimtól."37
Kortársak ismét csak azt jegyezték fel, hogy Mír Kászim türelmetlenül figyelte az esetleges angol provokációkat, hogy belevethesse magát a háborúba. Gurgin okos, gyakorlatias ember volt, aki minden befolyását latba vetve igyekezett csitítani a nábob angolokkal szembeni felháborodását, és urához hűen igyekezett meggyőzni őt, tegye félre az ellenségeskedést, amíg megérik rá az idő.38 Bankim képzeletében azonban Gurgin maga vágyik a trónra, és emiatt képtelen kivárni az események alakulását, és háborút szít. A gondolat Gurgin Kán és húga, az őt titokban, éjszaka meglátogató Dalani Begum beszélgetése során körvonalazódik:39
„D: Kérdezni jöttem: igaz, hogy háború készül az angolok ellen?
G: Nem hallottál róla a várban?
D: De igen. Azt suttogják, hogy az angolok elleni háború küszöbön áll, és te voltál az, aki szította. Miért?
G: Legyen. Miért izgatna téged, vagy engem az angolokkal való harc? Ha háború lesz, hát legyen.
D: Azt hiszed, győzni fogsz?
G: Nagyon valószínű.
D: Ki győzte le eddig az angolokat?
G: Hány Gurgin Kánnal harcoltak eddig?
D: Siraj-ud-Daula is így gondolkozott…nekem úgy tűnik, semmiképpen sem győzhetjük le az angolokat ebben a háborúban. Ez a háború tönkre fog tenni bennünket. Ezért kéréssel jöttem hozzád: ne szítsál háborút!
Gurgin Kán meglepődött. „Miért sírsz? – kérdezte. Ha Mír Kászim el is veszti a trónját, én visszaviszlek téged a hazánkba."40
Gurgin-ábrázolásában, úgy tűnik, Bankim mindenestől Gulam Huszain nyomdokain halad, aki egyértelműen neheztelt Gurgin Kánra. Az ő hatására teremt Bankim minduntalan olyan helyzeteket, amelyekben Gurgin hűtlennek bizonyul. Nem elég, hogy kézben tartja a nábobot, de képes háborút szítani:41
„K: Azt beszélik, hogy két fegyverrel és lőszerrel megrakott hajó érkezett a Ghathoz, angolokkal a fedélzetén. A hajókat elfogták. Ali Ibrahim Kán szerint szabadon kellene engedni őket, mert ha nem, háborúba sodródhatunk az angolokkal. Gurgin azt mondta: »Ha háborút akarnak, hát legyen. Nem engedjük el a hajókat.«
D: Hova szállították a fegyvereket?
K: Azimabadba. Ha háború lesz, ott fog kitörni. Azért küldték a fegyvereket, hogy az ottani angolokat ne érje meglepetés. Erről suttognak a várban.
D: Miért akarja Gurgin Kán visszatartani a hajókat?
K: Azt mondja, nehéz lenne befejezni a harcot, ha ennyi fegyver gyűl ott öszsze. Nem szabad hagyni, hogy az ellenség ránk nőjön."
A hadtörténészek közül Broome dicséri Gurgint, „értelmes, józan ember, aki hűségesen szolgálta alkalmazóját…"42 Érdekes, hogy Malleson, Mír Kászim hadseregéről és az udhuanalai csatáról szóló beszámolójában egyáltalán nem említi Gurgin Kán nevét. Az 1880-as években dolgozó Mallesonnak rendelkezésére állhattak legalább Gulam Huszain és Broome munkái.Mindkét szerző elismeri, hogy Mír Kászim hadseregének európai modell szerint történt modernizálása Gurgin Kán érdeme43, noha megjegyzi, hogy Mír Kászim „francia és más külföldi kalandorokra" bízta a serege átszervezését, akiknek „angolellenességében nem kételkedett", és Szamrut, illetve Nargart említi név szerint. Malleson a hadsereg átszervezésének és felkészítésének érdemét kizárólag magának Mír Kászimnak tulajdonítja.44 Maitreya, Mír Kászim életrajzírója először arról ír, hogy Gurgin hűséges és lojális volt urához,45 de aztán úgy tűnik, összetéveszti Aratunt és Grigort – „Egy Aratun vagy Grigor Hodzsa nevű örmény tábornok, Gurgin Kán néven vált híressé Mír Kászim udvarában" –, majd azzal vádolja Gurgint, hogy elárulta Mír Kászim ügyét. Maitreya szerint a „tökéletesen megbízható" Grigor Hodzsa valójában az angolokat támogatta. Adams őrnagy Gurgin bátyján, a Sirajuddaula idejéből angolpártinak ismert Petroszon keresztül próbált közelebb férkőzni a hadvezérhez. Gurgin és az angolok közti bizalmas viszony, és nem az utóbbiak hadi ereje lehetett az oka az udhuanalai angol győzelemnek. Ennek a barátságnak a híre bírta rá Mír Kászimot arra, hogy Gurgin Kánt könyörtelenül legyilkoltassa. Maitreya véleménye a többi, Mír Kászim seregében szolgáló örmény tisztről egyaránt lesújtó.46 A huszadik század első éveiben író Seth, noha fenntartotta véleményét, miszerint idővel Gurgin Bengál nábobja lehetett volna, minden erővel igyekezett bizonyítani Gurgin ártatlanságát és Mír Kászimmal szembeni lojalitását. Milyen bizonyíték áll tehát rendelkezésünkre, hogy akár elfogadjuk, akár elvessük Gurgin Kán feltételezett bűnösségének hipotézisét? Valóban az angolokkal karöltve Mír Kászim ellen szövetkezett volna? Mír Kászim parancsára gyilkolták meg – vagy más okok álltak a háttérben, más érdekek mozgatták eltávolíttatását? A továbbiakban erre a kérdésre keressük a választ, Mír Kászim és az angolok kapcsolatának alakulását, illetve azt a szerepet vizsgálva, amelyet Gurgin Kán a háború kitöréséig játszott.
Mír Kászim és az angolok
A Mír Kászim trónra lépését követő intézkedések világosan mutatják, hogy a nábob igyekezett visszaállítani a Mogul szuverenitást Bengálban, ugyanakkor visszaszorítani az angolokat a kereskedelem területére. Megnyirbálta az udvari kiadásokat. Szigorú ellenőrzésnek vetette alá a közpénzeket. Keményen behajtatta a hátralékban levő kölcsönöket, és a földbirtokok újraadóztatása révén növelte a bevételeket. Ezeknek az intézkedéseknek köszönhetően le tudta róni az angolok iránti kötelességét. Dicséretre méltó gyorsasággal sikerült a tekintélyes angol igényeknek megfelelően mozgósítania pénzügyi tartalékait. De hiába igyekezett elégedetté tenni az angolokat és elkerülni a háborút, a nyílt ellenségeskedés egy olyan kérdés körül pattant ki, amely Mír Kászim szuverenitását alapjaiban rendítette meg.
A birodalmi farman (kereskedelmi bulla) 1717-ben felhatalmazta az Angol Kelet-India Társaságot, hogy adómentesen importáljon és exportáljon árut az országba. Ez a kiváltság csupán a Társaság tengeri üzleteire vonatkozott, és nem a szárazföldiekre. India leggazdagabb tartománya lévén, Bengál a 18. században kereskedelmi csomópontnak számított. A Társaság növekvő Kínával való kereskedelme ebben az időben tovább segítette a régióbeli európai magánérdekek növekedését. Plassey előtt az angol magánérdekek elsősorban a tengeri kereskedelem körére koncentrálódtak. Utána azonban a hadsereg tisztjei és a Társaság emberei számára a szárazföldi kereskedelem bizonyult a gyors vagyonszerzés legígéretesebb módjának.47 A vámmentességet jogtalan és ellenőrizetlen módon kiterjesztették a Bengál és Bihar területén végzett magánkereskedelemre is. Sőt, az angolok adózást elkerülni igyekvő gumastahjainak (a Kelet-India Társaság közvetítő hivatalnokainak) és más, bennszülött kereskedőknek elegendő volt egyszerűen dastakot (kereskedésre jogosító engedély) vásárolni, vagy kitűzni a Társaság zászlaját a vámhivatal előtt. Noha ily módon megfosztották járandóságaitól, az ország kereskedelme pedig szétesett, a nábob minden igyekezete, hogy e szembeszökő csalással leszámoljon, heves tiltakozást váltott ki a Kalkuttai Tanács tagjainak részéről. Miközben egyre több angol jelent meg Bengál városainak és falvainak piacán rizszsel, sóval, bambusszal, szalmával, dohánnyal, bételdióval, rézzel, dammargyantával, szárított hallal és különféle, korábban nem forgalmazott áruval, nemcsak arra kényszerítették a rádzsákat, hogy a piaci ár fölött vásárolják meg az árujukat, de tekintélyes összegeket is követeltek ajándék gyanánt. Tartományi hivatalnokai révén a nábob tisztában volt azzal, hogy emberei ki vannak szolgáltatva a Társaságnak, az angol magánkereskedőknek és gumastahjaiknak. Mír Kászimot nemcsak az zavarta, hogy rendszeresen semmibe vették, hanem az is, hogy ezek a kereskedők megfosztották a szegényeket a megélhetéstől.48 Mír Kászim és hivatalnokai hiába értesítették újra meg újra a kalkuttai kormányzót. A nábob már korábban engedélyezte az angoloknak, hogy pénzverdéiben sicca rúpiákat (egy pénzfajta, amelynek nyomására az angolok engedélyt adtak Kelet-Bengálban) veressenek. Végső megoldásképpen a felháborodott Mír Kászim úgy döntött, hogy két évre mindenestől eltörli a vámköltségeket. A Fort William-i tanácsot valóban megosztotta Mír Kászim intézkedése – noha Vansittart és Warren Hastings minden igyekezetükkel azon voltak, hogy egyezségre jussanak a nábobbal, mégis társaik arroganciája és ellenséges viszonyulása győzött. Az angol magánkereskedőknek előnyös bánásmódban kell részesülniük a többi európai és indiai kereskedővel szemben, és azok kárára. Ezt az üzenetet küldte Amyatt és Hay követein keresztül a Kalkuttai Tanács Mongirba.49
Úgy tűnik, Mír Kászim és az angolok viszonyának alakulásában magánérdekek is szerepet játszottak. Amint Ray nemrég kimutatta, Mír Kászim trónra lépését követően a közigazgatásban változások álltak be, számos kinevezés meg újrakinevezés nyomán erősen angolellenes tisztek csoportja került kulcshelyzetbe. Patna naib nazimjaként (helyettes vezető) Ram Narayant követő Raj Ballabht például Nobit Roy váltotta fel, majd át kellett adnia helyét Mír Mehdi Kán parancsnoknak. Az angolok mind Muhammad Ali Bégnek, Dacca amiljának (miniszter), mind pedig Ali Kánnak, Purnia faujdarjának (katonai parancsnok, de a 18. századi Bengálban bíró is lehet) személyében üzleti ügyeik akadályozóját látták. Szajed Dzsallal Bakhari, Rangamati faujdarja ellenezte az asszámi angol kereskedők vámmentességét, társa, a rangpuri Abid Ali Kán szintén ragaszkodott ahhoz, hogy az angol kereskedők fizessenek adót. Ray szerint, ők „a mogul uralkodó osztály angolellenességét képviselték," tetteik pedig csupán „az angol megaláztatásokra következő hazafias mogul reakciót".50
Milyen szerepet játszhatott Gurgin a korlátlan angol kereskedelem által táplált ellentétekben? Noha Hay úgy vélte, hogy a teljes kereskedelem adómentesítésének ötlete az örményektől, vagy más, a bengáli angol érdekek ellen dolgozó csoporttól származott, név szerint sem Gurgint, sem mást nem említ.51 1762-ben és 1763 első felében, miközben az angolok folyamatosan tiltakoztak a Mír Kászim és hivatalnokai által hozott megszorító intézkedések ellen, Gurgin Kán neve kétszer fordul elő az angol magánkereskedelemmel kapcsolatban, noha ő maga egyik esetben sem volt közvetlenül érintett. 1762 januárjában, a patnai angol gyár vezetője tett panaszt, amiért Anton Hodzsa, Pandsmahal amilja és Gurgin honfitársa, érvénytelennek nyilvánította az Ellis által az angolok számáraMew mellől begyűjtött kurkuma szállítmányt kísérő dastakot, és Grigor Hodzsa nevében másikat követelt. 52 Néhány nappal később ugyancsak AntonHodzsa elkoboztatott és Mongirba küldetett öt kosár salétromot a Társaság gyárából.53 Nem tudni, folytatta-e Gurgin kereskedelmi tevékenységét, miután Mír Kászim hadseregének fővezére lett. De érdekes bizonyíték van arra, hogy legalábbis egy alkalommal pénzt kölcsönzött a hollandoknak. A hugli Holland Tanács 1763-ban feljegyezte, hogy patnai embereik 77 750 fontnyi összeget kölcsönöztek 1761-ben Grigor Hodzsától. Miközben a tanács utasította embereit, hogy törlesszék a kölcsönt, Petrosz Hodzsa és Barszik Hodzsa levélben arra kérték az igazgatót, hogy az összeget kamatostól együtt vagy az ő nevükre, vagy pedig Minász Éliász Hodzsának, Petrosz Hugliban élő apósának fizesse ki.54
Gurgin Kán és Mír Kászim harca az angolokkal
Gurgin azonban sokkal fontosabb szerepet játszott a hadseregben, mint a kereskedelemben. Mír Kászim fegyelmezett és jól képzett hadsereggel rendelkezett immár, amely az elérhető legkorszerűbb technológiával volt felszerelve. Gurgin már 1763 elején indított egy hadjáratot Nepál ellen, hogy kipróbálja csapatait és a tüzérséget. Állítólag a nábob barátja, Ali Ibrahim Kán ellenezte a hadjáratot, és azt javasolta, hogy ha mégis hadba szállnak, bölcs volna együtt harcolni az angol csapatokkal. Tanácsa azonban nem nyert meghallgatásra, a Nábob letáborozott Betiánál, Gurgin pedig csapatai élén egyedül kelt át a Nepál felé vezető hágón. A nepáli sereggel való rövid összecsapás során Gurgin sok embert vesztett, de végül sikerült visszaszorítania az ellenséget. Hadseregének sikerült elérnie a hágó legmagasabb pontját, ahol éjszakára tábort vertek. De miközben a bengáli csapatok pihentek, a nepáliak, nagy felfordulást keltve, váratlanul rajtuk ütöttek, kövekkel, nyilakkal támadva, muskétákkal lőve őket, és arra kényszerítették a mogul hadat, hogy visszaforduljon a hágó aljára. Gulam Huszain szerint Gurgint lesújtotta a vereség, annyira szégyellte magát, hogy csak Ali Ibrahim Kán biztatására tért viszsza a nábob táborába, akit a nábob maga bízott meg, hogy kerítené elő a fővezért. A nepáli hadjárat jelzés volt arra nézve, hogy végső soron mi várható el Mír Kászim hadseregétől.
A nábob serege számbelileg fölülmúlta az angolokét.55 Mégis 1763–64-ben valahányszor összecsaptak, a mogul sereg ellenállásra képtelennek bizonyult. A legegyszerűbb Gurgint, a fővezért okolni ezért. Feltűnő, hogy sem Gurgin, sem Mír Kászim nem vezette személyesen csapatait a csata helyszínére. Miután Ellis, a helyi angol gyár parancsnoka elfoglalta Patnát, GurginMargar vezényletével sereget küldött Mír Mehdi Kán, a patnai kormányzó megsegítésére. Az ütegeket vezénylőMír Nasszerral, valamint Dzsafar Kánnal és Alam Kánnal, valamint hatosztagnyi képzett telingával és nyolc ágyúval, Margar elűzte az angolokat, és viszszafoglalta Patnát.56 A helyőrség összes angol tagját, beleértve Ellist, Hayt és Lushingtont is, foglyul ejtették és Mongirba vitték. Dzsafar Kán, Alam Kán és Mír Hajbatullah vezette később azt a különítményt, melyet Mír Kászim Mursidabadba küldött azzal a paranccsal, hogy haladjanak előre, Katva felé, míg Taki Kán tábornoknak Bribhumban kellett csatlakoznia hozzájuk csapataival.57A Taki Kánra féltékeny Szajed Muhammad Kán, Mursidabad alkormányzója, akinek a katonai készletek pótlása lett volna a feladata, nemcsak lassan és gondatlanul látta el dolgát, de vigyázott arra is, hogy a három parancsnok Taki Kán ellen forduljon. Ezért mikor azok puskásokat kértek Taki Kántól, emez mindössze ötszáz muskétást küldött nekik Feramorz, egy nála tisztként szolgáló rabszolga vezetésével. Gulam Huszain szerint, a szabadelvű és nagylelkű Taki Kán rendkívül tehetséges katona volt, aki bajtársaiként bánt beosztottjaival. Később, amikor Taki Kán úgy döntött, hogy nem engedi az angolokat bevonulni Katvába, nem hívta magával a habozó parancsnokokat, akik a maguk részéről „mozdulatlan nézőként várakoztak a táborban." Így a katvai csatában, amelyben az angolok egy pillanatig kritikus helyzetbe kerültek, végül Taki Kán hada egyedül állt ki, ő maga pedig elesett a harctéren.58
A Taki Kán halálhírére elbátortalanodott Mír Kászim a következő összecsapás előtt utasította Hajbatullahot, hogy várakozzanak Szuti mezején, amíg újabb sereget nem küld: hat-hétezer lovast Aszadullah Kánnak, Narhat-Szemáj faujdarjának parancsnoksága alatt, hét-nyolc zászlóalj telingát és tizenhat ágyút, Margar és Szamru vezetésével. Csatlakozott hozzájuk Mír Nasszer egy sereg tüzér élén, valamint Sír Ali Kán, purniai kormányzó serege. Ezúttal Mír Kászim figyelmeztette tisztjeit, hogy hagyjanak fel az ellenségeskedéssel és irigykedéssel, és cselekedjenek közösen. A csatamezőn Margar és Szamru helyezkedtek el középen, Aszadullah a gyalogság és lovasság jelentős részének élén, a jobb szárnyon, Sír Ali Kán pedig a balon.Már a csata kezdetén látszott, hogy az angolok legyőzikMargar és Szamru seregeit. Miközben mindkét sereg előre menetelt, Mír Badruddin, Aszadullah egyik embere nyolcvan lovassal különvált a főhadtesttől. A Mír Nasszer vezette tüzérek segítségével olyan erővel támadtak az angolokra, hogy az angol telinga-zászlóalj kénytelen volt visszavonulni. A támadás során Mír Badruddin azonban embereinek többségét elveszítette, és a veszteségek láttán sem Aszadullah, sem emberei nem mozdultak. EközbenMargar és Szamru visszavonulni kényszerült. Az angolok csaknem megjárták Szutinál, de Aszadullah Kán képtelen volt időben lépni, s ez lehetővé tette, hogy az ellenség rendezze sorait, előrehozza a tüzérségét, és szabályos, friss erőktől duzzadó frontvonalat építsen ki, amely aztán meghozta számukra a győzelmet.59
Mír Kászim csak ez után a bukás után ment Csampanagarba, az Udhuanala védelmére szánt csapatokat szemrevételezni. Időközben Ali Ibrahim Kán közvetítésének köszönhetően Kamgar Kán, Narhat-Szemáj zamindarja (adószedő) is csatlakozott Mír Kászim táborához. Amikor Gurgin azt ajánlotta, hogy Kamgar Udhuanalában csatlakozzon a sereghez, Kamgar, a tehetséges stratéga azt válaszolta, hogy azon a helyen már éppen elég katona van, igazából egy fővezérre volna szükség, aki hadielvek szerint összehangoltan, egységesítve vezeti harcba a csapatokat. Megjegyzésével azt sugallta, hogy Gurgin mind a hadi ismereteknek, mind pedig a tapasztalatnak híján van. Gurgin úgy értelmezte a szavait, hogy Kamgar nem hajlandó Udhuanalába vonulni, mert csak az alkalomra vár, hogy a nábob ellen forduljon. Amikor Mír Kászim Ali Ibrahimmal tanácskozott ezzel kapcsolatban, az azt hangsúlyozta, hogy Udhuanalában szükség van egy fővezérre, és fenntartotta véleményét, hogy az egyetlen megfelelő személy, akit az adott pillanatban odaküldhetnek, maga Gurgin.Mír Kászim azt felelte, hogy semmi kifogása ez ellen, ám amikor Gurginnal közölte a tényállást, ő azt mondta, ilyen zavaros helyzetben nem hagyhatja magára Mír Kászimot. Ugyanakkor az Udhuanalában állomásozó csapatok közt is nagy volt a fejetlenség. A tüzérséget Aratun, Margar és Szamru vezették, míg a többi csapatot Aszadullah Kán, Muhammad Naki Kán, Alam Kán, Dzsafar Kán, Hajbatullah, Mír Himmat Ali, az újonnan érkezett Mirza Nadzsaf Kán és mások. Mindegyik parancsnok a saját csapatait vezette, és Gulam Huszain szerint annyira bíztak Udhuanala természetes sáncrendszerének erejében, hogy elhanyagolták kötelezettségeiket. Egy angol katona, aki korábban dezertált az angol csapatból, és Mír Kászim szolgálatába állt, de szeretett volna visszajutni az angolok kegyeibe, segítségül ajánlkozott az angoloknak, akik így találtak egy gázlót a tavon és a mocsáron keresztül, amely egyenesen a bevehetetlennek tűnő mogul táborba vezetett. Miközben az egész sereg mélyen aludt, az angolok átkeltek a mocsáron, és rázúdultak a mogul táborra.60
Elég egyetlen felületes pillantást vetni a csaták helyszínére, hogy nyilvánvalóvá váljon: a mogul seregből hiányzott a központi irányítás. Fentebb megjegyeztük, hogy sem Mír Kászim, sem pedig Gurgin Kán nem volt jelen a hadszíntéren. Csak találgatni lehet, hogy főparancsnok létére Gurgin miért nem volt jelen csapatai mellett a legkritikusabb pillanatokban. Nem hagyható teljesen számításon kívül az az érv sem, amelyet ő maga hangoztatott, miszerint a zűrzavar, kétszínűség és árulások idején nem hagyhatta magára Mír Kászimot.61 Tagadhatatlan az is, hogy noha Gurgin született hadászati tehetség volt, nem volt harctéri tapasztalata. Ez már a nepáli hadjárat idején nyilvánvalóvá vált. Ha elfogadjuk azt, amit Gulam Huszain kivételével minden forrás állít, miszerint Gurgin katonai zseni volt, akkor a nepáli vereség után rá kellett jönnie, hogy hadserege még nem elég erős ahhoz, hogy ki tudjon állni az angolok ellen. Vajon a folyamatos vereségektől akarta megkímélni magát? Ha valóban ez volt a helyzet, akkor mindez magyarázatul szolgálhatna arra, hogy miért kérte Mír Kászimot, hogy viselje türelemmel a parancsnokok agresszív és orcátlan megnyilvánulásait. Mír Kászim maga sem állt a különböző parancsnokok alatt küzdő sereg élére.62 Fontos megjegyeznünk, hogy csupán az udhuanalai összecsapás előtt került szóba először, hogy a különböző csapatokat közös vezérlés alá vonják. A kérdést ismét nemMír Kászim vagy Gurgin vetette fel, hanem Kamgar Kán, aki utolsó pillanatban csatlakozott hozzájuk. Amikor Ibrahim Ali Kán szintén a fővezér hiányát hangsúlyozta, Mír Kászim és tábornoka helyeselt, hogy maguk is egyetértenek vele. De aztán Gurgin kijelentette, hogy nem hagyhatja magára a nábobot, és nem volt, aki a helyét betölthette volna! A központi parancsnokságtól megfosztott mogul hadsereg különböző csapatok együttesének tűnt – mindegyik csapat saját parancsnokának vezérlete alatt harcolt, akikhez senior-vazallusi viszony fűzte a katonákat. Eltekintve a mogul arisztokrácia és az örmények, illetve más európai országokból származók közti érdekellentétektől, a mogul elit tagjai közt virágzó irigység és versengés miatt sem lehetett szó közös célokról. A mogul parancsnokok viselkedése világosan tükrözi az egység hiányát és a belső ellenségeskedéseket. Akár Taki Kán a katvai csatában, vagy Mirza Nadzsaf Kán az udhuanalaiban: a mogul parancsnokok hőstettei magányos tettek maradtak. Ráadásul a békeidőben toborzott és kiképzett csapatoknak nem volt gyakorlata abban, miként kell helytállni az ágyúzás alatt. Taki Kán országszerte híres testőrei holtra váltak, sokuk megsebesült vagy elesett az angol sortűz alatt.63 Aszadullah és az angolok mészárlásától megfélemlített csapatai Szuti mezején képtelenek voltak megmozdulni.64Mihelyst a tárgyalások megkezdődtek, Margar és Szamru csapatait elűzték az angolok.65 EllentétbenMír Kászim hivatalnokaival, akik Ray szerint „egységesen képviselték a mogul uralkodó osztály angolellenes indulatait", és szembeszálltak az ország kereskedelmét monopolizálni próbáló angolokkal, aMír Kászim seregében harcoló mogul harcosok képtelenek voltak egységes sereget alkotni.66
Gyilkosság lesz belõle
Gurgin Kánt mégis megölték, látszólag azért, mert Mír Kászim ellen szövetkezett az angolokkal. Több kortárs is szemtanúként írta le a gyilkosságot. Gulam Huszain szerint, aki a nábob táborában tartózkodott, az eset 1763 augusztusában történt, amikor az udhuanalai csata után a nábobMongirból Patnába tartott.Mivel rendkívüli hőség volt, egyik éjjel Gurgin a sátra mellett ült, amikor két-három mogul lovas jelent meg, és a zsoldról kérdeztek valamit. A hadvezér idegesen válaszolt, mire a katonák visszavágtak. Erre Gurgin dühbe gurult, és parancsot adott a katonák letartóztatására. Alig ejtette ki a szavakat, azok rátámadtak, háromszor belédöfték a kardjukat, majd lóháton elmenekültek. Margar, az örmény tábornok ágyúval lőtt utánuk néhányszor, ami nagy riadalmat keltett. Az eseményeket követő zavargás rémülettel töltötte el Mír Kászim táborát, rémült emberek rohantak szerteszét a négy égtáj felé. A felfordulásnak csak éjfél felé lett vége, mikor GulamHuszain egyik szolgája jelentette, hogyGurgin Kántmeggyilkolták.67Gulam Huszain érzékelteti, hogy Gurgin halála, vagyis az, hogy a mogul katonák lemészárolták, szinte várható volt, hiszen nehéz természetű, „a világgal mindig rosszban levő" ember volt. Gentil, Gurgin bajtársa, akinek a szeme láttára történt a gyilkosság egyetlen szót sem szól arról, hogy Gurgin irigység vagy rágalmazás áldozata lett volna. Szerinte a fővezér tudatában volt annak, hogy összeesküvés készül ellene. Pár nappal korábban már történt egy kísérlet a meggyilkolására.Mír Kászimnak a fővezére halálhírére tett megjegyzése arról győzte meg Gentilt, hogy maga a Gurgin Kán tevékenységére gyanakvó nábob rendelte el a gyilkosságot.68 Mi volt a helyzet az állítólag Gurgin által tervezett, az angolok által szított összeesküvéssel?
Amikor Mír Kászim úgy döntött, hogy Hayt túszként fogva tartja Mongirban, (Amyatt és Hay fent említett követjárásának kudarca után), hogy ezzel amiljainak és az angol kézen levő embereinek biztonságát garantálja, Hay arra gondolt, hogy a nábob Petrosz Hodzsa, Gurgin bátyja miatt aggódik, és Petrosz azonnali biztonságba helyezését javasolta.69 Kevéssel azután, hogy Mír Dzsafar újra elfoglalta trónját, arra kérte Fort William vezetőit, hogy a hadsereggel együtt Petrosz Hodzsát is küldjék Biharba, hogy kapcsolatba lépjen Gurginnal. A tanács beleegyezett, azzal a kikötéssel, hogy Petrosz Adams őrnagy felügyelete alatt marad, aki szemmel tartja őt.70 Egy Petrosz által ugyanezen év novemberében írott levélből kiviláglik, hogy Adams utasításainak megfelelően két levelet írt Margar és Aratun örmény tábornokoknak, eszükbe juttatva milyen kedvezményeket és támaszt kaptak az örmények angoloktól, felhíva a figyelmüket, hogy az örményeknek hasonló baráti gesztusokkal kellene viszonozni ezeket.71 Gentil ellenben arról értesít, hogy az angolok felajánlották Gurginnak, hogy hagyja el a nábob táborát, és mentse meg a testvére életét, aki fogoly volt az angol táborban. Gurgin visszautasította az ajánlatot, mondván, hogy nem árulja el Mír Kászimot, akinek hűséget esküdött.72 Mír Kászim kémei jelentették, hogy Gurgin az angolokkal egyezkedik. Mi több, úgy tűnik, Gurgin azt javasolta Mír Kászimnak, hogy egyezzen ki Mír Dzsafarral.73 A kétségbeesett nábob, hogy annyi más emberéhez hasonlóan, bizalmas miniszterétől is megszabaduljon, szélsőséges megoldáshoz folyamodott, ahogy a továbbiakban még számos alkalommal is.
Az a forgatókönyv, mely szerint Mír Kászim ölette meg Gurgin Kánt, tökéletesen illeszkedik a fővezér halálát megelőző, illetve azt követő eseményekhez, a nábob természetéhez, ahogy azt a kortársak és az utókor történészei leírták. A születetten gyenge és rendkívül gyanakvó Mír Kászim híres volt kegyetlenségéről. A mongiri erődben fogva tartott nemeseket mind egy szálig brutálisan kivégeztette. 74 Nem sokkal Gurgin Kán halála után a Seth-testvéreket a mongiri vár egyik tornyából fojtatta vízbe. Miután Mongirt elfoglalták az angolok, Szamru az öszszes Patnában foglyul ejtett angolt, szám szerint ötven embert, kegyetlen módon kivégeztette.75 Gurgin halála tehát egyetlen szem volt a Mír Kászim tudtával végbemenő gyilkosságok láncolatában.
Akad olyan forrás is, amely új információkat nyújt Gurgin Kán halálának körülményeiről. Noha az angolok megfékezésére irányuló sikertelen bedarai próbálkozások (1759) után csökkent a jelentőségük, a Hugli-Csinszura-i hollandok érdeklődéssel figyelték a Plassey-t követő korszak agresszív angol gazdasági és politikai lépéseit. Az örmények által Bengál politikájában játszott fontos szerep nem kerülte el Louis Taillefert, a holland kormányzó figyelmét sem. 1763-as zárójelentésének készítésekor Taillefert feljegyezte, hogyMír Kászimot tévesen hibáztatták Grigor Hodzsa haláláért. Később bebizonyosodott: azért, hogy az angolok kedvébe járjanak, a Seth-fivérek,Mahatab Rai és Swarupchand, Jagatseth Fatehchand unokái megvesztegették Grigor Hodzsa néhány katonáját, hogy a fővezér meggyilkolásával összezavarhassák Mír Kászim ügyeit. A nábob a gyilkosokat és felbujtóikat azonnal kivégeztette.76 Ezt ugyan valószínűtlen információként mellőzni is lehetne, de figyelembe kell venni azt, hogy az angolok ugyanakkor, amikor Gurgin Kánnal felvették a kapcsolatot, Aratunt és Margart is megkörnyékezték. Miért ölette volna meg Mír Kászim egyedül Gurgint, miközben a másik kettő megmaradhatott a szolgálatában? Másfelől Gulam Huszain korábban feljegyezte, hogy Sehabuddaula, aki régóta Jagat Seth szolgálatában állt, megpróbálta megmérgezniMír Kászimot, mégpedig úgy, hogy a gyanút Gurgin Kánra terelje, hogy ezzel a nábob és fővezére között ellentétet, a seregben pedig bizalmatlanságot keltsen. Sehabuddaula tudatta Mír Kászimmal, hogy Muhammad Ali, unokaöcscseivel, Barkat Alival és Farhat Alival együtt (mindhárman Mír Kászim hadseregének tisztjei) titkos szövetségre léptek Gurgin Kánnal. Mikor Mír Kászim kérdőre vonta, Gurgin bevallotta, hogy a hír igaz, ám a szövetség célja éppen Mír Kászim hatalmának megőrzése, és az informátorok csupán félre akarták vezetni az uralkodót. 77 A kérdés egyre érdekesebbé válik, ha figyelembe vesszük, hogy Cotton az Ellistől, Patna angol vezetőjétől kapott levelekre hivatkozik, amelyekből kiderül, hogy a Mír Kászim és az angolok közt kirobbant háborút voltaképpen a Sethfivérek keltették, akik vállalták, hogy a teljes költséget fedezik.78 A Seth-testvérek szerepe a Plassey-i forradalomban közismert. A haragos Mír Kászim Mursidabadból Mongirba szállíttatta őket. A két testvért illendően fogadták, szabadon járhattak-kelhettek, noha kémek figyelték őket.79 Figyelembe véve a Seth-testvérek szerepét a korabeli politikai életben, megvolt rá a lehetőségük, hogy angol támogatással megölessék Gurgint. Van még egy adat, amely kissé ingataggá teszi Gurgin Kán halálának elfogadott változatát. Gulam Huszain feljegyezte, hogy Gurgin Kánt augusztusban gyilkolták meg.80 Meglepő, hogy Adams őrnagy, a Mír Kászim elleni angol hadjárat vezetője csak októberben szerzett tudomást Gurgin haláláról, amikor is jelentette Fort William vezetőségének.81
„Tegnap arról értesültünk, hogy Grigor Hodzsát néhány napja megsebesítette néhány mogul lovasa, akik zsoldjukat követelve lázadoztak… a hírt most igazolta az ellenségtől érkező hurcarra (követ, kém), azzal a kiegészítéssel, hogy Gurgin másnap meghalt, és emiatt negyven, az esetben érintett főembert ölettek meg…"
Lehetséges, hogy háborús időben nehéz volt pontos információkhoz jutni. Mégis meglepő, hogy az ellenfél fővezérének halálhíre több mint egy hónappal az esemény után jutott el Adams őrnagyhoz. Valóban ilyen későn értesült volna? Vagy egyszerűen ennyi időre volt szükség ahhoz, hogy elterjedjen a hír, miszerint Mír Kászim ölette meg bizalmasát, mielőtt nyíltan igazolták volna, s ezáltal úgy tüntetve fel a dolgokat, hogy az angoloknak semmi köze nem volt az ügyhöz? Ugyanakkor nem világos, miért nem említi egyáltalánMalleson Gurgin Kánt, különösen, hogy Aratun, Margar és Szamru nevét említi. Ez a kihagyás értelemmel telítődik az alábbiak fényében:
„… egyetlen nép történelmének krónikája sem ír becstelenebb, gonoszabb és szégyentelenebb tettekről, mint a kalkuttai angol kormányzat tettei aMír Dzsafar eltávolítását követő három évben. Ezek egyetlen okra vezethetők vissza… a mindenáron való személyes meggazdagodás vágyára. Ugyanazon vágy sarkallta az északi rablókat, a déli tengerek kalózait, amely bizonyos egyéneket rablásra, sőt gyilkosságra is buzdított. Vansittart úr és Warren Hastings úr kivételével a Kalkuttát 1761–63 közt kormányzó klikk tagjai erkölcsi szempontból egy hajszállal sem különbek e borzalmak elkövetőinél."82
Állítása kétségtelenül részben a korlátlan angol magánkereskedelemre vonatkozott. De a „gyilkosság" szó ebben a szövegben eszünkbe idézi, hogy noha nem tudni, a Kalkuttai Tanács tagjai felelősek-e bármiféle ebben az időszakban elkövetett gyilkosságért, illetve van-e erre bizonyíték, Gurgin Kánt ismeretlen katonák ölték meg, bizonytalan körülmények között. Mír Kászim zavaró tényezővé nőtt az angolok és szövetségeseik, például a Seth-testvérek szemében. Köztudott volt, hogyMír Kászim minden fontos kérdésben Gurgin tanácsaira hagyatkozott. Gurgin eltávolítása számukra egyet jelenthetett a kígyó méregfogának kihúzásával. Mír Dzsafarral a trónon, az angolok és a Seth-testvérek nyugodtan tovább folytathatták üzelmeiket. Vajon Malleson tudott valamit, amely arra utalt volna, hogy az angoloknak szerepe volt Grigor Hodzsa halálában? Ez megmagyarázná, miért hallgat Mír Kászim fővezéréről.
Mindaz, amit Mír Kászim trónra lépése után tett, kezdve az udvar Mongirba helyezésétől, a hadsereg átszervezésén keresztül a teljes bengáli kereskedelem vámmentessé nyilvánításáig, mind tudatosan arra irányult, hogy visszaszorítsa az angolokat. Nehéz összevetni ezeket az intézkedéseket az európai és bennszülött foglyok válogatás nélküli lemészárlásával és Grigor Hodzsa meggyilkolásával, amely továbbra is megmarad rejtélynek. A Gurgin Kán halálát övező titok megfejtése a korszak politikai cselszövéseire is fényt deríthet.
VALLASEK JÚLIA fordítása
JEGZYETEK
1 A tanulmány angol eredetijében a név így szerepel: Khoja Gregory, alias Gurgin Khan – és a tanulmány szerzőjének információit alapul véve ugyanígy szerepel a nemzetközi szakirodalomban is.
A szerző azt feltételezi, hogy az örmény kereskedőt eredetileg Kirkornak vagy Grigornak hívhatták. Szerintem viszont a Gregory név örmény eredetije csak Grigor lehet, mivel viselője a keleti örmény nyelvjárást beszélte. Az indiai örmények ugyanezt a nyelvjárást beszélték: ezért semmiképpen nem hívhatták őt Kirkornak. A szerző, bevallása szerint egyetlen forrásban sem találkozott a név örmény
formájával, csupán a Gurgin Kánnal, amely egy katonai fedőnév volt. Két okból mégis ragaszkodom
ahhoz, hogy a tanulmány főszereplője Grigor Hodzsa legyen a magyar szövegben. A név örmény megfelelőjét
választom, a Grigort, mert a történetben szereplő testvéreinek neve is megmarad örményül
(és alátámasztja a keleti nyelvjárást), az eredeti angol szövegben is. Másrészt meg hajlok arra, hogy a
történetnek azt a verzióját fogadjam el igazként, miszerint a kereskedőből hadvezérré lett Gurgin Kán
Mír Kászimot ténylegesen az angolok ellen szolgálta, és nem azokkal szövetkezve. Következésképpen
ő sem értene egyet azzal, hogy neve angol formában éljen tovább (pláné nem egy magyar szövegben).
A kwaja/kwaje vagy khojais cím a perzsa nyelvben (és az iszlám kultúrkörben) körülbelül tiszteletre
méltó urat jelent, amellyel eleinte a papokat, hitoktatókat, a bölcs, nagy tudású férfiakat illették, de a
címet később a Mekkát járt zarándokokra is kiterjesztették. Abban a korszakban, amelyet a fenti írás
elénk idéz, ez a tiszteletet kifejező titulus immár az örmény kereskedőkre is kiterjesztődött.Mivel magyarul
hodzsát használunk (a gégehanggal kezdődő khodzsa helyett), ezért a tanulmány főszereplőjét
a továbbiakban Grigor Hodzsának, avagy (életútját követve) a megfelelő helyeken Gurgin Kánnak fogom
nevezni. (K. K.)
2 Siraj-Ud-Daulah (magyarul ejtsd: Szirádzsuddaula) – Bengál, Bihar és Orisza utolsó független
nábobja. Az uralmat megkaparintó angolok címkézik fel – mint oly sok más esetben is teszik
előszeretettel – a Sir Roger Dowlett névvel: nehezükre esik a hindit kiejteni. Mivel a Sirajuddaulah
uralkodását követő periódusban, Brit Indiában az angol lesz a hivatalos nyelv, és a nemzetközi szakirodalomban
is ebben a formában találkozunk a nábob nevével, ezért ez – hosszas mérlegelés után – a
magyar változatban is így marad. (K. K.)
3 Az eredeti angol szövegben és a: Mir Jafar. A Mír és Mirza cím az uralkodóház tagjait jelölte.
(K. K.)
4 A legenda szerint, amikor a portugál hajósok Szent Tamás után kutatva Dél-Indiába érkeztek,
örmények vezették el őket ahhoz a hegyhez, amelyet a szentről neveztek el. Ez az információ
Michael J. Stephentől, a Chennai-i Örmény Egyház kurátorától származik.
5 A tanulmány angol eredetijében és a szakirodalomban: Mir Qasim.
6 A regényíró nevét (ejtsd: Bankim Csandra Csattopádiáj) meghagyjuk az angolos eredeti formában,
mivel a nyelvterület, ahol alkotott, angol nyelvterületnek számított hivatalosan, és nem utolsósorban
ez a forma a hivatkozási alapja a nemzetközi szakirodalomban is. (K. K.)
7 M. J. Seth: Armenians in India: From the Earliest Times to the Present Day – A Work of
Original Research 1983 (1937), 385. o.
8 Az eredeti angol szövegben: Khoja Barsick Arathoon – ennek a névnek szintén az örmény
változatát használjuk itt, az egységesség végett, akárcsak a Khoja Petrusnak is. (K. K.)
9 Mind Jereván, mind pedig Dzsulfa örményországi helységnevek. Miután az országot erőszakkal
kiürítették, Nagy Abbasz Sah parancsára az örmények Perzsiában telepedtek le, és Iszfahán
külvárosát Új Dzsulfának nevezték el.
10 Egy 1763-ban az angoloknak írott kérvényben Petrosz megemlíti, hogy tizennégy-tizenöt
éve kalkuttai lakos. James Long: Selection from the Unpublished Records of Goverment for the Years 1748
to 1767 inclusive Relating Mainly to the Social Condition of Bengal, Calcutta, no. 252.
48
11 A néhai Petrosz Hodzsa 1789. Február 16-án, Kalkuttában kelt árujegyzéke, Old Will no.
2623, Original Side, Calcutta High Court.
12 Hooghly – város, kereskedelmi körzet Brit Indiában.
13 Nationaal Archief (N. A.) Hága, Verenigde Oost-Indische Compagnie, Resolutions of the
Council at Hooghly, 1761, január 12, V. O. C 3005, 573v.–574. o.
14 Lásd. pl. R. K. Ray: Polashir Shorojontro O Sekaler Somaj (A Plassey-összeesküvés és a korabeli
társadalom), Kalkutta, 1998 (1994) és S. Chaudhury: The Prelude to the Empire: Plassey revolution
of 1757, 200. 94, 97, 107. o.
15 M. J. Seth: Armenians in India, 360–370. o.
16 Szajed Gulam Huszain Kán Tabatabai: Seir ul Muthaqherin, 2 köt. Lahore, 1975 (Kalkutta,
1789) (továbbiakban: Seir).
17 Chattopadhyay, Tapanmohan, Palasir par Buxar, Kolkata, Ist Navana ed, 1983, 132. o.
18 M. J. Seth: Armenians in India, 360–370. o.
19 Legalábbis Jean Baptiste Joseph Gentil szerint, aki Dupleix és Lally idejében Indiában a
Francia Kelet-India Társaság szolgálatában állt. Miután Chandernagore megadta magát az angoloknak,
Mír Kászim szolgálatába lépett. Gurgin Kán bizalmasaként kísérte el az örmény tábornokot a nábob
táborába. „The Murder of Gurgin Khan", Bengal Past and Present, 219–223. o.
20 A. K. Maitreya: Mir Qasim, 74. o.
21 Abból, ahogy Gulam Huszain Gurgin Kánról ír, egyértelműen érzékelhető, milyen ellenérzésekkel
viseltetett Mír Kászim örmény hadvezérével szemben.
22 Hasonló ellenérzések figyelhetők meg Kalyan Singh Maharadzsa írásaiban, aki Gurgint
„Mír Kászim rossz szellemének" nevezte. Lásd: Khan Bahadur Sarfaraz Huszain Kán: Translation of
Maharaja Kalyan Singh’s Khulasat-ut-Tawarikh, The Journal of the Bihar and Orissa research Society.
1. rész, 127. o.
23 Cserébe egy gazdagabb birtokot ajánlott fel neki. De Seir szerint a csere elmaradt.
Chattopadhyay szerint Mír Kászim már azelőtt elvette a szóban forgó birtokot Gulam Huszaintól,
mielőtt szólt volna neki. Chattopadhyay, Tapanmohan, Palasir par… 130–131. o. Amikor Vansittart
kormányzó meglátogatta Mír Kászimot Mongirban, a Sitakundi Pirpahar dombokon Gurgin által
építtetett épületben szállt meg.
24 Gurgin Kán hirtelen emelkedése nem kerülhette el a Holland Kelet-India Társaság bengáli
vezetőjének figyelmét: „Az 1757-es forradalom óta az örmények fontos szerepet játszanak Bengálban.
Nemcsak segítségükre voltak az angoloknak a Sirajuddaula elleni összeesküvésben, amelynek
eredményeképpen Bengál az angolok rabságába került, de nem tudni hogyan, sikerült elhitetniük a
mozlimokkal, hogy kiváló katonák. KövetkeztetésképpenMír Kászim Grigor Hodzsát, a híres Petrosz
Hodzsa fívérét nevezte ki hadserege vezérévé." N. A. Second Memoir of Louis Taillefert concerning
Bengal, 17.11.1763, Hoge Regering Batavia, 246, 285. o.
25 Seir, 422. o. Raymond francia kreol volt, aki később iszlám hitre tért át, és HádzsiMusztafa
néven írt. Szerinte Gurgin még Taki Kánnál is értelmesebb volt.
26 Lásd pl. A. Broome: History of the Rise and Progress of the Bengal Army, 1850, 1. köt. 352.
o. A jelen tanulmány elsősorban Broome leírására támaszkodva mutatja be Mír Kászim hadseregének
átszervezését.
27 Seir, 421. o.
49
28 Az európai hajók által szállított fegyver és lőszer keresett árunak számított az Indiai-óceán
térségében.
29 T. Khojamall: A Short History of India, idézi M. J. Seth: Armenians in India, 413–414. o.
30 Az eredeti angol szövegben: Margar Johannes Khalanthar. (K. K.)
31 A. Broome: History of the Rise and Progress, I. köt. 352. o. és M. J. Seth: Armenians in India,
413. o.
32 Seir, 2. köt. 474. o.
33 Mégis a bajadérból keresztény hercegnővé lett felesége, Begam Szamru kalandos élete ihlette
a történetírókat. Lásd: Bandyopadhyay Brajendranath: Begam Samru (1916–17) és Lall, John:
Begam Samru, Fading Portrait in a Gilded Frame, 1997.
34 M. J. Seth: Armenians in India, 385. o.
35 Az angol eredetiben: Chadrasekhar.
36 Bankim Rachanabali, CollectedWorks. Kolkata, 1965. 1. kötet, 414. o. A CsandrasékhárMír
Kászim uralkodásának idején játszódó romantikus regény. Nem áll szándékomban értékelni Bankim
művét, csupán az érdekelt, hogyan ábrázolja Gurgint. Bankim műveinek kitűnő irodalmi és szociológiai
elemzését lásd S. Kaviraj: The Unhappy Consciousness: Bankimchandra Chattopadhyay and the
Formation of Nationalist Discourse in India, 1995.
37 B. R., 414–415. o.
38 Raymond pl. feljegyezte, hogy valahányszor Gurgin Kán úgy látta, hogy Mír Kászimot felháborítja
az angolok dölyfös és fennhéjázó viselkedése, igyekezett csitítani őt, mondván: „Tűrjön és
várjon, még nem kapott szárnyra. Tartogassa haragját akkorra, amikor a tollai kinőnek." Seir, 422. o.
39 Bankim regényében Dalani Begum Mír Kászim felesége, de senki nem tudja, hogy ő
ugyanakkor Gurgin Kán húga, ezért a titkolózás. Semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy Gurginnak
húga lett volna.Mír Kászim természetesenMír Dzsafar lányát vette feleségül. Gulam Huszaintól tudjuk,
hogy nem annyira saját kezdeményezésére, mint inkább az indiai nemesi szokások szellemében
volt Mír Kászimnak számos felesége.
40 B. R., 415. o.
41 Ez a beszélgetés Dalani és bizalmasa, Kulszam között zajlik.
42 A. Broome: History of the Rise an Progress… 352. o.
43 Gulam Huszain leírása minden, csak nem hízelgő. Seir, 500–501. o.
44 G. B. Malleson: Decisive Battles of India, 1888, 141–143. o.
45 A. K. Maitreya: Mir Qasim, 115–116. o.
46 Uo. 178–179. o. Lehetséges, hogy a bizonytalanságot az okozta, hogy Maitreya leírása Mír
Kászim hadseregéről Malleson művére alapozott. Ez utóbbi egyáltalán nem említette Gurgint, noha
feljegyezte, hogy Aratun 4000 erős, európai módra kiképzett embert vezényelt. G. B. Malleson:
Decisive Battles… 166. o.
47 P. J. Marshall: East Indian Fortunes: the British in Bengal in the Eighteenth Century, 1976.
48 Az európai magánkereskedők és a gumastahok bengáli tevékenykedését hivatalnokai közölték
a nábobbal. Kalkutta angol kormányzójához írt levelében Mír Kászim mellékeli ezeket a jelentéseket,
melyekből Henry Vansittart sűrűn idéz A Narrative of the Transactions in Bengal 1760–1764 című
munkájában. Kalkutta, 1976, (továbbiakban: Narrative…) 49, 148–149, 191–192, 193–194, 256,
358, 431. o.
50
49 Vansittart könyvében hemzsegnek a hasonló arrogáns viselkedésről árulkodó történetek, talán
nem helytelen idéznünk is egyet: Johnstone tanácsos például úgy vélte, azzal, hogy Mír Kászim
„egy szintre helyez minket (angolokat) a többi európai kereskedővel, sőt még a bengáliakkal is, tönkre
akarja tenni kereskedelmi fölényünket és befolyásunkat." 370. o.
50 Rajat Kanta Ray: Colonial Penetration and the Initial resistance: the Mughal Ruling Class, the
English East India Company and the Struggle for Bengal 1756–1800. In The Indian Historical Review,
XII. évf. 1–2, 105. o.
51 Narrative…, 369–70. o.
52 Anton Hodzsa, mulki lakos, Delhiben született. In Narrative… 141–142. o.
53 Uo. 143–146. o.
54 N. A., A Hugli Tanácsnak és igazgatójának levele Batávia Tanácsához és kormányzójához.
1763. december 10., VOC 3074, 727–728. o.
55 Raymond számításai szerint Mír Kászim 16 000 lovassal, 25 000 gyalogossal rendelkezett,
ez utóbbiak felét angol módra képzeték ki. Seir, 425. o.
56 Uo. 473–475. E. Cotton: „TheMemoirs of Gentil", Proceedings of the Indian Historical Records
Comission, Rangoon, 1928, 10. o.
57 Seir, 476–477. o.
58 Uo. 481–485. o.
59 Uo. 485–489. o.
60 Uo. 495–499. o.
61 Gulam Huszain röviden így foglalja ezt össze: „… annyira eluralkodott mindenhol a kétszínűség
és egyet nem értés, hogy magam is ingadoztam. Bátyám a kastélyban, a Császár szolgálatában,
Marly-dur és Ram-narain látszólag barátaim, voltaképpen ellenségek, magam mindkettőjüknek
mélyen lekötelezve, önálló lépésekre képtelenül. Mír Kászim Kán szívében Ram-narain ellen fordult,
az uralkodó elégedetlen, és türelmetlen a kastélyban, az angolok egymás közt acsarkodnak, McGuire
Vansittart és a Nábob pártján, az őrnagy Hay úr pártján, Amyattal szoros együttműködésben Vansittart
ellen, ugyanakkor Ram-naraint is támogatták Mír Kászim Kán ellenében: zavaros, bizonytalan helyzet
volt." Uo. 411. o.
62 William Bolts feljegyzi, hogy Mír Kászim serege jól fizetett, fegyelmezett és jól felszerelt
volt, „ha meglett volna benne a bátorság, hogy jelenlétével a csatamezőn megfelelően lelkesítse hadait,
több mint valószínű, hogy attól a naptól fogva (ti. a Szuti csata napjától) az angol Társaságnak nem
lett volna hol megvetnie a lábát azokban a tartományokban." Lásd Considerations on India Affairs, particularly
respecting the Present State of Bengal and its Dependencies, London, 1772, 43. o. A. K.Maitreya,
Mír Kászim életrajzírója szerint a nábob céljának elérése érdekében támaszkodott ugyan az idegen
származású parancsnokokra, de nem bízott meg bennük. Gurgin a nábob jobbkeze volt, mégis
Mongirban maradt tanácsadóként, míg a mozlim tisztek harcoltak az angolok ellen. Maitreya szerint
rejtett terv körvonalazódik: az angolok nem csupán katonai fölényük tudatában léptek háborúba Mír
Kászim ellen. A nábob azért nem jelent meg csatamezőn, mert embereinek árulásától tartván, nem
akarta az életét kockáztatni. In Mir Qasim, 148–149. o.
63 Seir, 482–484. o.
51
64 Uo. 488. o. Tapanmohan Chattopadhyay szerint, ha Gurginnak még két esztendő állt volna
rendelkezésére a katonai reformok véghezvitelére, az angolokénál erősebb harcosokat képezhetett
volna ki, akikkel egy csapásra legyőzhette volna az angol seregeket. Palasir par Buxar, 132. o.
65 Seir, 487. o.
66 Ray, R.: Colonial Penetration
67 Seir, 502–504. A Gulam Huszain által lejegyzett szavak („…Gurgin Kán holtteste. Kiviszszük
a mezőre, hogy eltemessük. Így parancsolta a Nábob…") azt támasztják alá, hogy Mír Kászim
parancsot adott a holttest eltemetésére. Raymond nagyon valószínűnek tartotta, hogy Gurgint a nábob
parancsára gyilkolták meg.
68 Gentil beszámolója Gurgin Kán haláláról nagy vonalakban egyezik a Gulam Huszainéval.
Ő azonban azt is feljegyezte, hogy csupán egyetlen mogul katona támadt Gurginra. Azzal fenyegetőzött,
hogy a táborban levő többi örményt is lemészárolja. Az örményeknek sikerült keresztülhúzni a
mogul harcos tervét, aki arra készült, hogy ágyúval belelő a sátorba. Arról is beszéltek, hogy az angolok
megtámadták Gurgin táborát. Amikor Gentil jelentette Gurgin Kán halálát,Mír Kászim megrendültnek
tűnt, noha azt mondta „Kaire salla", vagyis „minden rendben", amely azt a benyomást keltette
Gentilben, hogy Mír Kászim ölette meg Gurgint. C. E. A. W. Oldham: The murder of Gurgin
Khan, Bengal Past and Present, 1925.
David Lorenzen nemrég új, Betia egykori kapucinus atyái által hagyott dokumentumokat talált
Gurgin Kán haláláról. Nagy vonalakban ugyanazt írják, mint Gentil. Köszönet Gautam
Bhadrának az információért, noha jelen tanulmány megírásakor nem állt módomban tanulmányozni
még az említett iratokat.
69 L. Narrative…, 481. o.
70 Uo. 503–507. o. Fort William vezetőségének néhány tagja meg volt győződve arról, hogy
Petrosz Mír Kászim kalkuttai kéme. J. Long: Selections, 647. sz. 314. o.
71 Ezt az Adams őrnagyhoz intézett leveletM. J. Seth idézi az Armenians in India című munkájában.
72 C. E. A.W. Oldham: The Murder of Gurgin Khan, 222. o. Ezt erősíti meg Tapanmohan
Chattopadhyay is Palasir par Buxar című művében.
73 Tapanmohan Chattopadhyay: Palasir par Buxar, 175. o.
74 Ram Narayan, Patna ex-naib nazimja, Raj Ballabh és fiai, Ray Rayan Umedh Rai és fiai,
Tikray zamindarjai; Raja Fateh Singh és Raja Buniyad Singh: néhányan a Mír Kászim parancsára
megöletett korabeli személyiségek közül.
75 Seir, 504–506. o.
76 N. A.: Hoge Regering Batavia, 246. Második memoár Bengálról Louis Taillefert által,
Hugli, 1763. november 17.
77 Seir, 437–438. o.
78 E. Cotton: The Memoirs of Gentil, 11. o.
79 Seir, 455–458. o. A kazimbazari hollandok ugyancsak úgy tudták, hogy Mír Kászim szívesen
fogadta a Seth-testvéreket, ékszerekkel és kétszázezer rúpiával ajándékozta meg őket. Viszonzásképpen
a Seth-testvérek 100 000 arany mohur értékű nazranát (fizetség, ajándék) fizettek. N. A.
Nederlandse Bezittingen in Voor Indie, no 42. L. Vernet és J. J. Kingma Kasimbazarból L.
Taillefertnek, 1763. május 14. De Cotton szerint Mír Kászim visszautasította a 250 ezer rúpiányi ajándékot, amelyet Mongirba érkezésükkor vittek neki. Sőt, mi több, árulókként láncra verette őket,
amiért megszegték esküjüket, hogy pénzügyeken kívül másba nem ártják magukat. Lásd: The
Memoirs of Gentil.
80 A pontos időpontot azonban nem említi. Seir, 500–502. o. Khojamall munkájából idézve
Seth fenntartja, hogy Gurgin 1763. augusztus 1-én, az udhuanalai csata után halt meg. Armenians in
India, 400. o. Tapanmohan Chattopadhyay szerint Gurgin aznap halt meg, amikor Adams őrnagy
Palkipurba érkezett, tehát az udhuanalai csata előtt. Palasir par Buxar, 177. o.
81 A levél október 3-án íródott, és október 10-én olvasták fel a tanácsban. J. Long:
Selections… 681, 333. o.
82 G. B. Malleson: Decisive Battles… 141–142. o. A szerző kiemelése.