DELEATUR
Albumosdi
Utóbbi időben könyvkiadóink táján igencsak elharapódzott az album-kiadás. Lehet rajta töprengeni, hogy miért, de úgy gondolom, igen egyszerű oka van ennek. Mégpedig üzleti, vagy marketing, hogy divatos legyek. Egy nem túl drága albumot viszonylag könnyű értékesíteni, hiszen mindenfajta embert, aki tud olvasni, vonz, témájától függően. Olyan műfaj ez, amibe minden belefér, képtől a zenén át a szövegig. Tetszetős kivitelezése, túl sok időt nem igénylő olvasása hasznos és viszonylag olcsó ajándéktárggyá is teszi, tehát megéri kiadni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a könyvnek álcázott Kányádi-album, amely a költő 75. születésnapjára jelent meg a Pallas-Akadémia Kiadó gondozásában, és nagyon tetszetős meg méretes lévén, az utolsó könyvvásár szépség-díját elvitte, holott, ha jól szétnézett az ember, talált ott annál sokkal szebb könyvet is kiadóinktól. Végül is a Deák Ferenc tervezte borító és versillusztrációk a neves grafikustól megszokott színvonalat hozták – ahogy valamikor mondták –, és ez sokat lendített az album-könyv megítélésén. Azonban nem ártott volna eldöntenie a "szakmai zsűri"-nek, hogy könyvet vagy albumot díjaznak, hiszen egy olvasásra szánt könyv és egy lapozgatásra vagy dísztárgynak szánt album sohasem veheti fel a versenyt egymással, mert tervezésénél, szerkesztésénél egészen eltérő szempontokat kell figyelembe venni. (Fura szempontok keverednek e könyvalbum lapjain; pl. a tudományos könyvekre jellemző, hogy a tartalomjegyzéket a könyv elejére illesztik, mert így jobban áttekinthető; a részletes tartalom tájékoztatja a szakembert már a könyv felütésekor, hogy mit talál a könyvben. Nem világos, a tervező milyen szempontok alapján helyezte az alig néhány oldalas, mindössze 18 verset tartalmazó album elejére a tartalmat, ráadásul meg sem jelölve, hogy mire nyit ki az olvasó, s mivel oldalszámozása sincs a könyvnek, versnek olvassa a tartalmat – játszadozom itt a gondolattal. Azt sem lehet tudni, miért a szennycímoldalra került Kovács András Ferenc köszöntő verse, és hogy tulajdonképpen mi is a könyv címe: az-e, ami a borítón van, vagy az, ami a címoldalon, vagyis Noé bárkája felé vagy Ünnepi kiadás Kányádi Sándor hetvenötödik születésnapjára. Szegény könyvtáros, akinek majd regisztrálnia és katalogizálnia kell!) Pedig olyan egyszerű a filozófia, egy használati tárgy sohasem versenyezhet a dísztárgy-kategóriában, hogy sportosan fejezzem ki magam. Ugyanakkor ez a könyvműfaj, vagyis az album csapda is, meg lehetőség is a szerkesztő illetve kiadó számára, mert könyv ugyan, de olykor több is, máskor meg kevesebb. Lássunk tisztán, mit is ír az album szóról a szótár: Magyar értelmező kéziszótár: album 1. képek, bélyegek stb. gyűjteményes megőrzésére való (karton)lapokból álló könyv 2. emlékkönyv. Idegen szavak szótára: album 1. üres lapokkal ellátott könyv, képek, fényképek stb. gyűjtésére 2. emlékkönyv 3. könyv alakú képgyűjtemény v. gazdag képtartalmú díszes könyv 4. zene, irod. szemelvényeket, válogatást tartalmazó gyűjtemény. Az Idegen szavak szótára 3. illetve 4. pontjának meghatározása eléggé egyértelmű és óvatos: szövegeket tartalmazó gyűjteményt, képgyűjteményt illetve díszes könyvet vásárolunk, ha albumot veszünk. Tehát egy albumnak eleve tetszetősnek kell lennie, és akkor az albumok versenyében egymás mellé lehet őket tenni, de semmiképpen sem könyvek sorába, ahol életmű, verseskönyv, regény, novelláskötet, színmű, tudományos mű stb. kiadása szerepelhet nagyon szép kivitelben, de sohasem vagy csak ritkán díszesen (pl. díszkiadás), éppen mert az album lényege ez, a könyvé a szépen, olvashatóan szedett és tördelt szöveg (betűválasztás meg a könyv formája igen fontos), amelyet tetszetős borítóba göngyöltek. A könyvet a borítójába csomagoljuk, és egyúttal reklámozzuk vele. Valóban fontos része az egésznek, de csak része. A magyar könyvkiadásban hagyománya van, német és holland mintára, a szép könyvnek, az albumnak is. A magyar könyvkiadás ezeken a mintákon nőtt fel, és alkotott csodálatra méltó könyv-példányokat. Csakhogy az utóbbi időben, mint minden területén életünknek, a zűrzavar lett úrrá a könyvnyomtatásban, -tervezésben, -szerkesztésben is. Sok oka van ennek, alapos tanulmányozással ki is lehetne és kellene fürkészni, de legalábbis a figyelmet ráterelni nem árt. Ennek a zavarodottságnak a következménye tájainkon ez az albumosdi is. A baj ott kezdődik, amikor az album műfaji követelményeit sem tartja tiszteletben a szerkesztő vagy szerző, és ami megszületik elképzelése nyomán, valami vízfejű dolog, nem igazán tudni, mi is akar lenni. Itt van mindjárt a szárhegyi Barátság Művésztelep 30. évfordulójára megjelentetett album: Az 1974/1995. gyergyószárhegyi Barátság Művésztelep encikloplédiája (Kiadja a gyergyószárhegyi Megyei Alkotóközpont Hargita megyei tanácsa, Alutus Könyvkiadó. Felelős szerkesztő Zöld Lajos). Tudjuk, a szárhegyi tábor milyen fontos volt az elmúlt rendszerben azoknak az alkotóknak, akik oda jártak évről évre, és csodálatos, művészi értékű munkákat hagytak ott. Ezeknek a műveknek albumba rendezése, enciklopédikus bemutatása valóban kitűnő ötlet, nagyszerű kihívás, viszonylag nem is túl bonyolult feladat. Igazából szervezés kérdése az egész, hiszen a művek ott vannak, csak albumba kell tenni őket – gondolná az ember. Csakhogy nem ez történt. Ebben az enciklopédikus emlékalbumban sajnos a képek a legkevésbé fontosak, és sok a szöveg. Minden művész, aki Szárhegyen megfordult, kapott egy oldalt. A fekvő, tehát szokványos albumformátumban (23x24 cm) az oldal zömét, kb. kétharmadát a szöveg teszi ki, életrajzi adatok, kiállítások felsorolása, meg az alkotó méretes fényképe, és csak úgy mellékesen megjelenik az oldal alsó felén valamelyik, Szárhegyen fellelhető mű reprodukciója. A reprók kiválasztása sem túl szerencsés, mert sok köztük szinte semmitmondó, mert a kicsinyítéssel teljesen elveszett a kép lényege. Az ember zavarban van, mi is akar ez lenni: művészeti lexikon nem, mert ahhoz nagyobb súlyt kellett volna fektetni a képanyagra; szótár talán, ahol valóban a szöveg a fontos, de akkor miért album? Sikerültebb a Bernády Alapítvány kiadásában megjelent Karácsonytól Pünkösdig című, a Bálint Zsigmond fotóiból készült, népszokásokat tartalmazó album. Ez az az időszak, Karácsony környéke, amikor a falusi ember leteszi a munkát, csak a ház körüli teendők adódnak a farsang végéig, s tavasz közeledtével lassan újra elkezdődik a kinti, a mezei élet, s a Pünkösddel bezárul az ünneplés. A leggazdagabb hagyománya ennek az ünnepkörnek van, azt hiszem, nemcsak nálunk, hanem a keresztény világban mindenütt. Természetesen hálás téma a fotósnak, aki vonzódik a néprajzhoz. A kérdés csak az, hogy művészfotók vagy dokumentumképek vagy a kettő ötvözete, amit megörökít. A cím azt sugallja, meg az album felépítése is, a néprajzos szakértő Barabás László magyarázó szövegei is, hogy elsősorban a szokások képi változatára figyeljünk, s csak másodsorban az alkotóművészre. A képek egymásutánja a szokásrendet is tiszteletben tartja, tehát némi képet alkothat az érdeklődő a soron lévő népszokásról. Hogy nem lesz teljes a kép, az azért is van, mert a képaláírások igen szűkszavúak, eleve feltételezik az olvasó részéről, hogy jártas a témában, és csak illusztrációt kap. Talán ez a helyes megfogalmazás, hogy az album illusztráció ezekhez a népszokásokhoz, alaposabb tájékozódásra szakirodalmat kell keresnie az olvasónak. A szövegek olvashatósága teszi fárasztóvá csak az albumot, mert a rettentően széles sorok miatt elveszti az ember az olvasás fonalát. Ebben a formátumban (22,5x24) a kéthasábos szedés az ajánlott, különösen, hogy elég sok a szöveg. Még valami, amit nem értek: a fehér télről, a sok vidám játékról szóló albumot miért kellett ilyen gyászos fekete borítóba vonni? Mert a fekete elegáns? Lehet, de nem mindig. A bizonyíték a Mentor Kiadónál megjelent a Haller József Aranyalapra arannyal című, 12 vers illusztrációját tartalmazó albuma. A félív méretű, lapokból álló, mappába rendezett, 12 rajz reprodukcióját tartalmazó fehér album elegáns, szép és hasznos, bármely darabja kiemelhető, berámázható és a lakás gyönyörű dísze lehet. Haller maga tervezte, kedvenc verseihez készített illusztrációkat, és nemcsak magyar költőket szeret. Talán ez az egyetlen album mostanában hazai tájainkon, amely megfelel a szótári szabályoknak. Végül, de nem utolsósorban szólnom kell egy csodálatos könyvről. Hollandiában jelent meg és nálunk is forgalmazták a Le Grand Dictionnaire de la Peinture-t (A Festészet Nagylexikona. EDDL Amstelveen, 1998), album és lexikon egyszerre, a műfaj minden hagyományát tiszteletben tartva. A negyedív méretű lexikon 1200 színes reprodukciót tartalmaz, egész oldalastól kezdve mindig a mű vagy az alkotó jelentőségét szem előtt tartava, és arra is ügyelve, hogy a kép lényege megmaradjon, érvényesüljön. Az egyes alkotókról vagy irányzatokról is csak a lényeget közli, pl. az absztrakt művészetet hét kép illusztrálja, a szöveg is 2030 karakter azaz egy flekk (megszámoltam), de ami fontos, benne van. Benne van a magyar, román és keleti festészetről és festők közül minden és mindenki, ami és aki jelentős a nemzeti és egyetemes festészet szempontjából. Ha felütöm az albumot illetve lexikont, valóban a világképtárban járok. Lenyűgöző.Kuti Márta