Tamás Tímea
"Így élünk mi a végeken"
ködös a világitt a héjon belül
amiben élek
csak sejtem hogy héj ez
mit tapogató kezem
nem érez
mert anyaga furcsa
lelkek falából van rakva
s néha sárgán virágzik rajta
a fénynek egy pici darabja jó látni álmomban azt a kis fényt
különben ködös a világ
de a tejszerű fehérségen
áthallani egy rapszódiát valami furcsa nagy zenéjét
szárnyukat vesztett angyaloknak
kik a képzelet legszélén
új tollakra várva dalolnak jó volna kilépni a ködből
a tétova lelkek falán túlra
kibújni abba a világba
hová nem juthat el héja s így nincs áldozat és nincs támadó
a félelemnek nincsen párja
s fészke sincs mert ott az ember
a saját lelkét is megtalálja
Vándor ha elérsz a mezsgyéhez
ami a héjon túl zöldell
kérlek ne feledj emlékezni reám
egy maroknyi sárgás puha földdel
