Kavafisz-átiratok: Antiokhosz Epiphanész agóniája (Versek)
|
Dicsőségére gondolt, nagysága, dús hatalma
jutott eszébe. Aztán az apja csúf halála –
Baál templomára támadt prédálni, fosztogatni,
s agyonverték a népek dühödten Szusza mellett.
És ráadásul őt is, a testet öltött istent,
nemrég Élümaiszból kergették el, kiűzték
az ostromlottak – ő is csak apjához hasonlón
próbált többet szerezni, prédálni, fosztogatni
Artemisz vagy Nanaia szentélyében… De mindegy,
kié is volt a kegyhely, ha gazdag hírben állott.
Hiába már… De szégyen, végromlás, baj, betegség,
hogy megfutamították!
S most itt fekszik Gabaiban,
Persziszben, kék hegyek közt, bűzben, görcsben, fekélyben.
De bezzeg Iudaiában, Apellaiosz havában!
Jeruzsálemben a múltkor jól sikerült… Kirabolta,
teljességgel kifosztotta, földúlta a Templomot!
Elhordta kincseit mind – vérrel, szennyel, veszettül
letörte, meggyalázta merev, kevély hitükben
az ős Törvényben élő, kényes, makacs zsidókat!
Szent könyveikkel együtt égette, káromolta
vak istenükkel együtt a szemtelen zsidókat!
Tilalmakkal gyötörte, üldözte kényszerekkel,
tűzzel-vassal, szavakkal kínzatta, ölte őket,
az elfajzott zsidókat, a disznó, dög zsidókat!
Lemészárolta, irtván kímélet nélkül őket,
őrjöngő gyűlölettel…
S most itt rohad Gabaiban!
Hellén illúziókra, szép, hős időkre gondol
gyúlt aggyal, gennyedetten, szörnyen, szegény gazember.
Szenved, mert Iudaiában minden hadát legyőzték,
fegyvert ragadva végül, a felkelők a harcban…
Ronggyá verték csatákban, széjjelcsépelve sorra
rossz helytartóit ádáz, elszánt, ravasz sereggel –
s jobb hadvezéreit mind szír földekig szalajtva
űzette Mattatiás öt hírhedett fiával!
Jordánon innen és túl, tán mindenütt levágta
vad ellenségeit már a föllázadt zsidóság –
s ki köztük legvitézebb, Júdás, a Makkabeus,
Jeruzsálembe vonulván megtisztította ismét,
s fölszentelhette fénnyel a Templomot s a Törvényt,
mely új reményt sugárzik Izráel ismeretlen,
föllángoló urának…
Ő meg fakadt sebekben,
mint férgesült, gonosz báb, most itt fetreng Gabaiban,
idegenben, érthetetlen – bámul, semmit sem érez.
Dicsőségére gondol – nagysága, nagy hatalma,
vak, végtelen türelme s rettentő nagy haragja
van Iudaia urának, Izráel Istenének.
(1931. október – december)
Látó Szépirodalmi Folyóirat