TÉKA
Ót és újat a Biblia titkait kutató muhelyéből
Adorjáni Zoltán: Ót és újat. Koinónia Kiadó, Kolozsvár, 2004.
"Jézus, amikor magához szólít, ebbe az Isten értékátadásával előálló izgalmas-kínos élethelyzetbe – az általa is használt metaforával –, vajúdáshoz hasonló gyötrődésbe hív meg (...) Oda hív és oda állít tehát, ahol az értékátadó Atya titkot jelent ki. A mindennél becsesebb titok megfejthetetlen és terhesen édes marad, olyan, mint a szegény szántóvető lába előtt váratlanul kiforduló kincs. Mert az ó újjá létele mindig titokzatos, annak ellenére, hogy oda állhatunk mellé és nem nélkülünk, nem tőlünk függetlenül történik. (...) nem elegendő csupán a magunk múltjából felhozott értékekre támaszkodnunk és körömszakadtáig ragaszkodnunk azokhoz, bár számunkra kétségtelenül ezek a kézzelfoghatóbbak. Jézus épp ennek elégtelenségére és buktatóira figyelmeztetett, amikor a Hegyi beszédben bírálja kortársai – különben jó szándékú – hagyományápolását és annak értelmezését (...) Nekünk még távolabbihoz, még mélyebben rejlő gyökérhez kell visszamennünk, és még titokzatosabb valóságra kell emlékeznünk: a kezdetre. Mert ez a rejtélyét megőrző, de mégis felfedezett kezdet hozhat valóban újat. Jézus ezt a távoli, olykor elfelejtett, máskor emberi módon átértelmezett őskezdetet hozza közelünkbe. (...) Belevon az óval és újjal való szembesülés izgalmas-kínos élethelyzetébe. (...) Boldog az az írásolvasó, aki tudja ezt és jártas ezekben, aki kincseiből ót és újat tud előhozni!" Adorjáni Zoltán hivatásos írásértelmező: munkája, hivatala, választott hivatása okán az. De ahogy a feladatot végzi, azt mutatja, hogy szenvedélye is ez, nem csak kenyérkereset vagy rutin. A napi megélhetésért való küzdelem nem homályosította el a választott hivatás gyakorlásának eredeti szépségét, az írásértelmezés iránt érzett szeretetet. Az írások kutatásának évei során nem jutott a felfuvalkodottság állapotába sem, amikor az ember azt hiszi: már mindent tud, számára már csak válaszok vannak, kérdések nem, s végleg nem rejt titkot, meglepetést, misztériumot a kutatás tárgya. Adorjáni Zoltán a Hívásba beleszerelmesedő kamasz szenvedélyével kezeli témáit, miközben a hivatásos írásértelmező szakmai fogásait, módszertanának tárházát alkalmazza témája becserkészéskor. A Bibliai széljegyzetek címet viselő fejezetben tanulmányok sorakoznak, amelyek tudományos apparátussal és tudós igényességgel, alapossággal tekintenek bele az adott téma minden zeg-zugába. A Biblia világába kalauzolja az olvasót, aki rendszeres és módszeres ismereteket szerezhet közismert személyekről és történetekről: Káin és Ábel testvérharcáról, a farizeusokról, zelótákról és őskeresztyénekről, Zakariás prófétáról és Nikodémusról, aki éjjel ment el Jézushoz, a Jézus két oldalán megfeszített latrokról. De kevéssé ismert személyekről, csoportokról is alapos és átfogó ismereteket szerezhet: a therapeutákról, az ám há-'árecről. A fejezet tanulmányai közül egyesek egy-egy bibliai szakasz, történet, személy vagy csoport közelebbi vizsgálatával foglalkoznak. Van olyan tanulmány is, amelyik a Biblia egyes szakaszainak vagy könyveinek vizsgálatánál átfogóbb módon közelít a kereszténység szent iratához. A szerző ilyenkor egy-egy témát választ ki, amelyet egy átfogó szempontból vizsgál: a bibliai időszemlélettel, a történeti Jézus hazájával – azaz földrajzi, de társadalmi és gazdasági szempontokkal is – foglalkozik. Egy másik tanulmány az újszövetség korának egyházát és társadalmát vizsgálja, szemléletét kitágítva a kor másfajta társadalmai irányába is, hiszen az ószövetségi zsidó mellett a hellén, hellenista világ s a római birodalom társadalomképe is sorra kerül, s a tanulmány Jézus Krisztus egyházának társadalmi etikáját is bemutatja. A fejezet tanulmányai amellett, hogy a tudományos igényeknek mindenben megfelelnek, hogy alapos és átfogó ismeretekről tesznek tanúbizonyságot, olvasmányosak is. A tudományos dolgozat sokszor esszé lesz, a kérdést kutató teológiai tanár egyben a felfedező, a rácsodálkozó, a váratlan összefüggésben megvillanó igazságot kibányászó alkotó szerepeit is sorra magára ölti. A bibliai szövegből a tudományos apparátus segítségével kihámozható tanulság azonban sohasem szájbarágott vagy a szószék magasából lenyújtott, előregyártott igazság. Adorjáni Zoltán ezekben a tanulmányokban sohasem a katedra magasából (ki)oktató tanár. Az elemzésre kiválasztott bibliai részt vagy jelenséget maga is izgalommal fedezi fel, s bontja ki belőle azt a ma is élni segítő magot, amiért az egykor megszületett. Az óból – ahogy azt az előszóban mintegy feladatként tűzte ki maga elé, s vállalta az olvasók előtt tett ígéretként – igyekszik mindig kihalla(t)ni az újat, mert hiszi azt, hogy ebben az isteni értékátadással izgalmas-kínosan teli élethelyzetben az ó, az egykor volt ma is van, él és hat(ni képes). Az ebből az alapállásból tekintett szövegek nemcsak hogy megszólalnak a keze alatt, de nagyon érvényes módon szólnak. Káin és Ábel történetéről például így ír: "Számomra igen lényeges a következő: a testvérek közötti ellentétnek végül is maga Isten az oka. Erős ez a megfogalmazás. De értsük jól, mert mint már láttuk, Isten nem hibáztatható. (...) A testvéri kapcsolat adott. Most már a bűnre való hajlandóság is. Kissé félve mondom, mert ez itt a félelmetes valóság: lehetséges ez a gyilkos végkimenetel. Ezt mutatják a tények. Mondhat-e ilyen félelmetes dolgot a Biblia, Isten? Félünk még kimondani is, és csak suttogva, szemünket egymás előtt lesütve, inkább csak magunknak mondjuk: lehetséges. Ez a történet tehát nem okokat boncol. Hanem a bűnössé lett emberi élet valóságából kiindulva mondja: adott az a helyzet, hogy két testvér (már) rivális. Vagy ahogy a közmondás szerint ismeretes: Homo hominis lupus. Ember embernek farkasa. Innen indul a történet. (Hirtelen az is felvillanhat bennünk, hogy Romulust és Remust is farkasanya fogadta fiaivá, hogy aztán Romulus megölje Remust. Homo hominis lupus. Igen, erről van szó! Csakhogy itt nem egy rege szintjén, hanem az örökkévaló Isten – áldott legyen az ő neve – féltő szeretetének megfogalmazásában.) Ember embernek farkasa. Ez sajnos tény. Innen kell nekünk is kiindulnunk. Már csak azért is, mert ebben élünk. Ha tetszik, ha nem. Nem vissszafelé kell tekintgetnünk: Mi lett volna, ha...? De miért van így? (...) És erre a sajnos jól ismert, adott helyzetre nézve hangzik el Káin és Ábel őstörténete. A többit Isten és a szent író reánk bízta: akinek van füle a hallásra, értse meg." (Hol is van a testvérem? Káin és Ábel, 22–23. o.) A kötet második része Az exegézistől a címzettekig címet viseli. Itt kisebb írások kaptak helyet, amelyekben nem a tanulmányokban látott tudományos apparátus dominál, nem az egyetemi katedra a szövegek elmondásának helye, itt inkább a lelkész szól még közérthetőbben, még szélesebb réteghez, inkább a lelkészi pulpitusról. A választott témák itt is változatosak, hiszen van itt is konkrét bibliai szakasz magyarázata, s van könyv- és zenekritika (minden esetben valamilyen módon a Bibliával és annak fordításaival kapcsolatos a bemutatott mű). Adorjáni Zoltán, a gyakorló lelkipásztor ma már nem egy gyülekezet választott lelkésze, de ez a hivatás sem halványult az évek során. S mint tanárnak, úgy lelkipásztornak sem lekezelően vagy szájbarágóan oktató: amikor tanít is, azt érzékelteti a tanítvánnyal, s prédikáláskor a padban ülő hívővel, hogy együtt haladnak egy mindkét fél számára titkokat, felfedeznivalókat rejtő úton, s együtt csodálkoznak rá a kanyarok nyomán feltárulkozó látványra. A kötet e második részében található írásokban is, amellett, hogy sok újat olvashatunk belőlük a kalauzunkul szegődött szerző jóvoltából, kétségeiből, aggodalmaiból is részt kapunk, s részesei leszünk gondolkodási folyamatának is. Az exegézistől a prédikációig című írásában ezt az alcímek végére elhelyezett kérdőjelek is sugallják. Az alkotóműhelybe nyerünk betekintést: "Ha a végső célra tekintek, hogy prédikációmban Isten szólaljon meg, a szószéki igehirdetésre való készülésem ilyenszerű gyakorlatának megnevezéseit félrevezetőnek is tartom. Mert túlságosan az emberi akarást, az ész funkcióját, az emberi fáradozás sikerébe vetett bizakodást, már-már elbizakodást fejez ki a kegyelem kárára." (222. o.) Ugyanezt, a műhelybe való betekintés érzését kelti az imádkozásról szóló, kötetzáró írása is: "Közhelynek számít ez a különben helyes megfogalmazás, hogy az imádság Istennel való beszélgetés. A beszélgetés itt azt akarja kifejezni, hogy Isten között és miközöttünk kölcsönösségnek kell léteznie. Számunkra ez azt a feladatot is jelenti, hogy imádságainkban ne csak a magunkét mondjuk, hanem figyeljünk az Atya akaratára és válaszára is. A kölcsönösséget általában úgy képzeljük el, hogy egyenlő félként beszélgetünk Istennel. Pedig az imádkozásban nem így van ez. Mert Isten Atyánk, mi pedig gyermekei vagyunk. Az ő akarata tehát előbb van a miénknél. Mi kérünk, mint nélkülözők, ő pedig mint mindenben gazdag ad. Övé az ország, a hatalom és a dicsőség, mi pedig alacsonyak, hatalom és dicsőség nélküliek vagyunk." (Hogyan és mikor imádkozzunk? 318. o.) Ez utóbbi írás, az a tény, hogy a Káin és Ábel mai világunkra aktualizált exegézisétől a személyes ima kérdéséig ívelnek a könyv írásai, a témák és megközelítésmód sajátosságain túl a szerző műhelyébe, annak belső titkaiba is betekintést nyújt. Bizonyos, hogy ennek egy része szándékos és akart: a kötetszerkesztés, a megjelenésre kiválasztott írások a már emlegetett tudományos apparátust, a bibliai, Biblia-közeli témaválasztást, a témakezelésben általában tapasztalható esszészerű írásmódot tudatosan kívánta a szerző megmutatni. De mindezek mellett és mögött megmutat valami olyat is, amit talán nem is akart, mert valószínűleg maga nem érzékeli, számára ez természetes, ez a létmódja kerete: egyénisége, lelkészi és tanári alapállása fogja egységbe a két fejezet minden írását – ez pedig a Biblián formált, abból élő, azon csiszolódott elme és lélek műhelytitkát is felvillantja a figyelmes olvasó előtt.Bodó Márta